"A szépen induló párkapcsolatok egyre gyakrabban végződnek szakadással, néha már azelőtt, hogy igazán próbára tették volna összetartó erejüket. A szülők különválása szétrombolja azt a gazdasági, kulturális, pszichológiai környezetet, amely évezredeken át létünk legfőbb kerete volt. Az ebből eredő károkat felmérni sem tudjuk, de a kötelékek felbomlásának jeleit ott látjuk minden negatív társadalmi jelenségben. Látjuk a kötődésre képtelen gyermekek és felnőttek szenvedéseiben, a társadalmi normákat elutasító, anarchisztikus viselkedésformák terjedésében, a környezetünket érő vandál pusztításban, sőt, talán az értelmetlen háborúskodásban is."
A fent említett sorokkal mutatja be a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület 1997-ben kiadott tanulmányomat "A házasságon kívüli szülés néhány társadalmi vetülete" címen.
Az átlagos magyar család már csaknem három évtizede nem tudja betölteni reprodukciós funkcióját. A válások gyakorisága a magyar családok jelentős részének instabilitását mutatja.
Nem a házasság intézménye avult el, jutott válságba, hanem azok az emberek vannak válságban, akik házasságban élnek. Ezeket a gondolatokat Sebők 1994-ben fogalmazza meg. A családok nem látják el maradéktalanul gyermeknevelő funkciójukat, ezt elsősorban az iskolák érzékelik.
Ilyen körülmények között minden szempontból még nagyobb gondot jelentenek a házasságon kívül született gyermekek.
A Statisztikai Hivatal adatai szerint - ha csak az utóbbi 10 év anyagát tekintjük át - az egyre kevesebb élveszületésre egyre több házasságon kívüli gyermek jut. Míg 1992-ben a 121 724 élveszületésből 15,6% született házasságon kívül, 1998-ban már az élveszületések száma 100 000 alatti volt és 26,6%-uk házasságon kívül jött a világra, addig ez az arány az ezredforduló után 31% volt, tehát a 10 évvel ezelőttinek a kétszerese.
Több mint 30 éve, mint a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetnek fiatal munkatársa, feladatként kaptam, hogy segítsem a bíróság munkáját abban, hogy a házasságon kívül született gyermek jogállását a természettudományos bizonyítékok segítségével tisztázhassák. E megbízatásomnak szerettem volna maximálisan megfelelni. Biokémikusi múltamnak köszönhetően, a legújabb tudományos eredményekre támaszkodva, az volt a célom, hogy segítségükkel minden gyermek találja meg biológiai apját és ne kerülhessen akarata ellenére olyan férfi apai pozícióba, akitől a gyermek valójában nem származhat. Azt tapasztaltam az évek folyamán, hogy az apa kilétének megállapítása azért is nagyon lényeges, mert sokan élnek azzal a gyanúval, hogy a gyermek talán nem is az övék, ebből következően régi sérelmekkel élnek együtt. Vannak olyan asszonyok is, akik maguk számára, de a gyermek érdekében is, szeretnék tisztázni hogy valójában melyik férfi volt a valódi nemzőapa.
A mindennapi tapasztalatból ismert, hogy a gyermek egészében, de különösen részleteiben jobban hasonlít a szüleihez, mint más személyhez az adott populációból. Annak ellenére, hogy Landsteiner a századfordulón már beszámolt az első emberi vércsoport-tulajdonságok felfedezéséről (AB0), a származásmegállapításokban csak a negyvenes években alkalmazták először.
Vitás származási ügyekben az első vizsgálati eredmények az antropológiára támaszkodva a húszas évekből Bécsből származnak. Ez idő szerint az apaságvizsgálatra csak az egészen ritka örökletes elváltozások alapján volt lehetőség, mint például az összenőtt ujjak (syndaktylia), örökletes rövidujjúság (brachydaktylia), vagy egészen feltűnő rasszbeli különbségek esetén.
A származásmegállapítás biológiai lehetőségeiről, vizsgálati módszereiről érdemes közérthetően nyilatkozni, mert akik vizsgálatra jönnek, gyakran félve kérdezik, hogy gerinc, vagy fejvízből vesznek-e vizsgálati anyagot.
