A takarékszövetkezetek, mint pénzintézeti tevékenységet folytató szövetkezetek, számottevő sajátosságot mutatnak mind a más tevékenységet végző szövetkezetekhez, mind a pénzintézetekhez viszonyítva.
A takarékszövetkezetek működését, tevékenységi körét a törvényi előírásokon felül szigorú bankfelügyeleti előírások is szabályozzák, a megtakarítások ösztönzése, a betétesek bizalmának növelése, a takarékszövetkezetek működőképességének, megbízhatóságának, az elhelyezett betétek biztonságának fokozása érdekében az állam szigorú irányítást és ellenőrzést gyakorol, egyrészt a jegybank (MNB) másrészt Állami Bankfelügyelet (ÁBF) útján. Az ÁBF egyidejűleg ellátja a pénzintézetek és a pénzintézeti tevékenységek versenyfelügyeletét is.
A többi szövetkezeti formához képest takarékszövetkezeti sajátosság, hogy nemcsak jogszabályok, hanem jegybanki és bankfelügyeleti rendelkezésekben adott kötelező előírásokkal is befolyásolható működésük. Hosszú évtizedeken keresztül a takarékszövetkezeteket nem tekintették a bankrendszer egyenrangú tagjának.[1]
A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatályba lépésekor (1992. január 20.) az összesen 5%-os piaci részesedéssel rendelkező 260 takarékszövetkezet 1752 fiókban nyújtott egyre szélesebb körű szolgáltatásokat. Tagjainak száma elérte az 1 780 000 főt. Bár a takarékszövetkezetek által kezelt betét- és hitelállományok intenzíven növekedtek, a piacgazdaság által teremtett új feltételek mellett a kibővült ügyfélkörrel működő takarékszövetkezetek nem tudták maradéktalanul kezelni a lehetőségeket.
A versenyre figyelemmel a takarékszövetkezetek a feladatok egy részének központosítására, közös termékfejlesztésre, az egységes arculat kialakítására, informatikai beruházásokra, tőkeallokációra, a nemzetközi és hazai elszámolási és pénzforgalmi feladatok bonyolítására, az intézményvédelemre.
A szövetkezetiség szellemiségét a rochdale-i alapelvek nyomán a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége (International Co-operative Alliance, ICA) hét alapelvben fogalmazta meg. Az ICA által 1995-ben újrafogalmazott szövetkezeti alapelvek, amelyek ma érvényben vannak, többé-kevésbé tükröződnek a törvényi hátterekben és belső szabályzatok formájában. Ezek a következők:
1. Önkéntes és nyílt tagság
• Mindenki számára, aki képes a szövetkezet szolgáltatásainak igénybevételére;
2. A tagok által végzett demokratikus kontroll
• az "egy tag-egy szavazat"-elv alapján;
3. A tagok gazdasági szerepvállalása
• a tagok hozzájárulása a közös tőkéhez. Ez alapján korlátozott mértékben kaphatnak díjazást. A tagok egyúttal a többletből keletkezett feloszthatatlan tartalékokat a szövetkezetiség céljára fordítják.
4. Autonómia és függetlenség
• mivel a kontroll a tagok kezében nyugszik, megállapodások külső felekkel, beleértve a kormányt is, nem sérthetik a szövetkezet demokratikus felépítését és függetlenségét;
5. Oktatás, tréningek és információ nyújtása
• a tagok, a munkavállalók és ügyvezetők számára valamint, a közélet informálása a kooperáció működéséről és előnyeiről;
6. Kooperáció a kooperatívok között
• helyi, nemzeti és nemzetközi szinten;
7. A közösség szem előtt tartása
• a közösségek fenntartható fejlesztése a tagok döntései alapján.
A hitelszövetkezet egy olyan speciális pénzintézet, amely elsősorban a tagjai számára nyújt különféle pénzügyi szolgáltatásokat, a szövetkezeti alapelvek, valamint a pénzpiaci szabályok betartásával. A szövetkezetelmélet művelőinek általánosan elfogadott nézete, a szövetkezeti integráció kategóriájának a gazdasági, társadalmi integráció és vegyes szerinti megkülönböztetése. Az integráció alapfogalmából kiindulva a csoportosítás különbségét az teremti meg, hogy milyen érdek motiválja az integrálódást. A gazdasági és
- 73/74 -
társadalmi integrációk a szövetkezeti mozgalomban határozottan elkülönültek.[2] Az integráció általános értelemben beilleszkedést, részek összekapcsolását, egyesülését jelenti.[3] Az integrációtól megkülönböztethetőek az integrációs kapcsolatok, amelyek elkülönült szervezet nélküli, állandó együttműködés egyéb formáiban öltenek testet, ahol az állandó együttműködés lényeges és tartós változásokat idéznek elő a részt vevő szervezetek működésében. "Gazdasági integráció: gazdasági szervezet egyesülési folyamata, egységes rendszerbe tömörülés a nagyobb gazdasági egység előnyeinek kihasználása érdekébe."[4]
Vállalkozások és magánszemélyek részére pénzügyi szolgáltatást döntően pénzügyi intézmények végezhetnek, amelyek két csoportra oszthatók. Hitelintézetekre és pénzügyi vállalkozásokra. A Hitelintézeti törvény meghatározza, hogy mi minősül pénzügyi intézménynek, ezen a rendszeren belül pedig hol helyezkednek el szövetkezeti hitelintézetek. Ez alapján pénzügyi intézmény a hitelintézet és a pénzügyi vállalkozás. Pénzügyi szolgáltatást kizárólag pénzügyi intézet végezhet. Hitelintézet az a pénzügyi intézmény, amely a törvényben meghatározott pénzügyi szolgáltatások közül legalább betétet gyűjt, vagy más visszafizetendő pénzeszközt fogad el a nyilvánosságtól, valamint hitelt és pénzkölcsönt nyújt. Bank és szakosított hitelintézet részvénytársaságként vagy fióktelepként, szövetkezeti hitelintézet pedig szövetkezetként, valamint részvénytársaságként, a pénzügyi vállalkozás részvénytársaságként, szövetkezetként, alapítványként vagy fióktelepként működhet.
