Napjainkban az eltérő joghatóság alatt működő felek közötti szerződések megkötése, közös gazdasági társaságok alapítása, peres és perenkívüli eljárásokban történő részvétel számos esetben felveti annak kérdését, hogy milyen nyelven szükséges az adott ügyben az okiratokat elkészíteni, illetve az okiratok hiteles fordítása milyen formában valósulhat meg.
Magyarországon a hiteles fordítás központi intézményének, az OFFI-nak az első jogelődjét Központi Fordító Osztály néven 1869. március 25-én az Andrássy Gyula vezette kormány hozta létre. Ekkor az iroda alapvető célja az volt, hogy a magyarországi nemzetiségek anyanyelv-használata megfelelő módon és megfelelő szakértelemmel elkészített fordítások útján biztosítva legyen. Az OFFI jelenlegi társasági formáját az 1994. április 25-én, az igazságügy-miniszter által aláírt alapító okirat határozza meg, ekkor az OFFI alaptőkéje 49.6 millió Ft volt. Erre többek között az akkor hatályos - az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény (Ptv.) által hatályon kívül helyezett - a részben vagy teljesen tartósan állami tulajdonban maradó gazdálkodó szervezetekről szóló 126/1992. (VIII. 28.) Kormányrendelet teremtett lehetőséget.
Az OFFI budapesti székhellyel működik, de Magyarország harmincegy városában van jelen felvevő iroda vagy komplett szolgáltatást lebonyolító kirendeltség vagy igazgatóság formájában. A jogi, mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi fordításokat, hiteles fordításokat mintegy 42 nyelven vállaló OFFI - országos szinten - kétszáz ügyviteli dolgozóval és belső munkatárssal, valamint két- háromezer külsős szakfordítóval rendelkezik. Megjegyezzük, hogy az OFFI által végzett fordítások köre voltaképpen egyezik azon kategóriákkal, melyeket a 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet a szakfordításról és tolmácsolásról, (a továbbiakban: Rendelet) a szakfordítás meghatározásaként definiál az 1. § (2) bekezdés a) pontjában, miszerint szakfordítás: a társadalomtudományi, a természettudományi, a műszaki és a gazdasági fordítás. A hivatkozott Rendelet 5. §-a elvi éllel rögzíti, hogy "Hiteles fordítást, fordítás hitelesítését, valamint idegennyelvű hiteles másolatot - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - csak az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda készíthet". A magyar nyelvről idegen nyelvre és idegen nyelvről magyar nyelvre történő hiteles fordítás készítése vagy fordítás hitelesítése tehát az OFFI monopóliuma. A 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet végrehajtásáról szóló 7/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Vhr.) 5. § (1)-(2) bekezdései a Rendeletben meghatározott szabályozást tovább pontosítják, részletezik:
5. § (1) Az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodának (a továbbiakban: OFFI) az R. 5. §-a szerinti kizárólagos feladatkörébe tartozik bármely megrendelő részére
a) idegen nyelvű szövegnek magyar nyelvre, vagy más idegen nyelvre, továbbá magyar nyelvű szövegnek idegen nyelvre való hiteles fordítása;
b) más által készített fordítás hitelesítése;
c) idegen nyelvű iratról hiteles másolat készítése.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feladaton kívül az OFFI bármely megrendelő részére végezhet
a) nem hiteles fordítást,
b) az (1) bekezdésben, illetőleg a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott tevékenységgel összefüggő egyéb munkát (lektorálás, leírás, sokszorosítás, korrektúra stb.).
Ugyanakkor fontos tekintettel lennünk a Vhr. 5. § (3), ill. (5) bekezdésére is:
5. § (3) Az OFFI-nak az R. 5. §-ában meghatározott kizárólagos feladatköre nem érinti a külképviseleteknek a más jogszabályban vagy nemzetközi szerződésben meghatározott hatáskörét fordítások, valamint idegen nyelvű iratmásolatok készítésére és azok hitelesítésére, továbbá a közjegyzőknek a külön jogszabályban meghatározott hatáskörét idegen nyelvű okirat elkészítésére, fordítás hitelesítésére, idegen nyelvű okiratról hiteles másolat készítésére, idegen nyelvű okirat, illetőleg idegen nyelvű okiraton aláírás hitelesítésére.
