2013. november 27-én délután a Kúria adott otthont annak a műhelyvitának, amelyen - a Kúria elnöke, dr. Darák Péter meghívására - gyakorló jogászok és a jogtudomány képviselői vitatták meg dr. Ződi Zsolt: "A korábbi esetekre történő hivatkozások mintázatai a magyar bíróságok ítéleteiben" című tanulmányának következtetéseit. A tanulmány a korábbi bírósági ítéletekre történő hivatkozás magyar gyakorlatát, a "precedensjog" irányába történő elmozdulást vizsgáló kutatás eredményeit foglalja össze. A kutatás során a szerző a hivatkozások gyakoriságát és kvalitatív jellemzőit vizsgálta, és elsősorban arra a - meglehetősen provokatív - kérdésre kereste a választ, hogy mennyire tekinthető a magyar jog precedensvezérelt jognak? A rendezvény házigazdája, dr. Darák Péter már az eseményre szóló meghívójában hangsúlyozta, hogy azért tartja fontosnak a vitát, mert az egységes és átgondolt hivatkozási rendszer alapvető fontosságú a bírói döntések érthetősége, világos kommunikációja szempontjából, amely erősíti az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat.
A megbeszélésen - a teljesség igénye nélkül - részt vett dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke, dr. Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, dr. Lukács Zsuzsanna, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke, dr. Bencze Mátyás jogszociológus, a Debreceni Egyetem docense, az Opten Informatikai Kft. vezetői, valamint dr. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke. Úgy gondolom, hogy e részvevői kör önmagában igazolja, hogy a szerző által feltett kérdés nem egyszerűen a bírói karra tartozó határozatszerkesztési probléma vagy a tudományos kutatók kíváncsiságát foglalkoztató kérdés. Valamennyi jogászi hivatásrend és a jogtudomány művelői számára is lényeges kérdés, hogy a korábbi bírói döntések egyre szélesebb körben hozzáférhetővé válása, az elektronikus adatbázisok terjedése vajon jó irányba viszi-e a magyar jogászi gondolkodásmódot, a jogalkalmazás hagyományos modelljét.
A műhelyvita bevezetéseként a szerző, dr. Ződi Zsolt, az MTA Társadalomkutató Központ tudományos munkatársa, és az Opten Informatikai Kft. jogi kiadói igazgatója vázolta fel a kutatás módszertanát, elméleti hátterét és főbb következtetéseit. A kutatás a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (BHGY) található anonimizált ítélethalmazban vizsgálta az irányítási eszközök és a BH-k hivatkozásait, mégpedig kétféle módon. Az első, kvantitatív módszer az volt, hogy számítógép segítségével készítettek statisztikákat a BHGY-ban található ítéletekbe beszúrt hivatkozásokról. A második módszer kvalitatív elemzés volt: ennek során a BHGY-ban található, 2012-ben született anonimizált adatbázisból vett 520 ítéletet felölelő mintát egy egységes szempontrendszer szerint elolvasták, majd bizonyos adataikat egy táblázatban rögzítették. A kutatásban különbséget tettek "hivatkozó" és "hivatkozott" ítéletek között - utóbbiak esetében csak a szerkesztett ítéleteket és irányítási aktusokat vizsgálták. Ennek egyik oka az volt, hogy a szerkesztetlen ítéletekre csak lajstromszámmal lehet hivatkozni, a lajstromszámra azonban előfordulhat pusztán ügyviteli, előzményként történő hivatkozás is, amelyet nem lehet elkülöníteni az "autoritásként" való hivatkozástól.
A kvantitatív kutatás alapján dr. Ződi Zsolt az alábbi következtetéseket fogalmazta meg:
A magyar jog semmi esetre sem precedensjog. A korábbi döntésekre történő hivatkozás meglehetősen gyakori, ugyanakkor a magyar hivatkozási gyakorlat meglehetősen formális és mechanikus. Nem alakult ki az angolszász jogrendszerekre jellemző "precedenskezelés", amelynek lényeges eleme a jogesetek alapos elemzése, "részekre bontása", és érvelési hálózatokba, láncokba történő szervezése.
