A védjegyjog és egyéb kizárólagos jogok versenypolitikai okból történő korlátozásán belül a tanulmány azt vizsgálja, hogy a kizárólagos jog jogosultja mely esetekben nem akadályozhatja meg, hogy a védjegyét vagy egyéb megjelölését (pl.: formatervezési minta, kereskedelmi név, termékszám stb.), illetve szerzői jogi védelem alatt álló művét harmadik személy reklámban használja. Három esetcsoportot vizsgálok:
A- kereskedő reklámja az általa forgalmazott termék hirdetésével kapcsolatban (2. pont),
B- összehasonlító reklám (3. pont), és
C- alkatrész vagy tartozék reklámja (4. pont).
Amikor a kereskedő az általa forgalmazott terméket a reklámban megjelöli, harmadik személy védjegyét, kereskedelmi nevét használja, és/vagy a termékforma/csomagolás által az oltalom alatt álló művét mutatja be. Az összehasonlító reklám szükségképpen magában foglalja a versenytársra, illetve annak termékére/szolgáltatására történő utalást, mely indokolttá teheti, hogy a reklámozó a reklámban használja a versenytárs azonosítása céljából annak védjegyét, kereskedelmi nevét, bemutassa annak termékét, a termék csomagolását, mely formatervezési mintaoltalom és/vagy szerzői jogi oltalom tárgya lehet. Az alkatrész vagy tartozék reklámjának célja a termék rendeltetésének bemutatása, amely szintén szükségessé teheti más piaci szereplőre (akár a versenytársra), illetve annak termékére/szolgáltatására történő utalást.
A tanulmányban a kizárólagos jogok tartalmának korlátozása szempontjából vizsgálom, hogy milyen feltételekkel megengedett a versenytárs védjegyének és egyéb megjelölésének használata anélkül, hogy a használat a jogosult kizárólagos jogába ütközne. Az egyes esetcsoportokon belül - mint a legtipikusabb esetet - a harmadik személy védjegyének használatát mutatom be, és ezt követően kerül sor más kizárólagos jogokra (pl.: szerzői oltalom alatt álló mű).
Fontos kérdés továbbá, hogy a kizárólagos jog korlátozásának mi a jogalapja (kifejezett jogszabályi korlátozás vagy joggyakorlat biztosítja harmadik személynek a használatot) és a kizárólagos jogok által biztosított oltalmi kör pontos és a jogrendszer logikai zártságának megfelelő meghatározása indokolja-e a hatályos hazai jogszabályi rendelkezések módosítását (5. pont).
Mivel a védjegyjog és a formatervezési mintaoltalom, valamint az összehasonlító reklám hazai szabályozása a vonatkozó EU irányelvekkel összhangban álló szabályozást tartalmaznak1, célszerű először megvizsgálni az irányelvekben foglalt rendelkezéseket, az irányelvek értelmezésére kizárólagos hatáskörrel rendelkező EB (továbbiakban: EB) joggyakorlatát, valamint az egyes tagállamokban kialakult bírói gyakorlatot is (a tanulmány kereteire tekintettel a német joggyakorlatban kialakult általános jellegű megállapításokat mutatom be). A kitekintést indokolja, hogy a magyar joggyakorlatban nem került közzétételre olyan jogeset, melyben az összehasonlító reklám szabályainak megsértése miatt a versenytárs bíróság előtt érvényesítette az igényét.2 Az e tárgyban közzétett esetek a fogyasztók megtévesztése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által folytatott eljárásokban hozott határozatok.
A Védjegyirányelvnek az oltalom által biztosított kizárólagos jog terjedelmét meghatározó 5. cikkére vonatkozóan az EB megállapította, hogy az teljes körű harmonizációt valósít meg.3 Az összehasonlító reklám szabályait megállapító 97/55 EK irányelvvel kapcsolatban az EB ugyancsak kimondta, hogy az teljeskörűen harmonizálja az összehasonlító reklám megengedettségére vonatkozó követelményeket.4 Ez a teljes harmonizáció azt eredményezi, hogy az összehasonlító reklám jogszerűségét kizárólag a Reklámirányelvben meghatározott szempontok szerint lehet vizsgálni, a tagállamok nem állapíthatnak meg szigorúbb követelményeket.5
A külföldi joggyakorlat bemutatását indokolja továbbá az azonos szabályrendszeren alapuló azonos jogalkalmazás követelménye is ("a jogalkalmazás harmonizálása"), mivel a tagállamok közötti kereskedelmet súlyosan sértené, ha valamely tagállamban jogsértőnek minősülne olyan reklám alkalmazása, melyet azonos tartalmú jogszabályok és tényállás alapján más tagállami bíróság megengedettnek tart.6
A védjegyoltalom alapján a védjegyjogosultnak kizárólagos joga van a védjegy használatára.7 A kizárólagos használati jog rendeltetése annak biztosítása a fogyasztó számára, hogy a védjegyet hordozó áru vagy a védjegy alatt nyújtott szolgáltatás a védjegyjogosulttól származik, és megkülönböztesse - az összetévesztés lehetősége nélkül - más vállalkozások termékeitől/ szolgáltatásaitól.8 Ezen funkcióhoz szükséges, hogy a védjegyjogosult védelmet élvezzen azon versenytársakkal szemben, akik tisztességtelen előnyhöz kívánnak jutni olyan termék értékesítése által, melyen jogtalanul feltüntetik az oltalom tárgyát képező megjelölést.9
A védjegy feltüntetése a reklámban annak érdekében, hogy a fogyasztókat tájékoztassa arról, hogy a reklámozó a védjegyoltalommal védett termékeket értékesíti, azok javítását és karbantartását végzi, a védjegy használatának minősül110, melyre a jogosult kizárólagos joga kiterjed.
Az EB joggyakorlata azonban ezen reklámok esetén nem engedi meg, hogy a védjegyjogosult a használatot megtiltsa. Ennek indoka a jogkimerülés elvének kiterjesztett értelmezése.
A DIOR-ügyben11 az EB kimondta, hogy amennyiben a védjeggyel ellátott árukat a közösségi piacon a védjegy jogosultja vagy az ő engedélyével más forgalomba hozta, a viszonteladót ezeknek a termékeknek az eladásán túl megilleti az a jog is, hogy felhasználja a védjegyet abból a célból, hogy hirdesse a nyilvánosság számára az említett áruk további forgalomba hozatalát. Ezen értelmezés indoka, hogy a Védjegyirányelv 7. cikkének (1) bekezdése - amely a védjegy által biztosított jogok kimerülésére vonatkozik - nem teszi lehetővé a védjegyjogosult számára, hogy megtiltsa a védjegy alkalmazását olyan árukon, amelyeket a védjegy használatával ő maga hozott forgalomba a Közösségen belül, vagy annak forgalomba hozatala az ő engedélyével történt. Mivel a védjegyjogosult használati joga ezen termékek tekintetében kimerült, ugyanez érvényes a védjegynek az említett áruk- további forgalmazás céljából történő - reklámozása céljából való használatának jogára is (35-38. pontok).
Az EB a fentieket kiegészítve a BMW-ügyben12 kimondta: a Védjegyirányelv 5-7. cikke nem teszi lehetővé a védjegyjogosult számára, hogy másnak megtiltsa a védjegy olyan hirdetésben történő használatát, miszerint a reklámozó a védjegyjogosult által, vagy az ő belegyezésével kereskedelmi forgalomba hozott termékek értékesítését végzi.13 Az a viszonteladó, aki használt BMW gépjárműveket értékesít, és ezen gépjárművekre szakosodott, a gyakorlatban nem közölhet erre vonatkozó információt az ügyfeleivel a BMW védjegy használata nélkül. Ezért a BMW védjegy ilyen tájékoztató jelleggel történő használata szükséges, és önmagában nem használja ki tisztességtelenül a védjegy megkülönböztető képességét vagy jó hírnevét. Az a tény, hogy a kereskedő hasznot élvez a védjegy használatából a védjegyoltalommal védett termékek értékesítésére vonatkozó hirdetés során, mert a saját tevékenységét a védjegyjogosult termékéhez kapcsolja, nem teszi jogellenessé a használatot, amennyiben a reklám egyébként megfelelő és tisztességes.
A DIOR-ügyben a felperesek kifogásolták, hogy a luxus kozmetikai termékeiket, melyeket kizárólag szelektív forgalmazó rendszeren keresztül forgalmaznak, a háztartási és vegyi áru bolthálózatot működtető alperes reklámprospektusaiban - egyébként az e kereskedelmi szektorban a viszonteladóknál szokásos módon -bemutatta és ezáltal megsértette a Dior-márkák luxust és presztízst sugalló imázsát.