(5) A cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 3. §-ának (3) bekezdése szerinti cégkivonat hiteles fordítására, továbbá a cégjegyzékbe bejegyzendő adatoknak és a cégiratoknak a cég választása szerinti európai uniós nyelvre történő hiteles fordítására (Ctv. 23/A. §) a szakfordítói, valamint a szakfordító-lektor képesítéssel rendelkezők is jogosultak.
Kiemelést érdemel, hogy 2006. július 1. napjával hatályba lépett az új cégtörvény, a 2006. évi V. törvény. Álláspontunk szerint azonban a Vhr.-t a formai, az új cégtörvényre vonatkozó utaláson túlmenően egyéb tekintetben módosítani nem szükséges, és egyéb pontosítás elvégzése sem célszerű.
A Vhr. 5. § (3) bekezdése egyfelől a külképviseletek fordítási jogosultságára, másfelől a közjegyzők részére biztosított idegen nyelvű okirat elkészítésére, fordítás hitelesítésére, idegen nyelvű okirat, idegen nyelvű okiraton aláírás hitelesítésére vonatkozik.
A külképviseletek fordítási, ill. fordításhitelesítési jogosultsága elsősorban az ún. felülhitelesítési eljárásban mutatkozik meg a gyakorlatban, amelyet tipikusan a konzulok látnak el. A diplomáciai felülhitelesítés voltaképpen egy formális aktus, amelyre általában az okiratbirtokos, az ügyben érdekelt fél vagy az okiratot kiállító szerv kérelmére kerül sor, de nyilvánvaló, hogy sem ezt a minőséget, sem az okirat tartalmát - tekintettel a felülhitelesítés formális jellegére - nem kell megvizsgálni. Az 1961-es Hágai Konvenció az Apostille-rendszer bevezetésével ezt a felülhitelesítési gyakorlatot kívánta egyszerűsíteni. Ugyanakkor a gyakorlatban ma is számos alkalommal fordul elő, hogy konzuli felülhitelesítés kérésére kerül sor, például külföldön aláírt, magyarországi ügy ellátására vonatkozó ügyvédi meghatalmazás esetében.
A külföldi okiratokkal kapcsolatos bizonyításfelvétel, továbbá a külföldi okiratoknak Magyarországon, illetve a keletkezési helyüktől eltérő helyen történő felhasználásával kapcsolatban igen komoly nemzetközi együttműködésről lehet beszélni. A kérdéskör szempontjából a leglényegesebb egyezmények:
- Convention on Abolishing the Requirement of Legalisation for Foreign Public Documents, 1961 (Az 1961. évi Konvenció a Külföldi Hivatalos Iratok Hitelesítési Követelményeinek Megszüntetéséről);
- Convention on the Service Abroad of Judicial and Extrajudicial Documents in Civil or Commercial Matters, Done at the Hague, November 16, 1965 (Az 1965. évi Konvenció Bírósági és Más Iratok Külföldi Kézbesítéséről);
- Convention on the Taking of Evidence Abroad in Civil or Commercial Matters Done at the Hague, March 17, 1970 (Az 1970. évi Konvenció Külföldi Bizonyításfelvételről).
Mint látható, a fenti egyezmények taglalják a külföldi iratok hitelesítésének, a külföldi hivatalos iratok kézbesítésének, valamint a külföldi bizonyítás-felvételnek egyes kérdéseit. Témánk szempontjából, a hiteles fordítás kérdését vizsgálva külön kiemelést érdemel az 1965. évi Konvenció Bírósági és Más Iratok Külföldi Kézbesítéséről.
