(Schmitt Jenő Henrik tanítása)
"Sohse kérdjük, hol születtél, merre, hol
Mely családból, mely nemzetből származol.
Csak szívedben minden szép és jó iránt
Lobogjon fel szent, nagy hévvel tiszta láng."[1]
(Idealisztikus anarkisták indulója)
Schmitt Jenő Henrik a XIX. század végi magyarországi ideális anarchista mozgalom meghatározó személyisége, ideológusa és vezetője volt.[2] Az ideális anarchisták az emberi szellemben megtestesülő Istenségben hittek és uralom nélküli társadalomban kívántak élni. A magyar századfordulós hagyomány - az ideális anarchizmus elvei - túlnyomórészt megfelel az anarchizmus általános tanainak, s követői azokkal megegyező nézeteket hirdettek. (A következőkben az anarchizmussal kapcsolatos általános megállapításokat annak tudatában tesszük meg, hogy minden általánosítás egyben leegyszerűsítés; s ez a megállapítás fokozottan érvényes a gyakran egymástól is eltérő nézeteket valló anarchista filozófusok tanaira.)
- 183/184 -
Az anarchizmus eszmerendszerét sokan a francia forradalom hármas jelszavának a szabadság, egyenlőség, testvériség radikális továbbgondolásának tartják. Az anarchisták olyan utópisztikus, uralom nélküli társadalmat hirdettek, mely - ellentétben a mai társadalmakkal - nem csak biztonságot ígért az embereknek, de szabadságukban sem kívánta korlátozni őket. A társadalmon belüli maximális szabadságot úgy tartották elérhetőnek, ha felszámolják az uralmi intézményeket, így az államot és jogrendszerét is, s ezáltal megszűnik az az ellentét, amely a társadalmat az államiság kezdete óta megosztotta, vagyis a vezetők és vezetettek szembenállása.
Az anarchista tanok szakítottak a társadalmakban már bevettnek tekintett értékrendekkel. A gondolkodás eme új közegében az olyan fogalmak, mint haza és nemzet kiüresedtek. Ennek megfelelően a magyar századforduló anarchistái (köztük Schmitt Jenő Henrik és követői) sem tartották az állam és haza jelszavakat másnak, mint üres frázisoknak, melyek "a nép félrevezetésére, megtévesztésére kitalált és a nép megrontására elhitetett hazug fogalmak; éppúgy, mint a felekezetiség jelszava."[3] (Majd egy évszázaddal később az anarchista vonásokat is magán viselő párizsi '68 alatt így jelenhettek meg olyan jelszavak az utcákon, mint "fütyülünk a határokra", vagy "mindnyájan német zsidók" vagyunk.[4])
Az anarchista tan állam- és jogelméletének elemzéséhez érdemes felidézni a társadalmi szerződés eszméjét. Ha azt az anarchista elméletre alkalmazzuk, akkor azt látjuk, hogy a szerződés, amely létrehozta az államot, bármikor és akár egyoldalú visszalépéssel is felbontható.[5] A szerződés felbontása pedig azért szükséges, mert Hobbes Leviathánja, ez a mesterséges teremtmény, rettentő szörnyeteggé fejlődött: "A politikai gépezet teljes diadala ez a test és a lélek fölött, az emberi gondolat, érzés és viselkedés racionalizálása a hivatalnokok bevett szabályai szerint, és ez nem más, mint minden valódi szellemi kultúra vége."[6] A magyar századforduló vallásos
- 184/185 -
anarchistái is megszemélyesítették az államot. Ők azt János jelenéseinek kiöregedett tűzokádó sárkányához hasonlították. Schmitt és követői lehetőséget láttak arra, hogy ez a kiöregedett szörnyeteg még egyszer felemelje a fejét az államszocializmus alakjában, ám ez már csak a haláltusája lenne, mert a teremtmény erkölcsileg összeroppant.[7]
Az anarchista teoretikusoknál élesen elkülönül egymástól a társadalmi szerződés előtti, illetőleg utáni ember képe. Elutasították Rousseau tételét, mely szerint akkor váltunk volna emberré, amikor polgárrá lettünk. Éppen ellenkezőleg, az emberek akkor lettek vadak, amikor a politikai törvények váltották fel a természeti állapotot.[8] Az "ember embernek farkasa" mondást igaznak tartották, de nem a természetes állapotra, hanem az állammá szervezett társadalomra nézve. Szerintük itt zajlik a Hobbes-i mindenki harca mindenki ellen. Ezzel összhangban Schmitt és követői a jövő uralom nélküli társadalmát a természetes állapothoz hasonlították: "A gondolkodásmód óriási forradalma van keletkezőben, mely bizonyos értelemben körfolyamatot képez és a történelem előtti világ törzstársaságának anarchisztikus őstársadalmához vezet vissza. Amott az ember hasonlíthatatlanul szabadabb, nemesebb és függetlenebb. Utazóink elámulnak, ha emilyen vad emberek közé keverednek, kik máig is a régi törzsszervezet maradványai, ahol sem úr, sem szolga, hanem csak esetről esetre megbízott törzstársak voltak."[9] A vallásos anarchizmus felfogásában az új társadalom visszatérést jelentene a természetes állapothoz; de a visszatérés a fejlődés egy magasabb fokán menne végbe, amikor az emberek - birtokukban a mostani kor negatív de egyben ösztönző tapasztalataival - ismét megtanulnak uralom nélküli társadalomban élni.
Az anarchista utópiát - a maximális szabadság egyenlőség és testvériség világát - az ún. társadalmi forradalom valósította volna meg. A társadalmi forradalom az állam és jogrendszerének megsemmisítését tűzte ki célul. Ez a forradalom így minden korábbi forradalomtól különbözött volna, hiszen azok az anarchisták szerint, csak a politika szférájára terjedtek ki, s emiatt lényeges változást nem hozhattak. Schmitt Jenő Henrik akként véle-
- 185/186 -
kedett az eddigi forradalmakról, hogy bár azok alulról keletkeztek, de az abban részt vevő néptömegek a forradalom eredményétől függetlenül mégis mindig alávetettek maradtak. Az eddigi forradalmárok hiába léptek fel népszabadítókként, ha a népet csak eszközként használták fel céljaik eléréséhez. A politikai forradalmakban részt vevők, a vezetettek nagy többsége legfeljebb láncait, illetve urait cserélhette fel.[10]
Az anarchisták a forradalom után megszülető új társadalmat olyan világként képzelték el, ahol az emberek egymáshoz fűződő kapcsolatait nem a rájuk kényszerített megegyezések szabályozzák, s ami a szabad szerveződés elvének megfelelően épül fel. A szabad szerveződés elve megszűntetné a társadalomban az állami keretekhez kötődő feszültségeket. Az ideális anarchisták még a nemzetiségi kérdést is megoldhatónak tartották azáltal, ha minden nemzetiségnek önrendelkezési joga lesz és nem uralmi viszonyok között élnek, hanem egyik a másikkal csupán szövetséges lesz.[11] Az új társadalmat a Schmitt és követői a Leviathán nyomán az élő ember mintájára képzelték el. Az egyes részek együttműködése ekként megoldható lett volna úgy, hogy egyik sem jár el a másik hátrányára: "Az egész társadalom egészségesen éljen, vagyis egyik ember a másik felett ne úr legyen, hanem egy nagy életben egyenlő hasznos munkás, tényezője."[12]
Az anarchisták elképzelései az új társadalom berendezkedéséről és annak magvalósulásáról eltérőek voltak. De ezek az eltérő nézetű és mentalitású emberek abban mégis mindannyian megegyeztek, hogy valamennyien idealisták voltak, akik őszintén hittek abban, hogy harcuk eredménye egy jobb társadalom eljövetele lehet: "Pompát és fényt fog kifejteni a jövő emberisége a nagy közösségnek szánt helyeken, a ligetekben, melyek paradicsomi tájain pihenni fognak majd a munkálkodók és életüket fogják élvezni lélekemelő és szép időtöltéssel. Fényben fognak ragyogni a tudomány, az ismeret és a művészet templomai."[13]
- 186/187 -
Ahogy a nemzetközi, úgy a magyar anarchisták között is eltérő nézetű és társadalmi helyzetű embereket találunk. Képviselői a Budapest egyik szegénynegyedében születő Szittya Emiltől a vagyonos "gróf Batthyány elvtársig" eltérő rétegekből érkeztek. S eltérő nézeteket is vallottak. A moralista Schmitt Jenő Henrikkel szemben Szittya Emilt például már nem feszélyeztek a "morálgiliszták".[14]
Schmitt Jenő Henrik a régi államszervezetek válságának és az ideológiák forrongásának a korában élt. Századának ideológiái közül az anarchizmust választotta, s mint minden anarchista filozófus, tagadta az autokráciát; uralom nélküli társadalmat hirdetett. Ma utópiák utáni korunkban Schmitt nézetei ugyan furcsának tűnhetnek, de abban a korban kevésbé voltak azok. A "hosszú XIX. század" befogadóbb volt, még ha bizonyos körökben akkoriban sem igen volt divat anarchistának lenni. (A kis grófot, Batthyány Ervint nagykorúsága elérése előtt pl. családja a bécsi Hollander idegszanatóriumba küldte; ahonnan két év eltöltése után anarchista nézeteiben megerősödve távozott, miután számot adott épelméjűségéről.[15])
Schmitt tanainak jobb megértéséhez hozzásegíthet a történelmi háttér ismerete. A századforduló állama még nem hasonlítható a mai, a modern értelembe vett államhoz. Nem létezett a mai értelemben vett civil társadalom sem, s az omnipotens állammal szemben az ember kiszolgáltatottan állt szemben. Az állam még nem kényszerült az önkorlátozásra, s így nem korlátozta az emberi jogok három generációja, a francia forradalom már említett hármas jelszavának a szabadság, az egyenlőség és a testvériség nevében. A Monarchia a kor más államaitól is különböző nehezen leírható képződmény volt, ahogy Musil írta róla, olyan állam: "amely önnön meglétébe is csak úgy hallgatólagosan egyezett bele, ha másképp nem megy; az ember negatív értelemben volt ott csupán szabad, örökké érezvén létezése elégtelen alapjait, örökké a meg nem történt vagy a nem elég visszavonhatatlanul történt dolgok képzete lengte körül, akárha az óceánok lehelete, amelyekből az emberiség kilépett."[16] De a légkör, amely az államot áthatotta, gyakran teremtett elhivatott embereket.
