Egy pedagógus legnagyobb büszkesége a tehetséges tanítványa. S mégha az egyetemi oktatók nem is pedagógusok, számunkra is az igazi örömök egyike, ha volt tanítványaink belépnek a tudomány kapuján és leteszik saját kutatói névjegyüket. Bartha Bence dolgozata, annak könyv formájában való megjelentetése ilyen öröm számomra, s a közjegyzői kar számára is büszkeség lehet.
A szerző a mindenkor hatályos polgári perrendtartás egyik sarokpontjával, a tárgyalással, különösen is annak szerkezetével foglalkozik. A tárgyalás örökzöld kutatási témának tűnhet, különösen, amikor megcsillan a remény a szerkezetváltásra. A '90-es évek polgári eljárásjogában volt egy rövid életű ilyen hullám, amely azonban gyorsan elhalt.[3] A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) kodifikáció esetén azonban már 2013-tól, az irányvonalak meghatározása idején világos volt a szerkezetváltási cél, azaz az osztott perszerkezet bevezetése, azonban az oda vezető út és a tényleges szerkezet kialakítása az utolsó pillanatig formálódott. E hullámok közé esett a kötetet megalapozó kutatás és a mű megírása. A Szerző egyrészt szerencsésnek mondható, hiszen első kézből reflektálhatott egyes nézetekre, jogalkotói megoldásokra, különösen igaz ez az első novelláris módosításra, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról szóló 2020. évi CXIX. törvényre (a továbbiakban: Ppn.) ami a kutatás utolsó fázisában lépett hatályba, így egy már kialakult kötet vázába tudta beilleszteni a változásokat. A másik oldalról viszont a téma aktualitása okán a tudományos irodalom egyrészt kialakulóban volt és van, másrészt kis számú szerzőt lehetett hivatkozni, valamint a felsőbírósági gyakorlat csak lassan csordogált. Ezzel együtt is - ideértve a külföldi és minden történeti írásra vonatkozó hivatkozást is - több, mint 250 művet hivatkozott a szerző, több mint 1000 lábjegyzetben, ami igazolja olvasottságát, és biztonságot adott a kötet gondolatainak megalapozásánál. Nehézség volt még a szerző számára, hogy a legélesebb
- 104/105 -
vita is e körben alakult ki a kodifikációban részt vevő eljárásjogászok között, amely vita egy korábbi közjegyzői kollokviumot is megjárta.[4]
A kötet jól olvasható, világos szerkezettel és gördülékeny stílusban mutatja be a tárgyalás szerkezeti változásainak nehéz, eljárásjogias témáját. A téma fogalmi megalapozását a fogalmak kellő lehatárolása követi,[5] ezzel a téma kellő elméleti és történeti beágyazottságot kap, valamint a szerző rávilágít a téma jogirodalmi hivatkozásokban megjelenő időbeli folytonosságára és állandó változására, megteremtve ezzel a címben ígért hatásvizsgálat lehetőségét. A szerző hét tézist fogalmaz meg a kutatás elején, melyre a kötet válaszokat kíván adni, és amelyek megválaszolását az utolsó fejezet meg is adja.
Parttalan volna a kötet, ha nem lenne jól lehatárolva a kutatás témája: ezt a szerző a mű elején megteszi. Helyesen érez rá a szerző, hogy a tárgyalási szakaszig el kell jutni az eljárásban, így az oda vezető út tudományos értékelése sem maradhat el, azt fel kell tárni, ahhoz, hogy megalapozott megállapításokat tehessen a tárgyalás szerkezetéről. A koherencia megtartása érdekében helyeseljük azt a döntést, miszerint a szerző nem tágítja ki a nézőpontját a perorvoslati tárgyalásokra és minden egyes különleges perre. Ugyanakkor üdvözlendő, hogy a Pp.-vel és a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikkel kapcsolatban (a továbbiakban: Plósz-féle Pp.) - ha röviden is, de - betekintést nyerünk a jogi képviselő nélküli eljárás (járásbírósági eljárás) eltérő szabályaiba, a Pp.-vel kapcsolatban pedig a személyi állapot érintő perek - jelen sorok írásakor is változásban lévő[6] - szabályaiba, illetve a gyorsított per[7] rendelkezéseibe. Megjegyzem, ezek a részek a tudományos vita eredményeként kerültek a dolgozatba, ami nem a szerző érdemeit csorbítja, hanem arra világít rá, hogy a kritikus-tudományos módszer igenis teheti jobbá, teljesebbé a művet.
