A versenyjogi kártérítési perekben alkalmazott bizonyítékfeltárási alapdilemmák talán nem az örökkévalóság problémái. Mégis, miután egy a magyar polgári perjog rendszerétől idegen testként intézményesült eszköz, úgy gondoljuk, hogy az erről szóló jogirodalmi párbeszéd felmelegítésének lehet jelentősége akkor, amikor - igaz ugyan követő perek formájában - kartellperek tucatjai vannak folyamatban a törvényszékeken.
A bizonyítékok feltárásának meghonosodó intézménye az angolszász ún. discovery eljárás lényegében gyökerezik, ennek eredményes lefolytatása esetén ugyanis már a peres jogvitát megelőzően a felek kötelesek a másik félnek a bíróság külön rendelkezése alapján egyes dokumentumokat, bizonyítékokat átadni. Jellemzően iratok és adatok feltárást célozza az eljárás, olyanokat, amelyek nincsenek a bizonyításra kötelezett rendelkezése alatt, de a jogvita érdemét érintik, amelyek nélkül a másik fél eredményes igényérvényesítése meghiúsulna. Ez az angolszász eljárás azt célozza, hogy segítse a bíróság munkáját, elősegítse a perbeli egyezséget, és nem utolsósorban kiegyenlítse a felek közötti információs aszimmetriát.[1] Az ún. "stand alone" perekben a felperesnek gyakran az alperes rendelkezése alatt álló iratanyaghoz tartozó bizonyítékokat kell az eljárás részévé tennie. Ebből adódik a per bizonyítási alapállása, az információs aszimmetria, ami a károsult és a kárt okozó kartellező társaságok között áll fenn. Ennek feloldása érdekében építette be az uniós jogalkotó a 2014/104/EU Irányelvbe[2] (a továbbiakban: Irányelv), majd azon keresztül a Tpvt.[3] szabályai közé azokat a bizonyítást könnyítő rendelkezéseket, vélelmeket, amelyek a sikeres igényérvényesítést célozzák. A "bizonyítékok feltárása" olyan speciális eljárási eszköz, amely nem azonos és nem is része a Pp.[4] bizonyítási rendszerének. A feltárás eljárásjogi szempontból kevésbé a bizonyítékok körébe tartozik, mint inkább a bizonyítási szükséghelyzet, illetve az okirat rendelkezésére bocsátása elnevezésű intézményekre hasonlít.[5] Szabályait nemcsak a magyar polgári perjog szabályai, hanem az Irányelv és a Tpvt. rendelkezései egyszerre karakterizálják. Éppen erre a többrétegűségre tekintettel tartjuk indokoltnak az eljárásjogi illesztések, az uniós és a magyar kartelljog kettősségének perjogi lenyomata vizsgálatát. [6]
Az irányelv megfogalmazásakor dogmatikai vitát váltott ki, hogy a bizonyítékok feltárása kapcsán milyen megoldást válasszon a közösségi jogalkotó annak elkerülése érdekében, hogy ne olyan bizonyítékokat tárjon fel az eljárás, amely jelentéktelen, szükségtelen, az ügyet nem viszi előre, vagy egyértelműen nem azonosítható dokumentumra vonatkozik. Ezzel összefüggésben az is kérdés volt, hogy milyen absztrakciós fokon és módon kerüljön meghatározásra a kérhető bizonyítékok köre. Ne felejtsük el, hogy a kérelem előterjesztésekor a kérelmező jellemzően nem ismeri a kért bizonyítékok tartalmát, így nem egyszerű annak meghatározása sem, hogy mennyire konkrétan körülírt tartalmú bizonyítékok feltárása kérhető, illetve várható el a kérelem tartalmaként.
A kérdés egyszerűbben úgy merült fel, hogy egyértelműen egyediesített bizonyítékok, iratok, dokumentumok, esetleg meghatározott dokumentumcsoport feltárása kérhető, vagy elegendő általánosan, "in abstracto" megnevezni a bizonyítás célját és adott esetben minden, a céllal érintett bizonyíték feltárása általánosan kérhető. Azaz a bizonyítás célja, avagy a bizonyíték tárgya határozza meg feltárási eljárást.