A Konvenció az egyes államok központi hatóságainak dokumentum-kézbesítési kötelezettségeivel is foglalkozik, és e kérdés kapcsán előírásra kerülhet az, hogy az adott állam hivatalos nyelvére - avagy egyik hivatalos nyelvére - kerüljön a dokumentum lefordításra. A Szerződő Államok gyakorlatában már a Konvenció létrehozatala előtt, de azt követően is, számos megoldás került alkalmazásra. Egyes államok elöljáróban kijelentették, hogy központi hatóságaik kizárólag olyan dokumentumokat fognak kézbesítésre elfogadni, amelyeket a hivatalos nyelvükön írtak, avagy azokra lefordítottak. Egyes Szerződő Államok - például Izrael - nem követelik meg a szó szerinti fordítást, feltéve, hogy a dokumentum el van látva egy, megfelelő nyelven írott összefoglalóval. Más államok pedig esetről esetre haladva követelik meg a fordítást, avagy tekintenek el annak szükségességétől.
Az 1965. évi Konvenciónak a gyakorlatban történő alkalmazása több esetben is problémát jelentett. A kérdéssel kapcsolatosan az egyik vezető jogesetre, a Vasquez v. Sund Emba AB (548. N.Y.S.2d 728, New York Appellate Division 1989) az alábbiak szerint kívánunk utalni. Az eset tényállása szerint a felperes egy svéd gyár New Yorkban található üzemében dolgozott, ahol állítása szerint munkahelyi balesetet szenvedett. A felperes kártérítési igénnyel élt. Figyelemmel a felek eltérő nemzetiségére és eltérő lakóhelyére, illetve székhelyére, az eljárásban - egyik fél által sem vitatott módon - felmerült a Konvenció alkalmazásának szükségessége. Az eljáró amerikai bíróság illetékességét pedig a kár bekövetkezésének helye alapozta meg. A kereset elutasítása után a felperes perorvoslatot terjesztett elő azon az alapon, hogy az idézés, amelyet Svédországban egy svéd közjegyző igénybevételével kézbesítettek az alperes részére, nem volt svéd nyelvre lefordítva, és ezen indok alapján kívánta az eljárás érvénytelenítését. Az ügyben a végső határozatot kimondó fellebbviteli fórum a felperes perorvoslatát elutasította. Mindezt akként indokolta, hogy a Konvencióhoz fűzött svéd kiegészítés szerint a fordítási kötelezettség csak akkor áll fenn, ha és amennyiben svéd központi hatóság jár el a kézbesítés során. A bíróság ítélete rámutat arra, hogy álláspontja szerint a kézbesítést a svéd fenntartás következtében csak abban az esetben kell fordítással ellátni, ha a kézbesítésben svéd központi hatóság is részt vesz. (Svédország esetében az erre kijelölt központi hatóság a Külügyminisztérium.) Figyelemmel arra, hogy a konkrét esetben nem a központi hatóság, hanem egy közjegyző járt el a kézbesítés során, a bíróság álláspontja szerint a kézbesítés a fentiek tükrében jogsértőnek nem tekinthető, és ezért a felperes perorvoslatát elutasította.
Az 1961. évi, a Külföldi Hivatalos Iratok Hitelesítési Követelményeinek Megszüntetéséről szóló Hágai Konvenció vonatkozásában - amelyet Észak-Korea (Koreai Népköztársaság) kivételével a világ valamennyi országa elfogadott - érdemes kiemelni, hogy az egyezmény felsorolja mindazon okiratokat, amelyekről az OFFI hiteles fordítást készíthet.
A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (Ktv.) a közjegyzőket arra jogosítja fel, hogy idegen nyelven is kiállíthatnak okiratot. Ennek azonban feltétele az, hogy a közjegyző az igazságügy-minisztertől erre vonatkozó jogosítványt kapjon a Ktv. 114. §-a alapján. A közjegyző tehát maga nem hitelesíthet fordítást, jogosultsága arra terjed ki, hogy idegen nyelven is készíthet okiratot, ha és amennyiben a szükséges nyelvi jogosítvánnyal rendelkezik.