- 187/188 -
Schmitt nézeteinek formálódásában szerepe lehetett annak is, hogy belülről ismerte a Monarchia államlényének korrupt szervezetrendszerét. Dolgozott annak államigazgatásában, volt írnok és könyvtáros is. Ekkoriban kristályosodott ki benne az a nézet, hogy "az emberi méltósággal ilyen foglalkozás összhangban nem állhat."[17] Hivatalnoki állását egyébként anarchista teoretikusként kifejtett tevékenysége miatt volt kénytelen otthagyni. Ezzel kapcsolatban jegyezte meg egy korabeli újság "ha Kant a magyar államot szolgálta volna, a józan ész kritikája című alkotásáért, a halhatatlanság mellé, legalábbis egy fegyelmi vizsgálatot kapott volna."[18] (Az igazság az, hogy a német (porosz) állam sem bizonyult toleránsabbnak, mivel Schmitt meghurcoltatását is a német állam ösztönözte. Sőt Kant annak idején "A vallás a puszta ész határain belül" c. munkája miatt maga is összetűzésbe került a német kormánnyal.)
Schmitt Jenő Henrik nem csak a Monarchia hivatalnok apparátusának, hanem katonai gépezetének is tevékeny részese volt. Járt hadapródiskolába, és csapattisztként szolgált abban a K.U.K. hadseregben, amelynek a harci morálját legjobban talán Svejk "Fel Belgrádra" felkiáltásával lehetne jellemezni.
Az alábbiakban Schmitt Jenő Henriknek nem csak az anarchista teoretikusi és politikusi, hanem filozófusi munkáságát is vizsgálom. Filozófiai nézeteinek bizonyos fokú ismerete nélkül, ugyanis anarchista nézetei sem igen értelmezhetőek.
Sok más anarchista filozófushoz hasonlóan, Schmitt is autodidaktaként indult, s ezt ő maga szerencsésnek tartotta, mert így előítéletektől mentesen szemlélhette első filozófiai olvasmányait. Nagy hatással volt rá a hegeli filozófia, amelynek az alapgondolatát abban vélte megtalálni, hogy az az élettelen gondolati sémákat a dialektika segítségével élő alakká alakította át. Mégsem lett Hegel-követő, mivel a negatívat, a tagadást elutasította a hegeli szemléletben.
Ezt követően a szenzualisták írásai felé fordult az érdeklődése, arra törekedett, hogy az érzékelés pillanataiban találja meg az ént. Feuerbach-
- 188/189 -
hoz hasonlóan a szellemet mint "tudati határtalant" és végtelent fogalmazta meg. A szenzualista gondolat problémáját abban látta, hogy miként lehet a gondolat a pozitív véges agynak funkciójaként végtelen. Ezt a problémát vallási alapon próbálta feloldani, a szellem végtelenségét annak isteni voltával magyarázva.
Schmitt anarchista filozófiáját a keresztény-gnosztikus vallásfilozófia nézeteivel ötvözte. E filozófia gyökerei a távoli múltba vezetnek. A keresztény egyházi hagyomány az első gnosztikusnak a nagy varázslót, a magát isteni lényként hirdető Simont tartja. Simon a hagyomány szerint Rómában mérte össze erejét Szent Péterrel, ahol a város épületei és a környező hegyek fölé szállt, de Péter imájának hatására megszégyenülve zuhant vissza a földre. A gnosztikus filozófia a világot az anyag és szellem kettősségével jellemzi. A gnosztikusoknál maga az Ószövetség Istene is két alakban jelenik meg, mint az anyaggal kapcsolatban nem álló szellem és a földi világ teremtője. E filozófia szerint, amint Istene, úgy teremtménye az ember is kettős természetű lény egyrészről tökéletes szellem, másrészről pedig esendő földi lény. A gnosztikusok a platoni filozófia hatására a szellem világát felsőbbrendűnek tekintették az anyagi világgal szemben. Simon mágus tanítása szerint nem az alacsonyabb rendű anyagi törvényeknek megfelelő élet, hanem a megfelelő varázsszavak és szokások ismerete segítheti elő a megváltást. A gnosztikusok ennek megfelelően a Szentírás mélyebb értelmeit kutatták, s a megszerzett tudás révén magukat a magasabb rendű titkok ismerőiként hirdették. Az anyag, a test náluk a végtelen szellem börtöne, a szellem maga pedig nem más, mint a mindenség kicsinyített mása. A gnosztikusok arra keresték a választ, hogy miként kerülhetett be az anyag világába az isteni szellem szikrája a lélek. A gnosztikus tanok értelmében a megváltás fő eszköze a tudás, melynek révén az ember Isten végtelen nagyságát felismeri. A tökéletesség az emberi önismerettel kezdődik, teljessége pedig nem más, mint a megszerzett tudás birtokában az isteni titkokba való betekintés.[19]
A gnosztikussá váló Schmitt Jenő Henrik filozófiáját jelentős mértékben alakították Tolsztoj, és Nietzsche nézetei. Tolsztoj érdemének azt tartotta, hogy - "a szentség glóriájával vette körül az embert, az őskereszténység
- 189/190 -
áhítatával próbálta őt áthatni és a modern embert, így a sárból felemelni, isteni öntudatra ébreszteni".[20] - (Feltehetőleg nemcsak Tolsztoj befolyásolta Schmitt nézeteinek az alakulását, hanem a Schmitt által képviselt ideális anarchizmus is hatott Tolsztojra.)[21] Nietzsche művei is befolyásolták anarchista nézeteinek a kialakulását: "Csak ahol az állam megszűnik ott kezdődik az ember, a ki nem fölösleges: ott kezdődik a szükséges ember dala, ez az egyetlen, pótolhatatlan dallam. Ott, a hol az állam megszűnik, - nosza tekintsetek oda, én véreim! Nem látjátok, nem látjátok a szivárványt és az emberfeletti emberhez vezető hidakat?"[22] Nietzsche érdemének Schmitt az individuum felszabadítását tartotta minden féle és fajta kötöttség alól: "a szellem egyéniségére összpontosította egész erejét, lehetőleg plasztikai alakban próbálta előállítani az embert gyönyörű művészi alkotásával, az emberfeletti ember képében, aki ma földtől látszik kiindulni és mégis az egekbe magaslik, csillagok után szomjazik, a mindenséget, a tárgyak sokaságát mind saját énjébe olvasztva mint univerzális alak, a mindenség öntudatával, az egyetemes öntudatnak a formájában".[23] Átvette Nietzsché-től és gnosztikus vallásos alapon átértelmezve Istenemberré szelídítette az emberfeletti ember képét.
