Nemrégiben került a birtokunkba két ítélet, amelyben az eljárt bíróságok az Itv. 80. § (1) bekezdésének c) pontja alkalmazása során egymással teljes egészében ellentétes döntést hoztak. A kiindulópontot az illetéktörvény idézett rendelkezése és egy APEH utasítás adja. A jogszabály szerint a kiszabott, de még meg nem fizetett illeték törlésének, vagy a megfizetett illeték visszatérítésének van helye, ha a jogügyletet a felek közös megegyezéssel, az eredeti állapot helyreállításával megszüntetik vagy az erre jogosult az ügylettől eláll és ezt az ingatlan esetén az ingatlanügyi hatóság határozata igazolja, más esetben a közös megegyezésről illetve az elállásról szóló okirattal igazolják. Ehhez képest a 1024/B/2010. APEH utasítás 29. §-a a következőképpen rendelkezik. "Amennyiben az eredeti szerződés nem tartalmazott bontó feltételt és az alapján a földhivatal a szerzett jogokat átvezette, a szerződés a rendeltetését betöltötte (a felek a vállalt kötelezettségeiket teljes mértékben teljesítették), de a felek a szerződést megelőző állapot visszaállítására irányuló megállapodást kötnek, nem alkalmazható az Itv. 80. § (1) bekezdésének c) pontja, hanem a megállapodás önálló (az adásvételt tartalmazótól elkülönülő) jogügyletnek minősül, így arra az öröklési, ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási illeték előírásának rendjéről szóló mindenkor hatályos utasításban foglalt szabályok irányadók." Az idézett rendelkezés mögé állított "jogelv" szerint a rendeltetését betöltött szerződés ipso iure megszűnik, ezért a megszűnt szerződéstől elállás vagy a szerződést felbontani már nem lehet. Az első mondatunkban hivatkozott konkrét ügyekben az adóhatóság (APEH Észak-Magyarországi Regionális Főigazgatósága) jogerős határozatával elutasította az illeték törlése iránti kérelmeket. A közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti perek egyikében az egyik megyei bíróság új eljárásra kötelezte az adóhatóságot, a másik ügyben eljárt másik bíróság a felperesi keresetet elutasította.
Bár az ítéletek illetékügyben, közigazgatási ügyszakban születtek, látható, hogy a felvetődő jogi probléma tisztán polgári anyagi jogi kérdés, minek következtében a döntéshozatal során az eljáró bíróságoknak az illetéktörvény idézett rendelkezése mellett a hatályos polgári jog szabályait kellett értelmezniük és alkalmazniuk.
E tanulmányban rámutatunk az említett utasítás hivatkozott rendelkezésének alapvető, a jogintézmények lényegét érintő hibájára, ezáltal jogszabálysértő voltára.
A jogi köznyelvben szinte általánosan elterjedt az a szólásmód, hogy "a szerződésszerű teljesítéssel a szerződés megszűnik." A cikkünkben tárgyalt esetben éppen ebből indul ki az adóhatóság, amikor úgy érvel, hogy a teljesítéssel a szerződés betölti a rendeltetését (eddig egyetértünk), megszűnik (itt már nem), a megszűnt szerződést pedig fogalmilag kizárt felbontani, attól fogalmilag kizárt elállni.
Nem ez az első eset - vélhetően nem is az utolsó - amikor egy meggyökeresedett szaknyelvi fordulat merev, átgondolás nélküli alkalmazása problémák forrása. Gondolunk itt a bánatpénz összege utáni áfa-fizetési kötelezettség kapcsán egy korábbi cikkünkben kifejtettekre (vö. Gondolatok a bánatpénz melletti elállási jog természetéről, Gazdaság és Jog 2007/8. szám), amely esetben "a bánatpénz a jogszerű elállás ára" kifejezés hibás értelmezése vezetett - vezet ma is - téves jogalkalmazásra. Nézetünk szerint nagyon fontos, hogy a polgári jogi fogalmakat tisztán kezeljük és ezeket a laza, pongyola megfogalmazásokat kiigazítsuk. Erre tesz kísérletet tanulmányunk.
A figyelmet hatályos Polgári Törvénykönyvünk felé terelve a következő megállapításokat tehetjük.
