Az előző számban ismertetésre került a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának a Magyar Távközlési Rt. (Matáv Rt.) ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt hozott elmarasztaló határozata. Csupán a határozat indokolásának főbb pontjait felidézve: a Versenytanács azért állapította meg a Matáv Rt. jogsértését, mert az 2002 februárja és júliusa között az üzleti előfizetőknek kínált díjcsomagjaiban úgy állapította meg tarifáit, hogy azok az összekapcsolási díjak mértékére tekintettel nem tették lehetővé a hasonlóan hatékony versenytársak számára a piacra való belépést, illetve a piacon való terjeszkedést (ún. árprés). Nem állapított meg jogsértést a döntéshozó testület a 2002. júliust követő időszakra, mert a nagykereskedelmi összekapcsolási tarifák fokozatos csökkenése folytán az árprés nem volt egyértelműen bizonyítható. Ugyancsak nem találta bizonyítottnak a Versenytanács a vizsgálati eljárás szolgáltató-választás kizárásával kapcsolatos következtetéseit, melyek szerint ez a gyakorlat egyértelműen bizonyítható árprés hiányában is a versenytörvénybe ütközhet.[1]
Az alábbiakban a cikk azt kísérli meg a határozat megállapításainak ismertetésén keresztül részletesebben bemutatni, hogy mekkora tere lehet a versenyjogi jogalkalmazásnak egyrészt a szektor-szabályozás árazásra vonatkozó rendelkezéseivel, másrészt az egyéb liberalizációs jogintézményekkel párhuzamosan, illetve az ágazati jogszabályok milyen típusú előírásai zárják ki a versenyhatósági beavatkozást.
- 69/70 -
Az eljárásban vizsgált magatartás teljes egészében az előző hírközlési törvény[2] (Hkt.) hatálya alatt zajlott, ezért az elemzés háttereként is a Hkt. és végrehajtási rendeletei szabályait kell figyelembe venni. A versenytanácsi határozat szempontjából a Hkt-ban a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókra vonatkozó előírások, és különösen a költségalapú hálózati szolgáltatásokról szóló szakaszok, illetve a távbeszélő-szolgáltatási piacon jelentős piaci erővel rendelkező távközlési szolgáltató által nyújtott távbeszélőszolgáltatás díjairól, valamint az egyetemes távközlési szolgáltatással kapcsolatos díjcsomagokról szóló 3/2002. (I. 21.) MeHVM r. díjcsomag-képzésre és kiskereskedelmi díjakra vonatkozó szabályai relevánsak.
A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) ágazattól függetlenül, általánosságban fekteti le azokat a szabályokat, amelyek a piaci verseny jogszerű kereteit kijelölik. Ugyanakkor a törvény 1. §-ában foglalt hatály-szabály kivételt is megfogalmaz az általános szabály alól: a Tpvt. rendelkezéseit akkor lehet alkalmazni, ha törvény eltérően nem rendelkezik. Ilyen eltérő rendelkezés megfogalmazódhat a vállalkozásokra szabott kifejezett kötelezettség formájában, de elképzelhető az is, hogy valamely törvény a vállalkozást egy bizonyos magatartás tanúsítására felhatalmazza. Olyan törvény nincs Magyarországon, amely valamely ágazat vonatkozásában a versenyjog alkalmazását általában kizárná.
Amennyiben törvény a vállalkozásra kötelezettséget szab, és a vállalkozás ennek megfelelően cselekszik, a Tpvt. alapján e magatartással jogsértést nem követhet el, mivel magatartását nem önállóan alakította, így vállalati döntési autonómia hiányában magatartása nem tekinthető a Tpvt. 1. §-a szerint piacinak. A legegyszerűbb példa erre a hatósági ár esete, melynek alkalmazása esetén a versenyhatóság a vállalkozás terhére sem túl magas, sem túl alacsony ár kiszabását nem róhatja fel. A felhatalmazások esetében hasonló a helyzet: a vállalkozás a felhatalmazás keretei között cselekedve immunitást élvezhet a versenyjogi szabályok alól. Ennek megítélése azonban jóval nehezebb kérdés, hiszen a felhatalmazás kereteit túl lehet lépni, vagy adott esetben - a felhatalmazás tényleges tartalmától függően - akár úgy is dönthet a vállalat, hogy azt nem teljes mértékben használja ki; ekkor már megjelenik a vállalati autonóm döntés, és a versenyjog is alkalmazhatóvá válik a magatartás egészére vagy annak egy részére, az eset körülményeinek függvényében. Példa lehet erre a hírközlés területéről a vállalkozások által kötött összekapcsolási szerződések esete: önmagában a megállapodás megkötése nem ütközhet a versenytörvény kartell-szabályaiba, ugyanakkor a megállapodás tartalma vizsgálható a Tpvt. alapján is, hiszen annak elemei túl mehetnek a szükséges mértéken, és így törvénybe ütköző versenykorlátozást is megvalósíthatnak.