Schmitt Jenő Henrik individualistaként elutasította Marx és Engels azon nézetét, amely szerint a történelem mozgatórugói csak a gazdasági viszonyok lennének. Úgy tartotta, hogy a materialista szemlélet nem számol az egyénnel, pedig nem lehet egyedül a tömegben gondolkodva az emberi természetre bármilyen általánosan érvényes törvényt felállítani. Azt vallotta, hogy az emberiség fejlődésének az egyénből kell kiindulnia, hiszen a tudomány és a művészet is ebből táplálkozik. A marxi elmélet szerinte nem számolt azzal, hogy az ember nemcsak anyagi, hanem szellemi lény is. A történelmi fejlődés mozgatóereje így nem annyira az emberek küzdelme a gazdasági javakért, mint inkább a tömegből kirívó nemesebb szellemek harca a haladásért.
- 190/191 -
Schmitt az anarchista elméletnek vallásfilozófiai nézeteivel adott új színezetet, amikor gnosztikusként vallásos világnézetét tudományos ismeretekkel és a filozófiai gondolkodás eredményeivel akarta egyeztetni. Úgy vélte, hogy a tudománynak szüksége van a vallásra, mint a lét ősi titkainak hordozójára. "Kimutatta a tudomány, hogy a villám nem a haragvó Isten sújtó fegyvere, hanem természeti okon alapuló légköri tünemény? Itt legyen így. A villámot kiadom tehát arzenálomból úgyse mégy vele semmire. Itt azonban megállok. Ide nem követhetsz, itt őseredeti titok lakatját őrzöm s te idáig sohasem juthatsz."[24] Elutasította a pusztán materialista alapokon nyugvó világfelfogást, mivel tehetetlennek tartotta azt az egyházzal szemben. A katolikus egyházat mint olyan hierarchikus szervezetet támadta, amely eltitkolta a krisztusi tanok lényegét és "Krisztus szellemét a keresztre feszítette".[25]
Gnosztikus filozófusként a már említett társadalmi forradalmat vallási forradalom keretében kívánta megvalósítani. Vallási forradalma az emberi szellem felemelkedését jelentette a gnosztikus önmegismerés és a krisztusi szeretet nevében, s céljául az egyének belső átalakulását tűzte ki, melynek egy fontos állomása a régi istenképek lerombolása és megtagadása. Állította, hogy az Isten nem az emberhez hasonló "külső lény", hanem az anyag határain túl lévő egyetemes szellemi tevékenység. A gondolatátvitelben, a telepátiában is erre a szervezet határain túl lévő, egyetemes szellemi tevékenységre mutató jelet látott. Ez a láthatatlan isteni szellemet vélte felfedezni a vallások szentkönyveiben, a művészetekben, az irodalomban, de még a gyermekmesékben is. Úgy találta, hogy az embernek az ezekben megnyilvánuló emberi ideák összességéhez kell felnőnie, arra törekedve, hogy az isteni szellem rajta keresztül válhat láthatóvá. Az isteni eredetű emberi szellem pedig akként viszonyul az agyhoz, mint a sugár a tükörhöz, azaz a láthatatlan szellem az individuumon keresztül válik láthatóvá. S az egyes szellem az Istenséghez képest olyan, amilyen a sugár a naphoz képest.
Schmitt tanainak értelmében az ember megismerheti saját szellemi lényegét. Ez az önmegismerés az ember fejlődésének egy új állomását jelentené, egy második evolúciót. Az emberi fejlődésnek az első fordulópontja az volt, amikor a majomemberből ember lett, a másik, ezzel egyenértékű fázisa pe-
- 191/192 -
dig az lesz, amikor minden ember "Istenemberré" lesz - mint egykor a Názáreti - ha a dimenziótörvény segítségével felismeri saját végtelenségét. Az egyének belső változása hozná el Schmitt szerint az anarchizmus új társadalmát. A második evolúció után az "Istenember" ismét képes lenne arra, hogy a természetes állapothoz hasonlóan újból uralom nélküli társadalomban éljen. Az új ember ugyanis az önmegismerés szellemi folyamata révén jóvá válik, hiszen megismeri magában az istenit, megkülönbözteti a rossztól, amit Schmitt állati tulajdonságnak tartott. A rossz ellen az ember fejlődése érdekében forradalmat kell hirdetni, "a lelkek forradalmát". Ebben az értelemben Krisztus volt az első forradalmár: "Az evangéliumok szimbólumai nem mást ábrázolnak, mint egy emberi lény titkait [...] aki ráébredt a saját Isteni voltára, aki megismerte önmagát." Nem csak az embereket, de az istenképet is meg akarta szabadítani minden negatív ("ember-állati") tulajdonságától:[26] "A régi világban a bosszú az Istenek egyik Fősajátossága [...] Ez az elv azonban nem emberi",[27] tovább megy és kijelenti: ez "ember-állati" tulajdonság.
Az ember belső változása kihat majd a külvilágra is, s nem hagyja érintetlenül se az államot, se az egyházat: "Bármilyen tündöklőek voltak a hősmondák álmainak istenalakjai, mégsem világíthatták be a végtelen tér sötétségét, izzó elevenségük halálosan szétillant volna, ha a gondolat terét világossá és meleggé akarták volna tenni [...] A gondolat tere eképpen halálos végzetként lebegett emberek és istenek fölött."[28]
Schmitt Jenő Henrik filozófiájának további fontos eleme a szeretet, mint a krisztusi eszme lényege. A keresztény egyház szerinte nem szellemként, hanem véges dologként kezelte az embert. Noha a szellem végtelenségét már a kereszténységnél jóval korábban az indiai filozófia is felismerte, az érzéki életet a buddhisták még szenvedésnek tartották. A buddhisták ettől való meneküléséről Schmitt Jenő Henrik így írt: "a menekülés valamely boldog Nirvánába, úgymond olyan állapotba, amely szabad minden földi szenvedéstől, a végesség minden korlátjától, ez a menekvés alapjában véve épp-
- 192/193 -
olyan illuzórikus, mint a menekülés a fantázia valamely másvilágába".[29] A buddhizmus az ő értelmezésében csak a halálban, az én feloldásában találta meg azt, amit a krisztusi szeretet vallása az életben. Schmitt filozófiájában a mennyország "mi bennünk, a szeretet belső végtelenségében van",[30] a szeretet mércéje pedig a szeretett lény tökéletessége. Mindezek alapján a Krisztusi eszme lényege, hogy "az emberben a szeretet és közösség isteni öntudatra ébred".[31] Az isteni öntudatra ébredt embernek a másik ember nem idegen többé, "hanem saját szellemi életünkből való élet-lényeg a minket egyesítő isteni lényegből".[32] Schmitt Jenő Henrik filozófiájának az általa megalkotott dimenziótörvény adott logikai keretet.