A szövetkezeti hitelintézet esetében a legkisebb induló tőke összege legalább háromszázmillió forint. Az induló tőkét kizárólag pénzbeli hozzájárulással lehet teljesíteni. A szövetkezetek működésének megkezdéséhez a Magyar Nemzeti Bank tevékenységi engedélye is szükséges. A tevékenységi engedély megadási iránti kérelemhez csatolni kell az Integrációs Szervezethez benyújtott, csatlakozásról szóló nyilatkozatot. A szövetkezeti hitelintézet széles körben folytathat pénzügyi szolgáltatási tevékenységet. Szemben a takarékszövetkezetekkel a hitelszövetkezetek tevékenységüket kizárólag saját tagjai körében végezheti.
Megállapíthatjuk, hogy a szövetkezeti hitelintézetek szabályozásának megreformálásának már itt volt az ideje. Ezt sürgetővé tette az is, hogy 2014. március 15-én hatályba lépett a Ptk., majd 2014. július 1-jén pedig az új Hpt. törvény. A kormányzati munkálatok már 2012 decemberében megkezdődtek a takarékszövetkezetek átalakítására vonatkozóan, főként annak érdekében, hogy egy tőkeerős és biztonságosan működő szektor jöjjön létre.
A korábbi integrációval kapcsolatos kezdeményezések részleges kudarca miatt 2013-ban a jogalkotó a szektor egységesítése és így versenyképességének növelése érdekében szigorúbb, kötelező intézményvédelmi tagságot, közös kockázatvállalást írt elő annak érdekében, hogy így erősítse a szektor pénzügyi stabilitását és a hatékony működését.[5] A takarékszövetkezet az egyetlen olyan pénzintézet hazánkban, ami 100 százalékos hazai tulajdonban van. Tagjai magyar állampolgárok. Ugyan pénzpiaci részesedésük öt-hat százalék körül mozog, ami messze elmarad az uniós átlagtól, korántsem optimális, de a takarékszövetkezetek fontossága ennél azért jóval nagyobb.
A 2008-ban kezdődött válság nyomán egész Európában felértékelődtek a helyi, regionális kötődésű pénzintézeti struktúrák. Ezeknek tőkehelyzete túlnyomórészt stabil, hitelezési tevékenységük helyben gyűjtött forrásokból tudják finanszírozni, így kevésbé vannak a pénzügyi centrumokban elérhető drága és volatilis bankközi forrásokra ráutalva.[6] A szövetkezeti bankrendszer decentralizáltsága hatalmas versenyelőnyt jelenthet a lokális bankpiacokon.
Kutatásaim során olyan büntetőügyeket vizsgáltam, melyekben a takarékszövetkezetek sérelmére valósult meg vagyon elleni vagy gazdasági bűncselekményt. A takarékszövetkezetek különösen érzékenyek lehetnek a gazdasági visszaélésekkel szemben, így a jogerősen befejeződött büntetőügyek tanulságait is érdemesnek tartom levonni.
A takarékszövetkezetek sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmények jellemzően már a rendszerváltást követő években megjelentek. Az elkövetési mód azonban sokszor napjainkban is visszaköszön.
A megyei bíróság 1993. február 26-án kelt ítéletével a vádlottat csalás büntette, jelentős kárt okozó csalás büntette, folytatólagosan, különösen nagy kárt okozó csalás büntette, 2 rb. magánokirat-hamisítás vétsége miatt halmazati büntetésül 3 év 8 hónapi börtönbüntetésre, 4 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A másodfokú bíróságként eljáró Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a csalás bűntetteként és jelentős kárt okozó csalás bűntetteként minősített cselekményeket l rb. csalás vétségének, és l rb. csalás bűntettének minősítette, míg az l rb. magánokirat-hamisítás vétségében való bűnösség
- 74/75 -
megállapítása tekintetében az ítéletet hatályon kívül helyezte, és a vádlottal szemben a büntetőeljárást megszüntette. A vádlottal szemben halmazati büntetésül kiszabott főbüntetést kettő évi és hat hónapi börtönbüntetésre, mellékbüntetést kettő évi közügyektől eltiltásra enyhítette.[7]
A megállapított tényállás szerint az ügyvezető igazgatói tevékenysége teljes tartama alatt jogszabályellenesen működött, figyelmen kívül hagyta, mind a társasági törvényt, mind pedig a kft.-k működését szabályozó a bizonylati fegyelmüket rögzítő pénzügyminiszteri rendeleteket. A több százezer forint adósággal rendelkező vádlott az alapító tagok közül két sértettől nyomban rövid visszafizetési határidejű kölcsönöket vett fel, megtévesztve őket anyagi és jövedelmi viszonyairól, holott tudta, hogy a visszafizetés reális lehetősége nem csupán az általa megjelölt 1990. december 30-i határidőre, de a későbbiekben sem áll fenn. Többirányú nagy értékű beruházásai irreális munkavállalásai, további fizetési kötelezettségeket rótt a kft.-re, amelyek a büntetőeljárás megindítása és annak egész ideje alatt és később is fennálltak. Valótlan tények közlésével, valamint a biztosíték értékének téves beállításával megtévesztette a közös ismerős révén bemutatott Takarékszövetkezet elnökét és 9 850 000 Ft hitelt vett fel, és okozott a takarékszövetkezetnek tőke és kamattartozásában 10 000 000 Ft-ot jelentősen meghaladó kárt.
