Védjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól.[1] Az úgynevezett "tradicionális" védjegyek mellett, mint például a szó- vagy ábrás védjegy, illetve ezek összetétele, egyre erősödő igény fogalmazódik meg a piac részéről az úgynevezett "nem tradicionális" megjelölések lajstromozhatósága iránt. A jogi szabályozás ezen igényeknek tett eleget, amikor elismerte a hologramok, hangok, jelmondatok, térbeli, mozgó, illetve pozíció megjelölések védjegyjogi oltalmát. (A mozgó védjegyek több egyszerű képkockából állnak, amelyeket ha egymás után levetítenek, akkor mozgó képet alkotnak, hasonlóan a füzet oldalainak sarkára rajzolt, majd lepörgetett képekhez, míg a pozíció védjegyek a ruházati iparban terjedtek el a legjobban: lásd a farmerszegecseket, avagy a női táskák csatjainak jellegzetes elhelyezkedését.) A "nem tradicionális védjegyek" közé tartoznak az úgynevezett egy színből álló (tehát szín forma, pl. síkidom, vagy térbeli test nélkül) védjegyek, melyek egyre inkább meghatározó részeivé válnak a nemzetközi, illetve hazai védjegyjognak.
A jelen tanulmányban a színvédjegyek oltalomképességét, ezen belül az oltalom feltételeit vizsgáljuk, elsősorban az európai közösségi szabályozás alapján, továbbá elemezzük a színvédjegyek oltalmának határait, érvényesítésük korlátait.
A piaci szereplők PR stratégiájának szerves részévé vált a színek tudatos használata. A vizuális úton történő érzékelésnek igen jelentős részét adják a színek, amelyek így az áruk, szolgáltatások értékesítésénél kiemelkedő szereppel bírnak. A gyártók felismerték, hogy a színek alkalmasak a fogyasztók figyelmének felkeltésére, elterelésére vagy akár kijátszására is. A vörös szín például figyelemfelkeltő, a zöld megnyugtató, míg a kék a nyugalom és a békesség érzetét váltja ki az emberekből. Észlelhető egy olyan törekvés a piaci szereplők részéről, hogy egy adott termék, ill. vállalkozás hosszú időn keresztül, egységes színvilággal jelenik meg, hogy az intenzív reklámozás eredményeként a fogyasztóban a termék (vállalkozás) és az adott szín között asszociációt teremtsen meg. Ilyenkor már nemcsak a szín befolyásolja a termékről alkotott képet, hanem fordítva is: egy adott márka új jelentést adhat egy színnek.[2] Előfordul azonban olyan eset is, amikor a versenytárs éppen egy ilyen - más vállalkozással, ill. annak termékeivel kapcsolatban - jól rögzült színt használ fel akár a saját termékén (és így a fogyasztóban színnel kapcsolatban kialakult pozitív attitűdöt lovagolja meg), akár a versenytársra sérelmes összehasonlító reklámban (amikor pusztán a szín felhasználásával sugallja a versenytársi termék hátrányait, anélkül, hogy az utóbbit kifejezetten megjelenítené).
A tradicionális megjelölések (védjegyek) jelentős részével ellentétben a színek (és a színvédjegyek) képesek leküzdeni az adott termék világszintű értékesítésekor felmerülő nyelvi és kulturális eltérésekből fakadó korlátokat, amelynek jelentősége nem hagyható figyelmen kívül, tekintettel arra, hogy a védjegy nem más, mint az "idegenbe küldött áru nagykövete"[3]. A színekért folyó harc elkezdődött, amely mellett már a jogi szabályozás sem mehet el. Ennek a harcnak egy fontos jogi eszköze a tisztességtelen verseny elleni jog (jellegbitorlás tilalma, passing off) mellett a védjegyjog.
A színek védjegyjogi oltalma sokáig vitatott volt, és bizonyos fokig ma is az. A nemzetközi, illetve a nemzeti szabályozás lépésről lépésre vált egyre megengedőbbé ezen nem tradicionális védjeggyel kapcsolatban.
