A reguláit piacok szabályozásának alapvetése, hogy intervenció akkor indokolt, ha az ún. "láthatatlan kéz" által vezérelt piaci megoldások önmagukban elégtelenek.[1] Ilyen piacok - szabályozás hiányában - nem tudják a piaci szereplőket a társadalom egészére nézve kedvező termelési tényezők melletti kibocsátásra ösztönözni. Minden más piactéren a verseny potenciálisan jólétnövekedést eredményez.
A kizárólag a versenyjog által ex-post ellenőrzött piactérré való átalakulás folyamatában, az európai elektronikus kommunikációs ágazat még mindig alanya állami intervenciónak a világosan körvonalazott piaci kudarcok megfelelő kezelése érdekében. A "szabályozói finomhangolásnak" is nevezhető, 2002-ben elfogadott, új szabályozási keret (továbbiakban NRF)[2] az Európai Unió távközlési (immár összefoglalóan elektronikus hírközlési) ágazatában új irányvonalat fémjelez: alapvető feladata a piaci viszonyok konszolidálása, a szektorspecifikus szabályozás fokozatos visszaszorítása, és ezzel párhuzamosan az általános versenyszabályozás bevezetése az elektronikus kommunikációs piacokon. Jellemzője továbbá egy erőteljes centralizációs törekvés a Bizottság részéről, amely mind az egységes jogi szerkezet, mind pedig az ellenőrzés terén realizálódik.[3]
E tanulmány célja egy konkrét, az ún. 15-ös számú,[4] elektronikus kommunikációs piac modellezésével az intervenció "elsápadásának"[5] és az általános versenyjog térnyerésének a bemutatása. Tekintettel azonban arra, hogy a hozzáférési jellegű piacok tipikus szabályozási formája a hozzáférésnek saját hálózattal, vagy ilyennel nem rendelkező operátorok részére történő biztosítása, célom e kötelezettséget érintően a kettős szabályozási megközelítés (közösségi versenyjog és a szektor-specifikus szabályozás párhuzamának) bemutatása.
A hálózati infrastruktúrák közös jellemzője ugyanis, hogy egy vertikálisan integrált társaság olyan hálózatot üzemeltet az ún. upstream (nagykereskedelmi) piacon, melyen egyidejűleg szolgáltatásokat is nyújt az ún. downstream (kiskereskedelmi) piacon. A hálózathoz való hozzáférés a versenytársak (egy bizonyos csoportja) számára elengedhetetlen ahhoz, hogy maguk is szol-
- 316/317 -
gáltatásokat nyújthassanak a kiskereskedelmi piacon. A kérdés, amire a két komplementer jogi rezsim ugyanúgy igyekszik választ találni: vajon a kiskereskedelmi piacon tapasztalható verseny hatékonysága indokolja-e hozzáférés biztosítását a nagykereskedelmi piacon?
Többéves előkészítő munka után került elfogadásra a hat irányelvből álló új európai keretszabályozás,[6] melynek értelmében az elektronikus hírközlési szektor reguláit piacait az európai versenyjog elvei szerint kell meghatározni. Ez kétségtelenül nagy változás az 1998-as szabályozási csomaghoz képest, ahol is a szabályozandó piacok irányelvi szinten, előzetesen, technikai jellemzők alapján kerültek meghatározásra. Az új keretszabályozás alapján azonban azokat az áru- és szolgáltatási piacokat, amelyek tulajdonságai indokolhatják az ágazatspecifikus szabályozást, a Bizottság piacmeghatározási ajánlásában[7] jelölte meg, és ebből kiindulva az egyes nemzeti szabályozó hatóságok (továbbiakban: NRAk) a sajátos nemzeti körülményeik figyelembevételével határozzák meg az érintett piacokat.