Fentiekből egyértelműen következik az, hogy sem a külképviseletek, sem a közjegyzők hiteles fordítással kapcsolatos tevékenysége nem azonosítható az OFFI vonatkozó tevékenységével, és ezért azt a külképviseleti vagy közjegyzői tevékenység semmilyen szinten sem válthatja azt ki. A Vhr. itt idézett 5. § (5) bekezdése szerint cégkivonat fordítására szakfordító avagy szakfordító-lektor is jogosult.
Mint említésre került, az OFFI-nak igen jelentős szerepe van a bírósági tolmácsolás területén is a Vhr. 6. §-a
alapján. A budapesti székhelyű bíróság (ügyészség, nyomozóhatóság) esetében amennyiben tolmácsolásra kerül sor az OFFI tolmácsát kell igénybe venni, ha az OFFI-nak a szükséges nyelvben jártas tolmácsa van. Az OFFI jelenleg 19 nyelven képes tolmácsszolgáltatás biztosítására. Nem budapesti székhelyű bíróság esetében nem kell az OFFI tolmácsát igénybe venni, azonban ha a tolmácsolás alkalmas személy kirendelésével nem biztosítható, akkor az OFFI bármely bíróságnál köteles a tolmácsolást ellátni. Ebből következik, hogy a tolmácsolás területén az OFFI nem rendelkezik monopóliummal, illetve egyes esetekben szükségszerűen - egyéb szakképzett tolmács hiányában - kerül sor az OFFI tolmácsának igénybevételére.
A tolmácsról a Pp. 6. és 184. §-a, illetve a Be. 114. §-a - mint a polgári peres eljárást, illetve a büntetőeljárást alapvetően szabályozó eljárási kódexek - tartalmaznak eljárásjogi rendelkezéseket. Ez gyakorlatilag az Alkotmány 70/A. §-ában és 57. § (1) bekezdésében alkotmányos alapjogként deklarált anyanyelv használatának jogát építi be az eljárási törvényekbe. Az OFFI tolmácsolási tevékenysége - amely számos esetben a szakmai háttér, illetve a felkészültség miatt gyakorlatilag megkerülhetetlen - nem csupán egyes eljárások eredményes lefolytatásához szükséges, hanem egy alkotmányos alapjog érvényesítéséhez is nélkülözhetetlen.
Mint ismeretes, a magyar jogra tradicionálisan is jelentős hatást gyakorolt a német jog. A német polgári eljárásjogot vizsgálva kiemelhető, hogy a polgári peres eljárást szabályozó Zivilprozessordnung (ZPO) 142. § (3) bekezdése mondja ki azt, hogy a polgári perben felhasználható fordítást csak olyan szakfordító készíthet, aki az adott szövetségi állam bírósági szervezeténél megfelelő módon nyilvántartásba került. A német ZPO 142. § (3) bekezdése azt is kimondja, hogy a fordítást a bíróságnak akkor kell elrendelnie, ha úgy tapasztalja, hogy az eljárás bármely résztvevője azon a nyelven, amelyen az okirat megfogalmazásra került, nem járatos. A bíróság akkor is elkészíttetheti a fordítást - természetesen a felek költségére - ha a bíróság nem rendelkezik az adott nyelvismerettel. Érdekesség gyanánt emelhető ki, hogy a német jogi nyelv az ilyen, hivatalosan felhatalmazott fordítót okirat-tolmácsnak (Urkundendolmetscher) nevezi. Abban az esetben, ha a résztvevő felek nyelvtudása miatt szükségtelen a fordítás elkészítése, akkor ez mellőzhető. E kérdésről azonban a feleket feltétlenül nyilatkoztatni kell. Kiemelést érdemel, hogy mindez nem áll ellentétben azon törvényi rendelkezéssel, amely szerint az eljárás nyelve a német, ugyanis ezen előírás a jogértelmezés szerint csak a tárgyalás nyelvére vonatkozik, vagyis ez nem képezheti annak akadályát, hogy idegen nyelvű okirat - fordítás mellőzésével - kerüljön az eljárásban felhasználásra.