Az EB megállapította, hogy a védjegy jó hírnevének okozott sérelem elvileg a Védjegyirányelv 7. cikkének (2) bekezdésében meghatározott olyan jogos érdek, amely igazolja azt, hogy a jogosult az általa vagy az engedélyével forgalomba hozott áruk további forgalmazását megtiltsa (pl. hasonlóan az átcsomagolás esetéhez). A presztízstermékeket illetően a viszonteladó nem járhat el tisztességtelenül a védjegyjogosult jogos érdekekeivel kapcsolatban, hanem arra kell törekednie, hogy hirdetése ne érintse a védjegy értékét, a szóban forgó presztízstermékek imázsát sértve. A Bíróság azonban úgy határozott, hogy a védjegyjogosult nem tilthatja meg a 7. cikk (2) bekezdése alapján az értékesítési tevékenység ágazatában szokásos módozatokkal összhangban lévő használatot a védjegyoltalommal védett termékek későbbi forgalmazásának hirdetése során, kivéve, ha a viszonteladó reklámja a védjegy jó hírnevét súlyosan sérti.14
A reklámban bemutatott termék nemcsak védjegyoltalom, hanem szerzői jogi védelem tárgya is lehet. A gyártó logója, a termék, illetve annak csomagolása szerzői műnek minősülhet, amennyiben az eredeti, egyéni jellegű.15
A DIOR-ügyben a felperesek nemcsak a parfümök üvegcséire és csomagolására vonatkozó védjegyek bitorlására hivatkozással léptek fel, hanem mint az ezekre vonatkozó szerzői jogi oltalom jogosultjai is, annak érdekében, hogy megakadályozzák a párhuzamos importot végző alperesi kereskedőt abban, hogy reklámozza ezen áruk forgalmazását az áruról készített fényképnek reklámszórólapban történő bemutatása útján (ez a reklámozási mód egyébként megfelel az érintett ágazat kiskereskedőinél szokásos hirdetési móddal).
Az EB ítélkezési gyakorlata alapján az ipari és kereskedelmi tulajdon védelmének az Európai Közösség létrehozásáról szóló Római Szerződés 30. cikk (korábban 36. cikk) szerinti indokaiba beletartoznak a szerzői jogok által biztosított védelmi indokok is. A szerzői jogok kereskedelmi hasznosítása ugyanazokat a problémákat veti fel, mint más ipari vagy kereskedelmi tulajdonjog kereskedelmi hasznosítása. Ebből következően a szerzői jog által biztosított kizárólagos jogra annak jogosultja nem hivatkozhat annak érdekében, hogy megakadályozza vagy korlátozza a művet tartalmazó hordozónak importálását, ha az egy másik tagállam piacára a jogosult által vagy engedélyével került forga-lomba.16
A fentiek alapján az EB a DIOR-ítéletben kimondta, hogy az eset körülményei között a szerzői jog által biztosított védelem, ami a védett műveknek a viszonteladó reklámjaiban történő másolását (többszörözését) illeti, semmiféleképpen sem lehet szélesebb, mint az ugyanilyen körülmények között a védjegyoltalom jogosultjának biztosított védelem.17
Az Szjt.18 23. § (5) bek. alapján, ha a műpéldányt a jogosult vagy az ő kifejezett hozzájárulásával másvalaki adásvétellel vagy a tulajdonjog más módon történő átruházásával az Európai Gazdasági Térségben forgalomba hozta, a terjesztés joga az így forgalomba hozott műpéldány tekintetében - a bérbeadás, a haszonkölcsönbe adás és a behozatal joga kivételével - a továbbiakban nem gyakorolható.
A fenti, jogharmonizációs kötelezettségen alapuló rendelkezés a terjesztési jog19 kimerülését szabályozza: a szerző a terjesztési jogát a továbbiakban nem gyakorolhatja. A szerzői mű felhasználása a reklámban azonban nem a terjesztés joga, hanem a többszörözés joga (Szjt. 18. §) alá tartozik. A többszörözés joga tekintetében azonban az Szjt. nem tartalmaz a jogkimerülésre vonatkozó szabályt. Az Szjt. miniszteri indokolása kifejezetten kimondja, hogy a jogkimerülés elve a terjesztési jogra korlátozódik, más szerzői jogosultságoknál erről nem lehet szó. Így a jogkimerülés nem terjed ki arra az esetre, amikor a kereskedő a szerzői oltalom tárgyát képező termékről készült felvételt a reklámban használja.
A szabad felhasználás esetei nem adnak megoldást arra a konfliktusra, amely egyrészt a terjesztési jog kimerülése következtében fennálló szabad forgalmazás lehetősége, másrészt a műnek a reklámban történő többszörözésével kapcsolatos szerzői jogi jogosultság között fennáll. (A jogszabályi rendelkezés szükségességéről részletesen az 5.2. pontban.)
Az összehasonlító reklám feltételeit meghatározó 97/55. irányelv (14) preambulum-bekezdése megállapítja, "az összehasonlító reklám hatékonnyá tétele érdekében szükséges lehet valamely versenytárs áruinak vagy szolgáltatásainak azonosítása olyan védjegyre vagy kereskedelmi névre való hivatkozással, amelynek az említett versenytárs a jogosultja."
Erre tekintettel a (15) preambulum-bekezdés kimondja, hogy "a versenytárs védjegyének, kereskedelmi nevének vagy egyéb megkülönböztető jelzéseinek ilyen használata nem jelenti harmadik fél e kizárólagos jogának megsértését, ha megfelel ezen irányelv feltételeinek, mivel ebben az esetben célja csupán a különbségtétel és ezzel a különbségek tárgyilagos kiemelése."
A versenytárs védjegyének használata a védjegyoltalom korlátját jelenti. A korlátozás indoka az a versenypolitikai megfontolás, hogy az összehasonlító reklám előmozdítja a piac átláthatóságát, mert segíti a fogyasztó számára a különféle összehasonlítható termékek előnyeinek tárgyilagos egybevetését és az összehasonlító reklám az áruk és szolgáltatások nyújtói közötti versenyt is serkentheti a fogyasztók javára.
A Reklámtörvény 7/A. § (4) szerint "jogszerű összehasonlító reklám esetében a védjegyjogosult kizárólagos használati joga alapján nem léphet fel védjegyének az összehasonlító reklámban történő - a célnak megfelelő módon megvalósuló - használatával szemben, feltéve, hogy a védjegy használata elengedhetetlen az összehasonlításhoz és nem haladja meg a feltétlenül szükséges mértéket."
Vizsgálandó, hogy a Reklámtörvény 7/A. § (4) bek.-ben foglaltak nem korlátozzák-e az összehasonlító reklám alkalmazását. Ezen rendelkezés ugyanis a jogszerű összehasonlító reklám esetében is csak a fenti feltételek együttes teljesülése, azaz csak akkor engedi meg a versenytársi védjegy használatát, ha
- a védjegy használata "a célnak megfelelő módon" valósul meg,
- "a védjegy használata elengedhetetlen az összehasonlításhoz", és
- "nem haladja meg a feltétlenül szükséges mértéket."
A jogszerű összehasonlító reklám fogalma azt jelenti, hogy az megfelel a Reklámtörvény 7/A. § (2) és (3) bekezdésében foglalt követelményeknek, melyek előírják, többek között, hogy az összehasonlító reklám:
a) nem lehet megtévesztő,
b) nem sértheti más vállalkozás, vagy annak cégneve, áruja, árujelzője vagy egyéb megjelölése jó hírnevét,
c) nem vezethet összetévesztésre a reklámozó és más vállalkozás, illetve annak cégneve, áruja, árujelzője vagy egyéb megjelölése között,
d) nem vezethet más vállalkozás, vagy annak cégneve, áruja, árujelzője vagy egyéb megjelölése jó hírnevéből adódó tisztességtelen előnyszerzésre,
e) nem sértheti más vállalkozás áruja, illetve annak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 6. §-ában rögzített jellemzői utánzásának tilalmát, valamint
f) kizárólag azonos rendeltetésű vagy azonos szükségleteket kielégítő árukat hasonlíthat össze, és
g) tárgyilagosan köteles összehasonlítani az áruk egy vagy több lényeges, meghatározó, jellemző és ellenőrizhető tulajdonságát.
Amennyiben valamennyi fenti feltétel teljesül, nehezen képzelhető el olyan reklám, amely nem elégíti ki a célhozkötöttség és a szükségesség követelményét.