A Polgári Törvénykönyv hatályos szövege nem tartalmaz olyan kijelentést, amelyre elvi tételként és kiindulópontként az adóhatóság és a téves bírói ítélet hivatkozik, nem mondja ki polgári anyagi jogi kódexünk, hogy a teljesítéssel a szerződés megszűnne.
A teljesítés szabályait a Ptk. XXIV. fejezete tartalmazza, míg a szerződés megszűnésének egyes eseteit - a teljesítés szabályaitól a szerződésszegésre vonatkozó rendelkezésekkel elválasztva - a XXVI. fejezet külön tárgyalja.
A megszűnés kapcsán - témánkat érintően - foglalkozik a kódex a felbontás és az elállás szabályaival. Figyelemreméltó, hogy a törvény nem tartalmaz semmilyen korlátozást arra vonatkozóan, hogy a szerződés csak a teljesítés előtt lenne felbontható. A Ptk. 319. § (3) bekezdése szerint "a szerződés felbontása esetében a szerződés megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal szűnik meg, és a már teljesített szolgáltatások visszajárnak." Éppen ellenkezőleg: a jogszabály a már teljesített szolgáltatások visszaadásáról rendelkezik, mondván, hogy a már teljesített szolgáltatások visszajárnak. A visszaható hatályú jogviszonyszüntetés egyoldalú nyilatkozattal - elállás formájában - is lehetséges. Az elállás a másik félhez intézett egyoldalú nyilatkozat (ún. alakító jog, szerződést szüntető magánjogi hatalmasság), amely a szerződést felbontja [Ptk. 320. § (1) bekezdés]. Az ismertetett jogszabályi rendelkezés szintén nem tartalmaz utalást arra, hogy nem lenne helye elállásnak a szolgáltatás teljesítése után. A Ptk. 320. § (3) bekezdése csupán annyit mond ki, hogy nem gyakorolhatja szerződésen alapuló elállási jogát a fél, ha a már megkapott szolgáltatást nem, vagy csak tetemesen csökkent értékben tudja visszaszolgáltatni. Itt sem követeli meg a jog, hogy a szerződés "még nyitva legyen", azaz teljesítésre várjon.
Mivel a teljesítés szerződésszüntető hatásáról a Polgári Törvénykönyvben nem olvashatunk, meg kell maradnunk a legegyszerűbb jogi következtetésnél: a szerződésszerű teljesítés a teljesítési kötelezettséget szünteti meg, oldja fel. Nem magát a szerződést. Világosan mutat rá erre nézetünkkel egyezően Harmathy Attila is. A szerző a Polgári Törvénykönyv Magyarázatában a teljesítéshez fűződő joghatások kapcsán - a jogszabály-magyarázat kötött műfaja miatt szűkszavúan, de teljes pontossággal - mondja ki, hogy a teljesítéssel a kötelezettség szűnik meg: a kötelezettség teljesítése számos okból nem vonja maga után az egész szerződéses jogviszony megszűnését. Harmathy professzor cikkünk apropójára is felhívja a figyelmet: "túlzottan leegyszerűsítve szokták azt emlegetni, hogy a teljesítéssel a szerződés megszűnik." (A Polgári Törvénykönyv Magyarázata KJK-Kerszöv Bp., 2007. 1016. o.)
Úgy véljük, hogy a bevezetőben említett kérdés megválaszolásához már a Polgári Törvénykönyv fent említett szabályai is megfelelő választ adnak: nincs olyan tételes jogi rendelkezés, amely kimondaná, hogy a szerződés a teljesítéssel megszűnik és nincs olyan szabály sem, amely úgy szólna, hogy a teljesítés után a szerződéstől nem lehet elállni vagy a szerződést nem lehet felbontani. A tapasztalatok szerint azonban ez mégsem evidencia - tovább kell tehát lépnünk. Gondolatébresztőnek szánt rövid tanulmányunkban elsőként a szerződéses kötelem teljesítés utáni ún. továbbhatásával, majd azzal foglalkozunk, hogy kizárt-e a teljesítés utáni elállás vagy szerződésbontás, végül a témához kapcsolódó egyéb - nem kevésbé lényeges - kérdéseket érintünk.