A kötet elsődlegesen történeti, dogmatikai és összehasonlító módszerrel ad eligazítást az olvasó számára a tárgyalási szerkezetről, elsődlegesen a hazai eljárásjog adtak keretek és fogalmak között, nem mellőzve a nemzetközi kitekintést sem. Sorra véve az egyes fejezeteket - akár csak egy perrend esetén - az általános szabályok felől haladunk a különös felé. A fejezeteken belül pedig a szerző ragaszkodik az eljárás linearitásához, az alfejezeteket, címeket a vizsgált perrend címei és a jogirodalmi rendszerezések determinálják. Ez a felépítés logikus választás, hiszen ezzel egymás mellé téve a fejezeteket az olvasó könnyen összehasonlíthatja egy-egy vizsgált perrend szerkezetét, azonban megmarad az elkülönítés is, minthogy egy fejezet önállóan is értelmezhető, így a kötet felépítése koherens rendszert mutat.
Szisztematikusan felépítéssel a kötet az első érdemi fejezetében a szerző lehatárolja az egyes eljárási szakaszokat, elkülöníti a tárgyalást, valamint bemutatja annak rendeltetését. A szerző is kiemeli, hogy a jogtudomány képviselői a tárgyalást mintegy központi, meg-
- 105/106 -
kerülhetetlen elemnek tekintik a peres eljárásban és a tárgyaláshoz viszonyítottan értelmezik az eljárás egyéb szakaszait,[8] különösen igaz ez a közjegyzők által emlékezett Ökröss Bálint nézetére, melyet a szerző is hivatkoz.[9] Ezt követően elhatárolásra kerülnek az egyes jogtudomány által kidolgozott elméleti tárgyalás-szerkezetek, mint az egységes-osztott-vegyes rendszerek.
A szerző a második fejezetet szenteli e nemzetközi kitekintésnek, egybekötve ezt a fő-tárgyalási modell általános jellemzésével és a Principles of Transnational Civil Procedure vonatkozó modellszabályinak ismertetésével. A fejezet fő - tézisként is megfogalmazott, majd igazolt - megállapítása szerint a főtárgyalási modell hármas tagolást alkalmaz az elsőfokú eljárásban (perindítás-perfelvétel-érdemi tárgyalás), mellyel kilép a tárgyalás köréből és magába foglalja a bizonyos tárgyalási rendszerek esetén önálló perindítást. Emellett betekintést nyerhetünk a skandináv perrendek tárgyalási rendszerébe és megoldásaiba, különösen figyelemre méltók a szerző által a finn példával összefüggésben hivatkozottak, ahol már évtizededdel korábban megtörtént a hazaihoz hasonló szerkezetváltás, mely túl hangsúlyosra sikerült és a jogalkotónak utólag kellett felpuhítania a percezúrát.[10] Mondhatjuk, a finn nyelv-testvérek tapasztalatára is építhetünk.
