Sándor Istvánnal régóta ismerjük egymást.[1] Ha jól emlékszem, személyes kapcsolatba akkor kerültünk, amikor egy amerikai jogi kar több éven keresztül Budapesten tartott nyári egyeteme keretében egymást követően, sőt néha egymást átfedően is tartottunk előadásokat. A nyári egyetemhez kapcsolódó társasági alkalmakkor éreztem, hogy fáradt, túlterheli magát. Naponta ismétlődő utazások, ügyvédkedés, egyetemi oktatás, kutatás. Ettől kezdve különösen tiszteltem eredményeit.
Sándor István a disszertációjának megírásához és kidolgozásához a mindennapi munkájától elrugaszkodottan, lebegve láthatott hozzá. Elegáns magaslatokról figyeli a világ jogfejlődésének fontos folyamatait. Abban pedig, hogy ez így alakulhatott, óriási szerepe lehetett - és tudom, volt is - annak, hogy Hamza Gábor akadémikus-professzor iskolájához tartozhatott intellektuálisan és szakmailag.
A jogtudományi tevékenységnek fontos színvonal meghatározója és jelzője az is, hogy ki mennyire tudja alárendelni életmódját, sőt merjük kimondani, életét annak. Sándor István nagyon komolyan veszi a szakmáját. Igényes és sikeres ügyvédi munkája mellett pályakezdő kora óta tanít joghallgatókat és rendszeresen kutat. Publikációs tevékenysége kiterjedt és imponáló. Tudományszervezőként is aktív. Hasznos volt az, ahogy 2016-ban a "Business Law in Hungary" című (774 oldalas) a magyar jogrendszert külföldiek számára angol nyelven ismertető összefoglaló jellegű tanulmánykötet megjelenését előmozdította és megszervezte a Trocinium nevű kiadónál. Ki tudja, mit nem tett még értünk, szerzőkért abban az időben az említett könyv kiadásával összefüggésben. Ennek a látványos kötetnek egyetlen hiányossága azért van. Ez pedig az, hogy a könyv nem említi meg, hogy korábban Magyarországon volt már két ilyen irányú kezdeményezés és ennek eredményeként két másik korábban megjelent angol nyelvű összefoglaló tanulmánykötet a magyar jogrendszerről. Harmathy Attila akadémikus-professzor igényes szerkesztésében 1998-ban "Introduction to Hungarian Law" címmel a Kluwer Law International anyacégénél Hágában, Londonban és Boston jelent meg egy roppant színvonalas könyv (a mellékleteket nem számolva 234 oldalon) melynek 20 év utáni újraszerkesztésére Harmathy Attila professzor urat a közelmúltban kérték fel. A másik kötet "Business Law in Hungary" címmel jelent meg az akkori Közgazdasági és Jogi Könyvkiadónál 506 oldalon. Az, hogy a történtekben nyilvánvalóan ártatlan Sándor István által szerkesztett könyvvel ez történt, valószínűleg a könyvkiadók körében meglévő erős versenyhelyzet eredménye. Mindezt pedig - tudom tárgyszerűtlenül - csak azért említem, mert megdöbbentő hogy az említett kötetek szerzői közül milyen sokan már nem élnek. Az "Introduction to Hungarian Law" című könyv egykori tizennégy szerzője közül heten már nem lehetnek velünk.
Sándor István akadémiai doktori disszertációja 256 oldal terjedelmű, világosan, jól szerkesztett, hat fejezetből álló jó minőségű szöveg. Pontosan dokumentált és lábjegyzetelt.
Mivel Opponenstársaim szakmai érdeklődési irányait ismerem, a véleményeink közötti tárgyi átfedések elkerülése érdekében, én a disszertáció kutatási, módszertani, összehasonlítás-elméleti kérdéseivel foglalkozom elsősorban és részletesebben.
Igaza van a Szerzőnek abban, hogy a törvényhozás manapság fittyet hány a jogösszehasonlítás kultúrájára és alapvető kategóriáira (Vö. Tézisek 5. oldal). A magyar civilisztika történetében a jogösszehasonlításnak eddig két klasszikus elméleti módszere alakult ki. Az egyik Szászy István (1899-1976) nevéhez a másik pedig Eörsi Gyula (1922-1992) nevéhez fűződik. Szászy István jogösszehasonlítása pozitivista szellemű, a jogösszehasonlítás elméleti, módszertani kérdései iránt érzéketlen volt. Eörsi Gyula összehasonlító jogi megközelítése ezzel szemben kifejezetten elméleti volt, sőt túlideologizáltnak is tartották. Sándor István jogösszehasonlítása a vagyonvédelem jogi eszközei körében - amit ő "mikro-jogösszehasonlításnak mond" - módszertanilag arányos, hasznos és valóban funkcionális szemléletű, Szászy István stílusához van közelebb.