A sajátos szabályozás és gyakorlat miatt is érdemes figyelmet fordítani az amerikai jog vonatkozó megoldására. A törvényszékeken dolgozó tolmácsokra az Egyesült Államokban az 1978. október 28-án elfogadott törvényszéki tolmács törvény (Court Interpreters Act) vonatkozik. E törvény - többek között - kimondja, hogy az Egyesült Államok bíróságainak igazgatási hivatalának igazgatója (Director of the Administrative Office of the United State Courts) írja elő és határozza meg a törvényszéki tolmácsok szükséges képzettségét, illetve ezen személyek képzéséről, oktatásáról is gondoskodnia kell. Az amerikai szemléletnek megfelelő módon azon túlmenően, hogy az igazgató határozza meg a tolmácsokat megillető díjakat, nyilvántartást kell, hogy vezessen arról, hogy hány tolmács van, hány megkeresés érkezik évente, és a tolmácsok az igazságszolgáltatásban milyen módon és mennyire hatékonyan kerülnek alkalmazásra. (Megjegyzést érdemel, hogy ez a szabályozás a jeltolmácsokra is vonatkozik.) Említést érdemel, hogy egy esetben a New York-i Szövetségi Bíróság előtt, a Seltzer and Torres-Cartagena v. Foley et al. ügyben szövetségi szintű tolmács-képzettség jogosultságát kérdőjelezték meg. Az ügyben eljáró Milton Pollack bíró pedig rögzítette azon szempontokat, amelyek az ilyen szintű, egységes fordító-tolmács képzettség jogosságát és szükségességét megalapozzák.
Az adott bírói eljárásban egyébként az eljáró bírói testület elnöke dönthet a tolmács kijelöléséről kérelemre, vagy saját hivatalos észlelése alapján. Érdemes idézni a jogszabály szövegét, amely szerint idegennyelvi tolmács alkalmazására akkor kerülhet sor, ha az adott személy (fél, vádlott, tanú stb.) elsődlegesen vagy kizárólag az angoltól különböző nyelvet beszél. Szemben például a magyar jog bizonyos megfogalmazásaival, az amerikai jog nem csupán akkor teszi lehetővé tolmács alkalmazását, ha az adott személy a nyelvet nem ismeri, hanem ha elsődleges nyelvismerete az angoltól eltérő nyelv. (Természetesen abban az esetben, ha az adott személy a magyar nyelvet csak kevéssé ismeri, a magyar joggyakorlatban is kirendelésre kerül a tolmács a bírósági eljárásban.) A vonatkozó szabályozásból kiemelést érdemel továbbá azon sajátosság, amely szerint annak a személynek - feltéve, ha az adott
eljárásban nem tanúként kerül meghallgatásra -, akinek joga van a tolmács igénybevételére, lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tolmácsolás jogáról az eljárásban lemondhasson. Erre azt követően kerülhet sor, hogy erről - természetesen tolmács segítségével - tájékoztatták, továbbá a kérdést a jogi képviselőjével is megfelelően megvitatta.
A törvényszéki hiteles fordítás kérdése igen releváns lehet olyan államokban, ahol egymástól eltérő anyanyelvű állampolgárok élnek. Egzotikus példaként utalunk Új-Zélandra. Mint ismeretes, a maori-nyelv hivatalos nyelv Új-Zélandon. A bírósági eljárásban éppen ezért van arra jogi lehetőség, hogy valamely fél a maori nyelvet használja, azonban arra nincsen lehetőség, hogy iratot maori nyelven csatoljon, hanem azt hivatalos angol nyelvű fordítással kell ellátni. Amennyiben valaki a maori nyelvet kívánja használni az eljárás során, a bíróság kötelezettsége, hogy tolmácsról gondoskodjon ezen fél számára. Az 1992-es Ngaheu v. Ministry of Agriculture and Fisheries jogeset rendelkezett úgy, hogy amennyiben maori nyelvű irat kerülne csatolásra, ahhoz hivatalos fordító által ellátott fordítást kell mellékelni. Ugyanez vonatkozik a maori nyelvű affidavit esetére is. Az új-zélandi jog ugyanakkor lényeges védelmet is ad a hivatalos fordítóknak meghatározott esetben. Az 1992-ben elfogadott rágalmazási törvény (Defamation Act) ugyanis kimondja, hogy amennyiben pontos és hiteles, szó szerinti fordítás kerül közzétételre, és abban valamilyen jellegű rágalmazás található, akkor azért a szöveg fordítója felelőssé nem tehető, feltéve, hogy a fordítást fordítói minőségében készítette. Így e módon a felelősségre vonás alól mentesül. Mint látható, az új-zélandi jog - figyelemmel a soknyelvű társadalmi környezetre is - sokrétű módon szabályozza a hivatalos tolmácsolás és az iratok hivatalos fordításának kérdését, illetve azok felhasználását a bírósági eljárásban.