Schmitt Jenő Henrik a szenzualistákkal ellentétben azt tartotta, hogy az érzéki megismerés által csak a véges anyagi világról lehetnek elképzeléseink. A szellemi világ feltárása csak az ember önmegismerésének az eredménye lehet. (Az önmegismerés eszközéül pedig a geometriai elemzést választotta.) A dimenziótörvény értelmében a tér nem űr, hanem a végtelen gazdagság összefoglaló alakja. A végtelen tér pedig nem más, mint emberi "tudatműködés". A dimenziótörvény segítségével ez a végtelen tér megismerhető. A tudás tere a sötétség volt; a gnózis segítségével ebben ismerhető fel a végtelen tartalom. Ezzel Schmitt Jenő Henrik meg akarta szabadítani az individuumot mindenfajta kötöttségtől, ha ugyanis az őseredeti, a végtelen bennünk van, akkor a külvilágról is csak a belső átélések alapján lehet tudomásunk: "minden valótlanságnak a gyökere az, hogy ezt a belsőleg adott igazságot valami neki meg nem felelő másfélére értelmezik át. Minden természetnek és valóságnak utolsó magvát, minden magasztosnak és dicsőnek teljességét, az élet koronáját, az istenit mi önmagunkban éljük át".[33] Ha a tér az egyetemes szellemi tevékenység, akkor igazak rá a tér geometriai törvényei. Ezen összefüggések alkalmazásával (amik kizárólag önmagukon alapulnak) az ember a tudatába emelheti a végtelent. Az egye-
- 193/194 -
temes szellem mint abszolút mindenség nem más, mint az egymásra tornyosuló végtelenek, a dimenziófokok fokozata. A dimenziótörvény szerint az egymásba érő és ezért átjárható végteleneket végigjárva ismerheti meg az emberi szellem saját isteni lényegét.[34] (A magasabb formák, akárcsak a geometriában, itt is magukba foglalják az alacsonyabbakat.) Az általa meghasonlottnak látott külső és belső világ között így az átmenet eszközei a geometriai összefüggések, mint olyan racionális törvények, amelyek a szellemen alapulnak. Az ember ezeknek a törvényeknek a segítségével járhatja
- 194/195 -
végig saját szellemi dimenzióit, a dimenziófokokat. (A matematikára, mint a valóságban talán legmélyebben gyökerező tudományra és annak a képzelethez, érzékekhez való viszonyára más gondolkodók, írók is hivatkoztak, például Musil vagy Ottlik. Musilnál a gondolatmenet visszájára fordítva jelenik meg a "négyzetgyök mínusz egy" példáján, mely szerint a matematikát, mint a tiszta racionalitás világát is átszövi a titokzatos, a misztikus.)
Schmitt filozófiájának értelmében az egyén a dimenziótörvény segítségével a következő dimenziók végigjárásával valósíthatja meg a "lélek forradalmát" s válhat Istenemberré. Az emberi szervezet felé a külvilágból egy és kétdimenziós adatok érkeznek (érzékek, hangok, szagok, tapintási adatok). Ezeket a fantázia háromdimenziós ismeretképekké alakítja át, ilyen háromdimenziós szemléletképek kialakítására még az állat is képes. A negyedik dimenzió viszont már az esztétikai érzésé, azé a szemléleté, mely ezeket a háromdimenziós képeket átlényegíti az emberben. Az ötödik dimenzió az egyéniség feletti tudatműködésben összpontosul, amely megteremti a szemléletek egységét. A hatodik dimenzió a szereteté, mely feloldhatja az ötödik dimenzió merevségét. A szeretet mértéke pedig az emberi lényben levő isteni szellem tökéletessége. Ez vezet el a krisztusi szeretethez, s ily módon minden embert, még a legkevésbé szeretetreméltót is szeretni lehet. Az ezt követő hat dimenzió már az isteni szeretet szféráit jelöli. A hetedik dimenzióban az egyéni szellem bontakozik ki és éri el a mennyei bölcsességet. A nyolcadik az oszthatatlan szellemiség kibontakozása ("a világkorszakok fejlődésének alapja, az ősegységben való elmerülés"), ez úgy viszonyul a hetedikhez, mint sík a vonalhoz. A kilencedik dimenzióban az ember megérti történelmi szerepét, feláldozza magát "a sötétségben elmerültekért". A tizedik dimenzió a beteljesült szereteté, amely minden egyéni szellem végcélja. A tizenegyedik az egyéniség elmerülése az Atyában, a legmagasabb eszményiségben, s végül a tizenkettedikben az ember előtt feltárul a tulajdon legmagasabb élete, ez a dimenzió hozza el az embereknek a boldogságban való megnyugvást.[35]
- 195/196 -
Schmitt Jenő Henrik nemcsak a vallások szentkönyveiben, de a mítoszokban és az irodalomban is az emberi értékeket kereste. Még a gyermekmesékben is az emberi szellem nagyságának megismerésére irányuló vágyat látott, s értéküket abban vélte megtalálni, amit azok az ember isteni lényegéből megsejtetnek: "Ti vagytok a mesebeli királyfiak és királylányok, akik az éjszakából, a dermedtségből fényre, életre, tavasz pompájára vágyakoztok. És Csipkerózsika, Árgérus királyfi, meg a többi hős valóban él bennetek; fivéreitekben, nővéreitekben és minden emberben, akikre ugyanaz a napfény világít, akik ugyanúgy vágynak a tavaszra, a Napra, a sötétségből és a dermedtségből való megváltásra."[36] Schmitt az igazi művészt látnoknak tartotta.[37] A művészet és az irodalom út a gnózishoz, megsejteti az emberrel szellemi képességeit. A művész képes megmutatni az embernek saját isteni voltát, végtelenségét. Érdemes megvizsgálni, mit gondolt Schmitt Jenő Henrik az Ember tragédiájáról,[38] ami valóban értelmezhető az emberi szellem fejlődéstörténeteként. A dráma lényegét ő abban a részben látta, amikor Ádám el akarná hagyni a Földet, de a föld szelleme tartóztatja:
"Dacolok veled, hasztalan ijesztesz
Testem tied tán, lelkem az enyém
A gondolat és igazság végtelen"
Ez megfelel a gnosztikus tanoknak: a szellem győzelmeskedik az anyagi világ fölött. Amikor Ádám kénytelen visszatérni a Földre, az a gondolat veresége lesz, bukása a matézisben.[39]
Szerb Antal írta az irodalomról: "Az ember a lelke mélyén, ott, ahol leginkább önmaga, ahol már nem hangoskodnak az idegen eszmék és kol-
- 196/197 -
lektív idegen akaratok, még ott is van valami, ami a többi emberrel közös, sőt a legközösebb: az emberi lélek törvényei. Ez a rokonság minden ember között az oka annak, hogy az író az olvasóra, mint lélek a lélekre, közvetlenül hathat."[40] Schmitt Jenő Henrik is olyan eszköznek látta az irodalmat és a művészeteket, amely az ember lelkéhez vezet, az általánosan emberihez: A művészetek és az irodalom segítségével könnyebben el lehet jutni a gnosztikus önismerethez,[41] hiszen a művészet fejlődése a bensőségbe vezet.[42]
Schmitt tanai hatottak a gödöllői művésztelep alkotóira is, akik célja szintén az ember átformálása volt. Az itt dolgozó művészek őszintén hittek abban, hogy az általuk képviselt új művészet az emberek világnézetét is befolyásolhatja. A gödöllőiek egyes képein Schmitt gnosztikus tanai elevenednek meg (például Nagy Sándor: Mester, hol lakol?, Körősfői Kriesch Aladár: A művészet forrása; vagy az Ego sum via veritas et vita.)