A színek oltalomképessége mellett a fent vázolt piaci igény szól a legjobban. Az oltalom támogatói úgy vélik, intenzív reklámozással és piaci jelenléttel kialakítható a fogyasztókban egyfajta asszociáció egy adott szín és egy adott termék között, így a szín be tudja tölteni a megkülönböztetésre képes megjelölés - tehát a védjegy - funkcióját.
A színek lajstromozhatósága ellen kardoskodók azzal érvelnek, hogy:
(i) különös tekintettel a színek dekorációs, esztétikai jellegére, ezek alapvetően nem rendelkeznek megkülönböztető képességgel (bővebben lásd a C-104/01. sz. Libertel Groep BV v. Benelux-Merkenbureau ügy, 40. bekezdését);
(ii) sok esetben az adott termék jellegéből fakadnak (funkcionalitás); valamint
(iii) korlátozott számban érhetők el, ezért az egyes színekre vonatkozó jogi monopólium korlátozná a versenyt, és így a fogyasztók érdekét is sértené; felvetik továbbá, hogy
(iv) a színeknek nincs hivatalosan is elfogadott, hosszútávon is megbízható rögzítési rendszere, ezért a védjegy rögzítése nem oldható meg, így az oltalom pontos köre a versenytársak számára nem megismerhető,
(v) egy szín lefoglalása egy- vagy különösen több - áruosztályban aránytalanul erős, és indokolatlan monopóliumot eredményez.
A fenti ellenérvekre a színek oltalomképességét támogatók azzal válaszolnak, hogy:
(i) a kereskedelmi használat során színek esetében is meg lehet szerezni a védjegyjogi oltalmat megalapozó megkülönböztető képességet (mi sem jobb példa, mint a mindenki által ismert, több országban védjegyjogi oltalmat nyert Milka-lila, vagy a T-Mobile-magenta szín);
(ii) azon esetekben, ahol a termék jellegéből fakad a szín, ott a szín nem oltalomképes, de ez nem érinti az oltalomképességet, mint fő szabályt;
(iii) ha egy adott szín szükséges a versenyhez, akkor a szín a funkcionalitás elve alapján oltalomképtelen, ha pedig nem szükséges a versenyhez, akkor védjegyként oltalomképes, és indokolt a monopólium;
(iv) léteznek nemzetközileg is elismert színskálák (pl.: Pantone, RAL - Reichsausschuß für Lieferbedingungen und Gütesicherung), amelyek képesek azonosítani és ezáltal tartósan rögzíteni az adott színt.
A színvédjegyek eltérően jelennek meg a nemzetközi iparjogvédelmi szerződésekben. Amíg a TRIPS (kihirdette az 1998. évi IX. törvény) 15. cikke még csak a színkombinációk oltalmát nevesíti, addig a Szellemi Tulajdon Világszervezetében létrejött Védjegyjogi Szerződés (kihirdette az 1999. évi LXXXII. törvény) 3. cikk (1) bek. x) pontja már kifejezetten rendelkezik a védjegy megkülönböztető elemeként igényelt színek védelméről. A védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló Madridi Megállapodás [kihirdette a 4/2005. (III. 11.) IM rendelet] nemzetközi bejelentéssel kapcsolatos 9. szabálya pedig egyértelműen rendelkezik a színek, illetve színkombinációk védjegyjogi oltalmáról. Összességében tehát elmondható a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatban, hogy ugyan nem nevesítik minden esetben külön a színek védjegyjogi oltalmát, azt azonban szinte egyikük sem zárja ki.
A nemzetközi szerződésekkel ellentétben sem az EK Védjegyjogi Irányelve,[4] sem pedig a 2009-ben egységes szerkezetbe foglalt Közösségi Védjegyrendelet[5] nem nevesíti példálózó jellegű felsorolásában a színek vagy a színkombinációk oltalmát, azonban annak lehetőségét sem zárja ki. Az oltalomképesség melletti jogalkotói szándék megerősítése érdekében az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa - jogi kötőerővel nem rendelkező - közös nyilatkozatot tett a színek lajstromozhatósága mellett (OHIM OJ No 5/96, 607. o.).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