A tanulmányunkban vizsgált problémát meglátásunk szerint egy félreértés - rosszul meggyökeresedett megközelítés - okozza. A szerződésnek valóban alaphatása a teljesítésre kötelezés, az adóst terhelő szolgáltatási kötelezettség. Akár a szerződés tárgya, akár annak tartalma körül kutatunk, előbb vagy utóbb egyaránt a teljesítendő szolgáltatáshoz jutunk. Ezért van az, hogy a még oly tekintélyes szerzők is, mint - a teljesség igénye nélkül - Kolosváry Bálint, Dezső Gyula vagy újabban Bíró György hangsúlyosan a teljesítés kötelemszüntető, kötelmet felolvasztó hatásáról beszélnek. Kolosváry szerint pl. "A fizetés (solutio) vagy teljesítés, az a jogi tény, amely a kötelmet a hitelező kielégítésével felemészti. A fizetéssel az a szoros kapcsolat, amely a kötelmi jogviszonyoknak igazi tartalmát adja, magától és önként széthull s a jogi alávetettségben állott adósi jog-és érdekkör a hitelezői jog- és érdekkör nyomása alól felszabadul." (Kolosváry Bálint: Magánjog, A "Studium" Kiadása, Budapest 1930. 328. o.). Dezső megközelítésében "Az ügyletkötéssel megindul egy kötelmi jogi körforgás, … a körforgás tartama alatt a kötelmi jogviszony él, a teljesítéssel megszűnik, a kötelem elérte célját, betöltötte hivatását, létjogosultsága megszűnt." (Dezső Gyula: Magyar Magánjog Harmadik kötet Kötelmi jog általános része - szerk. Szladits Károly - Grill Kiadó Bp. 1941., 402. o.) Még tömörebben fogalmaz Bíró, amikor kifejti, hogy "a szerződések megszűnésének rendszerinti, a felek által megcélzott, de nem szükségképpeni módja a teljesítés. A szerződés a teljesítés szakaszába lépve tölti be rendeltetését…" (Kötelmi jog közös szabályok szerződéstan Novotni Kiadó Miskolc 2010., 382. o.)
E kategorikus megfogalmazások látszólag nem hagynak kétséget afelől, hogy a teljesítést "megszünteti" a szerződést, kioltja a szerződéses kötelemet. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a hivatkozott szerzők - bővebb idézéssel ez még világosabban látszana - a szerződés gazdasági rendeltetésére hivatkozva fogalmazzák meg álláspontjukat a megszűnés tárgyában. Nézetünk szerint ez helyesen úgy értendő, hogy a teljesítéssel a szerződés megvalósítja a rendeltetését, és a teljesítés kiváltását célzó, teljesítést előmozdító, ösztönző, rendező és lebonyolító rendelkezések gazdaságilag okafogyottá válnak. Csak ebben a megközelítésben helytálló megszűnésről beszélni. A szerződéshez ugyanis a teljesítési parancson felül egyéb kötelmi joghatások is párosulnak. Ezek egy részét a jogi irodalom "a kötelem továbbhatásaként" említi, bár részletesen nem tárgyalja. Nézzünk rá erre a kérdésre kicsit bővebben.
Kétségtelen, hogy amikor szerződéses kötelezettségről beszélünk, elsőként a szerződésszerű teljesítés követelménye és a teljesítési kényszer jut eszünkbe: ebben áll az adós kötelezettsége, ebben mutatható ki a hitelezői érdek, s utóbbit a polgári jog a kötelem lényegéhez tartozó kénytetőséggel támogat. Erre már Grosschmid is rámutatott: az alaki kénytetőség "alaphatása a kötelezésnek. Sőt maga a kötelezés. … Minden eleven képzet a kötelemről erre, mint főhatásra összpontosodik. Tartozni, azaz: fizetni (szolgáltatni) vagy megnyuzatni." (Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk köréből Második kötet Második rész Jubileumi kiadás Grill Kiadó Budapest 1933. 845. o.)
Ennek ellenére talán nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a szerződés nem egyenlő a teljesítéssel, de még a teljesítési kötelezettséggel sem. Egyszerűen fogalmazva: a szerződésben sokkal több van, mint maga a teljesítésre kötelezés, pontosítva: a szerződésben azt követően is rejlenek joghatások, hogy a rendeltetését a kötelemszerű teljesítéssel betöltötte.