Az anarchista Schmitt Jenő Henrik az államot és hatalmi rendszerét tekintette az emberi szabadság, méltóság legfőbb korlátozójának. Ideális anarchistaként célja az egyén felszabadítása volt mindenfajta uralom, így az állam és a jog uralma alól is. Szent Ágoston nyomán csak nagyságrendi és nem minőségbeli különbséget látott az állam és egy rablóbanda között. A banditákról is el lehet mondani, hogy ők szükséges rosszak, mégpedig azok a kevésbé rosszak, akik megvédik a szegényeket a kis banditáktól. Egy rablóvezér Schmitt Jenő Henrik felfogásában adott esetben még jobban megszervezheti területének igazgatását, s "emberségesebb és nagyobb lelkű is lehet".[43]
Azzal vádolta az államot, amivel az gyakran vádolt anarchistákat, azaz a terrorizmussal: "Mert micsoda az államnak és a társadalomnak ez a szervezete: millió szurony, ismétlőfegyver és ágyú, rendőrök, törvényszékek,
- 197/198 -
hatalmasságok, hóhérok, háború, kivégzés, számkivetés, micsoda, ha nem oly szervezet, mely tetőtől talpig rémületen alapul (latinul terrorizmuson)."[44] Az állam és a mögötte álló jog és szervezetrendszer szerinte megalázta az emberi méltóságot, mert önzésen alapuló uralmi rendszert teremtett, mely szentesítette az erőszakhasználatot: "Mi hajtjuk végre amaz erkölcsi megvetés ítéletét, melyet a Názáreti megjósolt és meggyújtjuk a szeretet tüzét, mely az emberiséget testvéries egyetértésben egybeolvasztani fogja és át fogja hatni a végtelenségének öntudatával."[45]
Az államról alkotott véleményéből következett, hogy a jog mint a fennálló rossz társadalmi rend közvetítője az individuum és az állami szervezetrendszer között nem vihető át a jövő új társadalmába. "A természeténél fogva önzésre és erőszakra épített jog lelki halál és természetes fejlődése csak rothadása lehet, ami persze jogi kötelező erejét nem érinti."[46]
Az ideális anarchizmus tanaiban az állam mindig összefonódott a fennálló erőszakrenddel, "a tételes törvény szükségképpen az erőszaknak a szentesítése". Schmitt hovatovább azt is kijelenti: nincs olyan gazság a földön, melyet valahol és valamikor, de legalább egyszer a jog erejével már ne szentesítettek volna. A jog az ő felfogásában nem egyéb rosszul palástolt hazugságnál. A törvénykönyvek - álláspontja szerint - jogi kötelezőerőről beszélhetnek ugyan, de erkölcsről és világnézetről nem. Aki a törvénynek aláveti magát, arra hatalmazza fel embertársát, hogy vele szemben erőszakot alkalmazhasson. Egy országban akár az emberáldozat is lehet törvény, s ez megfelelhet a helyi szokásoknak is. Az ilyen törvények jogilag éppoly kötelezőek lehetnek, mint azok a törvények, amelyek esetleg erkölcsi értékkel is bírnak. A jog mércéjéül nála így egy másik normarendszer, a vallás-erkölcs szolgál. A jövő új társadalma szerinte a törvény nélküli "szabad világ", gyakorlatilag pedig egy olyan társadalom lenne, amely önmagától, kényszer nélkül követi a természetjogot.[47] Schmitt Jenő Henrik úgy tartotta, hogy az államok közötti kapcsolatok és a nemzetközi jog is az erőszaknélküliség jegyében fejlődik: "Ma már az ankéteken, az egyes államok részéről kiküldött férfiak gyülekezetén döntik el a nemzetközi ügyek
- 198/199 -
egész sorát, szabad egyezkedés útján, anélkül, hogy az illető államok felett rendelkező erőszakhatalom döntene."[48]
Hirdette, hogy a társadalom megújítása az egyének belső forradalmából indul majd ki. Ez - ahogy már utaltam rá - minden eddigitől különböző, az egyes emberekben végbemenő, erőszak nélküli forradalom lett volna, az emberi ész, önmegismerés és szeretet nevében. Schmitt így a pacifistákhoz, s nem a "tett" anarchistáihoz sorolható, akik alkalomadtán még békésen kávézgató kispolgárokat is a levegőbe röpítettek, csupán azért mert nem lázadtak a fennálló rend ellen.[49] Schmitt nézetei szerint az új társadalom nem ismételheti meg a régi hibáit, s nem hozható létre erőszakos úton. Az erőszakot mindig elutasította, és ebben még akkor is következetes maradt, ha az az államot vélte támadni; elítélte az Erzsébet királynő ellen elkövetett anarchista merényletet is.[50] A királynőről nem mint az uralkodóról emlékezett meg a Luigi Lucchieni merényletről szóló cikkében, hanem mint az emberről, a művelt asszonyról, aki egy brutális gyilkosság áldozatául esett: "Megtörtént a hihetetlen iszonyú dolog. Megölték azt a sors által üldözött, beteg özvegyasszonyt, aki a magányban, távol az udvar fényétől a gondolatainak élt."[51]
Schmitt Jenő Henrik a történelemtudomány évezredes tapasztalatából azt a következtetést vonta le, hogy csak a vallásos alapra épített társadalom lehet életképes és működhet igazságosan. Ezt történelmi példák során keresztül próbálta igazolni: megemlítette Paraguay "szociáljezsuita republikájának"[52] vagy a mormonok államának történeti példáját. Hivatkozott Dosztojevszkijre is, aki szerint a szociáldemokraták ha majd hatalomra jutnak,
- 199/200 -
kénytelenek lesznek a jezsuitákhoz fordulni, hogy szervezzék meg az ő társadalmukat is.[53]
A jövő társadalmát mindezen elvek alapján Schmitt a mennyei Jeruzsálem földi megvalósulásaként képzelte el, amely elkerüli majd a régi világ hibáit: "nemzedékről nemzedékre újabb, dicsőbb formában fog ébredezni az ember ebben az isteni napvilágban és az istenség napja dicsőülni fog őbenne".[54] Az emberek belső változása lesz az, ami elvezet a jövő új társadalmához: "Ez lesz majd dicső harcunk jutalma, ez a mennyeknek országa mely a lelkekben ébredezik és mely a földet újjá fogja alakítani, paradicsom kertjévé, a szeretet és a szabadság honává változtatja át; ez az a mennyei Jeruzsálem, melyről János kinyilatkoztatása regél."[55] Schmitt szerint a világítélettel jön majd el az új társadalom, ekkor az eredeti bűn nyomait magán viselő fizikai világ megújul, mert az emberek felismerik magukban az istenit. A jövő új társadalma a szabad szerveződés elve alapján épülne fel. A közügyek intézését szabad tanácskozásokra és delegátusokra bíznák, és olyan uralom nélküli intézményeket létesítenének, melyek a közös érdeknek szolgálnak.[56]
Schmitt valóban "szép új világában", így az ember nem tűnne el a csoportban, hanem az a maximális szabadság világa lenne. Az ő pozitív utópiájában még az emberi kapcsolatok is idealizálódnak. A szerelmet például olyan érzésként fogta föl, melynek segítségével az ember közelebb juthat a "belső mennyországhoz". Férfi és nő egyenjogú társak lesznek, "akik érzik, azt a szellemi fölényt, [...] végtelen gyönyört, amelynek mámora csakis a szerelemben nyilvánulhat meg, [...] és akik képesek lesznek ennek erejével, a világosság teljes hatalmával közreműködni a világfölszabadításért folyó nagy küzdelemben."[57] Ezt az új társadalmat nézeteinek megfelelően nem lehet gyakorlati intézkedésekkel megvalósítani. Így az eljöveteléért vívott harc egy minden eddigitől különböző, morális forradalom lesz, amelyet nem a harcmezőkön fognak megvívni, hanem az emberek belső átalakulásával megy végbe. A jövő uralom nélküli társadalma maximális szabadságot biztosít az egyéneknek, szerveződési elve pedig a következő lenne:
- 200/201 -
az egyén szabad és egyenlő a csoportokban, és a csoport szabad a csoportok körében.[58]
Schmitt anarchista nézetei miatt többször összetűzésbe került az állammal. Érdemes felidézni az ellene indított, már említett 1897-es sajtóperben az állam képviselője, dr. Baumgarten Izidor által és az ideális anarchisták képviseletében Schmitt által pro és kontra megfogalmazott érveket. A pert Schmitt ellen az Anarkia kivihetősége címmel az Ideális anarkisták közlönyében megjelent cikke miatt indították.[59] A per során vádbeszédében a királyi főügyész, dr. Baumgarten Izidor indítványozta, hogy a Btk. 173. §-a alapján nyilvánítsák Schmittet bűnösnek az alkotmány intézményei ellen elkövetett izgatás vétségében.
A sajtóperben az állam védelmében felszólaló vádló a történelem folyamán végigtekintve úgy találta, hogy az államszervezet a gyengék és elnyomottak érdekében fejlődött. A modern állam ma már felülmúlja valamennyi elődjét a szegények ügyének felkarolásában, gépezete "szocialisztikus olajcseppekkel" van megkenve. Ám hozzátette: "A földi sorsok szétosztásában nyilvánuló igazságtalanságot semmiféle törvényhozó sem lesz képes kiegyenlíteni. Ha valaki az állam tekintélyét, mely létalapja, aláássa, az bűnt követ el."[60]
Schmitt válaszában ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy a vádló ezen indokok alapján nemcsak őt, de akár Szent Ágostont is a vádlottak padjára ültethette volna.[61] A fennálló rendet ő valláserkölcsi alapon támadta, s szerinte mindig a fennálló elvek helyességét, illetőleg igazságosságát kell vizsgálni. Védőbeszédében Schmitt a vádlottak padjáról az anarchista eszmék nevében "vádlottból vádlóvá válva" vádolta meg az államot. Úgy gondolta, hogy az állam felett kimondott ítéletét a történelem teljesíti majd be.
