1. A neves olasz romanista, Vittorio Scialoja megállapítása szerint a teljes és a részleges semmisség distinkciója nagyon egyszerű.[1] Bár ez a kategóriapár önmagában véve valóban nem tekinthető bonyolultnak, a római jogi és polgári jogi szakirodalomban a mai napig nem kevés problémát és fejtörést okoz a részleges érvénytelenség dogmatikai természete ill. létjogosultsága.
A részleges érvénytelenség dogmatikailag az érvénytelenség egyik, a teljes érvénytelenséggel szembeállítható esete; a részleges érvénytelenség konstrukciójának elismerése pedig - az "utile non debet per inútile vitiari" Ulpianusra visszavezethető, ugyanakkor ilyen megfogalmazásban és általános, elvi éllel (regulaként) csak a kánonjogban kidolgozott tétele alapján - lényegében az érvénytelenség orvoslását[2] jelenti. A részleges
- 45/46 -
érvénytelenség létjogosultságának elismerése esetén ugyanis a jog az érvénytelen részt kiemeli a szerződésből, mintegy redukálva ezzel az eredetileg megkötött ügyletet (ezért a francia szakirodalom a reduction, a portugál tételes jog pedig, miként alább látni fogjuk, a reducao terminussal illeti a részleges érvénytelenséget[3]).
"Eine Arbeit über Teilnichtigkeit von Rechtsgeschäften im römischen Recht ist scheinbar ein Ding der Unmöglichkeit" - állapítja meg szkeptikusan a részleges érvénytelenség római jogi témakörét[4] legújabban monografikus igénnyel feldolgozó német romanista, Andreas Staffhorst.[5] Ismert, hogy a római jogtudósok egyebek mellett sem az érvénytelenség, sem pedig a jogügylet fogalmát nem dolgozták még ki, és a római jogban a joghatás kiváltására alkalmatlan jogügyleteket illetően általában véve nem lehet következetes terminológiáról beszélni.[6] A részleges érvénytelenség vonatkozásában is lényegében ugyanezt lehet elmondani.[7] Reinhard Zimmermann pl. kifejezetten rámutat arra, hogy a német terminológiában a műértelemben vett részleges érvényte-
- 46/47 -
lenség megjelölésére szolgáló "quantitative Teilnichtigkeit" konstrukcióját a római jogtudósok nem dolgozták ki.[8] Staffhorst megállapítása tehát már önmagában véve erre a dogmatikai kidolgozatlanságra ill. terminológiai bizonytalanságra való tekintettel is érthetőnek tűnik. Az pedig valóban kétségtelen, hogy a számos, a részleges érvénytelenségre vonatkozó forrásszövegre, a részleges érvénytelenség immáron gazdag szakirodalmára és a számos vitatott részletkérdésre tekintettel lehetetlen a kérdéskörről egy rövid tanulmány keretében akár csak áttekintő jellegű elemzést is adni. Ezért a magam részéről jelen tanulmányban csupán néhány forrásszöveg erejéig kívánok bepillantást nyújtani a részleges érvénytelenség római jogi témakörébe, ill. a téma modern jogi vonatkozásai tekintetében csak néhány jogrendszer megoldására szeretnék utalni. A téma önálló tanulmány keretében történő, vázlatos, elsősorban problémafelvetésnek szánt, összefoglaló igényű feldolgozását a római jogra nézve az is indokolttá teszi, hogy a téma kidolgozására a hazai római jogi szakirodalomban a mai napig nem került sor.
2. Az érvénytelenség eredetileg mindig teljes érvénytelenséget jelentett. Az archaikus korban az ügylet részleges érvénytelenségének kérdése sem a szerződésekkel, sem a végrendeletekkel, sem a pactumokkal kapcsolatban nem merült még fel.