A kötelem jogalkatának boncolását az alaphatás - vagyis a jogilag szoríthatóság illetőleg a kényszeríthetőség - rögzítése után maga Grosschmid is azzal folytatta, hogy "nem soká kell fürkésznem, hogy egyebet is találjak." Így pl. - cikkünkre koncentrálva - meg kell látnunk a kötelemhez kapcsolódó ún. "visszaható hatásokat" (reflectivum, hiv. mű 840. o.) Mivel a kötelmi jogi tankönyvek e kötelmi joghatásról keveset szólnak, érdemes a kérdést kissé bővebben (szigorúan e tanulmány témájához igazítva) érinteni.
Az adóshoz intézett teljesítési parancs mellett vannak a kötelemnek olyan jogi tulajdonságai, amelyek a teljesítés utáni időben hatnak (vagy a kötelezettség megszűnése utáni időre hatnak tovább), elsősorban azért, mert kifejezetten ez a céljuk. Ilyen pl., hogy a teljesített (!) szolgáltatást a hitelező megtarthatja, az adós nem követelheti vissza tartozatlan fizetésként: vagyis a szerződésszerű teljesítés utáni időre is szolgáltat joghatást a kötelmen (szerződésen) keresztül a polgári jog. Végsősoron a teljesítés után is maga a szerződés szolgáltatja a jogi alapot a vevő tulajdonjogához egy adásvételi szerződés esetében: a vevő az érvényes szerződésen alapuló átadásra hivatkozva tudja igazolni a tulajdonjog megszerzését [Ptk. 117. § (2) bekezdés]. A kötelem reflektív hatásának következménye hatályos jogunkban a Ptk. 677. § (2) bekezdésében rögzített szabály is: a hagyatéki tartozások e minőségén nem változtat, hogy a tartozás az örökös, mint hitelező javára keletkezett. A követelés confusio (alanyok "egyesülése") útján megszűnhet ugyan, de a kötelem e megszűnés után is továbbhat. A reflektív joghatások adnak magyarázatot arra is, teljesítési kényszer és bírói kikényszeríthetőség nélkül miért kötelem egyáltalán a naturális obligáció - mert párosul hozzá reflektív joghatás. Ezek a kötelem természetes továbbhatásai.
A szerződés továbbhatását másképpen - a grosschmidi gondolatokhoz képest egyszerűbben - is megközelíthetjük.
Hatályos polgári jogunkban nem példa nélküli, hogy jogi norma rendelkezik a teljesített (esetleg megszűnt) szerződés továbbhatásáról, még ha közvetve is.
Tekintettel arra, hogy a felvezetőben említett egyik esetben ajándékozási szerződés felbontása tárgyában hozott - nézetünk szerint téves - döntést a bíróság, álljon ehelyütt példaként az ajándék visszakövetelése a Ptk. 582. § rendelkezései alapján. A (2) bekezdés például kimondja, hogy az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot (vagy akár az ajándék helyébe lépő értéket), ha a megajándékozott vagy vele együtt élő hozzátartozója az ajándékozó vagy közeli hozzátartozója rovására súlyos jogsértést követ el. Ilyen esetben az ajándékozási szerződésben rejlő sajátos juttatási jogcím (az ajándékozás) a szerződésben rejlő szívességi elem folytán kihat a teljesítés utáni időre is: az ingyenes juttatás erkölcsi kötelezettséget is ró a megajándékozottra. A jogszabályban körülírt személyek súlyos jogsértő magatartása - az ajándékot visszakövetelő személy döntése függvényében - átvitt értelemben visszahatólag szünteti meg a juttatás jogalapját, ezért a szolgáltatás visszajár. E jogi helyzet modellezhető egy speciális - utólagos - bontó okként is (utólagos "ügyletoldó körülményként"), de a szerződéses viszony teljesítés utáni továbbélése ez esetben sem tehető vitássá. Ezt támasztja alá az is, hogy a visszakövetelés iránti igény elbírálásakor a következetes bírói gyakorlat az ajándékozás körülményeinek körültekintő vizsgálatát követeli meg (vö. pl. PK 76. szám).