A korabeli vélemények megoszlottak abban a kérdésben, hogy az ideális anarchizmus és a lelkek forradalma mennyiben veszélyeztetheti az államot. A Pesti Hírlap egy cikke a következőképpen emlékezett meg "A budapesti anarchisták kiutasításáról",[62] s a kiutasítottak között levő ideális anarchisták-
- 201/202 -
ról: "a kiutasítottak közül egynek-egynek sincs semmi köze az anarchiához, sőt annyira szelíd lelkű emberek ezek, hogy mindegyikük vegetáriánus. Ezek a szelíd rajongók dr. Schmitt Jenőnek az «ideális anarchistának» tanítványai és hívei [...], noha kár az ő működésüknek valami nagy fontosságot tulajdonítani. Annyira meg éppen nem veszedelmesek, hogy a kiutasítás jogát alkalmazni kellene ellenük."
Schmitt Jenő Henriknek az eddigiekben a filozófusi és teoretikusi munkásságát vizsgáltam, nem foglalkoztam az egyébként komoly elméleti vitára okot adó politikai tevékenységével.[63] Meglehetősen vitatható ugyanis egy olyan filozófus aktív politikai szerepvállalása, aki szerint - ahogy Kepes Ferenc fogalmazott - "A politika másodrendű tevékenység, lényeges változást nem hozhat."[64]
Azon indokok, melyek a filozófust az ún. paraszti szocializmus táborába vitték, ma még ismeretlenek. De talán úgy járt el, amint Kropotkin tanácsolta Batthyánynak, amikor a gróf azt tudakolta tőle, miként hozhatna létre egy valódi mozgalmat. Kropotkin a következőket írta: "Válasszon ki egy szervezetet, amely a legközelebb áll eszméihez, még akkor is, ha bizonyos pontokon eltérések vannak, ez még mindig jobb, mint egyedül állani. Segítsen összehozni az embereket, segítsen kitapintani, hogy mit akarnak, megtanítani őket az igazságra."[65]
Schmitt így 1897-től egy rövid időn keresztül a magyarországi paraszti szocializmus táborában hirdette nézeteit. Társult azzal a Várkonyi Istvánnal, akit pl. Krúdy Gyula egyenesen "Dózsa György unokájának" nevez az "Őszi utazás a vörös postakocsin" című regényében, s a Várkonyi-féle független szociáldemokrata mozgalomból megalakuló Független Szocialista Párt ideológusa lett. A mozgalom, majd a párt igazi erejét a mozgalom lapja, a Földmívelő jelentette, ezt a becslések alapján ebben az időben mintegy 30-40000-en olvasták.[66] Várkonyi a párt szervezését központi centralizált
- 202/203 -
szervezet nélkül, a svájci államszervezet mintájára független szervezetek szövetségeként tervezte. Ezen elv alapján a mozgalom ceglédi kongresszusa kimondta, "hogy csak svájci mintára alakított, egymástól teljesen független, de szövetséges szervezeteket helyesel és ismer el szocialista alapon állóknak".[67]
Schmitt hatásának tudható be, hogy a demokrácia szót mellőzték az alakuló párt nevéből, mivel az az ő álláspontja értelmében burkoltan államiságot, jogrendszert jelent. Felfogásában a demokrácia a nép erőszakuralmát jelenti. A demokráciát olyan "világcsalásnak" tartotta, ahol a népvezérek, a "népcsalók" azt állítják a népnek, hogy a nép kedvéért gyakorolják a hatalmat. Ezzel szemben szerinte a "hamisítatlan" szabadságot kell hirdetni. Az alakuló párt neve Schmitt értelmezésében a következőket jelentette: a függetlenség a szabadságot, a szocializmus pedig a "társas testvéries közösséget", melyben minden ember egyenlő.[68] A Független Szocialista Párt Elvi Nyilatkozatának hetedik pontja már anarchista alapon állva az államot mint minden rossz kútforrását jelölte meg, s céljai között említette, hogy "a törvényes formába öntött és a rend nevében történő erőszak is megszűnjön."[69]
Schmitt tevékenysége nyomán a szociáldemokrata alapról induló mozgalmat egyfajta misztikus vallási hangulat kerítette hatalmába. Ezt a vallásos hangulatot szemléltetheti a Várkonyi-féle párt által is használt "szocialista Miatyánk": "Miatyánk, ki legyen az elnök személyében, szenteltessék meg a személyed a nép iránt táplált odaadás és becsület által; szocializmus, jöjjön el a te országod, úgy hozzánk, mint az egész világon; nép, legyen meg a te akaratod, hogy az adóterhek kevesbedése által kenyérkeresetünk és megélhetésünk megkönnyebbítve legyen; [...] Pénz, ne vígy közülünk senkit a kísértésbe; a tudomány világa világítsa meg a mi elménket ezen szent ügy keresztülvitelére. Ámen."[70]
A mozgalom így népszerű lehetett a legszegényebb paraszti rétegek körében is, hiszen abban két - számukra vigaszt és reményt nyújtó - eszme, a vallás és a szocializmus keveredett. (A vallásos és a szocialista világnézet
- 203/204 -
összekapcsolása amúgy nem a Várkonyi-féle párt találmánya, megemlíthető példaként a manchesteri "Új harmónia szocialista közösség", melynek tagjai a családneveik mellett a vagyonukról is lemondtak, s a Biblia olvasásának szentelték életüket.[71] Az utópista vallás-szocializmus egyik teoretikusa, a porosz származású szabólegény Weitling Vilmos pedig A szegény bűnös evangéliuma című művében nem kevesebbet hirdetett, mint hogy Krisztus mindig is szocialista volt, s élete sem más, mint harc a kizsákmányolók és a kizsákmányolás ellen. De magyar példánál maradva ezek az eszmék hatottak Schmittnél jóval korábban Táncsics Mihályra is, amikor az ész és erkölcs szabályaival egybevágó reformvallással kívánta boldogítani a népet.[72])
Egy korabeli rendőrségi jelentés a következő módon emlékezett meg Schmitt Jenő Henrik e politikusi korszakáról. A jelentés azokat, akik olvassák úgymond "téveszméit", két táborra osztja, azokra akik még kezdők, s még éltetik a magyar hazát, a királyt és Kossuthot; s azokra akiket így utólagosan a haladó névvel illethetünk, mert nekik már nem kell "sem haza sem király". A Bánffy-kormány erőteljes fellépésével a mozgalmat viszonylag rövid idő alatt visszaszorította. (Többek közt 1898-ban betiltották a párt lapját, a Földmívelőt. 1898 végére a kormány szigorú intézkedéseinek hatására a mozgalom is lehanyatlott.)[73]
A párt kudarca ellenére Schmitt eszméi az Alföldön termékeny talajra találtak. A filozófus még jóval később is, amikor már Németországban élt "kapott ákombákomos leveleket az Alföld egyszerű népétől, - az öregektől, kik nem feledhették őt. Ezekben az írásokban szüntelenül kérik, hogy térjen vissza közéjük, hozzon vigaszt, mert igen egyedül állnak és csak benne bíznak."[74]
* * *
Az idealisztikus anarchizmus társadalmi hovatartozás nélkül szólt minden emberhez. Schmitt tanainak messianisztikus egyenlőségtudata és az ember szentségébe vetett végtelen hite tette lehetővé, hogy egyébként bonyolult tanai akár az egyszerű parasztemberekre is hathattak. 1965-ben egy öreg
- 204/205 -
parasztember, az "utolsó parasztgnosztikus" még így emlékezett ezekre a tanokra: "Harcoltam a sötétséggel, a tehetetlenséggel, a gonoszsággal de hiába. A világosságnak kicsiny a határa. Pedig sok drága dolog van a világon, amit el kellene és el kell mondani. Krisztusnak nem volt elég ideje mindent elmondani, a nép és a tanítványok nem értették."[75]
Schmitt ideológiája ugyanakkor, ha követőkre is talált, nem tudott tömegmozgalommá válni. Elképzelései az új társadalomról, új emberről, és új erkölcsről különösebb visszhang nélkül maradtak. Schmitt sírkövére, mint a legtöbb magyar anarchistáéra fel lehetne vésni azt a mondatot, mely John Keats sírkövén ott áll "Itt nyugszik egy ember, aki a vízbe írta a nevét."