Amennyiben egy adott piacot érintett piacként azonosítottak a fentiek szerint körülírtan, úgy második lépésként e piacon a verseny hatékonyságát elemzik. Ha a piacelemzés megállapítja, hogy hatékony verseny létezik az érintett piacon, úgy ez egyenértékű azzal, hogy egyik szolgáltató sem rendelkezik egyedüli vagy közös erőfölénnyel.[8]
Ellenkező esetben, az eljáró NRA azonosítja az érintett piacon jelentős piaci erővel (JPE-vel, angol rövidítéssel SMP-vel) rendelkező szolgáltató(ka)t, és harmadik, befejező mozzanatként, legalább egy jelentős piaci erővel együtt járó kötelezettséget ír elő az öt, a hozzáférési irányelvben meghatározott kötelezettség közül: átláthatóság biztosítása, a diszkrimináció tilalma (egyenlő elbánás), számviteli szétválasztás, hozzáféréssel és összekapcsolással, valamint költségalapúság és a díjak ellenőrizhetőségével kapcsolatos kötelezettségek. Az új szabályozás kétségtelen újdonsága, hogy míg a régi az JPE operátorra a kötelezettségek teljes körét kötelezően kiszabta, úgy a NRF a nemzeti szabályozó hatáságra bízza annak eldöntését, hogy az arányosság elve alapján melyik kötelezettsége(ke)t tartják alkalmasnak a versenyprobléma orvoslására.
Itt jegyzem meg, hogy az Európai Szabályozó Hatóságok Szervezete (ERG) - harmonizálási célzattal -közös álláspontot bocsátott ki a megfelelő és arányos kötelezettségek előírásáról.[9] A dokumentum kibocsátását megelőző konzultációs eljárásban az operátorok arra hívták fel a figyelmet, hogy közös álláspont maga ösztönzi a hatóságokat több kötelezettség párhuzamos előírására az egyes piaci kudarcok kezelése kapcsán. Ezzel pedig nem enged zöld utat az új szabályozási keret által előrevetített "egy kötelezettség is elegendő lehet" megközelítésnek.
Az SMP rezsim radikális változáson ment keresztül az új szabályozási csomagban. Az 1998-as szabályozás szerint egy piaci szereplő akkor rendelkezett JPE-vel, amennyiben az érintett piacon meglévő részesedése egy tagállam földrajzi területén belül legalább 25 %-ot tett ki. Ehhez képest a jelentős piaci erő meghatározása most az érintett piac közgazdasági jellemzőinek alapos elemzése után, a gazdasági erőfölény versenyjogi fogalmával történik. A közösségi esetjog tükrében az egyedüli erőfölénnyel kapcsolatos aggályok általában 40 % fölötti piaci részesedésnél merülnek fel, habár az Európai Bizottság bizonyos esetekben alacsonyabb piaci részesedésnél is kifejezte az erőfölénnyel kapcsolatos aggályait.[10] Kivételes esetektől eltekintve a nagyon nagy - 50 %-ot meghaladó - piaci részesedés önmagában bizonyíték a domináns helyzet fennállására.[11]
A United Brands ügy[12] erőfölény definícióját átvette a
- 317/318 -
keretirányelv 14. szakasza, így az új SMP rezsim a közösségi versenyjog elvein és módszertanán alapul.[13] Az új koncepció előnye kétségtelenül annak rugalmasságában rejlik: a szabályozó hatóságok döntése közgazdasági elemzésen nyugszik, így jobban tükrözi az érintett tagállami piac realitását. Ez biztosítja a verseny fejlődésével párhuzamosan a szektor specifikus szabályozási kötelezettségek fokozatos visszaszorítását (market-by-market sunset clauses).
Kétségtelen azonban, hogy nagy kihívás a nemzeti szabályozó hatóságok számára, hogy a korábbi mechanikus intervenció helyett, mennyiben tudnak megfelelni a sok szempontú versenyjogi elemzés követelményének. Különösen így van ez, ha figyelembe vesszük, hogy az ágazatspecifikus szabályozás szempontjából az érintett piacokat előremutatóan kell meghatározni, a hatóság elemzésének magában kell foglalnia a piac jövőbeni fejlődésének megítélését: a kiindulópont sosem egy megállapodás, összehangolt magatartás, vagy valamely az EK Szerződés 82. cikke szerinti erőfölénnyel való feltételezett visszaélés, hanem a vizsgált piac szerkezetének és működésének átfogó, jövőbe tekintő értékelésén alapuló elemzés.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