A vádlotti magatartás csalás bűntetteként minősül, és nem hűtlen kezelés bűntettének. Az elkövetéskor és elbíráláskor hatályos 1978. évi IV. törvény 319. §-ában rögzített hűtlen kezelés vagyoni hátrányt okozó visszaélés a vagyonkezelési megbízatással. Az e bűncselekményt elkövető személyek idegen vagyon kezelésével megbízottak, és a vagyonkezelési megbízatásból reájuk háruló kötelességet szándékosan szegik meg, és ezzel összefüggésben a kezelt vagyonban vagyoni hátrányt okoznak. Jelen bűnügyben a vádlott tevékenységére nem az volt jellemző, hogy a kft. tagjai által befizetett vagyoni hozzájárulást, tehát a reá bízott pénzt felelőtlen gazdálkodással kezelte, és ekként okozott a kft.-nek vagyoni hátrányt. Tevékenységének lényege, hogy saját anyagi helyzetét oly módon kívánta megváltoztatni, megoldani, hogy kft.-t alapított, s mint a kft. ügyvezető igazgatója kért és kapott nagy összegű kölcsönt. Eladósodott voltát fizetésképtelenségét elhallgatta a pénzek felvételénél, tisztában volt azzal, hogy a megjelölt határidőre nem képes visszafizetni, ily módon a kölcsönadó sértetteket megtévesztette. Megtévesztő magatartása eredményeként két magánszemélyeknek és a takarékszövetkezet sértetteknek kárt okozott. A vádlotti magatartás tehát mindhárom sértett vonatkozásában a csalás tényállási elemeit valósította meg. A kölcsönök, illetve a hitel megszerzésénél a valótlan tények feltüntetésével, illetve valós tények elferdítésével járt el.
Ez a tévedésbe ejtő magatartás tette lehetővé valamennyi esetben a pénzszerzést.[8]
Hasonló elkövetési móddal napjainkban is találkozhatunk, melynek kiszűrése az ügyfelek minél alaposabb megismerése mellett a takarékszövetkezetek hitelszabályzatainak maradéktalan megtartásával valósulhat meg.
Az ügyben első fokon eljárt kerületi bíróság 1996. július 11. napján kelt ítéletével a terheltet az ellene 1 rendbeli különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és 6 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette.[9] A másodfokú bíróság azonban a terheltet bűnösnek találta folytatólagosan elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében. Ezért őt egy évi, végrehajtásában kétévi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 100 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A magánokirat-hamisításra vonatkozó felmentő rendelkezést nem érintette.[10]
Az ügyben megállapított tényállás lényege szerint a Vállalkozói Takarékszövetkezet tíz magánszemély alapításával jött létre, és az Állami Bankfelügyelet engedélyével pénzintézeti tevékenységet is folytatott. Ügyvezető-igazgatóhelyettese 1991 májusától a terhelt volt; ténylegesen ő tartozott felelősséggel az igazgatóság ülésein hozott határozatok előkészítéséért, végrehajtásáért. A takarékszövetkezet 1991. október 15-én részvénytársasággá alakult át, de cégbírósági bejegyzésére utóbb nem került sor.
A részvénytársaság alapító tagjai a takarékszövetkezet alapító tagjain kívül olyan kft.-k voltak, amelyek egy cégcsoporthoz tartoztak.
A takarékszövetkezetben, illetve később a részvénytársaságban is az igazgatóság által kialakított üzletpolitika lényege az volt, hogy a hitelezés során elsősorban a cégcsoporthoz tartozó cégeket kell támogatni. A terhelt a cégcsoporthoz tartozó három cég elöregedett hitelét átvetette hat cégcsoporton kívüli gazdasági társasággal, tudva, hogy azok azt visszafizetni nem képesek. Ezen hat gazdasági társaság számottevő saját vagyonnal nem rendelkezett, tényleges gazdasági tevékenységet úgyszólván nem folytattak, már további jelentős kölcsöneik is voltak. A 150 millió forintot ténylegesen felhasználó három cégcsoporthoz tartozó cég a lejáratkor - 1992. március 16-án - nem kívánta a hitelt pénzben kiegyenlíteni. Az 1992. március 13-i keltezéssel készült kölcsön és zálogszerződéseket a
- 75/76 -
részvénytársaság nevében a terhelt írta alá, azokon a kölcsönvevők aláírása nem szerepel. A hat kis cég által felvett hitel a későbbiekben visszafizetésre került, a hitel biztosítékául a részvénytársaság által adott bankgarancia nem került érvényesítésre. Tartalmazta még a tényállás, hogy a hitelek fedezetéül - zálogszerződéseken kívül - az 1992. március 13-án kelt készfizető kezesi jótállások szolgáltak. Tényként rögzítették még az eljárt bíróságok, hogy a hitelek folyósításakor két kft.-nek más bank felé is volt, le nem járt, 50 millió forintot meghaladó tartozása; továbbá, hogy éves forgalmuk 10, illetve 20 millió forint között volt; jelentősebb vagyonnal sem rendelkeztek. Tartozásukat a takarékszövetkezet 1992. június 25-én mondta fel azt követően, hogy az Állami Bankfelügyelet előzően június 22-én már felügyeleti biztost rendelt ki a terhelt mellé. 1992. július 28-án - miután a bankfelügyelet már a pénzügyi tevékenységtől is eltiltotta a Takarékszövetkezetet, sor került ellene a felszámolási eljárás kezdeményezésére is. A takarékszövetkezet ténylegesen 1992. december 1. napjáig működött, amikor pénzintézeti engedélyét visszavonták; eddig az ideig a kölcsönöket nem fizették vissza. Végül a két kft. kölcsönének kiegyenlítése csak 1993. december 10-én történt meg. A fedezetként felajánlott további részvények 1994 áprilisában kerültek lefoglalásra.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontjának lényege szerint bár a terhelt a pénzintézeti törvénynek a hitelnyújtásra vonatkozó szabályait megszegte akkor, amikor a hat kft.-nek anélkül, hogy adós minősítésükre sor került volna, bankgaranciát biztosított, illetve hitelt nyújtott. A kezdettől meglévő általános fedezetre, illetve a hitel nyújtásakor keletkezett fedezetekre figyelemmel, nem kellett azonban attól tartania, hogy a pénzintézet vagyonában hátrány keletkezik és ez nem is következett be; e tényállási elem hiányában pedig a vád tárgyát képező vagyon elleni bűncselekmény sem valósult meg.