Felmerül a kérdés, hogy a Reklámtörvény 7/A. § (4) bek. alapján követelheti-e a védjegyjogosult, hogy az összehasonlító reklámban csak a védjegy szóformáját használja a reklámozó, annak ábrás elemeit nem. Az ábrás védjegy szóalakban történő használata bizonyos esetekben alkalmas lehet azon probléma áthidalására, hogy az összehasonlító reklám pontosan utaljon a versenytársi termékre, de ne használja ki tisztességtelenül annak jóhírnevét.
Figyelemmel arra, hogy a Reklámirányelv teljes körű jogharmonizációt valósít meg és a tagállam nem állapíthat meg szigorúbb szabályokat, nem értelmezhető úgy a Reklámtörvény 7/A. § (4) bekezdése, hogy az további feltételek beiktatásával korlátozza az összehasonlító reklám alkalmazását.
Mint az EB több ítéletében kifejtette, a nemzeti jogot a nemzeti bíróságnak az irányelv szövegére és célkitűzéseire figyelemmel kell értelmeznie, az irányelvben előírt eredmény elérése érdekében.20 Az irányelv-konform értelmezésre vonatkozó kötelezettségből következően álláspontom szerint a magyar bíróságnak nincs lehetősége további feltételeket vizsgálnia a védjegyhasználat jogszerűsége szempontjából.
Az összehasonlító reklám feltételeivel kapcsolatban az alábbiakban azokat az elemeket vizsgálom, melyek a védjegyjogban is megtalálhatóak: jóhírnév védelme, összetéveszthetőség.
Az összehasonlító reklámban a reklámozó általában azt mutatja be, hogy terméke/szolgáltatása jobb, mint a versenytársé, mely tényközlés szükségképpen magában foglalja a versenytárs termékére vonatkozó kritikát és negatív hatást.
A Reklámtörvény 7/A. § (2) bek. b) pontja szerint az összehasonlító reklám nem sértheti más vállalkozás, vagy annak cégneve, áruja, árujelzője vagy egyéb megjelölése jó hírnevét. A jóhírnév sérelmének általános eseteit határozza meg a Versenytörvény 3. §-a, miszerint tilos valótlan tény állításával vagy híresztelésével, valamint valós tény hamis színben való feltüntetésével, úgyszintén egyéb magatartással a versenytárs jó hírnevét vagy hitelképességét sérteni, illetőleg veszélyeztetni.
A valótlan tény állítása vagy híresztelése mellett az összehasonlító reklámban előfordulhat a valós ténynek hamis színben való feltüntetése is, amely azt jelenti, hogy egy egyébként a valóságnak megfelelő tényt a releváns környezetből olymódon kiemelve tesznek közzé, hogy az tényleges jelentését elveszíti, vagy ellenkező jelentéstartalmat nyer. A jogsértés ugyanis a valós tények közlésével is bekövetkezhet, amikor a valóságot a tények megtévesztő csoportosítása, vagy rejtett utalásokkal, félreérthető megfogalmazással stb. hamis színben tüntetik fel. Ez a szempont azonban értékelésre kerül az összehasonlítás objektivitása körében is [Reklámtörvény 7/A. § (3) bek.], mivel a megtévesztő vagy nem tárgyilagos reklám önmagában jogellenes. Ebből következően a jóhírnév védelmére vonatkozó rendelkezés arra az esetre vonatkozik, amikor az összehasonlítás még nem eredményezi a tárgyilagosság hiányát és/vagy a fogyasztó megtévesztését, de az összehasonlítás lekicsinylő módon kerül kifejezésre.
Ezen szabályokat kiegészíti a Magyar Reklámetikai Kódex, amely kimondja, hogy az összehasonlító reklám nem vezethet a versenytárs lejáratására, nem becsmérelheti a versenytársat vagy annak áruját (termékét, szolgáltatását), nem veszélyeztetheti tisztességtelenül a versenytárs érdekeit.21
A német joggyakorlatban az összehasonlító reklám akkor tekinthető sértőnek, ha az összehasonlításhoz egyébként szükségképpen kapcsolódó negatív hatáshoz olyan egyéb körülmény is kapcsolódik, amely az összehasonlításnak rosszalló, lekicsinylő, becsmérlő vagy nem a tárgyhoz tartozó jelleget eredményez.22 Ebben az esetben a fogyasztó tájékoztatása túlmegy a megengedett mértéken. E körben értékelendőek a humoros összehasonlítások.23
Az összehasonlító reklámban a reklámozó nemcsak arra utalhat, hogy terméke/szolgáltatása jobb, mint a versenytársé, hanem felhasználhatja annak kifejezésére, hogy terméke/szolgáltatása ugyanolyan minőségű, mint (az ismert) versenytársé. A versenyjogi védelem célja annak megakadályozása, hogy a reklámozó idegen tollakkal ékeskedjen.
A Reklámtörvény 7/A. § (2) bek. d) pontja szerint az összehasonlító reklám nem vezethet más vállalkozás, vagy annak cégneve, áruja, árujelzője vagy egyéb megjelölése jó hírnevéből adódó tisztességtelen előnyszerzésre. Ezt erősíti az e) pont, miszerint az összehasonlítás nem sértheti más vállalkozás áruja, illetve annak a Tpvt. 6. §-ában rögzített jellemzői utánzásának tilalmát.
A jóhírnév kihasználására a leggyakoribb példa, ha valamely ismeretlen gyártó a termékét közismert luxuscikkel egyenértékűként reklámozza, annak kiváló minőségéhez kapcsolódó kedvező fogyasztói értékítéletet kívánva átvinni saját termékére (pl. ismeretlen gyártó olcsó parfümjét úgy hirdeti, hogy az azonos illatú, mint valamely közismert, magas presztízsű, azonban drága parfüm24).
A jóhírnév jogosulatlan kihasználásának értékelése során figyelembe kell venni, az összehasonlító reklám előfeltétele, hogy az kizárólag azonos rendeltetésű vagy azonos szükségleteket kielégítő árukat hasonlíthat ösz-sze, és tárgyilagosan köteles összehasonlítani az áruk egy vagy több lényeges, meghatározó, jellemző és ellenőrizhető tulajdonságát. Ebből következően a jó-hírnév kihasználása csak abban az esetben állapítható meg, ha valamely többlet körülmény tisztességtelen piaci magatartást eredményez.25 Ellenkező esetben minden összehasonlítás jogellenes lenne. Mint az EB kifejtette, nem állapítható meg a versenytársi megjelölés jóhírnevének kihasználása, ha a releváns piacon a hatékony verseny feltétele a versenytársi megjelölésre történő utalás.26
A gyakorlatban általában jóhírű védjegyekkel ellátott termékkel történik az összehasonlítás. Az összehasonlító reklám tekintetében noha - szemben a fokozott védjegyjogi védelemmel - nincs külön szabály a jóhírű védjegyek oltalmára vonatkozóan az értékelés során megfelelően figyelembe kell venni, ha a védjegy közismertnek, illetve jóhírűnek tekintendő. Hangsúlyozandó azonban, hogy a jóhírű védjegyeknek biztosított fokozott oltalom nem eredményezheti, hogy ezen termékek ne lehetnének összehasonlítás tárgyai. A jóhírnév kihasználása akkor állapítható meg, ha az összehasonlítás objektíve nem szükséges ahhoz, hogy a reklámozó saját ajánlatának tárgyát és előnyeit a versenytársi termékkel szemben bemutassa.
Az összehasonlító reklám nem vezethet összetévesztés-re a reklámozó és más vállalkozás, illetve annak cégneve, áruja, árujelzője vagy egyéb megjelölése között.27 Az összetéveszthetőség fogalmának értelmezésekor alkalmazhatónak tűnik a védjegyjogban kialakult gyakorlat. Ennek indoka, hogy amennyiben valamelyik- szubjektív elemeket tartalmazó - kérdés megítélésének beszámítási pontjait keressük, célszerű lehetőség szerint az azonos jelenségeket egyformán meghatározni, amennyiben azok a jogvédelem különböző területein, így például a védjegyjog vagy a versenyjog területén jelentkeznek. Az összetévesztés egyik nevesített esetének minősíti mind a Védjegyirányelv, mind a Védjegytörvény azt az esetet is, ha a fogyasztók a megjelölést gondolati képzettársítás (asszociáció) útján kapcsolhatják a korábbi védjegyhez.28
Az összehasonlító reklám abban az esetben vezethet összetévesztésre, ha a fogyasztók a reklám alapján azt hihetik, hogy a reklámozó és a versenytársa között kapcsolat áll fenn, megtévesztve a fogyasztókat a termék/szolgáltatás eredetét illetően.