Az Irányelv megalkotásakor mind az Amerika Egyesült Államokban alkalmazott teljes fokú feltárást, mind a szigorú kontinentális jog követelményeit elutasították.[7] Az amerikai discovery eljárás a szembenálló perbeli felekre háruló azon kötelezettség, hogy az általuk összegyűjtött, megszerzett információkat egymással, - még a tényleges, szorosan vett tárgyalás megkezdése előtt - egy előkészítő jellegű eljárás keretében megosszák. A tárgyaláson csak rendkívül indokolt helyzetben lehet olyan bizonyítékot felhasználni, amelyet a discovery eljárásban a felek nem tártak fel, és a tárgyalást előkészítő pre-trial konferencián benyújtott bizonyítási terv nem tartalmaz.[8] Ezzel szemben a kontinentá-
- 14/15 -
lis jog szerint a feltárás iránti kérelemnek pontosan meg kell határoznia és körül kell írnia a kért dokumentumokat, továbbá a feltárás elrendeléséhez minden releváns tényt elő kell adni.
Az Irányelv egy köztes megoldást választott. Nem a legtágabb és nem is a legszűkebben felfogott feltárási módszert, fogalomkört követte. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy a feltárást kérő félnek valószínűsítenie kell, hogy a feltárni kért bizonyíték alkalmas lehet valamely, a per eldöntése szempontjából jelentőséggel bíró tény vagy körülmény bizonyítására. A közösségi jogalkotó tehát nem hozott e kérdésben tételes jogi döntést, az adott peres eljárásban a bíróság döntésére bízta a feltárni kérhető bizonyítékok körének meghatározását, ennek során csupán azt írta elő, hogy valószínűsítési eljárást kell lefolytatni.
A bizonyítékok feltárásának versenyjogi kérdése többször szerepelt már az Európai Bíróság (EUB) asztalán. A Pfleiderer-ügyben és a Donau Chemie-ügyben a tagállami jogalkotó és a jogalkalmazó feladatait egyszerre elemezte. Meghatározta a valószínűsítés során a bírói mérlegelés szempontjait, és ehhez kapcsolódóan vizsgálta a tagállam jogalkotási kötelezettségének körét a mérlegelési rendszer kiépítésére.
A Pfleiderer AG egy Németországban bejegyzett társaság, a tagállami versenyhatósági eljárás alá vont vállalkozások közvetlen ügyfele volt. A német versenyhatóság összesen 62 millió euró összegű bírságot szabott ki, határozatát részben a német engedékenységi politika keretében benyújtott iratokra alapozta. A Pfleiderer AG a német versenyhatóság határozatát követően kártérítési pert kívánt indítani az érintett vállalkozások ellen.[9] Annak érdekében, hogy kártérítési keresetét előkészítse, kérelmet nyújtott be a német versenyhatósághoz az ügy irataihoz való teljes körű hozzáférés engedélyezése érdekében. A német versenyhatóság, majd - a Pfleiderer AG keresetindítása folytán - eljárt illetékes elsőfokú bíróság elutasította a kérelmet és a kereset azon részét, mely üzleti titkokat és belső dokumentumokat érintett volna. A feltárni kért iratokat nem tartotta szükségesnek, a kártérítés iránti kereset elbírálásához az EUB-hoz fordult előzetes döntés érdekében.
A tagállami bíróság kérdése lényegében arra irányult, hogy a közösségi jog versenyjogi rendelkezései alapján biztosítható-e a kartell károsultjainak az engedékenységi eljárással összefüggésben átadott információkhoz és dokumentumokhoz való hozzáférés.
Ítéletében az EUB hangsúlyozta, hogy uniós szabályozás hiányában a tagállamok feladata a kartellek károsultjainak az engedékenységi eljárásokra vonatkozó dokumentumokhoz való hozzáférési jogával kapcsolatos nemzeti szabályok kialakítása.[10] Az EUB a tagállamok bíróságaihoz intézett válaszában leszögezte azt is, hogy az adott ügy összes körülményére tekintettel esetről esetre kell mérlegelni, hogy az uniós versenyjog hatékony érvényesülését melyik érdek - az engedékenységi politika hatékonyságához fűződő érdek vagy a teljes kártérítéshez fűződő érdek - szolgálja-e jobban. A mérlegelés során a tagállami bíróságoknak biztosítaniuk kell, hogy az uniós versenyjog megsértésére alapozott kártérítés megállapíthatósága érdekében igényelt hozzáférés feltételei ne legyenek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló jellegű nemzeti jogon alapuló igényekre irányadó feltételek. Hangsúlyozta azt is, hogy a hozzáférés feltételei nem lehetnek olyanok, hogy a gyakorlatban lehetetlenné tegyék vagy rendkívül megnehezítsék a kártérítéshez jutást. A tagállami bíróságoknak az engedékenységi politika szempontjából figyelemmel kell lenniük az iratokhoz való hozzáférést igazoló érdekekre, illetve a rendelkezésre bocsátott információk védettségére.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