A másodfokú bíróság ezzel szemben azt fejtette ki, hogy a terheltnek, mint a pénzintézet vagyonkezelésre jogosult ügyvezetőjének jogi kötelezettsége a pénzintézet érdekeinek előmozdítása volt; így a hitelek tekintetében az, hogy kamat révén haszonra tegyenek szert, a pénzintézet vagyona gyarapodjék. A terhelt azzal, hogy a cégcsoporthoz tartozó három cég elöregedett hitelét átvetette a hat kis céggel, tudva, hogy azok azt visszafizetni nem képesek, a kötelességszegést megvalósította.
Ez a ténykedése kizárólag a cégcsoport érdekét szolgálta, a Takarékszövetkezet számára kedvezőtlen volt. A 150 millió forint megfelelő kihelyezése esetén kamatbevételre tett volna szert, ami elmaradt; de még a kamatterheket is a terhelt által vezetett pénzintézet vállalta. A bankgarancia kiadása, annak garancia díj nélküli vállalása, a cégcsoport cégeinek hitelképessége vizsgálatának elmulasztása egyaránt a takarékszövetkezet érdekeivel ellentétes volt. Amikor pedig e hitelképtelen, illetve kétes hitelképességű vállalkozásoknak nyújtott hitelt, amely a lejárati időben ténylegesen visszafizetésre nem került, a rövid lejáratú hitel hosszú lejáratúvá forgatódott át. Így a pénzintézet kamatbevételtől, további hitelkihelyezés lehetőségétől és újabb kamatbevételtől esett el; ezzel pedig a vagyoni hátrány bekövetkezett; a cselekmény ezért befejezett, miután a hátrány fogalma a kár fogalmánál szélesebb, magában foglalja azt is, amellyel a károsult vagyona gyarapodott volna. A későbbi visszafizetés már csak a kár megtérüléseként értékelhető.
A terhelt a kötelességszegést egyenes szándékkal követte el; az eredményt illetően eventuális szándéka állt fenn.
A Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint a hitelszerződésekben az adós a kölcsönnek határidőben, kamatokkal együtt történő megfizetésére vállal kötelezettséget. A fedezet a megkötött szerződések jóhiszemű, s időben történő teljesítéséhez kapcsolódik. Feltételezi, hogy az adós kötelezettségének határidőben eleget tesz, s csak a nem várt esetben, másodlagosan kerül sor a biztosítékból történő kiegyenlítésre. Ezzel szemben a védői álláspont a kettőt alternatívaként kezelte, holott az utóbbi általában mindig időveszteséggel - különösen az ingatlanra bejegyzett zálogjog esetén - jár együtt, amely időveszteség gátolja a hitelezőt a rendelkezési jogában, s a közben elmulasztott gazdasági lehetőséget - elmaradt vagyoni előnyt - a bruttó követelés későbbi teljes kifizetése nem feltétlenül kompenzálja.
A jelen ügyben is - a szerződések felmondását követően mintegy másfél évvel később nyertek a hitelek a fedezetből kielégítést, s a közben eltelt időben a pénzintézet e befagyott követelésével a rendeltetésszerű pénzügyi tevékenységét nem folytathatta. Ezért a fedezetből történt kielégítés csak a már előtte ténylegesen bekövetkezett kár megtérüléseként értékelhető csupán.
Az irányadó tényállás szerint a már többször prolongált, banki hitelt a fizetőképtelen, gazdasági tevékenységet lényegében nem folytató hat kis kft. - másik banktól történt - újabb hitel felvételével egyenlítették ki. Ezen újabb hitel kamatterheit annak a Kft.-nek nyújtott több millió forintos hitellel fedezték, amely már a folyamatot elindító banki hitelét sem fizette vissza, s e hitelszerződéshez a garanciát is - váltók formájában - ugyancsak a kft. adta.
A 150 millió forintos tőketartozást ugyanekkor a már amúgy is eladósodott két másik cégcsoporthoz tartozó cégnek nyújtott újabb hitelekkel próbálták meg kiegyenlíteni, mely szerződések kezesi biztosítékát legalábbis 100 millió forint erejéig ugyanaz a gazdasági társaság szolgáltatta, amelyik már a banki hitelt is többször prolongáltatta.
