A szerző egyetemi tanár, tanszékvezető, Károli Gáspár Református Egyetem ÁJK, Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék; egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar, Emberi Erőforrás Tanszék.
Igencsak bátor és ambiciózus vállalkozásba fogott a Gyulavári Tamás és Emanuele Menegatti szerkesztőpáros, amikor is elhatároztak, hogy a munkajog forrásai tárgykörben készítenek nemzetközi összehasonlító igényű, monografikus tanulmánykötetet. Bátor ez a projekt annyiban, hogy amíg a nemzetközi munkajogi szakkönyvpiacot napjainkban leginkább olyan - már-már divatjellegű - újszerű témák uralják, mint például a digitalizáció, "gig-ecomony", platformgazdaság munkajogi összefüggései, vagy éppen az emberi jogok/alapjogok munkajogi dilemmái, addig a "munkajog forrásai" téma mindezekhez képest, első ránézésre némileg igen tradicionálisnak és talán kissé dogmatikusnak hathat. Kifejezetten szimpatikus, hogy a szerkesztők nem is rejtik véka alá a munkajoghoz mint tudományterülethez való alapvető, értékőrző igényű viszonyulásukat, hiszen már a bevezetőben szemléletesen leszögezik, hogy a munkajogot a modern civilizált társadalmak olyan unikális vívmányának tekintik, amelyet védeni kell, hasonlóan, mint a "világ építészetének nagy műremekeit". Határozottan heroikus tehát mind a téma-, mind az értékválasztás egy olyan időszakban, amikor is oly sokat lehet olvasni a nemzetközi szakirodalomban a munkajogi szabályozás válságáról, netán prognosztizált "haláláról". Másfelől azért is ambiciózus a vállalkozás, mert a szerkesztők a nemzetközi munkajogtudomány számos meghatározó kutatóját tudták megnyerni e kezdeményezésükhöz, illetve a bevont országok tekintetében is igen széles merítésre törekedtek.
A szerkesztők közül a hazai közegben Gyulavári Tamás, lapunk szerkesztőbizottságának tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Munkajogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára talán nem igényel részletesebb bemutatást. Szerkesztőtársa, kollégája Emanuele Menegatti olasz munkajogász professzor, aki egyben a Bolognai Egyetem "School of Economics and Management" karának dékánja is. A két szerkesztőt (és anyaintézményüket) immár évekre visszanyúló szakmai kapcsolat fűzi össze (például kölcsönös vendégoktatói meghívások, közös kutatási projektek). Továbbá sokatmondó közös nevezője pályájuknak, hogy mindketten főszerkesztői az adott ország vezető, on-line megjelenésű, nyitott hozzáférésű, nemzetközi orientációjú, angol nyelvű, innovatív szellemiségű munkajogi szaklapjainak (Hungarian Labour Law E-Journal,[4] Italian Labour Law e-Journal[5]). A szerkesztőpárost elismerés illeti e hiánypótló kötet hatékony, precíz, "határokon átnyúló" összeszervezése terén nyújtott teljesítményükért, a példaszerű akadémiai összefogásért.
A kötet és az egyes fejezetek szerkesztését egységes szellemiségű, következetes vonalvezetés jellemzi. A mű öt ún. horizontális fejezetből és tizenöt önálló országtanulmányból áll össze. A horizontális fejezetek a munkajog egyes, alapvető forrástípusainak meghatározó, aktuális tendenciáit elemzik áttekintő, elvi és komparatív igénnyel. Alan C. Neal a munka világának jogi szabályozását történeti síkon elemzi, rámutatva a "gyökerek" fontosságára, Edoardo Ales a kollektív megállapodások szerepét taglalja a többszintű jogforrási rendszerben, Joellen Riley Munton és Martin Risak az esetjog szerepét vizsgálják (Riley common law-kontextusban, Risak kontinentális jogi viszonylatban), Emanuele Menegatti pedig az Európai Unió gazdasági funkcióinak a munkajogra gyakorolt hatásait tárja fel. Utóbbi azért is különösen indokolt, mert egyrészt a kötet vállaltan európai fókuszú (azzal, hogy a nemzeti fejezetek körében azért kitekintésként minden kontinensről készült országtanulmány), másrészt a munkajog
- 73/74 -
- a szerkesztők által is vallott - alapvető értékmeghatározottságát nyilvánvalóan leginkább a nyers gazdasági szempontok torzíthatják.
A tizenöt országtanulmány mind az országok, mind a szerzők tekintetében igen körültekintően került megválasztásra. A feldolgozott országok, ha értelemszerűen nem is teljeskörűen, de reprezentatív igénnyel fedik le a világ nagy régióit, a szerzők pedig mind az adott állam ismert és elismert munkajogászai, professzorai (képviselve mind az ismert, mérvadó szakembereket, mind a fiatalabb akadémiai generáció ígéretes személyiségeit). Az országtanulmányok álláspontom szerint tulajdonképpen kettős funkciót is betöltenek: egyrészt adnak egy pontos, átfogó, statikus jellegű, leíró igényű áttekintést az adott ország munkajogának jogforrási szerkezetéről (és ezzel tulajdonképpen magáról a munkajogról), másrészt - mintegy dinamikusan - elemzik a főbb kihívásokat, trendeket és nemzeti sajátosságokat (jórészt illeszkedve a horizontális fejezetekben, illetve a szerkesztők bevezetőjében felvetett orientáló, komparatív igényű szempontokhoz). Természetesen az egyes országtanulmányok nem homogének, némelyek a statikus leíró részt, némelyek a dinamikus elemző aspektust helyezik előtérbe, ám kivétel nélkül színvonalas szövegek. Az olvasó tehát "két legyet üthet egy csapásra": megismeri az adott ország munkajogának alapvető szerkezetét, illetve betekintést kap a legégetőbb jogforrástani, országspecifikus dilemmákba.
Az egyes országfejezetek belső szerkezete alapvetően egy egységes szempontrendszer mentén épül fel, ami garantálja a valós összehasonlíthatóságot és fenntartja a fókuszt. Ennek szellemében minden szerző öt elemi kérdést igyekszik körüljárni, nyilvánvalóan igazodva az egyes országok sajátosságaihoz: 1. a munkajog legfontosabb forrásai és történelmi fejlődésük; 2. a legiszlatórius és a kollektív megállapodásos források közötti kapcsolat; 3. a kollektív szerződések különböző szintjei közötti kapcsolat; 4. a felek megállapodása (munkaszerződés) és a "kötelező szabályok" (legiszlatórius és kollektív megállapodásos jogforrások) közötti kapcsolat; 5. az ítélkezési gyakorlat szerepe. E szempontok mentén mind a horizontális, mind az országspecifikus fejezetek - többek között - olyan aktuális, izgalmas kulcskérdéseket elemeznek, mint a következők: a rugalmasság (flexibilitás) igényének térnyerése a szabályozásban; a máig meghatározó ún. "kedvezőbbségi" elv eróziójának egyes tünetei a jogforrási hierarchiában (mind kollektív, mind egyéni megállapodásos síkon); a kollektív alku decentralizációjának szimptómái; az individualizáció térnyerése (és az egyéni megállapodások szerepének növekedése); az esetjog jellemzően felértékelődő szerepe stb. A kötet nagy előnye, hogy az országspecifikus elemzésekből egyértelműen kirajzolódnak ezen (és egyéb) átfogó trendek, amelyekre a horizontális elemzések (és a szerkesztők) pontosan rá is mutatnak, reflektálnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
