Bő egy évtized telt el 1992 óta, amikor napvilágot látott Erdő Péternek, a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia tanszékvezető professzorának az Egyházjog című, "hatalmas űrt" betöltő munkája. S tavaly megjelent a mű bővített és átdolgozott harmadik kiadása.[1] Ez jó alkalom arra, hogy áttekintsük a gyarapodást, az előrelépést, összevessük a két kiadást egymással.
A szerző és könyve életében is jelentős változásokat hoztak az elmúlt esztendők. Erdő Péter többek között betöltötte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékáni, majd ugyanezen egyetem rektori tisztét. Tevékenyen részt vett a katolikus egyetem kánonjogi fakultásának alapításában és az itt folyó oktatási munkában, illetve a Magyar Jogász Egylet Egyházjogi Szakosztályának létrehozásában. II. János Pál pápa a szerzőt a székesfehérvári egyházmegye segédpüspöki tisztsége után az Esztergom-budapesti főegyházmegye érsekévé és prímásává nevezte ki, majd 2003 októberében bíborossá kreálta. Közben pedig a professzor elnyerte a Magyar Tudományos Akadémiától a történelemtudományok doktora címet, az Egyházjog a középkori Magyarországon című disszertációjával.
A rendszerváltás után megjelent könyvet a szakma - mind egyházi, mind világi körökben - nagy örömmel és elismeréssel fogadta.[2] Szükség volt erre a munkára - s erre utalt is a szerző az előszóban -, mivel az "utolsó magyar egyházjogi kézikönyv, Bánk József nagyszabású munkája megjelenése óta majd egy emberöltő telt el. Ez alatt az idő alatt az egyházi jog döntő mértékben átalakult", s ehhez nagymértékben hozzájárult a II. Vatikáni Zsinat után kiadott új Egyházi Törvénykönyv is. Valóban hiánypótló volt ez a kötet, mivel a nagy érdeklődésre tekintettel 1996-ban - változatlan tartalommal - újra kellett nyomni. S hét év után megértük a harmadik, immár bővített és átdolgozott kiadását is. A munka az Egyházi Törvénykönyv kihirdetésének huszadik évfordulóján jelent meg, ezzel is hangsúlyt adva a kódex két évtizedes évfordulójának.
Két szembetűnő változással találkozunk, ha a könyvet kívülről befelé haladva vizsgáljuk meg. Először is a bővített kiadás megnyugtató zöld és sárga színekből összeállított védőborítót kapott, ami óvja a mű eredeti takaróanyagának fehér színét, s ez azért újdonság, mert a korábbi kiadások egyszínű sötétkékek és sötétzöldek voltak. Ezen felül a borítón a Szent István Társulat címere helyett Nicolaus de Bononia miniatúrájának egy részlete látható "a Decretum Gratiani egy 1360 körüli kódexének kezdőlapjáról". Másodszor rögtön érzékelhető, hogy az új kiadás vaskosabb lett, az eredeti 694 oldal helyett 878 oldalon tárja elénk Erdő Péter a matériát. Ehhez azonban hozzájárul az is, hogy az első két kiadás 17X24 cm-es méreteihez képest egy-egy centiméterrel kisebb lett a harmadik kiadás. Meg kell említenünk, hogy a munka az Apostoli Szentszék Könyvkiadója által indított "Szent István kézikönyvek" című sorozat hetedik darabja.
A könyv központi értékét két részre bontva elemezzük. Formai szempontok alapján átnézve megállapíthatjuk, hogy a mű - a kézikönyvi funkciójának megfelelően - könnyebben használhatóvá vált. Az áttekinthetőséget a sorok egymás közötti távolságának növelése, míg a jobb tájékozódást a bekezdések mellett elhelyezett széljegyek és a fejlécen elhelyezett szöveg méretének változásai is segítik. A tartalom áttanulmányozása felé haladva meg kell jegyeznünk, hogy a névmutató a bővített kiadásban - az első két változatban hiányzó - tárgymutatóval is kiegészült. Ez kiválóan használható, mivel a bekezdéseknél elhelyezett széljegyekre utal. Fontos kiemelnünk, hogy a könyv tagolása sokkal jobb lett. A hét nagy rész címei külön, míg az ezeket kifejtő fejezetcímek mindig új oldalra kerültek. Könnyebben elválaszthatók a törzsanyaghoz tartozó fejtegetések és az ezt kiegészítő információk, mivel ez utóbbiak kisebb betűmérettel és bal oldali behúzással lettek szedve. A széljegyek száma igen jelentős, a könyv szorosan vett tartalmi része 3305 bekezdést tartalmaz, s ehhez járul még a lábjegyzetek imponáló száma, a részenként újrainduló számozással alkalmazott 1421 megjegyzés. Sajnos a korábbi kiadásokhoz képest a lábjegyzeteket jelző számok mérete csökkent, s ez
- 414/415 -
a szem fáradtsága esetén, esetleg idős személyeknél megnehezíti az olvasást; a széljegyek átvezetése és használata a belső utalásoknál nem történt meg, s így nehézkessé válik a visszakeresés. S most akkor lássuk a konkrét tartalmat!