* * *
by Balázs Majtényi:
The study reviews the religious anarchist tenets of Jenő Henrik Schmitt. Living between 1851 and 1916, Schmitt was a significant personality, ideologist and leader of the Hungarian idealist anarchist movement at the end of the 19th century. The idealist anarchists believed in divinity embodied in the human mind and waited for the coming of a society without rule. Their aim was the liberation of the individual from every kind of domination, especially from that of the state and the law. Schmitt claimed that the reforming of society would start from the international revolution of individuals. He foresaw a revolution without violence, a revolution in the name of the human mind, self-knowledge and love. It would differ from all revolutions that happened in history up to that point since it would take place in the individuals. Idealist anarchism applied to everbody without regarding social status. Jenő Henrik Scmitt infinite belief in the sanctity of man and his tenets preaching equality made it possible that his otherwise complicated doctrines could influence even everyday people. In spite of the fact that it found adherents, Schmits ideology couldn't become a mass movement.■
JEGYZETEK
[1] Állam nélkül. 9. sz. 4.
[2] Schmitt Jenő Henrik 1851-ben született Morvaországban, apja német katonatiszt, anyja magyar nemesi családból származott. Apja korai halála után a család Zomborba költözött. Az elemi és a reáliskolát itt, a felsőreál iskolát pedig Budapesten végezte. Az iskola elvégzése után a temesvári hadapródiskolában folytatta a tanulmányait. Majd önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett s csapattisztként szolgált kilenc hónapon keresztül. 1870-ben magántanulóként érettségit tett. Ezután írnokként dolgozott Zomborban. 1887-ben állami ösztöndíjat nyert el Hegelről írt tanulmányával. 1888-tól Budapesten, ezt követően 1889-től Berlinben folytattatott filozófiai tanulmányokat. 1897-től rövid ideig a Független Szocialista Párt ideológusa. 1897-ben az Állam nélkül címen anarchista újságot hozott létre, a lap 1899-ig jelent meg. 1897-ben, 1908-ban sajtópert indítottak ellene. 1908-ban a német gnosztikusok meghívására Németországba költözött. 1916-ban hunyt el a németországi Schmagendorfban.
[3] A haza, az állam és a felekezetiség. Földmívelő, 1897. április 9.
[4] VADÁSZ S.: Anarchista jelenségek az 1968. május-júniusi párizsi eseményekben. In: Anarchizmus és rendezőelvek. Szerk.: Szoboszlai György. A Magyar Politikatudományi Társaság évkönyve. Budapest, 1986.
[5] LANDAUER, G.: Az anarchia szó történetéhez. In: Anarchizmus. Szerk.: Bozóki-Sükösd. Budapest, 1991. 235.
[6] LANDAUER: i. m. 232.
[7] Az állam ily módon történő megszemélyesítésében Nietzsche hatását feltételezhetjük: "'Állam', ez a neve a szörnyetegnek, amely leghidegebb minden szörnyeteg között. Hidegen hazudik is; és ez a hazugság csúszik-mászik ki a szájából: 'Én, az állam vagyok a nép'." (NIETZSCHE F.: Im-igyen szóla Zarathustra. (Ford. Wildner Ö.), Göncöl Kiadó, Budapest, 1908.
[8] Ld. a témához LUDASSY M.: Az ismeretlen Saint-Just. In: Anarchizmus és rendezőelvek. i. m.
[9] Az anarchia kivihetősége. Állam nélkül. 1897. január 22.
[10] SCHMITT J. H.: A mi forradalmunk. Állam nélkül. 1897. január 8.
[11] A haza, az állam és a felekezetiség. Földmívelő. 1897. április 9.
[12] A szövetségtanécs feladata és alapja. Földmívelő. 1897. május 28.
[13] SCMITT J. H.: Egy pillantás a jövő világába. Erőszaknélküliség. 1899. december.
[14] KASSÁK L.: Egy ember élete. Magvető, Budapest, 1983. 352.
[15] A bezáratás indokai közt feltehetően legalább annyira erős volt a családi birtokok féltése, mint az anarchista eszmék iránt táplált ellenszenv.
[16] MUSIL, R.: A tulajdonságok nélküli ember. Kalligram Kiadó, Pozsony, 1995. 38.
[17] Filozófus és miniszter. Magyarország, 1896. szeptember 10. 2-3.
[18] Uo.
[19] A gnosztikus filozófiáról az összefoglalást a következő művek alapján készítettem el: KÁKOSY L.: Fény és Káosz. Gondolat, Budapest, 1984.; SÁNDOR P.: A magyar filozófia története. Magvető, Budapest, 1973.; SZIMONIDESZ L.: A világ vallásai. Reprint, Könyvértékesítő Vállalat, Budapest, 1988.
[20] SCHMITT J. H.: Három előadás, Tolsztoj, Nietzsche, Ibsen. Budapest, 1911. 41.
[21] Ld. ezzel kapcsolatban KERTÉSZ T.: Tolsztoj és a szellemi vallás magyar filozófusa. Világosság, 1979. május. 291-298.
[22] NIETZSCHE: i. m. 66.
[23] SCHMITT: Három előadás, Tolsztoj, Nietzsche, Ibsen. i. m. 41.
[24] KEPES F.: Schmitt Jenő Henrik élete és tanítása. Táltos Kiadó, Budapest, 1918. 53.
[25] SCHMITT J. H.: Die Gnosis II. Leipzig, 1907. 411.
[26] BATTHYÁNY-MIGRAY-SCHMITT: Anarkizmus a társadalomtudományi Társaság által rendezett felolvasó-, illetve vitaüléseken tartott előadások. Politzer Zs. és fia Bizománya, Budapest, 1904. 48.
[27] BATTHYÁNY-MIGRAY-SCHMITT: i. m. 48.
[28] KEPES F.: A gnózis bevezető írásai III.: Schmitt Jenő törvény Az általános dimenzióviszony. A szerző kiadása, Budapest.
[29] SCHMITT J. H.: Krisztus és Buddha. Világosság, 1988. 12. 796.
[30] SCHMITT J. H.: A szellemi vallás katekizmusa. Budapest 1896. 10.
[31] Uo. 9.
[32] SCHMITT J.: A szellemi vallás katekizmusa. Buschmann F. Könyvnyomdája, Budapest, 1896. 3.
[33] SCMITT J. H.: Krisztus. Budapest, 1920, 36.
[34] A következőkben a dimenziótörvényt egy Schmitt tanítvány, Kepes Ferenc összefoglalása alapján ismertetem. Kepes a dimenziótörvényben olyan eszközt látott, amely "szárnyat ad a magasba törő szellemnek, hogy a lét sötét szakadékai fölé szálljon." Kepes és Schmitt felfogásában az emberi én rejtélye a mértani dimenzióviszony példáján szemléltethető.
1. Felső az alsónak mennyiségi halmozása útján nem érhető el, azaz például a vonalak halmozásából nem kapjuk meg a felületet.
2. A felső az alsóbbat végtelen gazdagságában saját teljes alakjának eltünedező határolásaként minden változataiban egybefogja és elmeríti. (Ilyenként értelmezhetjük például a pont és a vonal viszonyát.)
3. A felsőbb dimenziófok az alsóbb nagyságát és változatainak gazdagságát mérhetetlenre, illetve végtelenre fokozza. Ez az összefüggés például a felület és a vonal, illetve a téridom és a felület között.
4. Az alsó nem része, hanem eltünedező határmozzanata a felsőnek. Azaz az alsóbb dimenziófok maradék nélkül eltűnik a felsőbben, mint a pontok sokasága a vonalban.
