A szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének fordulatai a Btk. 329/A. §-ban kerettényállásként szerepelnek, tehát az értelmezésükhöz a szerzői jogi törvény rendelkezéseit kell alapul venni. A technológiai fejlődés, valamint a számítógép és az internethasználat általánossá válásával ezen bűncselekményeket nagyszámban és tipikusan számítástechnikai úton követik el. E két körülmény a következő problémákat veti fel. A kerettényállás-jelleg azt a látszatot keltheti, hogy a büntetőjogi jogalkalmazásnak vajmi kevés szerepe van az egyes esetek, elkövetési magatartások megítélésénél, és egyfajta automatizmus érvényesülhet ezen a területen.1 Mindezt erősíti a technológia jelenléte miatt alkalmazott informatikai szakértők szerepének felértékelődése és a különböző jog- és tudományterületek egymásra hatása miatt a büntetőjogtól idegen jogintézmények megjelenése a bizonyítási eljárásban. A tanulmány ezeket az anomáliákat igyekszik feltárni, rámutatva azok elutasításának okára és a lehetséges megoldásokra.
Az első problémahalmazt a bizonyítási teher körüli anomáliák képezik. Aggályosnak tekinthető az a gyakorlat, amely polgári ügyben alkalmazott vélelmekkel pótolja a büntetőeljárásban alapelvként elvárt kétséget kizáró bizonyítás hiányosságait. Ilyen büntetőeljárási bizonyításba beszivárgó vélelem található a BH 1992.98 szám alatt közölt jogesetben. A polgári per lezárásaként született fenti határozatában a Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy a vendégek számára rendelkezésre álló helyiségekben üzemképes állapotban elhelyezett televíziós készülék esetén vélelmezhető, hogy a készüléken keresztül zeneszolgáltatás is történik, mivel köztudomású, hogy a televízió zenét is sugároz. A probléma a következő módon jelentkezik a gyakorlatban. Az Artisjus2 által az egyes vendéglátóhelyeken végzett ellenőrzések során a kiállított jegyzőkönyv sok esetben nem tartalmazza a zeneszolgáltatás tényleges megtörténtének észlelését és a készülék üzemképes állapotát sem. Számos vendéglátóhely, jóllehet jövedelemfokozás céljából helyez el televízió készüléket egyik, vendégek számára nyitva álló helyiségében, azon mégis szerzői vagy szomszédos jogi oltalom alá nem eső műsorsugárzás történik, tipikus esetben közszolgálati adón keresztül történő futballmérkőzés közvetítése. A sporteseményekkel kapcsolatos vagyoni jogokról a sportról szóló 1996. évi LXIV. törvény rendelkezik, azok tehát nem tartoznak a szerzői jogi törvény hatálya alá.3 A zeneszolgáltatásra alkalmas készülék elhelyezése önmagában nem alapoz meg jogsértést a zeneszolgáltatás megtörténtének bizonyítása nélkül, ezért ezt megkerülendő az Artisjus büntetőeljárás során is előszeretettel hivatkozik az említett polgári perben született bírósági határozatra, figyelmen kívül hagyva azt a már a BH 2002.301 számú eseti döntésben is kifejtett elhatárolást, hogy a büntetőjogi és polgári jogi felelősség nem azonos fogalmak, és az egyik nem szükségszerűen előfeltétele a másiknak.
