Hazánkban jogi segítségnyújtásról mind a jogirodalom, mind a jogalkotás kettős, egy szűkebb és egy tágabb értelemben beszél. A jogi segítségnyújtás tágabb ("uniós") értelemben - függetlenül annak nyújtójától - felölel minden, a jogi tájékozódás vagy érdekérvényesítés céljából igénybe vett jogsegélyt, beleértve tehát egyfelől a szakszerű jogászi tanácsadást és képviseletet, másfelől pedig a bíróság előtti polgári peres és nemperes eljárás során nyújtott költségkedvezményeket. Szűkebb ("hazai") értelemben a jogi segítségnyújtás olyan államilag szervezett szociális ellátás, amelynek célja, hogy a szociálisan hátrányos helyzetben lévők szakszerű jogi tanácsadásban részesülhessenek jogaik megismerése érdekében, illetőleg jogi képviseletet kapjanak jogaik érvényesítése érdekében, vagyis a szűkebb definíció a tágabb fogalom-meghatározás első elemét fedi le. A jogi segítségnyújtás feladata az, hogy az arra rászorulók - akik jövedelmi, vagyoni viszonyaik miatt nem tudják ennek költségeit saját forrásaikból fedezni - intézményes formában kapjanak segítséget az államtól a jogérvényesítéshez, jogaik védelméhez.[1]
A jogi segítségnyújtás európai uniós szabályozása kapcsán két jelentős jogforrást kell kiemelni: egyrészt a 2003. január 27-én a határon átnyúló vonatkozású jogviták esetén az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében az ilyen ügyekben alkalmazandó költségmentességre vonatkozó közös minimumszabályok megállapításáról szóló 2003/8/EK tanácsi irányelvet (irányelv),[2] másrészt az Európai Unió Alapjogi Chartáját (Charta), amely a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta - az EUSz. 6. cikk (1) bekezdésének első albekezdése szerint - ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések.
Elöljáróban ki kell még emelni, hogy az irányelv és a Charta hivatalos magyar fordítása a "költségmentesség" fogalmát használja, ez azonban - figyelembe véve a magyar költségkedvezményi rendszer elemeit - meglehetősen zavaró, pontatlan. Az irányelv angol nyelvű változata a "legal aid", a francia nyelvű a "aide juridique", a német nyelvű a "Prozesskostenhilfe" kifejezéssel él. Az angol és a francia fordítás egyértelműen jogi segítségnyújtást jelent, míg a német változat szó szerint ugyan perköltség-kedvezménynek fordítható, de a fogalmat a jogi segítségnyújtás megjelölésére is használják. Számos magyar nyelvű uniós jogforrás a fenti angol, francia és német nyelvű fogalmakat hivatalosan jogi segítségnyújtásként fordítja. A jogsegély helyes magyar nyelvű megjelölésében iránymutatást ad az irányelv 3. cikk (2) bekezdése is, amely a "költségmentesség" tartalmi körülhatárolásával foglakozik. A cikk a magyar "költségmentességhez" képest számos új elemet tartalmaz, ezért ezt a jogintézményt szerencsésebb és helyesebb a magyar jogirodalomban is elterjedt jogi segítségnyújtásként megjelölni. Ennek megfelelően mindenütt, ahol az irányelv hivatalos fordítása a költségmentesség kifejezést használja, az alatt a tág ("uniós") értelemben vett jogi segítségnyújtást kell érteni.
