https://doi.org/10.59851/jk.80.01.3
A Lex Frisionum a germán népjog "harmadik generációjába" tartozik, vagyis azon gyűjtemények sorába, amelyek - akárcsak a Lex Saxonum és a Lex Thuringorum - Nagy Károly utasítására kerültek lejegyzésre. A gyűjteményt feltehetően 802-ben, az Aachenben megtartott birodalmi gyűlésen terjesztették az uralkodó elé, ám ránk maradt formájában soha nem vált a gyakorlatban is alkalmazott, alkalmazható jogforrássá. A gyűjtemény erőteljesen, a germán népjogok többségét meghaladó mértékben büntetőjogias szemléletű, és a szankciós rendszer minden következetlensége ellenére viszonylag zárt és koherens rendszerben foglalja össze a korabeli Frízföld (alemann és frank elemekkel átszőtt) szokásjogát. Az élet elleni bűncselekmények szabályozása - amire a tanulmány a Lex Frisionum datálásának és jogforrási jellegének tisztázása után rátér - nemcsak a "különös részi" tényállások, hanem bizonyos "általános részi" (a tettességre, részességre, szándékosságara, gondatlanságra és jogellenességet kizáró okokra vonatkozó) szabályozások tekintetében tesz lehetővé jogtörténetileg értékes következtetéseket.
Tárgyszavak: Lex Frisionum, kora középkori jogtörténet, germán büntetőjog
The Lex Frisionum belongs to the "third generation" of Germanic law, i.e. the collections which, like the Lex Saxonumand the Lex Thuringorum, were written down on the orders of Charlemagne. The collection was probably presented to the emperor at the imperial assembly in Aachen in 802, but in its surviving form it never became a source of law that could be applied in practice. The collection is strongly penal in its approach, and, despite the inconsistencies in the system of sanctions, it summarises the customary law of Frisia (with Alemannic and Frankish elements) in a relatively coherent system. The regulation of offences against life, which the study will focus on (after clarifying the dating and source of the Lex Frisionum), allows valuable conclusions to be drawn from a legal-historical point of view, not only with regard to the 'special' part of the offence, but also with regard to certain 'general' parts (relating to the offence, participation, intentionality, negligence and the grounds for exclusion of wrongdoing).
Keywords: Lex Frisionum, third generation of Germanic law, regulation of offences
A Lex Frisionum, a kora középkori fríz jog legkorábbi feljegyzését 1557-ben Johann Basilius Herold (1514-1567) adta ki Bázelben.[1] A városi könyvkiadónál fordítóként, korrektorként és szerkesztőként működő - és számos germán népjogi gyűjteményt közzétett - Herold munkája a szöveg egyetlen forrása. A Lex Frisionumnak középkori kézirata nem maradt fenn, az egyetlen kézirat, amelynek létéről biztonsággal tudunk, a reimsi Remigius apátság könyvtárában volt valaha fellelhető, legalábbis a 9. század végéről származó katalógus erről tudósít.[2] Az a pontosabban nem beazonosítható kézirat is, amelyből Herold dolgozott, elveszett, a kiadói munka során alighanem a kódexbe jegyzetelt, és azt adta át a szedőnek, így az magának az editiónak eshetett áldozatul.