Amennyiben az összehasonlító reklám jogszerűtlen [mert a Reklámtörvény 7/A. § (2) és (3) bekezdésében foglalt követelmények nem teljesülnek], a versenyjogi jogsértés mellett - ha a reklám tartalmazta a versenytárs védjegyét - megállapítható a védjegy bitorlása is és alkalmazandóak a bitorlás jogkövetkezményei (Védjegytörvény 27. §). Ennek indoka, hogy az összehasonlító reklám kivételt jelent a védjegyjogosult kizárólagos joga alól, és a kivétel alkalmazásának előfeltétele nem áll fenn.
A magyar jogban nincs akadálya annak, hogy a felperes egyidejűleg két jogcímre - védjegybitorlásra és tisztességtelen piaci magatartásra - hivatkozással indítson eljárást.29 Párhuzamos jogcímeken kerül sor jogérvényesítésre olyan esetekben is, amikor a védjegy jogosultja külföldi személy és a terméket egy hazai disztribútor forgalmazza. Ilyenkor a védjegyjogosult bitorlás jogcímén, a disztribútor (pertársként) versenyjogi sérelem alapján lép fel.
A védjegybitorlási igény érvényesítésének jelentős előnye a versenyjogi igénnyel szemben, hogy a bíróság az ideiglenes intézkedés iránti kérelemről 15 napon belül köteles határozni, míg versenyjogi perben nincs ilyen határidő. Ezért célszerű lehet a felperes részére, ha a pert védjegybitorlás jogcímére hivatkozással is meg-indítja.30
A védjegybitorláson és a tisztességtelen piaci magatartáson (jellegbitorláson) alapuló igények kapcsolatában a versenyjogi védelem pusztán másodlagos, elsődlegesen az iparjogvédelem (pl.: védjegybitorlás) szabályai, illetőleg annak szankcióinak alkalmazása kerülhet szóba.31 Ez a jogalkalmazási visszatükröződése a "tisztességtelen versenyjog" - mint általános és a védjegyjog - mint speciális viszonyának.
Míg a Reklámirányelvet kiegészítő 97/55 irányelv utal a versenytársi védjegy használatára, és a Reklámtörvény speciális rendelkezést tartalmaz ezzel kapcsolatban, nem találunk kifejezett rendelkezést arra az esetre, amikor az összehasonlító reklámban a versenytárs formatervezési mintája kerül felhasználásra (pl.: a termék vagy csomagolás bemutatásával). A Mintaoltalmi törvény 17. §-a tartalmazza az oltalom korlátait, de nem utal a reklámban történő használat lehetőségére.
97/55 irányelv korábban idézett (15) preambulum-bekezdése kimondja, hogy "a versenytárs védjegyének, kereskedelmi nevének vagy egyéb megkülönböztető jelzéseinek" használata nem jelenti harmadik fél kizárólagos jogának megsértését, ha megfelel ezen irányelv feltételeinek. Az "egyéb megkülönböztető jelzéseinek ilyen használata" fordulatnak a szabályozás céljának megfelelő értelmezése magában foglalja a formatervezési mintát is. Ebből következően a védjegy összehasonlító reklámban történő használatának fenti szabályai megfelelően alkalmazandóak a formatervezési mintára vonatkozóan is. Hangsúlyozandó azonban, hogy indokolt lenne a Reklámtörvényben kifejezetten utalni erre.
Az EB a Pippig-ügyben32 kimondta, hogy nincs akadálya annak, hogy a versenytárs logóját és az üzletét ábrázoló fényképet az összehasonlító reklámban bemutassák, amennyiben az összehasonlításra vonatkozó követelmények teljesülnek. Ezen megállapítás indokaként az EB a 97/55. irányelv fenti (15) preambulum-bekezdésére utalt. Az EB nem foglalkozott azzal, hogy a versenytárs logója és üzletének megjelenése szerzői műnek minősülhet és milyen jogszabályi rendelkezés alapján engedhető meg a felhasználás. Álláspontom szerint a felhasználás céljára a törvényben biztosított kifejezett törvényi felhasználási engedély lenne szükséges (részletesen az 5.2. pontban).
A Reklámirányelv nem taxatív módon tartalmazza, hogy a versenytárs védjegye vagy kereskedelmi neve mellett mely egyéb megkülönböztető jelzéseinek használata szükséges, illetve megengedett annak érdekében, hogy az összehasonlítás a versenytársra vagy annak termékére utaljon. Ezen "egyéb megkülönböztető jelzések" körébe tartozónak tekinthetőek a versenytárs által alkalmazott termékszámok.
A Toshiba-ügyben33 az EB megállapította, hogy az alkatrészek és kiegészítők gyártójának katalógusában az eredeti termék (fénymásológépek) gyártója által és a saját maga által gyártott és forgalmazott alkatrészekre és kiegészítőkre használt termékszámok (ún. OEM számok34) egymás melletti feltüntetése összehasonlító reklámnak minősül, és ez a fajta bemutatás tárgyilagosan hasonlítja össze az áruk egy vagy több lényeges, meghatározó, jellemző és ellenőrizhető tulajdonságát.
Ebben az esetben az összehasonlítás akkor vezethet más vállalkozás, vagy annak áruja, árujelzője jó hírnevéből adódó tisztességtelen előnyszerzésre, ha a reklám által megcélzott fogyasztóban az eredeti termék gyártója és a versenytárs között olyan asszociációt kelt, hogy a fogyasztó az eredeti termék jóhírnevét a versenytársi termékhez kapcsolja. E tekintetben az általános benyomást és a megcélzott fogyasztói kört kell figyelembe venni.35 Különbséget kell tenni a laikusoknak és a professzionális személyeknek szóló reklámok között.
Míg a Toshiba-ügyben az alkatrészgyártó egymás mellett feltüntette a Toshiba és a saját megrendelési számait, a Siemens/VIPA ügyben36 a reklámozó a piacvezető versenytárs által alkalmazott, szakmai körökben ismert megrendelési számok rendszerét lényegében változatlan formában átvette a saját kompatibilis termékeinek jelzésére (a VIPA így az eredeti Siemens termékhez illő, pl. "6ES5 928-3UB21" megrendelési számú alkatrészeket a "VIPA 928-3UB21" megrendelési számon forgalmazza), és erre az azonos átvételre a reklámban kifejezetten hivatkozott. Ezt a magatartást az ügyben előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező német legfelsőbb bíróság (Bundesgerichtshof, továbbiakban: BGH) szintén összehasonlító reklámnak tekintette, mert ezáltal a versenytárs felismerhető.
Az EB megállapította, hogy "az alapügyben szereplőkhöz hasonló körülmények esetén valamely versenytárs szállító azzal, hogy katalógusaiban egy szakmai körökben ismert gyártó megkülönböztető jelzésének központi elemét használja, nem használja ki tisztességtelen módon az említett megkülönböztető jelzéshez kapcsolódó hírnevet." Az indokolás rámutat arra, hogy nem állapítható meg a versenytárs megkülönböztető jelzéseihez fűződő hírnév tisztességtelen kihasználása, amennyiben az e megjelölésekre történő hivatkozás az adott piacon való hatékony verseny feltétele. A megcélzott szakmai vásárlóközönség szemében a Siemens hírnevét a VIPA reklámja nem viszi át saját termékeire. Az összehasonlító reklám által a fogyasztóknak nyújtott előnyt szükségszerűen figyelembe kell venni annak vizsgálata során, hogy a reklámozó tisztességtelenül használta-e ki a versenytárs hírnevét. Jelen esetben -ha a VIPA által forgalmazott és kiegészítő alkatrészként a Siemens automatákba felhasználásra szánt termékek megrendelési számainak központi elemét kicserélnék - az érintett felhasználók kénytelenek lennének egy összehasonlító lista alapján a Siemens által kínált megfelelő termékekhez tartozó megrendelési számokat kikeresni. Ez mind a fogyasztók, mind a VIPA részére hátrányokat okozna, ami a kiegészítő alkatrészek piacán versenyt korlátozó hatást eredményezhet. Az EB nem vette figyelembe a BGH azon megfontolását, hogy a termékszámok rendszerének átvétele azt a veszélyt is magában foglalja, hogy az általános alkalmazás miatt azok elveszítik megkülönböztetőképességüket, meghatározott gyártóra utaló jellegüket.
Alkatrészek és tartozékok gyártása és forgalmazása megengedett gazdasági tevékenység, feltéve, hogy az nem ütközik harmadik személy kizárólagos jogába, vagy nem valósít meg jellegbitorlást. Ugyanez vonatkozik egyes termékekkel kapcsolatban nyújtott szolgáltatásokra is (pl.: javítás). Ha a tevékenység folytatása megengedett, lehetővé kell tenni, hogy ezt a reklámokban közzétegyék, mert ennek hiányában szinte lehetetlen lenne például az alkatrész és tartozék értékesítése, javítási szolgáltatás nyújtása.