A magyar szabályozást és egyes külföldi jogi megoldásokat is figyelembe véve az OFFI-nak a hiteles fordítások készítése, illetve a fordítások hitelesítése területén betöltött monopóliumát jogpolitikailag is meg lehet indokolni. Közgazdasági érvelés is felhozható, amely szerint az adott esetben nem adekvát módon elkészített fordításból származó károk vélhetőleg jelentősebbek lennének, mint az az általunk alátámasztottnak nem látott érdek, hogy az OFFI-hoz hasonlóan más - esetlegesen - gazdálkodó szervezet is kibocsáthasson hiteles fordítást, vagy fordításhitelesítést végezzen. Az OFFI által végzett hiteles fordítással kapcsolatban - formai kritériumként - az OFFI által érvényre juttatott biztonsági előírások kapcsán célszerű megemlíteni, hogy az OFFI hiteles fordításai a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által bevizsgált, sorszámmal ellátott biztonsági papíron készülnek.
Az OFFI-nak e monopóliumát a múltban már az Alkotmánybíróság előtt is megtámadták. Az indítványozó jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt indított eljárást. Az indítványozó álláspontja szerint a Rendeletnek, valamint a Vhr.-nek azon részei, amelyek az OFFI-nak a hiteles fordítás készítése, valamint a fordítás hitelesítése terén monopóliumot adnak, ellentétesek az Alkotmánynak azon rendelkezéseivel, amelyek kimondják, hogy Magyarország piacgazdaság, illetve amelyek az állampolgárok közötti megkülönböztetéseket tilalmazzák.
Az Alkotmánybíróság a 354/B/1995. sz. határozatában az indítványt elutasította. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a hivatkozott jogszabályhelyek nem sértik az Alkotmány felhívott rendelkezéseit. Az Alkotmánybíróság szerint az OFFI-nak biztosított kizárólagosság nem tekinthető semmilyen értelemben sem monopóliumnak, és ezért nem veszélyezteti a gazdasági verseny szabadságát. Az alkotmánybírósági érvelés legfontosabb pontja az, hogy rögzíti: "… sem a hiteles fordítás, sem a fordítás hitelesítése, sem pedig a hiteles másolat készítése nem gazdasági tevékenység. Éles különbséget kell ugyanis tenni a közhiteles szolgáltatás és a gazdasági tevékenység között. Mivel az indítvány által megjelölt alkotmányi rendelkezések gazdasági tevékenységre vonatkoznak, a R. (ti. a Rendelet) és a Vhr. szabályai pedig közhiteles szolgáltatásokra, a vállalkozás jogának, illetve a gazdasági verseny szabadságának sérelme nem állapítható meg."
Határozott álláspontunk szerint az Alkotmánybíróság helyesen ismerte azt fel, hogy az OFFI által végzett hiteles fordítás, fordításhitelesítés és hiteles másolat készítése egyáltalán nem gazdasági tevékenység, hanem egy állami feladat átvállalása, ellátása. Ebben az értelemben tehát az, hogy az OFFI formailag részvénytársasági alakzatban látja el tevékenységét, voltaképpen jogtechnikai kérdésnek tekinthető. Fentiekből következik, hogy mivel az OFFI által nyújtott - fentiekben részletezett - szolgáltatás nem tekinthető gazdasági értelemben vett árunak, így az OFFI sem tekinthető ezen tevékenysége körében a gazdasági verseny szereplőjének.