A harmadik fejezettől veszi kezdetét a hazai perrendek vizsgálata. Itt a szerző jelentős terjedelmet szentel a Plósz-féle Pp. kodifikációjának és részletes szabályainak bemutatására. Üdvözöljük, hogy a szerző a magyar perjogot meghatározó egyik legjelentősebb kodifikációs korszakot és irodalmát ilyen mélységben feldolgozza. Különös jelentősége van ennek a mai felgyorsult világban, ahol a jogalkotói akarat megszületését követően "rövid"[11] kodifikációt követően megszületik a jogszabály, majd hatályba is lép. A Plósz-féle Pp. esetén erre kb. 30 év alatt került sor (1883-1911-1915). A hosszú kodifikációra és a perrend hatályának éveire tekintettel jelentős mértékű perjogi irodalom gyűlt fel, különösen az akkor új osztott szerkezetű tárgyalás bevezetése miatt, mely abban az időben se volt kritika nélküli.[12] A szerző e szakirodalomból bőségesen merített a kötet megírásakor, mely jelentősen emeli a kötet tudományos súlyát és megalapozottságát. A másik szempont, ami miatt jelentős e fejezet, hogy a Pp. kodifikáció hivatkozási alapként tekintett a plószi kodifikációra és perrendre. A szerző megállapítása szerint azonban a két perrend - még ha szellemiségében közelít is egymáshoz -, szabályait megvizsgálva már távol
- 106/107 -
esnek egymástól.[13] A szerző megállapításai szerint a Plósz-féle Pp. kis fogalmi zavarba kerül magával a perfelvételi tárgyalás, érdemi tárgyalás és annak funkcionális egységessége, szerkezeti osztottsága terén.[14]
A negyedik fejezet tárgya a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: '52-es Pp.), külön választva a perrend rendszerváltás előtti és utáni "életét". Egyetértünk a szerző e felosztásával, hiszen a '90 előtti - és különösen az '50-es évek végi - életviszonyok, perjogi gondolkodás nehezen összevethetők a rendszerváltás utánival. Megtartva a kronológiai sorrendet láthatóvá válik az, hogy a perrend honnan hová jutott el, úgy szerkezetileg, mint szellemiségében. A szerző e körben tett kulcsfontosságú megállapításai szerint az '52-es Pp. szocialista perjog alatti hatálya alatt is jelentős mértékben bővítette a tárgyalást megelőző előkészítés lehetőségét,[15] sőt megjelent az önálló előkészítő szakasz gondolata is.[16] A rendszerváltás után a fejlődési ív töretlen, erősödik az igény az előkészítés és különösen az írásbeli előkészítés megerősítésére, valamint az eljárási szabályok további szigorítására, azonban egy szerkezetváltás már szétfeszítette[17] volna az amúgy is rongyos törvényművet.
Elérkezve az ötödik, a hatályos Pp. rendelkezéseit feldolgozó fejezethez, az olvasó már kellő elméleti alappal rendelkezik ahhoz, hogy egyrészt az általános részben írt fogalmak között, valamint a korábbi fejezetekben kifejtett perszerkezetek mátrixában elhelyezze a Pp.-t. A fejezet nyitányaként a szerző részletesen kitér a kodifikáció körülményeire és az annak során született alternatív perrendi tervezetet is részletesen elemzi, ezzel betekintést engedve abba, hogy "hogyan is lehetett volna"; milyen tudományosan igazolható más szerkezeti megoldások léteznek még a perjogászi gondolkozásban, melyek a maguk indokai alapján adekvát válaszokat adhatnak a gyakorlatban felmerülő kérdésekre. A szerző helyen állapítja meg, hogy ezek a következőkben legfeljebb értelmezési segédletként fognak szolgálni, hiszen nem estek át a jogalkotás lépcsőin. A hatálybalépést követő joggyakorlat majd megmutatja, hogy a jogalkotó helyesen döntött-e a rendelkezésre álló több alternatíva közül.[18] Rátérve a Pp. részletes szabályaira, a szerző részletesen bemutatja az elsőfokú eljárás körében meglévő perszerkezeti elemeket. A fejezet különösen hangsúlyosan foglalkozik perindítással, azaz a keresetlevéllel és a Pp. által kötelezően megkövetelt írásbeli alperesi ellenkérelemmel. Fontos tárgykör ez, hiszen a keresetlevél váltotta ki a legnagyobb reakciót a jogéletben, amire rövid időn belül meg is érkezett a Kúria összefoglaló véleménye,[19] illetve a jogalkotói reakció.[20]