5. A felsőbb alak az összes alsóbb dimenziófokozatokat a legalsóbbig saját fokozatos határmegjelöléseiként önmagában tartalmazza. (A kocka teljes alakjában például tovább léteznek a részeit alkotó felületek, vonalak és pontok.)
6. A pont, illetve pontszerűség, minden felsőbb vonalnak, téridomnak egyformán végső határmegjelölése marad.
7. A felsőbb dimenziófokozat abban a mértékben emelkedik eleven szemléletességre, amely mértékben a benne rejtett mozzanatokig mélyül az elemző szemlélet és amilyen mértékben ezeket a mozzanatokat saját határmegjelöléseiként önmagában tartalmazza. A pontszerűig hatoló látásban áll helyre a helyes szemlélet.
8. A felsőbb forma végtelen, illetve határtalan az alsóbbhoz, de elenyészően véges a következő formához képest. Véges és végtelen a felső és alsó tudatműködések viszonylatai.
9. A felsőbb forma szemléleti előfeltétele az alsóbbnak. Nem ismernénk a pontot, ha az nem jelentkezne mint a vonal határ megjelölése.
10. A felsőbb forma magasabb szemléleti helyzet, szemlélő illetve megismerő formája az alsóbbnak.
11. A felsőbb forma az alsóbbnak minden lehetséges változatát magába foglalja. A felsőbb forma alak a mélységeiben összezsúfolt mozzanatokkal szemben, amelyek a tartalmát jelentik.
12. A magasabb dimenziófok a közös végső alapelemek összefoglalásának magasabb rendű módját jelenti.
Ld. Kepes Ferenc összeállítását. In: KEPES F.: Schmitt Jenő törvénye: Az általános dimenziótörvény. Budapest, 1925.
[35] Az általános dimenzióviszony összefoglalását a következő munkák alapján készítettem el: SCHMITT J. H.: Die Gnosis II. Leipzig, 1907. és SCHMITT J. H.: A szellem fejlődéstörvénye. Budapest, 1920.
[36] SCHMITT: Religió azoknak, akikben fiatal a kedély. Budapest, 1917. 10-11.
[37] Egy Schmitt tanítvány Kepes Ferenc például könyvet írt Petőfi a próféta címmel. "Az igazi költő mindig próféta. Mert nem a köpönyeg teszi a prófétát -, hanem a látás: a múltnak titkába hatol és előre tőr a boldogabb emberjövőbe, melyet kedélyben előkészít, Petőfi ilyen értelemben igazi prófétánk." (KEPES F.: Petőfi a próféta. Budapest, é. n. 12.)
[38] SCHMITT J. H.: Die gnostische Vortrage. Berlin, 1912. 45-51.
[39] A jó és a rossz Schmitt által leírt küzdelme is megjelenik az irodalmi művekben Baudlaire-nek például a legtöbb műve nem más, mint küzdelem a Rossz, "az állatihoz való alászállás" öröme ellen. Igaz ez a küzdelem az ő esetében meglehetősen sikertelen. A küzdelmet mégsem adja fel szeretne ő is isteni lenni, költeményei így "A Rossz virágai".
[40] SZERB A.: Magyar Irodalomtörténet. Magvető, Budapest, 1934. 38.
[41] Az irodalom és az anarchista tanok egyébként kölcsönösen hatottak egymásra. A magyar irodalomban az anarchista tanok hatása például Krúdyn, Karácsony Benőn át egészen Kassák Lajosig kimutatható. [Ld. részletesebben CSÁSZÁR I.: Út a mindennapitól egy sajátos írói világba (kézirat). Budapest, 1998.]
[42] Ld. SCMITT J. H.: Művészet, etikai élet, szerelem. Táltos, Budapest, 1917.
[43] SCHMITT: Az anarchia kivihetősége. Állam nélkül. 1897. január 22.
[44] SCHMITT J. H.: Anarkia. Állam nélkül. 1897. február 26. 3.
[45] Dr. Schmitt Jenő Sajtópere. Kiadja a Budapesti anarkista-csoport. Budapest, 1897. 12.
[46] SCHMITT J. H.: A jogállapot döglehelete. Állam nélkül. 1898. február 2. 1.
[47] Ez a jogfelfogás a keleti filozófiákkal is rokonítható. A régi kínai felfogás szerint a jog a barbároknak való, akik nem töródnek a hagyományokkal, az erkölccsel, a bevett társadalmi szokásokkal.
[48] Schmitt J. H. 1897. szeptember 16-án tartott beszéde. In: Magyar anarchizmus (A magyarországi anarchizmus történeti dokumentumaiból). Szerk.: Bozóki-Sükösd. Balassi Kiadó, Budapest, 1998. 119.
[49] A "tett" anrchistáinak ez a fellépése párhuzamba állítható azzal a kassáki gondolattal, amely értelmében: "annak aki szocialista kétfelé kell harcolnia a világ boldogulásáért. Azok ellen, akik rosszindulatú gőggel fölül és azok ellen, akik buta gyámoltalansággal alul vannak." (NÉMETH A.: Kassák Lajos: Egy ember élete. Nyugat. 1935. I. 63.)
[50] SCHMITT J. H.: A királyné meggyilkoltatása. Állam nélkül, 1898. szept.
[51] Ld.: uo.
[52] Mikor Spanyolország a Paraná, Maranon és az Orinoco felső folyásánál húzódó őserdei határvidéket átengedi a jezsuita rendnek, 1607-től kezdődően indián redukciók jönnek létre, azaz magántulajdon nélküli kollektív települések. E területen a jezsuiták fényes sikereket érnek el, különösen a paraguayi jezsuita államban.
[53] SCHMITT J. H.: A világnézet és a jövő társadalma. Állam nélkül, 1898. január.
[54] SCHMITT J. H.: Egy pillantás a jövő világába. Erőszaknélküliség, 1899. okt. 9-10.
[55] Ld.: uo.
[56] Ld.: uo.
[57] SCHMITT J. H.: Művészet, etikai élet, szerelem. Táltos, Budapest, 1917. 90.
[58] SCHMITT J. H.: Egy pillantás a jövő világába. i. m. 3.
[59] Az anarchia kivihetősége. Állam nélkül, 1897. január 22.
[60] SCHMITT J. H.: Az állam az igazság ítélőszéke előtt. Schmitt Jenő sajtópere. Budapest, 1897.
[61] Szent Ágoston De civitate Dei c. munkája IV. könyv 4. fejezet.
[62] Pesti Hírlap, 1898. szeptember 20.
[63] Kepes Ferenc bírálta Schmitt politikai tevékenységét. Ld. KEPES F.: Schmitt Jenő H. élete és tanítása. Táltos Kiadó, Budapest, 1918.
[64] Uo. 6.
[65] BOZÓKI-SÜKÖSD: Az anarchizmus elmélete és magyarországi története. Cserépfalvi, Budapest, 1994. 100.
[66] Ld. az adattal kapcsolatban: uo. 74.
[67] A független szocialisták Elvi Nyilatkozata. Földmívelő, 1897. március 19.
[68] A független Szocialista Párt Elvi Nyilatkozata. Földmívelő, 1897. szeptember 24.
[69] A független Szocialista Párt Elvi Nyilatkozata (Cegléd, 1897. szeptember 8-10.) Földmívelő, 1897. szeptember 24.
[70] SIMON P.: A századforduló földmunkás- és szegényparaszt mozgalmai (1891-1907). Budapest, 1953. 139-140.
[71] KARDOS L.-SZIGETI J.: Boldog emberek közössége. Magvető, Budapest, 1988. 79.
[72] TÁNCSICS M.: Hit, papok, pápák. In: Összes művei. Budapest, 1873.
[73] 1905-ben kapott új erőre a mozgalom Független Szocialista Szövetség néven. (Az újjászervezett mozgalom tevékenységében Schmitt már nem vett részt.)
[74] KEPES F.: Scmitt Jenő Henrik: Élete és tanítása. Budapest, 1918.
[75] KARDOS L.: Egyház és vallásos élet egy mai faluban. Kossuth, Budapest, 1969. 224.
Lábjegyzetek:
[1] Majtényi Balázs, tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest. E-mail: majtenyi@jog.mta.hu
Visszaugrás