Találunk példát arra is, hogy a szerződésszerű teljesítés utáni időszakban jelenik meg, kerül felszínre olyan körülmény, amely utóbb jelentkezik, de a szerződés megkötésekor fennálló állapotból merít jogkövetkezményt. A leginkább kézenfekvő példa a szerződés megtámadásának esete: a megtámadásig a szerződést érvényesnek kell tekinteni (a teljesítés szerződésszerűségéhez pl. kétség sem férhet), a joghatások beállnak, a szerződés a rendeltetését betölti, de a sikeres megtámadás következtében visszaható hatállyal érvénytelennek minősül. A Ptk. 235. § (1) bekezdése értelmében ugyanis a megtámadható szerződés a megtámadás következtében a megkötésének időpontjától kezdődő hatállyal - vagyis visszamenőleg, ex tunc - érvénytelenné válik.
A szerződés joghatásainak továbbhatása megfigyelhető a teljesítés "maradandóságának" megteremtésében és biztosításában is. Ez az általunk alkotott kifejezés (amelynek rövidebb életet jósolunk, mint a "szerződés megszűnik a teljesítéssel" elvnek…) azt igyekszik érzékeltetni, hogy a kötelezetti szolgáltatás jogosulti érdeket szolgáló hatása nem maradhat gyökértelen a teljesítést követően sem. A teljesített szolgáltatás megtartásának lehetősége, az adós általi visszakövetelés kizártsága (elháríthatósága) a megkapott szolgáltatással való rendelkezés joga, harmadik személyekkel szembeni védelem számos esetben a jogszerzés után is mind-mind a szerződésben keresik és találják meg gyökerüket.
A bevezetőben említett esetekben az adóhatóság azzal érvelt, hogy a szerződés - konkrétan ajándékozási szerződés - a teljesítéssel betöltötte rendeltetését, megszűnt, ezért a teljesítés után a szerződés visszaható hatályú megszüntetésére, azaz felbontására nem kerülhet sor.
Annak rögzítése mellett, hogy - mint fentebb rámutattunk - a teljesítés nem eredményezi a teljes szerződéses jogviszony megszűnését (csupán a teljesítési kötelezettség szűnik meg), ki kell térni arra is, hogy felbontható-e a szerződés a teljesítés után?
A Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályainak felhívásakor már rámutattunk: jogszabály kifejezett rendelkezésével nem tiltja a szerződés visszaható hatályú - ex tunc - felszámolását, a felek ilyen tartalmú megállapodása nem kizárt a teljesítést követő időszakban sem. A Ptk. 319. § és 320. § szabályai - mint korábban rámutattunk - kifejezetten rendelkeznek a már teljesített szolgáltatások visszaadásáról, s nem szorítják az elszámolás lehetőségét arra az esetre, ha csak az egyik fél teljesített. Ilyen "tilalom" tudomásunk szerint (eddig) a bírói gyakorlatban sem jelent meg, ellenkezőleg: számos közzétett eset foglalkozik azzal, hogy a teljesedésbe ment szerződéstől való elállás esetében milyen módon kell az elszámolási vitákat rendezni.
Bár a jogi irodalom az általunk vizsgált kérdéskörrel nem foglalkozik, már korábbi magánjogunkban is megállapításra került, hogy "a felek szerződéskötési szabadságából folyik, hogy az általuk létesített kötelmi viszonyt újabb ellenkező értelmű szerződéses megegyezéssel (contrarius consensus) megszüntethetik. … A feleknek a jogviszonyaik megszüntetésére vonatkozó ez a jogosultságuk a magánjogi autonomiának olyan önként értendő következménye, hogy e tekintetben pozitív törvényszóra szükség nincs. … Ugyancsak a felek szerződési szabadságából következik, hogy a megszüntető szerződés kapcsán maguk állapíthatják meg a megszűnés hatályának kezdőpontját." (Görög Frigyes: Magyar Magánjog Harmadik kötet Kötelmi jog általános része - szerk. Szladits Károly - Grill Kiadó Bp. 1941., 557. o.)