A harmadik kiadás nem változtat a tartalmi rész bevált horizontális és vertikális tagolásán, továbbra is hét részre és 115 §-ra osztja az anyagot. A munka az 1983-ban, II. János Pál pápa által kiadott Codex Iuris Canonici felosztását szem előtt tartva vezeti be az olvasót a kánonjog világába, természetesen az Egyházjog első kiadása óta eltelt változások feldolgozásával. Ezek közül különösen kiemelendők a keleti kódexhez (Codex Canonum Ecclesiarum Orientalium) kapcsolódó új megjegyzések. A munka most sem tartalmaz vagyon- és szerzetesjogi részt, ami érthető, hiszen e két jogterület a többitől eltérő módszert és terjedelmet kívánna, és megbontaná a kötet egységét, ahogy erre a szerző hivatkozik is a harmadik kiadás előszavában.
A kezdő rész a Bevezetés a kánoni jogba címet viseli. Itt tisztázza a szerző a kánonjog és a kánonjogtudomány alapfogalmait és ezek viszonyát más tudományokhoz; a kánonjog főbb sajátosságait és teológiai megalapozását. Újdonságként jelennek meg a kánonjog oktatásával kapcsolatos fejtegetések. Az alapvetést az egyházi jog fejlődésének az áttekintése követi, különösen hangsúlyt helyezve a kodifikációkra, ezek közül is a legújabbra, a keleti egyházjogéra.
A következő rész az Általános szabályok kérdéskörével foglalkozik. Betekintést nyerünk az Egyházi Törvénykönyv hatályossági körébe, a kánonjog jogforrási hierarchiájába. Az egyedi közigazgatási intézkedések és az autonóm belső szabályok áttekintése után egy újabb nagy témakört elemez a szerző: a személyek jogát és a jogi cselekmények elméletét. Végül ezt a részt az egyházi kormányzati hatalommal, az egyházi hivatalokkal és az idő múlásával (elévülés, elbirtoklás) kapcsolatos megállapítások zárják.
Itt jegyezzük meg, hogy a 2001. évi XIX. tv. 1. §-ának következtében - 2001. május 31-től - a Polgári Törvénykönyvben szabályozott elbirtoklási idő az ingatlanok esetén tizenöt évre módosult.
Az Isten népének joga című harmadik rész a leghosszabb. Százkilencvenegy oldalon, három szakaszra osztva kerülnek bemutatásra az intézmények. A kezdő szakasz a krisztushívők (klerikusok és világiak) jogait és kötelezettségeit, társulásaikat elemzi, míg a második szakaszban az egyház hierarchikus felépítésével ismerkedünk meg. Az ezt ismertető három nagy fejezet közül az első az egyház legfőbb hatóságaival (római pápa, püspökök testülete, püspöki szinódus, bíborosok, Római Kúria és pápai követek), a második a részegyházakkal és csoportjaikkal (részegyházak, megyés- és segédpüspökök, koadjutorok, részleges zsinatok) foglalkozik, míg a harmadik fejezet a részegyházak belső rendjét (egyházmegyei zsinat, egyházmegyei hivatal, tanácsadó testületek, plébánosok, káplánok, esperesek, templomigazgatók és lelkészek) tárja elénk. A rész utolsó szakaszában a megszentelt és az apostoli élet (szerzetesjog) fejlődésébe és alapfogalmaiba nyerünk betekintést.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