Ily módon a részvénytársaság a terhelt ügyvezetésével olyan hitelállományt görgetett maga előtt, amely tényből a vagyoni hátrány bekövetkezése előre látható volt.
Mindezt kétségtelenül a vádlott is felismerte, hiszen már a banki hitel más hitelre történő átváltásában is, de a későbbi pénzügyi manőverekben is közreműkö-
- 76/77 -
dött. Az eljárás ilyen adatai mellett pedig az eredményért is - legalább eshetőlegesen - felelősséggel tartozik.
A Legfelsőbb Bíróság a fentebb kifejtettekre is figyelemmel a Fővárosi Bíróság jogi álláspontjával egyetértett. A terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására tehát anyagi jogi szabály megsértése nélkül került sor. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatot hatályában fenntartotta.[11]
Az ezredforduló időszakát jellemző bűncselekmény tényállása szerint az I. rendű terhelt 2000. évtől kezdődően volt a Takarékszövetkezet sértettnél ügyvezető. 2005. évtől kezdődően emellett a takarékszövetkezet elnöki tisztségét is betöltötte. Az I. rendű terheltet az ügyvezető elnöki tisztsége alól a Takarékszövetkezet küldöttgyűlése 2006. október 27. napján mentette fel. Az I. rendű terhelt 2004 tavaszán elhatározta, hogy a takarékszövetkezethez tartozó központi épületet, valamint egyes kirendeltségek épületeit felújíttatja.
A beruházások koordinálását és felügyeletét csak az I. rendű terhelt végezte. Az I. rendű terhelt tevékenysége magában foglalta többek között a felújítandó épületek kiválasztását, az azokon elvégzendő munkák meghatározását, a vállalkozóktól történő ajánlatok bekérését, majd a kivitelezővel történő megállapodás megkötését, valamint a munkálatok elvégzésének ellenőrzését, valamint a teljesítésről kiállított számlák befogadásának és utalványozásának az elrendelését is.
A felújítással egy kft.-t bízott meg, amelynek az ügyvezetője a II. rendű terhelt volt. A felújítással kapcsolatban az I. rendű és a II. rendű terhelt írásbeli szerződést nem kötöttek. Az I. rendű terhelt által szóban megjelölt munkákra a II. rendű terhelt adott árajánlatot, amit szerződésnek tekintettek. A II. rendű terhelt által kiállított számlákon egyrészt fiktív munkák árai, másrészt az irányadó áraknál magasabb árak is feltüntetésre kerültek. Műszaki ellenőrt az I. rendű terhelt nem alkalmazott. A munkálatokat a megfelelő szakmai jártasság hiánya ellenére ő ellenőrizte. Nem vizsgálta a II. rendű terhelt által megjelölt munka-, illetve anyagdíjak mértékét és nem hiányolta az elvégzett munkákról kiállítandó teljesítésigazolást. Nem ellenőrizte a II. rendű terhelt által benyújtott számlákat, hanem anélkül aláírta és utasítást adott azok kifizetésére. A kirendeltség esetében pontosan tudta, hogy a II. rendű terhelt által kiállított számlák mögött tényleges teljesítés nincs. Az ezeken szereplő összegeket azért utaltatta el a II. rendű terheltnek előre, hogy az éppen aktuálisan fennálló likviditási gondjait megoldja.
Az I. rendű terhelt a felújítási-, beruházási munkák vonatkozásában nem képviselte a lehető leghatékonyabban a Takarékszövetkezet vagyoni érdekeit. Működése során a rendes gazdálkodás követelményeit nem tartotta szem előtt. A rábízott idegen vagyont nem a tőle elvárható gondossággal kezelte, és nem tett meg minden tőle elvárhatót a károk elkerülése érdekében. A tényállás szerint a vagyoni hátrány összege mindösszesen: 10 302 489 Ft volt.
A Kúria felülvizsgálati eljárásban azt állapította meg, hogy I. rendű terhelt első ügyvezetőként a takarékszövetkezet idegen vagyon kezelésével megbízott vezető tisztségviselője volt. A vezetői tisztség elnyerésével az I. rendű terhelt tisztában volt azzal is, hogy ezáltal vagyonkezelői tevékenységre jogosult, illetve vagyonkezelői kötelezettség terheli. Az I. rendű terhelt az ésszerű vagyonkezelési szabályokat a tényállásban rögzített felújítási munkálatok során sorozatszerűen megszegte, azokkal ellentétesen járt el, ezért felismerhette és felismerte, hogy ezáltal a sértettnél vagyoni hátrány keletkezhet, illetve keletkezik. Mindezek folytán a vezető tisztségviselőként a takarékszövetkezet rendelkezése alatt álló épületek (kirendeltségek) felújítását a saját hatáskörében önállóan végző I. rendű terhelt olyan idegen vagyon kezelésével megbízott személyként járt el, aki a hűtlen kezelés bűntettének tettese lehet.
A Kúria egyetértett a másodfokú bírósággal abban, hogy az I. rendű terhelt eshetőleges szándékkal követte el a bűncselekményt. Az ún. tudatos gondatlanság esetében az elkövető tisztában van magatartása lehetséges következményeivel, de könnyelműen bízik azok elmaradásában. E könnyelmű bizakodás nem azonos a megalapozatlan vágyakozással. A bizakodásnak valamilyen realitáson, ténybeli alapon kell nyugodnia. A vagyonkezelő bízhat a saját képességeiben, bizonyos tapasztalati tényekben vagy valamilyen megfontolás tárgyává tett esetleges intézkedésben.