A Védjegytörvény 15. § (1) bek. szerint - a Védjegyirányelv 6. cikkével összhangban - a védjegyoltalom alapján a védjegyjogosult nem tilthat el mást attól, hogy gazdasági tevékenysége körében - az üzleti tisztesség követelményeivel összhangban - használja ...
b) az áru vagy a szolgáltatás fajtájára, minőségére, mennyiségére, rendeltetésére, értékére, földrajzi eredetére, előállítási, illetve teljesítési idejére vagy egyéb jellemzőjére vonatkozó jelzést;
c) a védjegyet, ha az szükséges az áru vagy a szolgáltatás rendeltetésének jelzésére, különösen tartozékok vagy alkatrészek esetében.
A szabály célja, hogy összeegyeztesse a védjegyoltalom alapvető célját az áruk szabad mozgásának és a szolgáltatás szabad nyújtásának elvével, a védjegy funkciójának veszélyeztetése nélkül.37
A jogszerűség szempontjából a használat szükségességét és tisztességességét kell vizsgálni.
A védjegy használata kizárólag az áru vagy a szolgáltatás rendeltetésének jelzésére szolgálhat, a megjelölés védjegyként, azaz a termék eredetére utaló alkalmazása nem megengedett, nem kelthet olyan látszatot, mintha a védjegy jogosultjától engedélyt kapott volna a használatra.
Az EB a BMW-ügyben38 kimondta: a védjegyjogosult nem tilthatja meg másnak a védjegy olyan hirdetésben történő használatát, miszerint a reklámozó a védjegyjogosult által vagy az ő belegyezésével kereskedelmi forgalomba hozott termékek javítását és karbantartását végzi. (Pl.: ha egy független kereskedő BMW gépjárművek javítását és karbantartását végzi, vagy ténylegesen e területre szakosodott, ezt az információt nem közölheti ügyfeleivel a BMW védjegy használata nélkül.)
A javítási és karbantartási szolgáltatásra történő utalás más jogcímen vizsgálandó, mint a jogosult által gyártott termékek forgalmazásának reklámozása. A védjegynek abból a célból történő használata, hogy a fogyasztókat tájékoztassák az e védjeggyel ellátott termékek javításáról és karbantartásáról, nem minősül a Védjegyirányelv 7. cikke hatálya alá tartozó későbbi forgalmazásnak (azaz nem beszélhetünk a jogkimerülés szabályairól). A javításra és karbantartásra utaló használat a Védjegyirányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a szolgáltatás rendeltetését jelző használatnak minősül, amely jogszerű. Hasonlóan amikor a védjegy használata azon gépjárművek megjelölésére szolgál, amelyekhez a nem eredeti alkatrész felhasználható, a javításra és karbantartásra utaló használat meghatározza azokat a termékeket, amelyek a nyújtott szolgáltatás tárgyát képezik.
A védjegyhasználat jogszerűsége attól függ, hogy a használat valóban szükséges-e a termék rendeltetésének feltüntetésére. Ezt vizsgálta az EB a Gillette-ügy-ben, melynek tényállása szerint egy finn cég cserélhető borotvapengéin feltüntette, hogy azok mind a saját borotváihoz, mind a Gillette borotváihoz használhatóak. Az EB kifejtette, hogy a harmadik személy által történő használat akkor tekinthető szükségesnek, ha ez az egyetlen mód arra, hogy a fogyasztók megfelelő és teljes tájékoztatást kapjanak a termék rendeltetéséről annak érdekében, hogy az adott termékpiacon a zavartalan verseny fennmaradjon. Ennek megítélése során figyelembe kell venni az adott termék és a fogyasztók jellegét. Mivel a Védjegyirányelv 6. cikk (1) bek. c) pontja a védjegyhasználat jogszerűsége tekintetében nem tesz különbséget a termékek rendeltetése között, a használat jogszerűségének megítélése során nincs jelentősége annak, hogy a terméknek más felhasználási területe is van.39
Hangsúlyozandó, hogy Védjegyirányelv 6. cikkében és a Védjegytörvény 15. §-ban felsorolt valamennyi esetben szükséges, hogy a használat az ipari és kereskedelmi ügyekben kialakult tisztességes gyakorlattal összhangban álljon. Az üzleti tisztességre történő utalás a Versenytörvény - és amennyiben a vizsgált magatartás reklámozás - a Reklámtörvény szabályainak alkalmazását írja elő.
A rendeltetés megjelölésére szükségesnek tekintendő használatnak is tehát korlátja, hogy akkor minősül jogszerűnek, ha a használat összhangban van az üzleti tisztesség követelményeivel. Ez a feltétel lényegében hasonló ahhoz a követelményhez, hogy a viszonteladó/ kereskedő - amikor más védjegyét az e védjegyoltalommal védett termékek értékesítése során hirdetésében használja - a Védjegyirányelv 7. cikk (2) bekezdése szerint nem sértheti a védjegyjogosult jogos érdekét.40
A védjegyhasználat korlátjaként adott ügyben a BMW-ítélet megállapította, hogy a reklám nem kelthet olyan benyomást, mintha a reklámozó harmadik vállalkozás és a védjegyjogosult között kereskedelmi kapcsolat állna fenn (pl.: a kereskedő a védjegyjogosult kereskedelmi hálózatához tartozik, vagy különleges kapcsolat áll fenn e két vállalkozás között).
A tisztességes használat követelményével kapcsolatban további szempontokat állapított meg az EB a Gillette-ítéletben.41 Az üzleti tisztesség követelményei adott esetben azt jelentik, hogy a védjegyjogosult jogos érdekeinek tiszteletben tartásával kell eljárni. Nincs összhangban az ipari és kereskedelmi ügyekben kialakult tisztességes gyakorlattal, ha például:
- a használat olyan benyomást tesz, hogy kereskedelmi kapcsolat áll fenn a védjegyjogosult és a harmadik személy között,
- befolyásolja a védjegy értékét azáltal, hogy tisztességtelenül kihasználja annak megkülönböztető jellegét vagy jóhírnevét,
- sértheti a védjegy jóhírnevét,
- az árut vagy szolgáltatást a védjeggyel ellátott áru vagy szolgáltatás utánzataként vagy másolataként mutatja be.
A fenti szempontok kialakítása során az EB az ösz-szehasonlító reklámmal kapcsolatos azon követelményeket vette alapul, amelyek a versenytárs védjegyének használatára vonatkoznak.
Az a tény, hogy harmadik személy a termék rendeltetésének megjelölésére a versenytárs védjegyét használja, nem jelenti önmagában, hogy azt a védjegyjogosult termékével azonos minőségű, azzal egyenértékű termékként mutatná be. Ennek megítélése az eset összes körülményei alapján történhet. A tisztességes használat követelménye szempontjából kell értékelni, ha a versenytárs saját termékét a védjegyjogosult termékével azonos minőségűnek, azzal egyenértékű termékként tünteti fel.
Összefoglalóan megállapítható, hogy a versenytárs jóhírnevének tisztességtelen kihasználása akkor állapítható meg, ha a védjegy használata túlmegy a rendeltetés feltüntetésén és az eredeti termék jóhírnevét az alkatrészre, tartozékra is át kívánja vinni. Az eredeti termékre történő hivatkozás nem keltheti azt a látszatot, hogy az eredeti gyártó termékéről van szó, vagy a reklám nem kelthet olyan benyomást, mintha a reklámozó harmadik vállalkozás és a védjegyjogosult között kereskedelmi kapcsolat állna fenn42. E körben ítélendő meg az is, ha az alkatrész gyártója az eredeti gyártó katalógusszámára utal.
Szükséges utalni arra, hogy a versenytárs sérelmén túlmenően megállapítható lehet a fogyasztó megtévesztése is.
A Reklámtörvény definíciója szerint az összehasonlító reklám: olyan reklám, amely közvetve vagy közvetlenül felismerhetővé teszi a reklámozóéval azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységet folytató más vállalkozást, vagy a más vállalkozás által előállított forgalmazott vagy bemutatott, a reklámban szereplő áruval azonos vagy ahhoz hasonló rendeltetésű árut [2. § o) pont].
Az EB szerint az összehasonlító reklám akkor állapítható meg, ha bármilyen formában utalás történik a versenytársra. Nem számít, hogy sor kerül-e a reklámozó és a versenytárs terméke/szolgáltatása közötti tényleges/kifejezett összehasonlításra. Mint a 97/55. irányelv (6) preambulum-bekezdése tartalmazza, a jogalkotó szándéka az összehasonlító reklám olyan széles törvényi definíciójának megalkotása volt, amely annak valamennyi formáját magában foglalja.43
Az összehasonlító reklám ilyen széles értelmezésére tekintettel vizsgálandó, milyen esetben tekinthető egy reklám összehasonlító reklámnak, hol a határvonal az összehasonlító reklám szabályozása és a Védjegytörvény 15. § szabályainak alkalmazása között.