Ebben a kérdésben ez a mai jogi irodalom álláspontja is, "a felbontó szerződés a felek olyan kétoldalú nyilatkozata, amely a szerződést megkötésére visszamenő hatállyal (ex tunc) szünteti meg. A szerződés felbontása esetében olyan helyzet keletkezik, mint a szerződés érvénytelensége esetében." (Magyarázat 1143. o.) Így foglal állást Bíró is: "a felbontó szerződés olyan kétoldalú nyilatkozat, amellyel a felek szerződésüket annak keletkezésére visszaható (ex tunc) hatállyal számolják fel. Ilyenkor a szerződés nem csupán megszűnik, hanem olyan helyzetet kell teremteni, mintha a szerződést meg sem kötötték volna: további szolgáltatásokkal természetesen nem tartoznak, a már teljesített szolgáltatások pedig visszajárnak." (Bíró hiv. mű 368. o.) Számtalan közzétett döntés olvasható a már teljesített szerződések felbontásának jogi megítélése tárgyában (vö. pl. BH 2010/183., a jogesetben további hivatkozásokkal). Éppen ezért is érthetetlen a jogerős ítéletet hozó bíróság okfejtése, amely szerint a szerződésszerű teljesítés után a szerződő felek már nem bonthatják fel az ajándékozási szerződést.
A fenti megállapításokat azért láttuk szükségesnek, mert a hivatkozott utasítás szerint amennyiben az eredeti szerződés nem tartalmazott bontó feltételt és a szerződés teljesítésre (a tulajdonjog a földhivatal által az ingatlan-nyilvántartásban átvezetésre) került, a felek eredeti állapot helyreállítására irányuló megállapodása nem minősül felbontásnak, hanem önálló, új tulajdonátruházó ügyletnek kell tekinteni. Ez az állásfoglalás azonban szintén téves.
Tanulmányunk kereteit messze meghaladná a részletes elemzés, ezért csak röviden utalunk rá: a polgári jog igen széles körben biztosít a fél vagy a felek számára elállási illetőleg felbontási lehetőséget. Ehelyütt nyilván nem kell részleteznünk a jogszabály által rögzített elállási jogosultságokat (szerződésszegés, elsősorban késedelem és hibás teljesítés körében). Az elállási jog a feleket szerződés alapján is megilletheti: ilyenkor e visszaható hatályú jogviszony-szüntető hatalmasság gyakorlása elsősorban a szerződés, másodsorban értelemszerűen a Polgári Törvénykönyv szerződési rendelkezést pótló, diszpozitív szabályai szerint történik.
Bővebben kell szót ejtenünk a felbontásról, mint - az APEH utasítás megfogalmazását használva - a szerződést megelőző állapot helyreállítására irányuló megállapodásról. A szerződési szabadság elvéből fakad, erre korábban is rámutattunk, hogy a szerződő feleknek lehetőségük nyílik a jogviszony ex nunc és ex tunc felszámolására egyaránt. Képletesen szólva: ahogyan a polgári jog elfogadja a szerződési akarat szabadságát "előre", úgy tudomásul kell vennie "visszafelé" is. Nem véletlen - nagyon is beszédes - a megszüntető megállapodás "magyarított" jogi terminus technikusa: "kontra konszenzus". Külön magyarázatot nem igényel, hogy vannak olyan természetes akadályok, amelyek a visszaható hatályú megszüntetést nem teszik lehetővé, ezek azonban témánkon kívül esnek (pl. eredeti állapot fogalmilag nem állítható helyre, ún. eredeti irreverzibilitás). Ez a lehetőség a felek szerződési szabadságának, a saját jogviszonyukról való szabad rendelkezési jognak magától értetődő következménye.
Ráadásul a jogalanyok számára a felbontó szerződés megkötésének lehetősége mind az elmélet, mind a bírói gyakorlat által (eddig legalábbis) széles körű elismerést nyert. A felbontó szerződés is a két fél joghatás kiváltását célzó, arra alkalmas egybehangzó akaratnyilatkozata. Sajátossága mindössze annyi, hogy nem vagyonmozgást céloz, hanem ellenkezőleg: egy megkötött, esetleg teljesedésbe is ment szerződést kíván meg nem történtté tenni. Olyan helyzetet kíván előidézni, mintha a szerződést meg sem kötötték volna. Ez az eredeti állapot helyreállításának lényege. A szerződés ex tunc hatályú megszüntetésére nem csak olyankor kerülhet sor, ha a felek "meggondolják magukat" (bár ez sem kizárt). Felbontó szerződés köthető, pl. ha ajándék visszakövetelésének lenne helye, ha a felek a teljesítés vélt vagy valós hibája miatt szavatossági vitába keverednek, vagy ha a szerződés érvényessége kapcsán kerekedik közöttük jogvita. Ilyenkor a felbontás - jellemzően a Ptk. 240. § (3) bekezdése által is szabályozott anyagi jogi egyezség megkötésével együtt - a szigorúan vett jogcím szerinti rendezés (ti. ajándékozás, hibás teljesítés, érvénytelenség) jogszerű alternatívája.