Az I. rendű terhelt minden alapot nélkülözően bizakodott abban, hogy a legalapvetőbb intézkedések, ellenőrzések elmulasztása nem okoz vagyoni hátrányt az általa képviselt takarékszövetkezetnek. Az ilyen alaptalan vágyakozás a belenyugvással egyenértékű, vagyis eshetőleges szándékosságnak felel meg.
Miután az I. rendű terhelt vagyonkezelői kötelezettség megszegéseként értékelt cselekménye és a bekövetkezett vagyoni hátrány között okozati összefüggés áll fenn, I. rendű terhelt cselekménye maradéktalanul kimerítette az 1978. évi IV. törvény 319. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (3) bekezdésének b) pontja szerint minősülő és büntetendő, jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettének törvényi tényállását.[12]
- 77/78 -
A törvényszék a VIII. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rendbeli, az 1978. évi IV. törvény (régi Btk.) 252. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő vesztegetés bűntettében, és ezért őt 1 év 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.[13]
Az elsőfokú ítélet szerint az ügy VII. rendű vádlottja, aki egy kft. részéről hitelközvetítőként járt el, 2008. évben a II. és III. rendű terhelttől egyszer 800 000 forintot, majd 500-500 000 forintot kért azért, hogy azokat a takarékszövetkezet dolgozói között szétossza, illetve részükre eljuttassa. Az ítélet szerint a pénzösszegek II. rendű és III. rendű vádlottak irányából VII. rendű vádlott részére történt átadására azért került sor, hogy a VII. rendű vádlott azokat VIII. rendű vádlottnak juttassa vissza utólag, arra a kötelességszegő magatartására tekintettel, amely az érintett kft.-nek a cenzúrabizottsági előterjesztésekben a ténylegesnél kedvezőbb színben történő feltüntetését eredményezte.
A VIII. rendű vádlottnak a Takarékszövetkezet hitelezési üzletág vezetőjeként feladatát képezte az ügyvezetés döntési hatáskörébe tartozó kölcsön- és hitelkérelmek befogadása, ellenőrzése, minősítése, a döntési javaslatok előkészítése. Ennek megfelelően VIII. rendű vádlott átvizsgálta a kft. hitelkérelmeit, majd azok alapján előterjesztéseit a Cenzúrabizottság irányába megtette. A kft., mivel D osztályú minősítést kapott, hitelkérelmének fokozott óvatossággal történő elbírálása lett volna indokolt.
Ezzel szemben VIII. rendű vádlott a két hitelkérelem vonatkozásában olyan előterjesztéseket készített az arról ténylegesen döntési jogosultsággal rendelkező Cenzúrabizottság részére, amelynek teljes egészében a kft. által benyújtott üzleti terven alapultak, azok felülbírálat nélküli átvételét jelentették. A költségvetési számokkal kapcsolatos szakmai számításokat nem kért, a terveket, a költségvetést a döntés, előkészítés szakaszában független szakember nem vizsgálta felül, különös tekintettel arra, hogy más ingatlanfedezetű hitelek esetében ingatlanszakértő a takarékszövetkezetnél közre szokott működni. A VIII. rendű vádlott a kft. mindkét hitele esetében megsértette a fedezettség számítás szabályait, amikor a megfizetendő kamat összegével növelte a fedezettség értékét, amely ilyen módon nem tükrözte a valóságot. Egyetlen esetben sem vizsgálta, hogy a beruházási ráfordítások könyvelt összege legalább nagyságrendeket tekintve összhangban van-e a készültségi fokok szerinti teljesítménnyel, illetve a teljesítésigazolás céljából benyújtott számlák értékével.
A VIII. rendű vádlott munkaszerződésben meghatározott feladatát képezte a hatáskörrel rendelkező személy, vagy testület döntése alapján engedélyezett kölcsön, vagy hitel folyósítása, vagy folyósítás előkészítése, a kockázatvállalási szabályzatban foglalt előírások egységes megvalósulásának ellenőrzése, kapcsolattartás a hitelügyintézőkkel, szakmai tanácsadás. Munkaköréből adódóan rálátása volt a hitelezés teljes folyamatára, s a rendelkezésre álló információkból észlelnie, tudnia kellett, hogy a fenti projekthitelekkel érintett vállalkozások - köztük az érintett kft. - a szürkegazdaságban mozognak. A munkaszerződéséből eredő azon elvárásokat, miszerint munkakörét képességei szerint, a munkáltató érdekeinek messzemenő figyelembevételével köteles ellátni, a kft. hitel kérelmeinek ellenőrzése és értékelése során nem teljesítette, ennek oka az volt, hogy anyagi előnye származott, maximum 1 800 000 forint, mely összeget kötelességének megszegésére tekintettel II. és III. rendű vádlottaktól kapott.
A vagyonkezelő minden esetben valamilyen döntési jogosultsággal rendelkezik a rábízott idegen dolog, anyagi javak felett.
A jelenleg hatályos Ptk. 6:318. §-a a vagyonkezelő rendelkezési jogával kapcsolatosan a következőket rögzíti:
(1) A vagyon kezelése magában foglalja a vagyonkezelőre átruházott tulajdonjogból, más jogokból és követelésekből fakadó jogosultságok gyakorlását és az azokból fakadó kötelezettségek teljesítését.
(2) A vagyonkezelő a szerződésben foglalt feltételek szerint és korlátok között rendelkezhet a kezelt vagyonba tartozó vagyontárgyakkal.
