Örömmel észlelem, hogy e folyóirat hasábjain is már egyre többször jelenik meg a közbeszerzés mint téma, mint szakterület. Nem volt eddig jellemző az ilyen tartalmú írás, ezért a korábbiakban óvatosan feszegettük néhányan, hogy mennyi fér a közbeszerzésből e folyóirat profiljába, hiszen csak nem annyira közigazgatási törzsanyag ez, még akkor sem, ha kétségtelenül kapcsolódik e terület mindennapjaihoz. Az írások számának növekedéséből az is kitűnik, hogy talán nem is vagyunk annyira nagyon kevesen, akik szívesen foglalkoznak ezzel a joganyaggal és némi szakmai érdekességet és kihívást is találnak benne.
A közbeszerzésnek a magyar jogrendben már komolyabb története van; tulajdonképpen 1995-től beszélhetünk közbeszerzési szabályozásról, igaz, akkor még lényegesen egyszerűbb törvényi előírásokkal találkozhattunk (valamint egyszerűbb szankciórendszerrel is a törvényi előírások mellőzése esetén). Az Unióhoz való csatlakozási felkészülés során vált igazán hangsúlyossá ez a terület, nem volt kérdés, hogy újra kell gondolni a szabályozást ezen a téren is. Azóta is sok idő eltelt már, több törvényünk vált az idő martalékává. Jelenleg a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerint éljük a mindennapjainkat ebben a vonatkozásban. A jelenleg hatályos jogszabályt 2015. október 2-án hirdették ki és csúsztatott hatálybalépéssel hívták életre, egy része 2015. november 1-jén, egy másik része 2016. november 1-jén, míg az elektronikus közbeszerzési rendszer igénybevételéről szóló előírása az eredeti elképzelés szerint 2017. február 1-jén, majd a törvény módosítása következtében 2017. december 31-én lép hatályba. A hatálybalépése óta a Kbt.-t az elmúlt másfél évben is már többször módosították, melyből a legátfogóbbnak a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2016. évi CLX. törvény tűnik. Ennek a módosításnak komoly súlya volt a jelenleg hatályos szabályozásban, ezért néhány gondolat erejéig megállok itt. A módosítás - a törvényi indokolás szerint - levonta a Kbt. hatályba lépése óta eltelt egy év gyakorlati tapasztalatait, jelentős szigorítást vezetett be a közpénzek felhasználása során az ajánlatkérői és az ajánlattevői oldalon egyaránt. A jogalkotó szerint a módosítás a közbeszerzések szereplőinek széles körű visszajelzései alapján vezetett be a gyakorlati jogalkalmazást segítő intézkedéseket. Egyes rendelkezések pontosítása mellett a közbeszerzési eljárások gyorsítását és egyszerűsítését célzó megoldások kerültek a törvénybe. Az ajánlatkérők számára alapvető változás, hogy a Kbt. - a közbeszerzési törvény hatókörét kiterjesztve (!) - az egymillió forintot elérő, ugyanakkor a közbeszerzési értékhatár alatti szerződésekre is előírja három ajánlat bekérését. Az ajánlatkérők számára ezzel főszabály szerint megszűnt a szerződések ún. "közvetlen odaítélésének" lehetősége a közbeszerzési értékhatár alatt is, a piac felmérése és a - legalább három ajánlat alapján - leggazdaságosabb szerződéskötés általános törvényi követelményként érvényesül. A törvény ezzel megerősíti a közpénzekkel való tisztességes és ellenőrizhető gazdálkodás követelményét azáltal, hogy a szerződő partner gazdasági megfontolásokon alapuló kiválasztását a közbeszerzési értékhatárok alatt is konkrét szabályokkal biztosítja. Az ajánlatkérőkkel és az ajánlattevőkkel szemben érvényesülő szigorúbb követelmények megfogalmazásakor a törvény egyúttal épít annak az ellenőrzésnek a tapasztalataira is, amelyet a Kbt. hatálybalépését követően a Közbeszerzési Hatóság a szerződések teljesítésének szakaszában végez. A módosítás kiemelt célja az előbbieken túl a közbeszerzésekben a verseny fokozása, amelyet különösen a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások szabályainak módosításával, az eljárások dokumentumainak nyilvános közzétételével és a valódi verseny nélkül zajló közbeszerzési eljárások eredménytelenségére vonatkozó új eredménytelenségi ok bevezetésével kíván a szabályozás elérni. Az új szabályok a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások alkalmazásának visszaszorítását és az egy ajánlattevő részvételével zajló közbeszerzések számának jelentős csökkenését irányozzák elő.