Érdekes kérdéseket vet fel a jogrendszerek osztályozása a jogösszehasonlítás ingadozó kategóriáival a jogtípusok, a jogcsaládok, a jogcsoportok, a jogkörök fo-
- 31/32 -
galmainak gyakori változásával. A XX. század közepét és második felének évtizedeit meghatározó világpolitikai szerkezet, a kétpólusú világ és világkép a jogösszehasonlítás elméletén és módszerein is lényeges nyomokat hagyott. Azokban az évtizedekben Közép-Kelet-Európából, a korabeli Magyarországról nézve úgy tűnt, hogy a termelőerők, a termelési és a társadalmi viszonyok különböző megítélése határozta meg nagyrészt ideológiailag is színezetten a jogösszehasonlítás szemléletét. Eörsi Gyula 1975-ben megjelent összehasonlító jogi nagymonográfiája különösen ezt láttatta.[2] A jogtípusok és a jogcsoportok voltak ennek a szemléletnek és korszaknak a hangsúlyos jogösszehasonlítási kategóriái. Az akkori két egymással szemben álló világrendszer különbségeit a jogfejlődés vonatkozásában ezeken a fogalmakon keresztül tükröztették a jogösszehasonlítók.[3] Később viszont, a bipoláris világrendszer és világkép összeomlásával, a XX. század utolsó évtizedétől számíthatóan kiegyenlítő tendencia figyelhető meg a jogösszehasonlításban. A jogtípusok közötti ideológiai jellegű megkülönböztetések helyett a jogrendszerek mélyebb szakmai rétegeinek, fejlődési sajátosságainak, összefüggéseinek vizsgálatára terelődik inkább a figyelem. A jogtípusok alapján tett különböztetések fontossága elhalványodott, ami pedig a többi jogösszehasonlító kategóriát illeti: a jogcsoportok mellett a jogcsaládok és a jogkörök fogalmai is megjelentek. Az utóbbiak gyakran egymást zavaró módon, átfedő értelmezésekben kerülnek alkalmazásra.
René David az egykori szocialista jogokat kompromisszumot találva jogcsaládként állította a római-germán jogcsalád és a common law jogcsalád mellé. Azon kesergett, hogy a római-germán jogcsaládot és a common law jogcsaládot a "burzsoá" jogok jelzővel foglalták össze "annak a szocialista tábornak a jogászai, amely a Szovjetunióból és azokból az országokból áll, amelyek a Szovjetuniót választották modellül, vagy amelyek a Szovjetunióhoz hasonlóan a marxizmus-leninizmus tanaihoz csatlakoztak."[4] René David voltaképpen azt kritizálta, hogy a jogtípus minőség (burzsoá jogtípus) torzította a jogcsaládok megítélését. A szocialista jogokkal kapcsolatos kutatások irányították a jogösszehasonlítás figyelmét arra, hogy bizonyos esetekben a kizárólag a magánjogon alapuló megközelítési mód nem lehet hatékony és kielégítő.
René Davidnak a jogcsalád fogalmával kapcsolatos gondolatmenetének az volt a lényege, hogy a jogok különbözősége igen jelentős, ha szabályaik szövegét és tartalmát vesszük figyelembe; sokkal kevésbé az viszont, ha az általános társadalmi és jogi elveket, vesszük tekintetbe, amelyek sokkal alapvetőbbek és állandóbbak, segítségükkel a szabályok felfedhetők, értelmezhetők és értékük is megállapítható. A szabályok végtelenül változatosak lehetnek; a közzétételükhöz használt technikai eljárások, osztályozásuk módja, az értelmezésüknél alkalmazott következtetési módok ezzel ellentétben bizonyos típusokhoz vezethetők vissza, amelyeknek a száma korlátozott. Ez lehetővé teszi a különböző jogok "családokba" való csoportosítását, egymáshoz való közelítésüket vagy szembeállításukat attól függően, hogy magukévá tesznek-e bizonyos, a formára vagy a tartalomra vonatkozó lényegi vagy technikai jellegű közös elveket.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