A VIII. rendű vádlott a munkaszerződése szerint sem felelt meg a fenti törvényi feltételeknek, ugyanis döntési jogosultsága nem volt, mindössze - mint a hitelezési üzletág vezetője - a hitelbírálatok előkészítését, majd a Cenzúrabizottság által odaítélt hitelek folyósítását végezte, magában a döntésben - egy kivétellel - nem vett részt.
Az első- és a másodfokú ítélet is igen részletesen elemezte, hogy a VIII. rendű vádlott milyen kötelezettségszegéseket követett el, azonban ezek nem a vagyonkezelői, hanem a munkaköri kötelezettségek megszegését jelentették. Kétségtelen, hogy a munkaköri kötelezettségek egyben vagyonkezelői kötelezettséget is jelenthetnek, azonban jelen ügyben ez nem állapítható meg. Ennek megfelelően az ítéletben rögzített kötelezettségszegések a hűtlen kezelés bűntettének ténybeli alapját nem képezhették. Annál is inkább, mert a kár, vagy a vagyoni hátrány nem ennek következtében merült fel, hanem annak okán, hogy - az irányadó tényállás szerint is - a vállalkozó adósok a folyósított hiteleket nem a beruházásra fordították, hanem elsikkasztották, amelyről viszont a VIII. rendű vádlottnak nem volt tudomása, ugyanis az ítéleti tényállás szerint a vállalkozók minden vád tárgyává tett esetben folyamatosan hamis adatokat
- 78/79 -
szolgáltattak. Ekként a Kúria harmadfokú eljárásban a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.[14]
Az összesen huszonhat vádlott ellen indult büntetőügyben sértettként érintett takarékszövetkezetet 1958-ban alapították. Az I. r. vádlott édesapja is alapító tag volt. Az I. r. vádlott 1988-ban létesített munkaviszonyt a takarékszövetkezet egyik kirendeltségénél. 1994-től 2009-ig kirendeltség vezető volt. Munkaköri leírása szerint közvetlenül a takarékszövetkezet ügyvezető igazgatójának irányítása mellett vezette a központi kirendeltséget, személyileg felelt a kirendeltség ügyeinek viteléért, a jogszabályokban és más belső szabályzatokban foglaltak betartásáért, a kirendeltség belső rendjéért. A takarékszövetkezet igazgatósága és a felsőbb vezetők határozatait, utasításait figyelembe véve irányította az egyéb gazdasági és pénzügyi tevékenységet, szervezte, irányította és ellenőrizte a beosztott dolgozók munkáját. Kiemelt feladatai körébe tartozott a hatáskörébe tartozó kölcsönök elbírálása, illetve részt vett az első- és másodfokú cenzúrabizottság munkájában. Az igazgatóság által engedélyezett hatáskört betartva bírálta el és engedélyezte a hiteleket. A testületi döntést igénylő kölcsönöket a cenzúrabizottság elé kellett terjesztenie, amely bizottság munkájában ugyancsak részt vett. Vezetői feladatai körébe tartozott a bizonylatok meglétének, alaki és tartalmi követelményeinek betartása, mellékletének, a kétszemélyes ügyintézés betartása ellenőrzése.
A takarékszövetkezet Hitelezési Szabályzata tartalmazta a hitelezési eljárás rendjét, melynek része volt a Hiteligénylő lap tartalmi és formai követelményeinek történő megfelelés. A hitelügyintézők a hitel és kölcsönkérelmeket csak a takarékszövetkezet hivatalos helyiségében vehették át, szigorú szabályok voltak a személyazonosság ellenőrzésére. A takarékszövetkezettel korábban kapcsolatban nem álló ügyfelek hitelkérelmét csak meghatározott türelmi idő után javasolták a szabályzatok befogadni. Munkáltatói igazolást is csak cégszerű aláírással lehetett befogadni. A takarékszövetkezet szabályzata szerint is arra törekedett, hogy hitelt elsősorban a székhelye (telephelyei) szerinti körzetben lakó és dolgozó ügyfeleknek nyújtson. A Takarékszövetkezetnél külön igazgatósági határozat is volt az ún. fogyasztási hitelekre, amely szerint például nem kaphat kölcsönt a korábban rossz minősítésű hitellel rendelkező adós, illetve az az adós, akinek bármilyen korábbi hitele kapcsán a takarékszövetkezetnek hitelezési vesztesége keletkezett, vagy akivel szemben nem fizetés miatt végrehajtási eljárás van folyamatban, akinek bármilyen korábbi hitelét a takarékszövetkezet felmondta. Egyes esetekben pedig testületi döntés kellett a kölcsön nyújtásához, így a korábban kétes hitellel rendelkező adós hitelezéséhez.
Az I. r. vádlott a takarékszövetkezet Szervezeti és Működési Szabályzatában, a munkaköri leírásában, a Hitelezési Szabályzatában előírt kötelességeit megszegve, a kölcsönkérelmek befogadása, a kölcsönkérők által szolgáltatott adatok ellenőrzése, a kölcsönkérők által bejelentett adatok ellenőrzése, a kölcsönkérők és a kezesek által szolgáltatott munkahelyi igazolások valóságtartalma ellenőrzésekor nem kellő körültekintéssel járt el vagy a szolgáltatott adatokat egyáltalán nem ellenőrizte. A cenzúrabizottságot csak formálisan működtette, annak döntéseit csak utólag íratta alá a tagokkal. Vezetői tekintélyét felhasználva és vezetői pozíciójával visszaélve a hitelügyintézőknek, a pénztárosnak a munkaköri leírásukkal ellentétes, a hitelezési szabályzattal ellentétes utasításokat adott, amit a beosztottjai kritika nélkül elfogadtak és végrehajtottak. A kölcsönadás feltételeit nem kellő alapossággal ellenőrizte. A munkanélküliek, a BAR listán lévők is kaphattak hitelt.