Staffhorst[9] rámutat arra, hogy a jogügyletek részleges érvénytelenségét "megállapító" egyes forrásszövegek nem a korai időkből származnak, és a preklasszikus, valamint a korai klasszikus korból olyan jogtudósi idézetek maradtak ránk, amelyek - miként látni fogjuk - annak ellenére is síkra szállnak a szerződés teljes érvénytelensége mellett, hogy a részleges érvénytelenség elismerése sem lett volna elképzelhetetlen.[10]
Az érett klasszikus római jog[11] viszont bizonyos körben már elismeri a részleges érvénytelenség létjogosultságát, vagyis azt a lehetőséget,
- 47/48 -
hogy az ügylet érvénytelenségének megállapítása a jogügyletnek csupán meghatározott részére korlátozódik.
A részleges érvénytelenség létjogosultságának elismerése - modern terminussal élve (hiszen, mint közismert, a jogügylet [negotium] magasabb fogalmi kategóriája a római jogtudósok műveiben még nem született meg) - a favor negotii elvének kifejeződését jelenti.[12] A favor negotii princípiuma és ennek számos leképeződése az egyes jogügyletek vonatkozásában (pl. favor contractus, favor testamenti, favor dotis) azt jelenti, hogy az egyes jogügyleteket, amennyire csak lehet, fenn kell tartani, vagyis az ügyleti nyilatkozatnak lehetőség szerint olyan értelmet kell tulajdonítani, hogy az érvényes nyilatkozatnak legyen tekinthető. Vitatott persze, hogy a favor negotii princípiuma mennyiben tekinthető általános érvényűnek. Josef. Hofstetter pl. úgy véli, hogy ez az elv túlságosan határozatlan almoz, hogy közvetlenül lehessen a gyakorlatban alkalmazni, megállapítván, hogy nem konstituál valóságos normát.[13]
A klasszikus római jog kazuisztikájából nehéz általános következtetéseket levonni a részleges érvénytelenség megítélésére vonatkozóan; Seiler szavaival élve az ezzel kapcsolatos döntéseket "aligha lehet közös nevezőkre visszavezetni". Az ugyanakkor vitán felül áll, hogy a klasszikus római jog - ha nem is általános, elvi jelleggel, de bizonyos körben - már ismerte a jogügyletek részleges érvénytelenségét. A római jogtudósok gyakran[14] állapítottak meg részleges érvénytelenséget a végrendeletre vonatkozóan,[15] olykor pedig a szerződési jogban is elismerték a jogügylet rész-
- 48/49 -
ben joghatás kiváltására alkalmatlan mivoltát. A kérdést ugyanakkor bonyolítja, hogy az ügylet részleges érvénytelenségének elismerése olykor még az azonos iskolához tartozó klasszikus jogtudósok között is vitatott volt.[16]
Az alábbiakban elemzésre kerülő forrásszövegekből kitűnik, hogy a római jogtudósok gyakran berzenkedtek a részleges érvénytelenség megállapításától, és nem kívánták megtörni az ügylet egységét. Ebben, miként látni fogjuk, sokat emlegetett formatakarékosságuk,[17] konzervativizmusuk ill. tradicionalizmusuk és a római jogra mindvégig jellemző szerződési típuskényszer is szerepet játszott. A jogtudósok mindenekelőtt a fikció jogtechnikai eszközét alkalmazták;[19] így pl. Neratius nem részlegesen érvénytelen - házastársak közötti - ajándékozással vegyes adásvételről beszélt, hanem úgy tekintett a felek viszonyára, mintha a házastársak két ügyletet kötöttek volna, amelyek közül az adásvétel érvényes, az ajándékozás gyanánt szolgáló árengedmény viszont ér-
- 49/50 -
vénytelen. Egy másik esetben pedig, bár csak egy (dogmatikailag részlegesen érvénytelen) stipulatiót kötöttek a felek, Ulpianus mégis úgy oldja meg a kérdést, mintha a felek két stipulatiót kötöttek volna, amelyek közül az egyik érvényes, a másik viszont nem.
3. A részlegesen lehetetlen szolgáltatásra irányuló adásvételi szerződés jogi megítélésének kérdését vizsgálja Paulus az alábbi fragmentumban:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