Az összehasonlító reklám széleskörűen értelmezett törvényi fogalma (miszerint a minősítéshez elegendő a versenytárs puszta felismerhetővé tétele) ugyanis szinte kizárná a védjegyjogi norma alkalmazási területét a reklámozással megvalósuló védjegyhasználati cselekmények esetén. Amennyiben adott magatartás összehasonlító reklámnak minősül, részletesen felsorolt követelményeket kell betartani, amelyek szigorúbbak a védjegyjogban meghatározott szükségesség és tisztességesség követelményénél (még akkor is, ha a tisztességes használat kritériumainak meghatározásához a Gillette-ítéletben az EB az összehasonlító reklám egyes követelményeit vette alapul).
Míg az összehasonlító reklám szabályai csak a reklámozás útján történő védjegyhasználat esetén alkalmazandóak, a Védjegytörvény 15. § valamennyi védjegyhasználati cselekmény (melyek közül csak egy a reklámozás) tekintetében állapítja meg az oltalom korlátait. Az elhatárolás során azonban indokolatlan lenne eltérően megítélni a kizárólagos használati jog korlátját a különböző védjegyhasználati magatartások vonatkozásában. Ennek indoka, hogy célszerű azonosan megítélni, ha egy termék gyártója azonos információt tüntet fel a termék csomagolásán, illetve ugyanazon termék reklámjában (pl.: a termék rendeltetése, a versenytárs adott számú termékével való helyettesíthetőség stb). Ha ezen információk feltüntetése a terméken megfelel a védjegyjogi szabályoknak, a termék gyártója/forgalmazója nem lehet elzárva attól, hogy ezen információt a reklámban is közzétegye.
Alkatrészekre vagy tartozékokra vonatkozó reklámok esetében három esetcsoportot lehet megkülön-böztetni44:
A) esetcsoport: A fődolog gyártója, melyhez az alkatrész vagy tartozék felhasználható, nem gyárt maga alkatrészt vagy tartozékot.
B) esetcsoport: A fődolog gyártója, melyhez az alkatrész vagy tartozék felhasználható, szintén gyárt alkatrészt vagy tartozékot; és a versenytárs reklámja arra hivatkozik, hogy az általa gyártott alkatrész, illetve tartozék a fődolog gyártója által kínált alkatrésszel, tartozékkal egyenértékű (esetleg megjelöli azt a termékszámot, melynek helyettesítésére alkalmas).
C) esetcsoport: A fődolog gyártója, melyhez az alkatrész vagy tartozék felhasználható, szintén gyárt alkatrészt vagy tartozékot; és a versenytárs reklámja arra hivatkozik, hogy az általa gyártott alkatrész, illetve tartozék a fődologhoz felhasználható, azzal kompatibilis (de a reklám nem hivatkozik a fődolog gyártója által kínált alkatrészekre, tartozékokra).
Az A) esetcsoportban a reklám nem tartozik az ösz-szehasonlító reklám körébe. Noha a reklámban felismerhető a fődolog gyártója, az nem versenytárs az alkatrészek, tartozékok piacán, és a reklám nem tartalmaz olyan elemet, amely az összehasonlításra irányul. Ezért a versenytárs védjegyének használata a Védjegytörvény 15. § alapján ítélendő meg, és ennek keretében vizsgálandó, hogy a védjegy használata, annak módja megfelel-e az üzleti tisztesség követelményének.
A B) esetcsoportban a reklám összehasonlító reklámnak minősül. A Toshiba-ügyben az EB megállapította, hogy az alkatrészek és kiegészítők gyártójának katalógusában az eredeti termék (fénymásolók) gyártója által a saját maga által gyártott és forgalmazott alkatrészeire és kiegészítőire használt termékszámok feltüntetése olyan összehasonlító reklámnak minősülhet, amely tárgyilagosan hasonlítja össze az árukat. A két termékszám egymás melletti feltüntetése ugyanis olyan reklámállításnak tekinthető, hogy a két termék technikai tulajdonságai azonosak.45
A C) esetcsoportban a reklám látszólag összehasonlító reklámnak minősül a törvényi fogalom szószerinti értelmezése szerint, mert felismerhetővé teszi a versenytársat. Az összehasonlító reklámként történő minősítésnek azonban nem lehet önmagában az az egyedüli kritériuma, hogy a versenytárs és a terméke felismerhető a reklámban. Ebben az esetben ugyanis alkalmazni kellene az összehasonlító reklámra vonatkozó szabályokat, miszerint kizárólag azonos rendeltetésű vagy azonos szükségleteket kielégítő árukat lehet öszszeha-sonlítani, mely követelménynek az ezen esetcsoportba tartozó reklám nem felel meg és így jogellenes lenne. A szabályozás céljából kiinduló helyes értelmezés szerint tehát ez az eset is a Védjegytörvény 15. § alapján ítélendő meg, ugyanis az arra történő utalás, hogy egy termék valamely más termékhez felhasználható, nem tartalmaz összehasonlítást, még burkolt formában sem.
Ezt az értelmezést támasztja alá az EB Gillette-ügy-ben46 hozott ítélete, amely a kizárólag a védjegyjogi szabályok alapján ítélte meg azt, hogy az alperes a csomagoláson feltüntette, hogy az általa gyártott pengék használhatóak (kompatibilisek) mind a saját, mind pedig a Gillette által gyártott borotvákhoz. (Szemben a Toshiba-ügy tényállásával, a kompatibilis jelzés önmagában nem jelenti, hogy azonos tulajdonságú lenne a termék.)
Amennyiben a reklámban más gyártó védjeggyel ellátott terméke, melyhez a reklámozott termék felhasználható, anélkül szerepel, hogy azt mint vásárlási alternatívával állítaná szembe, nem beszélhetünk összehasonlító reklámról. Ebből következően a BGH nem tekintette összehasonlító reklámnak azt, amikor a Porsche sportkocsihoz alumínium felnit gyártó cég reklámjában az autó fényképének feltüntetésével jelölte a felni rendeltetését. Ugyancsak nem állapította meg a bíróság a védjegybitorlást sem.47
Mivel a védjegyoltalom tartalma szempontjából lényegesek az oltalomból folyó kizárólagos jog korlátai is, az oltalom tartalmának meghatározásához nem elegendő a védjegytulajdonost megillető jogok definiálása, hanem ki kell jelölni e jogok érvényesíthetőségének határait is.48
A kereskedő által forgalmazott termékek szabad reklámozásával kapcsolatban - a jogkimerülés elvén alapuló - a joggyakorlatban kifejtett szempontok, valamint a Védjegyirányelv 6. cikkének rendelkezései azonban nem adnak megfelelő útmutatást a versenytársi védjegy összehasonlító reklámban történő használatának megítéléséhez, mivel azok a jogosult által vagy engedélye alapján forgalomba hozott termékre, illetve a termék/szolgáltatás rendeltetésének feltüntetésére vonatkoznak.
Erre tekintettel indokolatlan, hogy a Reklámirányelvet módosító 97/55. irányelv nem ad kifejezetten engedélyt a versenytársi védjegy használatára az összehasonlító reklámban. A jogrendszer egységessége megkívánta volna, hogy ezen jelentős súlyú kérdésre ne a jogszabályi kötőerővel nem rendelkező (15) preambulum-bekezdés utaljon, hanem külön rendelkezés biztosítsa a reklámozónak - a jogosult kizárólagos jogával szemben - a védjegy használatát. Ezt alátámasztja az is, hogy a reklámozó által történő használat szintén az oltalom korlátját jelenti, és Védjegyirányelv taxatívan meghatározza, mely esetekben nem léphet fel a jogosult.
A fentiekre tekintettel helyesen járt el a magyar jogalkotó, amikor a 97/55. irányelv átültetésekor kifejezetten rendelkezett a védjegy használat kérdéséről49. Ezen túlmenően szükséges és indokolt lenne, hogy a Reklámtörvény rendelkezzen az egyéb kizárólagos jogok felhasználásának megengedéséről. Hiányzik a jogszabályi felhatalmazás a versenytárs formatervezési mintájának, szerzői jogi oltalom alatt álló művének összehasonlító reklámban történő felhasználásához.