A közbeszerzés világában már régebben motorozó kollégák talán emlékeznek rá, hogy a Kbt.-ben nem mindig létezett a kapacitást nyújtó szervezet mint kategória. Bár nem a mostani Kbt. hozta be a jogrendszerbe ezt az intézményt, de biztos vagyok benne, hogy hosszú-hosszú évekig nem értettük, hogy ez pontosan mit is jelent, miben különbözik az alvállalkozótól, mire való és főképp mi az indoka a szerepeltetésének. Lassan már kezd beilleszkedni a rendszerbe és egyre többször találkozunk vele, nyilván az ajánlattevőknek köszönhetően. Nézzük, mit is értünk e fogalom alatt. Ha a Kbt. értelmező rendelkezéseit tekintjük át emiatt, sokra nem jutunk, tekintve, hogy a fejezetben nincs tisztázva ennek az intézménynek a fogalma, vagyis így szó szerinti terminus technikus-ként nem találkozhatunk a Kbt.-ben vele. Először az alkalmassági követelmények között szerepel efféle előírás, melyek tekintetében egyébként a törvény három különböző kategóriát hoz létre. Ezek a gazdasági és pénzügyi helyzet, a műszaki és szakmai alkalmasság, valamint egyes nyilvántartásokban való szereplés, engedély vagy szervezeti, kamarai tagság (utóbbi esetében a más uniós tagállamokban letelepedett gazdasági szereplők esélyegyenlőségének megteremtése érdekében a letelepedés szerinti országban előírt követelmények kérhetők az ajánlattevőktől vagy részvételi jelentkezőktől). A Kbt. a 65. § (7) bekezdésében így rendelkezik: "az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jo-
- 25/26 -
gi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik." A szabályozás hátterében - vélhetően - az a megfontolás állt és áll, hogy az eljárásban ajánlattevőként indulni kívánó gazdasági szereplőknek nem minden esetben áll valamennyi személyi, tárgyi feltétel a rendelkezésükre, amelyek a közbeszerzési eljárásban való részvételhez szükségesek. A jogszabály ezért lehetőséget biztosít a hiányzó alkalmasság pótlására, annak más gazdasági szereplő útján történő biztosítására. Sarkosan gondolkozva megkérdőjelezhető a kapacitást nyújtó szervezet bevezetésének és alkalmazásának léte, hiszen így az alkalmassági követelmények meghatározásának eredménye gyengül, mert míg korábban egy ajánlattevő vagy megfelelt a kritériumoknak vagy nem, most segítségül hívhat az alkalmassága igazolásához - az alvállalkozótól elkülönülő - harmadik felet. A pragmatikus gondolkodás szerint ezzel akár feleslegessé is válhatna az alkalmassági követelmények meghatározása; minek írjunk elő követelményt, amikor ezzel az intézménnyel bárki tudja teljesíteni. Tovább egyszerűsítve: tulajdonképpen az ajánlattevő egy harmadik féltől kölcsön kap egy alkalmassági feltételnek való megfelelést. Kissé a törvényi szabályok ellen szól az is, hogy valószínűleg a kapacitást nyújtó szervezet alkalmazása (bevonása az eljárásba) drágítja a kialakuló árat (ha már az ajánlatkérő meghatározott valamilyen alkalmassági követelményt, amivel az eljárásban részt venni kívánó gazdasági szereplő nem rendelkezik, az kénytelen lesz "beszerezni" a szükséges feltételt, amelyet nyilvánvalóan nem ingyen kap, ergo az ajánlati árát ezzel az összeggel növelnie kell).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