Vagyis: sem jogi alapja, sem elfogadható indoka nincs annak, hogy az APEH utasítás szellemét tükröző gyakorlat alakuljon ki. Amennyiben a szerződő felek a megállapodásukat akarategységben felbontják (vagy az erre jogosult fél a szerződéstől eláll), a szerződéskötés előtti állapot áll helyre. Ez a megállapodás nem új tulajdonátruházó ügylet: egyáltalán nem átruházás, hanem in integrum restitutio, a korábban létrejött átruházó szerződés jogi hatályainak teljes egészében való felszámolása. Ezt képezi le helyesen az Itv. 80. § (1) bekezdésének c) pontja és a felbontás (elállás) jogi természetének megértése esetén tetten érhető és nyilvánvalóvá válik az utasításban foglalt okfejtés hibája.
Helyes megközelítésben tehát:
- a kötelemszerű teljesítés legfontosabb, elsősorbani joghatása, hogy megszünteti a szerződéses kötelemből fakadó teljesítési kötelezettséget. A teljesítéssel a szerződés betölti gazdasági rendeltetését, de csak képletesen szólhatunk arról, hogy a teljesítéssel a "teljesítés következtében a szerződés is megszűnik".
- Tisztán kell látni, hogy a hatályos Ptk. sem tartalmaz olyan szabályt, amely szerint a teljesítéssel megszűnik a szerződés,
- ráadásul a teljesítéssel azonos hatályú jogi tényként emlegetett beszámítás (compensatio) esetében már helyesen fogalmaz a Ptk. 296. § (2) bekezdése, amikor kimondja, hogy a beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek. A szerződésszerű teljesítés és a jogszerűen gyakorolt beszámítás tehát ugyanúgy hat: mindkettő a teljesítésre irányuló kötelmi kötelezettséget szünteti meg (és nem magát a szerződést).
- A szerződés a szerződési szabadság elvéből fakadóan, a felek polgári jog által elismert és támogatott önrendelkezési joga alapján szabadon felbontható: nincs jogi akadálya annak, hogy a visszaható (ex tunc) hatályú megszüntetésre a szolgáltatások kölcsönös kicserélése, a felek általi teljesítés után kerüljön sor.
- A szerződések felbonthatóságának nem előfeltétele, hogy maga a szerződés bontó feltételt tartalmazzon, vagy akárcsak utaljon arra, hogy a felek a szerződést a jövőben esetleg fel kívánnák bontani.
- Ha felbontás a felek akaratából következik be, helye van az Itv. 80. § (1) bekezdés c) pontja alapján az illeték visszatérítésének, mert az ilyen tartalmú megállapodás megfelel a jogügylet közös megegyezéssel, eredeti állapot helyreállítása melletti megszüntetésének.
- Ha az erre jogosult fél a szerződéstől eláll, vagy a felek a szerződést - akár a teljesítés után is - akarategységben felbontják, az Itv. említett rendelkezése szerint illeték-visszatérítés igénybe vehető. Az Itv. 80. § alkalmazása szempontjából ugyanis a felbontás vagy elállás oka közömbös. Az adóhatóságot ugyan megilleti a jogügyletek valós tartalmának vizsgálata - saját eljárási rendjének keretein belül - ám a bizonyítási kötelezettség pl. a felbontó szerződés színlelt jellegére vagy jogszabályba ütköző voltára stb. vonatkozóan a hatóságot terheli.
- A jogszerűen gyakorolt elállás vagy felbontás - függetlenül attól, hogy tartalmazott-e a szerződés "bontó feltételt", nem tekinthető tulajdonjogot átruházó új szerződésnek. ■
Visszaugrás