Az EB-nek a DIOR-ügyben kifejtett álláspontja a szerzői jog tartalmának olyan módon történő korlátozását jelenti, miszerint a többszörözés joga alapján a jogosult nem tilthat el mást attól, hogy a szerzői jogi oltalom alatt álló logóját, termékének formáját, csomagolását a termék reklámozására felhasználja, amennyiben az érintett termék tekintetében a terjesztésre vonatkozó joga kimerült és a forgalmazást egyéb (védjegyjogi) indokok alapján sem akadályozhatja meg.50
Ezen álláspont megfelel az üzleti világ követelményének, és a kizárólagos jog tartalmának indokolt versenyjogi megfontolású korlátját jelenti. Ellenkező esetben a szerzői jog alkalmas lenne arra, hogy ezáltal a jogosult ellenőrzése alá vonhassa a terméket értékesítő csatornákat, az egységes közösségi piacot fel-ossza.51
Hasonló megfontolásból, a BGH szintén megállapította, hogy a gyártó, mint szerzői jogi jogosult a termékformán (adott esetben szintén parfümös flakonon) fennálló szerzői jogi oltalom alapján nem akadályozhatja meg a termék reklámozását, még akkor sem, ha az a többszörözés fogalma alá tartozik. Noha a jogkimerülés elve kizárólag a terjesztés jogára vonatkozik, annak az alapelvnek a törvényi kifejezését jelenti, hogy a szerzői jognak - más kizárólagos joghoz hasonlóan -"vissza kell lépnie" a jogosult által forgalomba hozott termék forgalomképessége érdekében, nem akadályozhatja meg az áru szabad mozgását. A termék forgalmazása és a reklámozás nélkülözhetetlen összekapcsolódására tekintettel a terjesztés jogának gyakorlása belenyúlik a többszörözés jogába, melyet ilyen esetben nem lehet olyan felhasználásnak tekinteni, melyhez a jogosult külön engedélye lenne szükséges.52 A BGH megítélése szerint álláspontja a hatályos jogszabályi rendelkezésekből levezethető, felesleges lenne e tárgyban jogalkotás.53
A szabad felhasználás kereteinek pontos meghatározása nélkülözhetetlen, mert ellenkező esetben szerzői jogi jogsértés valósul meg. Álláspontom szerint a jogbiztonság megkívánja, hogy a szabad felhasználás kereteit ne csak bírói jogértelmezés alakítsa ki, hanem azt a piaci szereplők számára egyértelmű jogszabályi rendelkezések jelöljék ki.
Az oltalom terjedelmének meghatározatlanságából eredő esetleges jogkövetkezmények tekintetében az alábbi példára utalok.
Az árverési ház katalógusában a műtárgy bemutatása reklámozást jelent, melynek célja minél magasabb ár elérése. Míg a német és osztrák jog kifejezetten megengedi a képzőművészeti mű feltüntetését árverési katalógusban54, az Szjt. nem rendelkezik erről. Adott esetben az aukciós ház tulajdonosa nem jelentette be a közös jogkezelőnek, hogy a katalógusban az árverésre kerülő kép fotóját közzéteszi, és ezért a bíróság büntetőeljárás keretében (!) bűnösnek mondta ki a szerzői jog és szomszédos jogok megsértésének vétségében, mivel a katalógusban való közzététel a műnek a szerző hozzájárulása nélküli többszörözését, így tehát a szerzői jogok megsértését jelenti. Az aukciós házak az aukciók eredményessége érdekében katalógusokat bocsátanak ki, és az aukció sikere a szerzők érdeke is, mivel eredményes aukció esetén az őket megillető követő díj is emelkedik. Ennek ellenére a Fővárosi Bíróság megállapította, hogy a szabad felhasználást a Szjt. szabályozza, és ezeknek a körébe az aukciós katalógusban való feltüntetés nem sorolható.55
A fentiekre tekintettel az elérendő cél érdekében szükséges olyan jogszabályalkotás, amely a szerzői jog korlátjaként szabályozza az oltalom alatt álló mű reklámban történő használatát. A szabad felhasználás esetei közül az idézés szabálya56 tűnik leginkább alkalmazhatónak a reklámban történő feltüntetés esetére, azonban az Szjt. 33. § (3) bek. szerint a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezéseket nem lehet kiterjesztően értelmezni.
Noha az EB (és a BGH) a terjesztés jogához kapcsolódóan levezethetőnek tartotta azt, hogy a kereskedő az általa forgalmazott terméket a reklámban feltüntesse, összehasonlító reklám esetében nem áll fenn ez a kapcsolat, mert itt a reklámozó magát a terméket nem forgalmazza, a versenytárs művét kizárólag az összehasonlítás tekintetében használja.
A tanulmányban vizsgált három esetcsoport (kereskedő reklámja az általa forgalmazott termékről, az öszszeha-sonlító reklám és a termék rendeltetését bemutató reklám) a kizárólagos jog gyakorlásának korlátozását jelentik. A korlátozás célja a verseny élénkítése azáltal, hogy a fogyasztók a termékekkel/szolgáltatásokkal kapcsolatban minél szélesebb körű információhoz jussanak. Mivel harmadik személy védjegyének vagy más megkülönböztető jelének használata kivétel a kizárólagos használati jog alól, és a kivételeket megszorítóan kell értelmezni, kifejezett engedélyt biztosító szabályozás szükséges valamennyi kizárólagos jog tekintetében. Ez indokolttá teszi a szerzői jogi szabad felhasználás eseteinek és a formatervezési minta korlátainak kiegészítését.
Amennyiben nem áll fenn valamely esetben a versenytárs jogosultsága harmadik személy megkülönböztető jelzésének használatára, a kizárólagos jog jogosultja párhuzamosan mind ezen jog megsértése, mind pedig versenyjogi jogcímen felléphet.
A piaci verseny élénkülése, újfajta reklámtípusok elterjedése következtében várható az összehasonlító reklámmal kapcsolatos joggyakorlat hazai kialakulása. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány a müncheni Max-Planck-Institut für Geistiges Eigentum, Wettbewerbs- und Steuerrecht ösztöndíjával folytatott kutatás alapján készült. Ajelen cikk a tanulmány rövidített változata.
1 A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény ("Védjegytörvény" vagy "Vt.") 122. § szerint a törvény összeegyeztethető szabályozást tartalmaz a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 89/104/EGK tanácsi irányelvvel ("Védjegyirányelv").
A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény ("Reklámtörvény") 25/A. § alapján a törvény összeegyeztethető szabályozást tartalmaz a tagállamok megtévesztő reklámozásra vonatkozó jogszabályai és közigazgatási rendelkezései közelítéséről szóló 84/450/EGK irányelvével ("Reklámirányelv"), melyet a megtévesztő reklámra vonatkozó 84/450/EGK tanácsi irányelvnek az összehasonlító reklámra történő kiterjesztése céljából a 97/55/EK irányelv módosított. A formatervezési minták oltalmáról szóló 2001. évi XLVIII. törvény ("Mintaoltalmi törvény") 69. § szerint a törvény összeegyeztethető szabályozást tartalmaz az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a formatervezési minták oltalmáról szóló 98/71/EK irányelvével.
2 Forrás: CompLex CD Jogtár Döntvénytár adatbázisa.
3 C-355/96., Silhouette-ítélet, 25 és 29. bek.; Egyesített C-414/99. - C-416/99. ügyek, Zino Davidoff és Levi Strauss & Co., 39.bek.
4 C-44/01., Pippig Augenoptik GmbH & Co. KG v. Hartlauer Handelsgesellschaft mbH, (2003. április 8.), 44. bek.
5 A Reklámirányelv 7. cikk (1) bek. szerint: Ez az irányelv nem akadályozza meg a tagállamokat, hogy olyan rendelkezéseket tartsanak fenn vagy fogadjanak el, amelyek a megtévesztő reklám tekintetében a fogyasztók, a kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szabadfoglalkozású tevékenységet folytató személyek, valamint a nagyközönség számára átfogóbb védelmet biztosítanak. Ezzel szemben a (2) bek. kimondja, hogy az első bekezdés az összehasonlítást illetően nem vonatkozik az összehasonlító reklámra.
6 A vizsgált kérdés védjegyjogi vonatkozásaira tekintettel utalok arra, hogy a Magyar Köztársaság EU csatlakozását követően már nem alkalmazható fenntartás nélkül az a bírói gyakorlat (BH 1999. 169.), amely szerint az azonos tényállás mellett hozott külföldi védjegyjogi ítélet a magyar bíróságot tartalmilag nem köti (az nem vitás, hogy formális kötőerő nem áll fenn), ugyanis a tagállami bíróságok által hozott határozatok elismerten és kötelezően harmonizált anyagi jogon alapulnak. A jogharmonizációs cél ellehetetlenüléséhez és a közösségi jogi ernyő alatt értelmezhető jogállami jogbiztonság bírósági jogalkalmazási szegmense sérelméhez vezetne, ha a nemzeti jogba azonosan átültetett szabályok alapján azonos tényállás mellett eltérő határozatok keletkezhetnének. Amennyiben a magyar bíróság azonos tényállás esetén egy külföldön korábban meghozott határozattól eltérni kíván, ez indokolhatja, hogy az irányelvi rendelkezés egységes értelmezése céljából az EB-hez forduljon előzetes döntéshozatal kérése iránt.