A fenti elvek az ágazati és verseny-szabályozással foglalkozók számára közhelyszámba mennek. Mégis, egy-egy ügyben a konkrét szabályok összevetése esetén nehéz dolga van a hatóságnak, amikor mérlegeli a versenyjogi beavatkozás lehetőségét, különösen azért, mert az eljárás alá vont vállalkozás számára is kézenfekvő védekezési stratégia, ha már az eljárás alapját is támadja az ágazati szabályozás általi felhatalmazásra hivatkozva. Lássuk hogyan zajlott ez a Matáv Rt. ellen folytatott árprés vizsgálatban.
Árprés olyan vertikum esetében alakulhat ki, ahol az upstream (sok esetben nagykereskedelmi) piac terméke (jelen ügyben az összekapcsolási szolgáltatás) megkerülhetetlen inputot képez a downstream piaci termékekhez (jelen ügyben a kiskereskedelmi vezetékes távbeszélő szolgáltatásokhoz). Az árprés lényegéből következően az input terméket szolgáltató vállalkozás oly módon hozhatja előnyösebb helyzetbe saját magát vagy leányvállalatát a versenyző kiskereskedelmi piacon, ha az input termék ára és a kiskereskedelmi árak közötti árrés nem teszi lehetővé versenytársai számára a piacon maradást. Ehhez magasan tarthatja a nagykereskedelmi árat, vagy csökkentheti a kiskereskedelmi árat.
A távközlési szolgáltatások esetében irányadó ágazati szabályozás azonban azt mondja ki, hogy a vezetékes távbeszélő szolgáltatás piacán jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozás összekapcsolási árainak költségalapúnak kell lenniük. A költségalapú árak referencia-ajánlatban jelennek meg, amelyet a hírközlési hatóság határozattal hagy jóvá vagy állapít meg. Ilyen módon a szabályozott összekapcsolási tarifák tételesen alkalmazandó árrá válnak, melyek tekintetében a hírközlési hatóság jogerős döntését követően a vállalkozás nem rendelkezik döntési autonómiával. Ebből következik, hogy a versenyhatóság nem folytathat versenyfelügyeleti eljárást ezen díjak mértékének vizsgálatára.
Miután megállapítható, hogy szabályozott nagykereskedelmi árak esetén azokkal kapcsolatban nincs helye versenyhatósági beavatkozásnak, annak vizsgálatára kell kitérni, hogy a kiskereskedelmi díjak megállapítása során rendelkezik-e a vállalkozás piaci autonómiával. A fent említett miniszteri rendelet értelmében a vezetékes távbeszélő tarifákra ársapka (price cap) szabályozás vonatkozott. Az ársapka szabályozás - leegyszerűsítve annak lényegét - csupán azt határozza meg, hogy milyen szint fölé nem emelkedhetnek az árak (a teljes ársapka mértéke a hozzáférési díjra és a hívásdíjakra vonatkozó rész-ársapkákból adódik). A kiskereskedelmi távbeszélő díjak tekintetében tehát elképzelhető, hogy a vállalkozás az árakat - amennyiben azok a szolgáltatással kapcsolatban felmerülő változó költségeket sem fedezik - a versenytársak kiszorítására alkalmas túlzottan alacsony szinten állapítja meg, és ez versenyjogi értelemben felfaló árazásnak minősül. Az ársapka szabályozás, mint felhatalmazó rendelkezések rendszere, azt teszi lehetővé a vállalkozás számára, hogy árait egy bizonyos szintig emelje, nem érinti ugyanakkor az ármegállapítás egyéb vonatkozásait, ezért a nem a nagyobb hatékonyságon alapuló túlzottan alacsony árak alkalmazása esetén nem menti fel a vállalkozást a versenyjogi felelősségre vonás alól. A Vj-100/2002. sz. ügyben azonban a Versenytanács nem felfaló árazást állapított meg, mivel a kiskereskedelmi árak költség alatti voltának gyanúja nem is merült fel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