Megállapítható, hogy az ítélőtáblák gyakrabban hivatkoznak a jogegységi aktusokra, BH-kra. E többlet- hivatkozás egyik oka az, hogy az ítélőtáblák saját jogesetközlő fórummal rendelkeznek (Ítélőtáblai Határozatok), másik oka pedig feltehetően az, hogy a táblabíróság nem csupán a feleknek szólóan, hanem a felsőbb bíróság, a Kúria felé is igazolni akarja jogi álláspontját.
A korábbi eseti döntések kognitív tekintélyét (autoritását) nagyban befolyásolják a jogesetközlő folyóiratok. Napjainkban már hosszabb ideje működő, elektronikus hozzáférést is biztosító kiadványok állnak rendelkezésre, a döntések könnyű elérhetősége pedig azt eredményezi, hogy a bíróságok mellett a felek is hivatkoznak rájuk. A szerző álláspontja szerint, amennyiben ilyen ütemben folyik a közzététel, akkor egy önmagát erősítő folyamat alakul ki, amit jól példáz az is, hogy a vizsgált időszakban (2007 és 2012 között) egyértelműen, és kimutathatóan emelkedik a "beszúrások" száma.
A mennyiségi jellemzők tekintetében drámai különbségek mutathatók ki az egyes ügycsoportok között, azaz lényegében a szűkebb jogterület dönti el, hogy egy-egy ügycsoport mennyire "precedensvezérelt".
A kvalitatív vizsgálat eredményeit a szerző az alábbiakban foglalta össze.
Megfigyelhető a BH-k időnkénti "megújítása", azaz ugyanabban a kérdésben többször is születik iránymutató határozat azonos tartalommal. Megfigyelhető az is, hogy a bírák a "friss" eseti döntésekre hivatkoznak szívesebben.
A hivatkozások növekedése és a pertárgyérték között nem mutatható ki összefüggés, így például személyiségi jogi ügyekben rendszeresen ugyanarra a néhány BH-ra, illetőleg alkotmánybírósági határozatra történik hivatkozás.
Nem figyelhető meg eltérés a korábbi eseti döntés
- 380/381 -
tartalmától, jóllehet ez tekinthető a valódi precedensjog fokmérőjének. Ennek oka leginkább az, hogy míg az angolszász precedensre történő hivatkozás mindig hosszan kifejtett, magas retorikai színvonalú érvelést jelent, addig a magyar gyakorlatban a hivatkozás egyszerű logikai érvelésként jelentkezik: "eltér a tényállás, ezért nem alkalmazható".
Ritkán fordul elő a szakirodalomra történő hivatkozás, viszont a bíróságok gyakran hivatkoznak a kollégiumi véleményekre.
Bevezető gondolatait dr. Ződi Zsolt azzal zárta, hogy a tanulmány megírása során törekedett a túlzóan teoretikus megközelítés visszaszorítására, valamint az értékítéleteket is kerülni igyekezett, álláspontja szerint ez ugyanis a szakmai fórumok feladata.
Ezt követően - első hozzászólóként - prof. dr. Szabó Miklós, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanára osztotta meg gondolatait a korábbi esetekre történő hivatkozások jelentőségével. Álláspontja szerint a jogbölcseleti gondolkodás már egy évszázaddal ezelőtt rámutatott a gyakorlatban érvényesülő, "élő" jog szerepére. Jhering 1872-ben megtartott előadásában (Der Kampf um das Recht - Harc a jogért) fő gondolata az volt, hogy a jogot az a társadalmi harc élteti, amely az érdekek összecsapásából áll. A két világháború közötti magyar jogbölcselet jeles képviselője, Moór Gyula szerint a jog normái a létért folytatott küzdelemben állnak egymással. Az amerikai jogi realizmus képviselői - többek között Oliver Holmes főbíró - úgy látták, hogy csak az a jog, ami jogként működik. A jog érvényesülése szempontjából ezért központi szerepe van a fellelhetőségnek, a megtalálhatóságnak. Napjainkban egy jogtételnek be kell kerülnie az informatikai adatbázisokba ahhoz, hogy fellelhető, megismerhető legyen. A közlésre kiválasztás éppen ezért nagy felelősség, hiszen a közlés tekinthető az érvényesülés garanciájának. Szabó Miklós ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a magyar jog semmiképp sem tekinthető precedensjognak, mert hiányzik belőle a "stare decisis" elve, azaz a korábbi határozatokhoz a bíró nincs kötve.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