A II. és III. és r. vádlottak 2007-ben felkeresték az I. r. vádlottat, és abban egyeztek meg, hogy nagyobb összegű hitelt vesznek fel, de nem a saját nevükben, mert nem megfelelőek a hitelkondícióik. Ezért barátaik nevében vesznek fel hitelt, és ebből fogják vállalkozásukat finanszírozni. Közölték I. r. vádlottal, hogy a barátaik dolgoznak, ezért munkaidőben a takarékszövetkezetben nem tudnak megjelenni. 2007-2008. években az I. r. vádlott így több mint 66 millió forint hitelt engedélyezett úgy, hogy a II. és III. r. vádlottak részére üres kölcsönigénylő lapokat adott át. amelyeket a II. és III. r. vádlottak kitöltve és aláírva juttattak vissza hozzá. Az I. r. vádlott iktatta a kérelmeket, utasította a pénztárost a kiadási pénztárbizonylatok elkészítésére, majd a szerződésekben szereplő összeget magához véve, azt kivitte a takarékszövetkezetből, és átadta II. és III. r. vádlottaknak. Összesen 51 szerződésben 51 hitelfelvevő adata fiktív, míg a 110 kezes adata közül 109 fiktív.
Annak ellenére, hogy a II. és a III. rendű vádlottak a kamatokat nem fizették, az I. r. vádlott továbbra is folytatta hitelezésüket. A takarékszövetkezet belső ellenőrzésének megindulásakor az I. r. vádlott egy hajnali időpontban megjelent, és az összes szerződési dokumentációt kijuttatta az épületből, és a II. és III. r. vádlottaknak adta át.
A jogerős bírósági ítélet az I. r. vádlottat folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében [Btk. 376. § (1), (5) bekezdés a) pont] és 5. rb. vesztegetés elfogadása bűntettében [Btk. 291. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) és b) pont, (3) bekezdés c) pont] mondta ki bűnösnek. Ezért őt halmazati büntetésül 7 év szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A II. és III. r. vádlottakat 2 rb. csalás bűntette [Btk. 373. § (6) bekezdés b) pont] és nagyszámú hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt hat év és hat hónap, illetve hat év szabadságvesztésre ítélte jogerős
- 79/80 -
ítéletében a bíróság, és mellékbüntetésül hét, illetve hat év közügyektől eltiltásra.[15]
Áttekintve a Takarékszövetkezetekkel kapcsolatos egyes büntetőügyeket, megállapítható, hogy ezen pénzintézetek sem kerülhetik el azt, hogy vagyon elleni, esetleg gazdasági bűncselekmények sértettjeivé váljanak. A bűncselekmény esélyét azonban hatásosan csökkenti az, ha a takarékszövetkezet munkavállalói maradéktalanul betartják a munkaköri leírásaikban, hitelezési szabályzatokban, igazgatósági utasításokban foglaltakat. Megfigyelhető, hogy a takarékszövetkezet sérelmére a bűncselekmények elkövetését esetenként az teszi lehetővé, hogy belső munkavállaló is közreműködik abban. A hitelezéssel kapcsolatos belső ellenőrzés hatékonyságának növelése így meghatározó lehet újabb bűncselekmények megelőzésében. ■
JEGYZETEK
[1] Szép Gy. (Szerk.) (1992): Szövetkezeti törvény magyarázatokkal, "Jogtanácsadó" Jogi kiadványok szerkesztősége, Budapest (93-99. p.)
[2] Bak J. (1979): A takarékszövetkezetekről, Szövetkezeti Kutatóintézet, Budapest, 61. p.
[3] Várnai Gy. (Szerk.) (1993-2004): Magyar Nagylexikon 8. kötet 514. p., 9. kötet 890. p.
[4] Várnai Gy. (Szerk.) (1993-2004): Magyar Nagylexikon 8. kötet 514. p., 9. kötet 890. p.
[5] Bodnár L., (et. al.) (2015): Takarékszövetkezetek + integráció = hatékonyabb pénzforgalom?, Hitelintézeti Szemle, 14. évfolyam (3. szám), 123. p., 127. p.
[6] Gál Z.: Pénzügyi piacok a globális térben: A válság szabdalta pénzügyi tér. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2010. 780. p. (Pénzügy és számvitel)
[7] Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság B. 1064/1993/32. szám, Legfelsőbb Bíróság Bf. V. 1149/1993/6. szám
[8] Legfelsőbb Bíróság Bf. V. 1149/1993/6. szám
[9] Pesti Központi Kerületi Bíróság az 1.B.4414/1994/25. szám
[10] Fővárosi Bíróság 25.Bf. 8349/1996/5. szám
[11] Legfelsőbb Bíróság Bfv. IV.2.286/1998/8. szám
[12] Legfelsőbb Bíróság Bfv.II.620/2015/7. szám
[13] Veszprémi Törvényszék a 2014. február 26. napján kelt 2.B.325/2012/108. számú ítélet
[14] BH 2016/2/B4, Kúria Bhar.III.1.061/2015/5. szám
[15] Egri Törvényszék B. 607/2012/421. szám, Debreceni Ítélőtábla Bf.III.7456/2014/34. szám.
Lábjegyzetek:
[1] PhD-hallgató, Szent István Egyetem, Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola
Visszaugrás