A vélelmek alkalmazása emellett a következő büntetőeljárási normába ütközik. Míg a polgári eljárásjogi bizonyítás lehetővé teszi vélelmek alkalmazását, addig a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) - az in dubio pro reo elvének szellemében - egyértelműen elutasítja azt, amikor úgy rendelkezik a 4. § (2) bekezdésében, hogy a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére. A vélelem nem tekinthető kétséget kizáró ténymegállapításnak, az pusztán a mindennapi életben rendszeresen együttjáró körülményekből levont tapasztalat, amely az ítélkező bíró meggyőződését alakíthatja, azonban büntetőjogi felelősséget nem alapozhat meg, bizonyítékot nem pótolhat. A megdönthető vélelem alkalmazása ugyanakkor megfordítja a bizonyítási terhet, amely a büntetőeljárás alapelveivel szintén összeegyeztethetetlen, mivel a Be. 4. § (1) bekezdése alapján a vád bizonyítása a vádlót terheli. A Be. 75. § (1) bekezdése tovább erősíti a vélelem alkalmazását tiltó érveket, amikor a bizonyítás szabályainál úgy rendelkezik, hogy a bizonyítás során a tényállás alapos és hiánytalan, a valóságnak megfelelő tisztázására kell törekedni. A vélelem természetében rejlő legcsekélyebb kétely már nem jelenthet kétséget kizáró, valóságnak megfelelő megállapíthatóságot. Ahogy Király Tibor hangsúlyozza "Az igazság követelménye tehát a bűnösség megállapításához kötődik; a felmentéshez elegendő az afelőli kétség, hogy tényleg a vádlott követett-e el bűncselekményt, vagy hogy egyáltalán elkövetett-e bűncselekményt."4 Amennyiben a tágabb értelemben vett büntetőjog lehetővé tenné a vélelem alkalmazását a büntetőjogi bizonyítás során, arról külön rendelkezne, ahogyan azt a Be. teszi az ártatlanság vélelménél, vagy a Btk. a tizenkettedik életét be nem töltött gyermek védekezésre képtelen állapotának vélelmezésénél. A Be. a 75. § (3) bekezdésében csak az ott felsorolt körülményekre szorítja a bizonyítás mellőzésének lehetőségeit, azaz nem kell bizonyítani azokat a tényeket, amelyek köztudomásúak, vagy amelyekről az eljáró bíróságnak, ügyésznek, illetőleg nyomozó hatóságnak hivatalos tudomása van. A contrario, a vélelem alkalmazása megengedhetetlen, mivel arról az eljárási törvény nem szól. Fontos még kiemelni, hogy az ártatlanság vélelme nem tekinthető a "klasszikus" értelemben vett praesumtionak, valójában egy jogviszonyokat meghatározó norma, amely processzuális személyek egymáshoz való viszonyát határozza meg.5 Hiányzik belőle a vélelmező tény, mert nincs szükség ártatlanságra mutató tényekre ahhoz, hogy az ártatlanság vélelme éljen, nem kell bizonyítani semmilyen megelőző tényt, amiből majd a törvény az ártatlanságra való következtetést megengedné.6 A gondolatsort ismételten Király Tibort idézve zárom: "A büntetőjogban és a büntetőeljárási jogban a vélelemnek nincs nagy jelentősége, minthogy a törvény a vélelmet a vélelmező és a vélelmezett tény valószínűségi (statisztikai) kapcsolatára alapítja. ... A bírói döntést azonban nem valószínűségre, hanem bizonyosságra kell alapítani."7
Vélelemként jelenhet meg a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) hatályának alkalmazása is a következők miatt. Nagyszámú zenei mű vizsgálata esetén - amelyek közül több 30-40 éve jelent meg - nehezen adható jogszerű válasz azon védői bizonyítási indítványokra, amelyek az Szjt. hatályának a művekre való kiterjedésével kapcsolatosak. Ahogy a Szerzői Jogi Szakértő Testület8 (a továbbiakban: SZJSZT) többek között a szerzői jogi törvény hatályáról értekező 1/2003. számú szakvéleményében az Szjt. 2. §-val kapcsolatban kifejti, hogy a törvény hatálya az olyan műre, amely először külföldön került nyilvánosságra, a törvényben meghatározott védelem csak akkor terjed ki, ha a szerző magyar állampolgár, vagy ha a szerzőt nemzetközi egyezmény vagy viszonosság alapján a védelem megilleti. A szerzői műveknek az egyes országok szerzői jogi törvényeinek területi hatályán túllépő védelmét az 1886. évi Berni Egyezmény (BUE) biztosítja, amelynek Magyarország 1922 óta tagja, és amelynek felülvizsgált szövegét az 1975. évi 4. tvr. hirdette ki.9 A BUE-nak jelenleg 150 tagországa van, ezért az internetről letöltött műről alappal feltételezhető - tehát vélelmezhető -, hogy származási helye valamely BUE-hez tartozó állam, azaz kiterjed rá az Szjt. hatálya.10 A védői indítványok elutasítása pusztán a nagy valószínűség miatt érezhetően támadható álláspont, a művek jogosultjainak egyenkénti kiderítése, majd a művek értékének meghatározása jelentős szakértői munkaórát generálva növeli az eljárás költségét, elhúzhatja magát a bizonyítási eljárást. Mindez azonban a mai zenei trendek tudatában csak szélsőséges eset, a szakértői vizsgálat nagy valószínűséggel minden zenei műre megállapíthatóvá teszi az Szjt. hatályát, azonban a kétséget kizáró bizonyítást megkövetelő jogszerű eljárás az említett folyamatot szükségessé teheti.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