7 Védjegyirányelv 5. cikk, Védjegytörvény 12. §.
8 C-102/77., Hoffman-La Roche, 7. bek; C-299/99. Philips, 30. bek.
9 C-206/01., Arsenal Football Club plc kontra Matthew Reed, (2002. november 12.) 48. bek.
10 Védjegyirányelv 5. cikk (1) bek. a) pont; Vt. 12. § (3) bek. e) pont. A reklámozás fogalmát a Reklámtörvény határozza meg.
11 C-337/95., Parfums Christian Dior v. Evora BV., (1997. november 4.)
12 C-63/97., Bayerische Motorenwerke AG (BMW) és BMW Nederland BV v. Ronald Karel Deenik (1999. február 23.)
13 Az ítélet foglalkozott azzal a kérdéssel is, amikor harmadik személy a védjegyjogosult termékének javítását és karbantartását végzi, és ennek jelzésére használja a védjegyet (részletesen 4.1. pontban).
14 C-337/95., DIOR-ítélet 43-48. pontok.
15 A kumulatív oltalom feltétele, hogy a megjelölés kielégítse mind a védjegyjogi, mind a szerzői jogi oltalom feltételeit.
16 55/80. és 57/80. sz. Musik-Vertrieb membran és K-tel International ügyek (1981. január 20.), 13. és 15. pontok
17 C-337/95., DIOR-ítélet, 58. pont.
18 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról.
19 Szjt. 23. § (1) és (2) bek.: A szerző kizárólagos joga, hogy a művét terjessze, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Terjesztésnek minősül a mű eredeti példányának vagy többszörözött példányainak a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele forgalomba hozatallal vagy forgalomba hozatalra való felkínálással. A terjesztés magában foglalja különösen a műpéldány tulajdonjogának átruházását és a műpéldány bérbeadását, valamint a műpéldánynak az országba forgalomba hozatali céllal történő behozatalát. A terjesztés jogának megsértését jelenti a mű jogsértéssel előállott példányának kereskedelmi céllal történő birtoklása is, ha a birtokos tudja vagy neki az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett tudnia kellene, hogy a példány jogsértéssel állt elő.
20 C-14/83., Von Colson és Kamann (1984. április 10.) 26. bek., C-106/89., Marleasing SA kontra Le Commercial Internacional de Alimentación SA, (1990. november 13.), 8. bek.
21 Magyar Reklámetikai Kódex, 6. cikkely (6) bek.
22 BGH, Urt. v. 15. 10. 1998., GRUR 1999, 501. ("Vergleichen Sie - eset").
23 A humor lehetőségeinek határát vizsgálja az összehasonlító reklám vonatkozásában OLG Frankfurt ítélete (GRUR-RR 2005, 137. old.)
24 A GVH parfüm megtévesztő összehasonlítása miatt megállapította a fogyasztók megtévesztését, amikor az eljárás alá vont vállalkozó a magyar piacon ismeretlen terméket (Sensationale) a jó minőségű világmárkákhoz (Chanel) hasonlítva kívánta a fogyasztók vásárlási szándékát felkelteni (67/1993 Vj.).
25 A német joggyakorlat is speciális körülmény fennállását tartja szükségesnek, azonban nyitva hagyja, hogy ez milyen általános kritérium szerint határozható meg. (Vö.: GRUR, 1999. 501. old., "Vergleichen Sie"-eset).
26 C-112/99., Toshiba Europe GmbH v. Katun Germany GmbH, (2001. október 25.), 54. bek.
27 Reklámtörvény 7/A. § (2) bek. c) pontja.
28 Védjegyirányelv 4. cikk (1) bek. b) pontja; Védjegytörvény 4. § (4) bek.
29 A fentiekben kizárólag a sérelmet szenvedett versenytárs bírósági úton érvényesíthető igényeivel foglalkozom, nem vizsgálom azt a lehetőséget, hogy a versenytárs a bírósági út mellett reklámfelügyeleti eljárást kezdeményezzen, a GVH-nál bejelentést tegyen.
30 Míg a Vt. 95. § (1) bek. alapján a védjegybitorlás miatt indított perekben a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességgel rendelkezik, a Tpvt.-re alapított kereset esetében nincs ilyen kizárólagos illetékességet megállapító rendelkezés. Ennek hiánya azt eredményezheti egyes esetekben, hogy egyidejűleg mind a Vt., mind pedig a Tpvt. szabályaiba ütköző magatartás elbírálása különböző bíróságok (azaz a Fővárosi Bíróság és valamely megyei bíróság) illetékessége alá tartozik. Ezért indokolt lenne pergazdaságossági szempontból olyan törvénymódosítás, miszerint a mindkét jogcímre alapított kérelem tekintetében egyazon bíróság, egy eljárásban járhasson el.
31 Versenyjog / Gazdasági törvények kommentárjai sorozat, HVG-ORAC, 2001., 78. old.
32 C-44/01., Pippig, 83. pont.
33 C-112/99., Toshiba Europe GmbH kontra Katun Germany GmbH; 2001. október 25.
34 OEM numbers = original equipment manufacturer
35 C-112/99., Toshiba ítélet; 52-55.bek.
36 C-59/05., Siemens AG kontra VIPA; 2006. február 23.
37 C-63/97., BMW-ítélet 62. bek; C-228/03, The Gillette Company, Gillette Group Finland Oy kontra LA-Laboratories Ltd Oy, 2005. március 17., 29. bek.
38 C-63/97., BMW-ítélet.
39 C-228/03., The Gillette Company, Gillette Group Finland Oy kontra LA-Laboratories Ltd Oy, 2005. március 17., rendelkező rész 1. pont.
40 C-63/97., BMW-ítélet, 61. bek.
41 C-228/03, Gillette ítélet, rendelkező rész 2. pont.
42 C-63/97., BMW ítélet, ismertetése a 2.2. pontban.
43 C-112/99., Toshiba ítélet, 30-31. bek.
44 A csoportosítás alapja: Rolf Sack, Zur Anwendbarkeit von § 6 UWG auf Werbung für Ersatzteile und Zubehör, GRUR 2004, 720.
45 C-112/99., Toshiba ítélet 56. bek.
46 C-228/03, Gillette ítélet.
47 BGH, Urt. V. 15.7. 2004 - (Aluminiumräder), GRUR 2005, 163.
48 Vö. Védjegytörvény miniszteri indokolása.
49 Az átültetéssel kapcsolatban a Reklámtörvény 7/A. § (4) bek.-ről részletesen a 3.1.2. pontban.
50 Vö.: Anette Kur, Händlerwerbung für Markenartikel aus urheberrechtlicher Sicht - Presäntations-recht als neue Schutzschranke? Bemerkungen zu i.
S. Dior / Evora, GRUR Int., 1999, 24.
51 Mint a szerzői jog és az áruk szabad mozgásának kérdéséhez rokon tényállásra utalok arra, hogy az EFTA Bíróság a Norvégia / Astra Norge AS, E-1/98 ügyben kifejtette, hogy a gyógyszerelőállító a gyógyszer alkalmazási előiratán fennálló szerzői jogára nem hivatkozhat a gyógyszer párhuzamos importjának megakadályozása érdekében, mert az ellentétes lenne az áruk szabad mozgásával.
52 BGH, Urt. v. 4.5.2000; GRUR 2001, 51.
53 Jogalkotási rendezésre tesz javaslatot: Anette Kur, Händlerwerbung für Markenartikel aus urheberrechtlicher Sicht - Presäntationsrecht als neue
Schutzschranke? Bemerkungen zu i. S. Dior / Evora, GRUR Int., 1999, 24.
54 Német UhrG 58.§, osztrák UrhG 54. §.
55 A jogesetet ismerteti: Bacher Vilmos: A polgári jogi és büntetőjogi felelősség határai a szellemi tulajdon sérelmére elkövetett cselekmények esetében, in: Lontai Emlékkönyv, 2005, 24. old.
56 Szjt. 34. § (1) bek.: A mű részletét - az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven - a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Bacher Gusztáv, ügyvéd, Budapest
Visszaugrás