Az Európai Unió számos tagállamában axiómának számít, hogy a jogi személyek, illetőleg más perképes, de jogi személyiséggel nem rendelkező "szerveződések" (a továbbiakban együtt: jogi személyek) a peres eljárás költségeinek előlegezése és viselése alól mentességet nem élvezhetnek, jogi segítségnyújtásban nem részesülhetnek, illetőleg bármilyen perköltség-kedvezmény vagy jogi segítségnyújtás engedélyezésére csak szűk körben lehetnek jogosultak. Az Európai Bizottság és az Európai Tanács kezdeményezésére 2006-ban felállított és a tagállamok perköltségre, valamint jogi segítségnyújtásra vonatkozó belső szabályainak átvilágítását elvégző szakértői munkacsoport 2007 végére elkészített jelentése (final report) szerint a tagállamok 57 százaléka (pl.: Egyesült Királyság, Finnország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Románia, Svédország) semmilyen jogi segítséget nem biztosít a jogi személyek részére perbeli igényeik érvényesítésének megkönnyítése érdekében.[3] A francia Jean Albert vezette kutatócsoport megállapította, hogy azokban a tagállamokban, amelyekben a jogi személyek számára engedélyeznek valamiféle jogsegélyt, speciális feltételek érvényesülnek. Így van olyan megoldás, amely szerint a jogi személyek közül kizárólag nonprofit szervezeteknek, alapítványoknak biztosítják ezt a lehetőséget (Olaszország, Észtország), de a nonprofit szervezetek mellett Franciaországban az építési vállalkozások, Spanyolországban a társadalombiztosítási és állam által felhatalmazott szervezetek is kedvezményezettek. Szlovéniában a jogi személyek mentesülhetnek bizonyos költségek alól, ha igazolást nyer, hogy a jogi személy a perléshez szükséges anyagi eszközökkel nem rendelkezik, és a költségek kifizetése az üzleti tevékenységét veszélyezteti.
A jelentés kiemeli, hogy az egyedüli tagállam, ahol a jogi segítségnyújtás engedélyezésének jogi személyekre való kiterjedése széleskörű, Németország. Németországban minden jogi személy, amely érvényes keresetet terjeszt elő a bíróság előtt, részesülhet jogi segítségnyújtásban.[4] Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) éppen egy német bíróság előtt folyamatban lévő peres eljárásban előterjesztett előzetes döntéshozatali kérelem alapján adott jogfejlesztő jogértelmezést a jogi személyek jogi segítségnyújtáshoz való jogával kapcsolatban.
Tényállás
A DEB Deutsche Energiehandels- und Beratungsgesellschaft mbH (a továbbiakban: DEB) kártérítés címén 3,7 milliárd euró megfizetésére kérte kötelezni a német államot a Landgericht Berlin előtt előterjesztett keresetében. A felperes a keresetét arra alapította, hogy a német állam a nemzeti jogba késedelmesen ültetett át két - jelesül a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 1998. június 22-i 98/30/EK európai parlamenti és tanácsi, valamint a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 98/30/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. június 26-i 2003/55/EK európai parlamenti és tanácsi-irányelvet, és a felperes a késedelmes átültetés miatt nem tudott hozzáférni a német hálózatüzemeltetők gázhálózataihoz, ezért a szállítókkal kötött gázszállítási szerződésekből fakadóan elesett a kereseti követelésben megjelölt nyereségtől.
A jogi képviselő nélkül eljáró felperesnek az eljárás megindításához a német bírósági eljárási költségekről szóló törvény alapján 274 368 euró költséget kellett volna előlegeznie, és a német polgári perrendtartásról szóló törvény (Zivilprozessordnung, a továbbiakban: ZPO) alapján perbeli képviseletével ügyvédet kellett volna megbíznia, vagyoni helyzete azonban ezt nem tette lehetővé. A felperes költségmentesség engedélyezését kérte. A ZPO 116. §-ának 2. pontja értelmében "kérelmére költségmentességben részesül: az a jogi személy vagy perképes egyesülés, amelyet Németországban […] hoztak létre, és a székhelye is Németországban található, ha a költségeket sem ő, sem a jogvita tárgyában gazdaságilag érintettek nem képesek kifizetni, és a per vagy a peres eljárásban a védekezés elmaradása sértené a közérdeket." A Landgericht Berlin a felperes a költségmentesség engedélyezése iránti kérelmet elutasította azzal az indokkal, hogy nem teljesülnek a ZPO 116. §-ának 2. pontja szerinti feltételek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