A vércsoportvizsgálatok, ideértve a vörösvértest és fehérvérsejt (HLA) vizsgálatát, és a kromoszómavizsgálat egyszerű, egyszeri vérvétel útján történik. DNS-vizsgálatokra pedig a vérvételen kívül ma már szájnyálkahártyából is nyerhetünk anyagot.
Az apaság valószínűsítésének az alapja, hogy ha ismerjük az adott vércsoportok népességbeli megoszlását, akkor matematikai módszerekkel - ez az úgynevezett szerostatisztikai érték - kiszámítható annak az esélye, hogy a vélelmezett apa valóban a biológiai apa-e? Az apaság kizárásának alapját egy-egy vércsoportrendszer hatékonysága a maximális kizárási esélyt az adja meg, hogy száz biológiai nem apából elméletileg hánynak az apasága zárható ki. Ha több vércsoportrendszert alkalmazunk, akkor a vércsoportvizsgálat hatékonyságát a kombinált kizárási esély adja meg.
Valódi nemzőapának azokat a férfiakat tekintjük, akik az összes vizsgált genetikai jelleg (marker) genetikai összetétele alapján nemzőapaként szóba jöhetnek.
Az antropológiai vizsgálat lényege a külleírás, részletes fényképdokumentáció, antropometriás mérőpontok, tenyér- és ujjlenyomat, szín- és íz-próbák alapján kialakított szakvélemény, amely a felek (anya, gyermek/ek, férfi/ak) összehasonlításán alapszik.
Az antropológiai vizsgálatokra azokban az esetekben kerülhet sor, ahol a vércsoportvizsgálat eredménye a semleges zónában van, egy vagy több férfinál, illetve a vércsoportvizsgálatok alapján számolt valószínűségi érték egy vagy több férfi vonatkozásában egyaránt magas. Kivételt képeznek azok az esetek, amikor rassz differenciáról van szó, akkor a többi vizsgálat teljesen felesleges, csak az antropológiai vizsgálat vezet eredményre!
Az antropológus által vizsgált jellegek közül csak nagyon keveset határoz meg egy gén, a legtöbb jelleget több gén hozza létre együttesen.
Az apaság valószínűsítésének alapja, hogy a vélelmezett apának van olyan jellemző tulajdonsága, amely csak a gyermeknél található meg, az anyánál viszont hiányzik. A bizonyítási érték akkor a legnagyobb, amikor dominánsan öröklődő tulajdonságról van szó (fehér hajtincs, összenőtt ujjak, rövidujjúság, kancsalság, nyelvfék-lenövés, foghézagok, íz-érzés [PTC] megléte stb.), ennek hiányában pedig, ha minél több úgynevezett ritkán előforduló jelleg észlelhető a gyermeknél és a vélelmezett apánál.
A magasabb rendű szervezetek testét felépítő sejtek valamennyien egy sejtből: a megtermékenyített petéből származnak. Ez az őssejt a hím és női gaméták - spermium, pete vagy óvum - egyesülésekor keletkezik. A 19. század cytológiai kutatásainak eredményei és a korai genetikai kísérletek annak felismeréséhez vezettek, hogy az öröklődési tényezők hordozói a kromoszómák. A kromoszómák az öröklődés és változékonyság anyagi tényezői, ezek továbbítják a genetikai információ másolatát sejtről sejtre és szülőről utódra. A kromoszómakutatás terén igen nagy jelentőségű volt amikor meghatározták, hogy az emberi kromoszómaszám 46 (1956). Ebből 44 szomatikus (testi) és 2 nemi kromoszóma. A normál kromoszómaszám nő esetében 2n = 46 XX, férfinál 2n = 46 XY.
A kromoszóma polimorfizmusok vizsgálata az utóbbi 30 évben meghatározó jelentőséget kapott, különösen azokban a populációs genetikai tanulmányokban, amelyek a különböző populációkkal, vagy etnikai csoportokkal foglalkoznak, valamint az iker diagnózisban (egy vagy kétpetéjű), a származásmegállapításban, a prenatális diagnózisban és az ehhez kapcsolódó családi tanácsadásban.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