Hogy Herold a teljes Lex Frisionumot adta-e közre, nem tudható. Eckhardt szerint a szöveget záró "Haec hactenus" fordulat kétséget ébreszthet, mert gyanúsan emlékeztet a Lex Burdundionum Herold-féle kiadásának végén szereplő "Hactenus quae habere potuimus" mondatra, márpedig az utóbbi nem forrásszerű, és a burgund lex e kiadása is töredékes. A Lex Frisionum Herold-féle változata számozott címekre és bekezdésekre oszlik. Ez nagy valószínűséggel Heroldnak a munkája, az eredeti törvény nem rendelkezett számozott cikkelyekkel.[3]
A Lex Frisionum két nagy részre oszlik, a 22 titulust számláló első és az Additio sapientum címet viselő második egységre. Patetta nyomán Siems e kettéosztást Heroldnak tulajdonítja.[4] A törvény néhány passzusát Herold a Lex Angliorum et Werinorum et Thuringorum részeként, a türing törvénybe iktatva tette közzé.[5] A félreértést a 19. században Richthofen mutatta ki, a tematikai összetartozás feltárása mellett arra is tekintettel, hogy a Lex Thuringorum egyetlen fennmaradt, 10. századi kéziratában e paragrafusok nem szerepelnek.[6]
A középkorban Frízország nagyobb területet foglalt magában, mint a mai Frízföld tartomány: a teljes tengerparti sávot Flandriától Hollandián át Észak-Németországig. A Lex Frisionum három, egymástól jogilag is elkülönülő régiót említ, Közép-Frízországot a Vlietől a Lauwersig, Kelet-Frízországot a Lauwerstől a Weserig és Nyugat-Frízországot a Vlietől a Sincfalig. Az Additio is tartalmaz külön rendelkezéseket a keleti és a nyugati területekre, ezek egy részét Herold kiadása kurziválva hozza.[7]
Az 1557-es kiadás óta, vagyis négy és fél évszázada a Lex Frisionumra vonatkozó kérdések változatlanok maradtak, már ami a törvénykönyv datálását, keletkezésének folyamatát és körülményeit illeti. A válaszokat a következő tényezők aligha könnyítik meg. A forrásnak
- 22/23 -
egyetlen kézirata sem maradt fenn. A korai fríz történelemre vonatkozó ismeretek hézagosak; a törvénykönyv egyszerre tartalmaz pogány és keresztény elemeket; a szöveg lexre és additióra tagolódik; az egyes rendelkezéseknél említett két sapiens, Wlemar és Saxmund funkciója nem azonosítható; az egyes országrészekre eltérő előírásokat fogalmaz meg a törvény; a szöveg bővelkedik az ismétlésekben és ellentmondásokban; bizonyos részei önálló alkotásnak tűnnek, mások egyértelmű átvételek a Lex Alamannorumból; a törvény nyelvi és stiláris színvonala egyenetlen.[8]
Herold a két sapiens - akárcsak a Lex Salica prológusában említett négy "kodifikátor" - kapcsán ad időbeli támpontot: Saxmund működését 600, Wlemarét 630 körülre teszi, az alapszöveget pedig Faramund király uralkodása idejére, 426-ra datálja. Attól eltekintve, hogy Faramund mint történelmi személy léte igencsak kérdéses, ez mindenképpen teljesen fiktív, a germán mondavilágról alkotott korabeli elképzelést tükrözi. Ez természetesen összefügg Herold történelemszemléletével, aki a népjogokról írva nem győzi hangsúlyozni - a germánok szupremáciáját legitimálandó -, hogy azok színvonalukban semmivel sem maradtak el a korabeli római jogalkotás mögött.[9]
A 17. század szerzői szintén a szöveg ősi voltát emelték ki. Lindenbrog számos módosítást hajtott végre a szövegen, ám mindössze a Herold-féle kiadás szövegét stilizálta, vagyis önkényesen "emendálta", mivel eredeti kézirat már neki sem állt rendelkezésére.[10] Siccama néhány évvel később szintén Herold datálását követte, a törvény keletkezését a római korra helyezte, a kiegészítését pedig - a Lex Baiuvariorum prológusának szereplőit felvonultatva - a Merowingok idejének, Klotár és Dagobert időszakának, a 6. és 7. századnak tulajdonította.[11] A 18. században Heineccius a pogány elemek, a vérbosszú említése és az egyenetlen színvonalú nyelvhasználat okán szintén a 6-7. századra vélelmezte a szöveg ősváltozatának keletkezését, a ránk maradt törvényt azonban Nagy Károly törvényalkotásának produktumaként határozta meg.[12] E nézet Conring nyomán és tekintélye folytán honosodott meg a 19. századi szakirodalomban, és juttatta a datálás kérdését egy időre nyugvópontra.[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