Álláspontunk szerint az Alkotmánybíróság itt kifejtett érvelése teljes mértékben összhangban áll azon nézetünkkel, amely szerint alapvető jogpolitikai és jogállami érdek fűződik a szakszerű hiteles fordításokhoz, illetve fordításhitelesítésekhez, amelyeket a jogrend közokirati erővel ruház fel.
Mindez ellenére szól az OFFI tevékenységével kapcsolatos esetleges liberalizálási törekvéseknek. E törekvések gyakorlati alkalmazását azonban az is nehezíti, hogy nincs - az OFFI hitelesítési szabályzatán kívül - szabályozás a szakfordítói vagy szakfordító-lektori képesítéssel rendelkező személyek által alkalmazandó eljárására.
Bizonyosnak tűnik azonban az, hogy a hiteles fordítás, illetve tolmácsolás valamilyen szabályozást a vizsgált országok mindegyikében nyer. Ennek magyarázata a hiteles fordítás, szakfordítás jogpolitikai céljában is rejlik. A jogéletben ugyanis kiemelt érdek fűződik ahhoz, hogy a különféle eljárásokban felhasználásra kerülő fordítások hitelességében a kellő bizalom meg legyen. Ez a felelős, olykor jelentős súlyú döntéseket magában foglaló korrekt jogalkalmazás alapvető feltétele.
Bizonyos az is, hogy ez a tevékenység csak megfelelő szakértelem és megfelelő körülmények között biztosítható. A külföldi példák figyelembevételével elmondható, hogy e tevékenységhez a kétnyelvű államok, illetve a kevéssé elterjedt nemzeti nyelvvel rendelkező államok esetében kiemelt jogalkotói és jogalkalmazói érdek fűződik. Magyarország egyértelműen ezen második csoporthoz tartozik. A külföldi példák közül az érdekesség kedvéért Malajziára utalnánk. Malajziában 1993. szeptember 14-én került felállításra a Maláj Nemzeti Fordítási Intézet (Malaysian National Institute of Translation.) A részvénytársasági formában működő társaság a pénzügyminiszter felügyelete alatt áll, a szakmai ellenőrzést az oktatási minisztérium végzi. A társaságra egyebekben a gazdasági társaságokra irányadó szabályok (pl. cégjegyzés) vonatkoznak. Ez az Intézet Malajziában hiteles fordítások kibocsátásával, valamint tolmácsolással foglalkozik. Az Intézet a következő nyelveken végez szolgáltatást: maláj, angol, mandarin, tamil, francia, arab, japán, koreai és latin. A professzionális fordítási szolgáltatásokra törekvő intézet fordítók és tolmácsok képzésével is foglalkozik.
Álláspontunk szerint az OFFI a feladatkörével szemben támasztott elvárásoknak megfelelő módon tesz eleget, és a közokirathoz fűződő közbizalom feltételeinek tevékenységével minden tekintetben eleget tesz. A fent idézett alkotmánybírósági határozat tükrében az is kimondható, hogy az OFFI tevékenysége - éppen tevékenységéből adódó módon - gazdasági versenyt sem sért, és azt nem is korlátoz.
Fentiek alapján határozott véleményünk az, hogy az OFFI jelenlegi státusa és jogállása a jövőben is fenntartandó, és a nemzetközi tapasztalatokat, illetve a Magyarország előtt álló, a közel két éves EU-tagságból még adódó kihívásokat figyelembe véve nincsen olyan ok, amely a jelenlegi jogi szabályozás módosítását, a vonatkozó jogi környezet megváltoztatását igényelné, ezt a társasági jogi és cégjogi jogszabályok 2006. évi újrakodifikálása sem indokolja. Így indokolt az OFFI jelenlegi jogállásának és működésének további fenntartása, hiszen a társadalmi és gazdasági igények jelenlegi és remélhetőleg jövőbeni kihívásainak megfelelő módon meg tud felelni. ■
Visszaugrás
