2001. május 27-30. között Helsinkiben rendezte meg az 1959-ben megalakult Európai Agrárjogi Bizottság a XXI. kongresszusát. A kialakult tradíció szerint a megnyitó előadásokat követően két bizottságra és egy Kerekasztalra bontva ülésezett a Kongresszus. Az előre bejelentett és sokszorosítva közreadott nemzeti referátumokat vita követi, amelynek eredményeit összefoglaló értékelésben a két bizottság, valamint a kerékasztal elnöke foglal össze a záróülésen. A záróülésen ezen kívül elhangzik még a három bizottsági záróértékelés szintéziseként egy összefoglaló értékelés is.
Magyarország ezen a kongresszuson a Kerekasztalon nemzeti referátummal képviseltette magát. A Kerekasztal témája az egyes EU-tagállamok és az oda belépni kívánó államok nemzeti agrárjogának az európai agrárjoggal fennálló összhangja vizsgálata volt. A magyar nemzeti referátum előre beadott szövegét a Miskolci Egyetem Jogi Karának tanárai, Prugberger Tamás, Csák Csilla és Olajos István készítették el, amelyet az első szerző adott elő, amit Jasinka Anita, az FVM Jogszabályelőkészítő Főosztály Nemzetközi Osztályának vezetője és Tollas Mónika ugyanezen főosztály Gazdaságszabályozási Osztálya munkatársa a legújabb jogharmonizációs eredményekkel a Konferencián kiegészítettek.
A Kongresszus legjelentősebb három témakörét az agrártámogatások alakulásának a kérdése, az európai uniós irányelveknek a nemzeti jogokban való érvényesülése, különösen az EU-tagjelölt közép-kelet-európai országok jogharmonizációs folyamatának az előrehaladása, valamint a mezőgazdasági termékforgalmazási láncolat mikénti működése képezte.
a) Ami az első kérdést illeti, leszögezést nyert, hogy az EGK és az EFTA között 1992-ben megkötött szerződés alapján létrejött Európai Gazdasági Térség valamennyi államában éppen úgy, mint a latin-amerikai államokban, a családi munkaerővel dolgozó közepes méretű (átlag 50 ha) farm a domináns, amely diverzifikált mezőgazdasági tevékenységet folytat, ide értve az AGENDA-2000. programmal meghirdetett falusi-vidékturizmus kiszolgálását is. Kiindulva abból, hogy a statisztikai kimutatások szerint a közepes méretű családi gazdaságok rentabilitása jóval meghaladja mind a kisméretűekét, mind pedig a nagyméretű és túlnyomóan kereskedelmi társasági formában működő nagygazdaságokét, az agrártámogatások bár továbbra is a hektárterületekhez igazodnak, de egy bizonyos hektárméret után degresszívvé válik.
A termékelőállítás, a túltermelés és a termék-felhalmozódás elkerülése végett az eddig alkalmazott közvetlen és közvetett szabályozó rendszer továbbra is egységesen kerül alkalmazásra az EU-n belül, amihez viszonyítva nem kapnak kedvezőbb elbírálást és engedményeket az első körös EU-felvételt nyerő posztkommunista közép-európai államok sem.
b) A jogharmonizációs folyamat vizsgálata mindenekelőtt a közép-kelet-európai államok agrárjogának elemzésére koncentrálódott. Az e tárgykörben elhangzott nyugat-európai referátumok is a saját harmonizált jogukkal összefüggésben értékelték főként az első közös tagjelöltek agrárjogi rendszerét és annak jogharmonizációs előrehaladottságát. Az első közös tagjelölt államok több referense - különösen az egyik lengyel referens -aposztrofálta azokat a gazdaságszociális problémákat, amelyek az EU gazdasági/agrárgazdasági jogrendszerére történő átállással függnek össze. Itt merült fel az EU által a társult tagokkal 1992 folyamán megkötött "Európai Megállapodások" egyenlőtlensége, amely mind a dömping, mind a védzáradék kérdésében az EU tagállamok részére előnyös, míg a társult tagok részére hátrányos helyzetet teremtett. Az egyik holland referens ezzel kapcsolatos álláspontja az volt, hogy az Európai Megállapodások lehet, hogy gazdaságilag az EU tagállamok számára jelentett előnyt, jogilag azonban minden szerződő fél részére equivalens volt. Ezt a magyar delegáció részéről Prugberger a nyugati szakirodalomra hivatkozva cáfolta (vö.: Mars Maresceau: Az Európai Megállapodások....; Elisabetta Montaguti: Az EK dömpingellenes gyakorlata Kelet-Európával szemben és az Európai Megállapodás. In: Az Európai Megállapodás végrehajtásának jogi és elméleti kérdései. OMIKK, Bp. 1995.).
Ebben a témakörben külön kérdésként szerepelt és különös jelentőséget kapott a közép-kelet-európai államok mező-, és erdőgazdasági ingatlanszerzési és forgalmazási szabályainál jelentkező kötöttségek mikénti feloldása annak érdekében, hogy az idevonatkozó előírások összhangba kerüljenek a Római Szerződésben megfogalmazott szabadságjogok közül a tulajdonszerzési és a vállalkozási szabadsággal. Várhatóan az első körbe bekerülő EU-tagjelölt államok előadói 7-14 éves derogáció mellett foglaltak állást, vagyis, hogy ezen időtartam alatt külföldi állampolgár még az EU-tagál-lamokból való is, a derogáció időtartama alatt ne szerezhessen földtulajdont az adott tagjelölt országban, csak haszonbérleti jogot, aminél fogva mindenki számára biztosítva a vállalkozóvá válás, jelen esetben a farmerrá válás szabadsága és egyúttal a tartós haszonbérlettel lekötött farmon értelemszerűen a letelepedés szabadsága is. Az osztrák tapasztalatokból okulva, mely szerint az EU-tól a belépéskor kapott derogációs időszak alatt nem változtattak a külföldieket érintő tulajdonszerzési tilalmi előírásokon, a derogációs határidő leteltével kénytelenek voltak liberalizálni a mező- és az erdőgazdasági ingatlanszerzést. Eszerint - ellentétben a belépés és a derogáció letelte előtti joghelyzettel, mely szerint külföldi Ausztriában nem szerezhetett semmilyen vidéki ingatlant, ma teljesen szabadon bármekkora termőingatlan tulajdonát megszerezheti. Lengyelország - amennyiben az általa igényelt 14 éves derogá-ciót megkapná, hajlandó a teljes liberalizációra. Szóba jött, hogy Magyarország is 7 éves derogációs időt kér, mely alatt külföldi csak haszonbérleti jogot szerethetne termőföldön.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