A perfelvétel körében a szerző kiemeli, hogy a Pp. viszonylag - három lehetséges útvonalat biztosítva - szabad utat ad a bíró kezébe, mellyel egyben "meg is köti" a kezét és
- 107/108 -
rátelepíti a felelősséget a választás tekintetében; azzal, hogy az első Ppn. óta a felek már kifejezetten kérhetik is a perfelvételi tárgyalás mellőzését.[21]
A végső következtetések között a szerző összefoglalja és kikristályosítja gondolatait, melyekre nem jellemző a tolakodó, avagy túl markáns jelleg. Óvatosan teszi megállapításait, talán kissé tartva attól, hogy egy-egy megállapítása mekkora hullámokat vet és azt az olvasó, a gyakorlat, a jogalkotó hogyan ítéli meg. A következtetések igazodnak a bevezető fejezetben írt tézisekhez. Kiemeljük ezek közül a már említett főtárgyalási modell és osztott szerkezet újszerű megítélésére/összehasonlítására tett megállapításokat és a fejnehézként jellemzett Pp.-re vonatkozó érvelését. Az első körbe tartozik annak kiemelése, hogy a főtárgyalási modell, mint struktúra a teljes elsőfokú eljárást átfogja (perindítás-perfelvétel-érdemi tárgyalás) perrendenként eltérő tartalommal, illetve a perfelvétel nem kizárólag tárgyalásos jellegének kimondása.[22] A második körbe tartozóan a szerző helyesen állapítja meg, hogy a Pp. kezdeti szigorát az első Ppn. enyhíti, a jogalkotó egyértelműen ezzel reagál az első évek joggyakorlatára.[23]
"Hogy a pernek az a szerkezete, amelyet itt vázlatosan bemutatni és amelynek egyben-másban elméletét is jelezni igyekeztem, a gyakorlatban be fog-e válni, ezt majd az élet fogja megmutatni."[24] Ha maga Plósz Sándor ilyen alázattal szólt a több évtized alatt kihordott és vajúdott 1911-es polgári perrendtartásról, mi sem lehetünk ma ennél sokkal magabiztosabbak. A szerző kötete mindenesetre jól eligazít minket az immár másfél százados állandó változásban lévő nézetek és szabályok között. Pillanatnyi lenyomat ez a jogtörténet egy lapján, igazolja egy fiatal kutató tehetségét, érdekes és szellemi kihívást jelentő olvasmányt ad a mélyebb megértésre vágyó jogász közönségnek. Örömmel ajánlom a polgári perjog iránt érdeklődők figyelmébe a kötetet! ■
JEGYZETEK
[1] tszv. egy. tan., KRE ÁJK.
[2] Bartha Bence: A tárgyalási szerkezet változásainak hatásai. Közjegyzői Akadémia Kiadó, Budapest, 2022. [a továbbiakban: Bartha, Tárgyalás.)
[3] Lásd e körben Németh János, Szilbereky Jenő és más szerzők írásait. Bár az '52-es Pp. 141. § (6) bekezdése már felvillantotta a szerkezetváltás lehetőségét...
[4] Ld. a 29. Közép-Európai Közjegyzői Kollokvium (2017) programját.
[5] Bartha, Tárgyalás. 23-27. o.
[6] Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2022. évi XXIV. törvény 176185 §-ai melyek a Pp. gyorsítását célozzák.
[7] A bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított perről szóló 2020. évi LXX. törvény.
[8] Bartha, Tárgyalás. 38. o.
[9] Bartha, Tárgyalás. 7.; A szóbeli tárgyalás képezi közvetlen érintkezést a felek és a bíróság között, azt a központot az eljárás rendszerében, mely mellett minden előzmény: előkészület, s, minden későbbi: következmény. Ökröss Bálint, A törvénykezés reformja, A szóbeliség, közvetlenség és nyilvánosság alapján javaslatul a polgári perrendtartáshoz. Franklin Társulat, Budapest, 1880. 110. o.
[10] Bartha, Tárgyalás. 71-73. o.
[11] Az idő mindig relatív, de a plószi kodifikációval összevetve a Pp. kodifikációval, - ami 2013-ban megindult majd és már 2016 tavaszán lett elfogadott jogszabály, mely a 2018. évben lépett hatályba - látszik az idődimenzió. Ehhez képest ahogy Schleiffer Pál 1952-es cikkében írtak szerint a szocialista munkatempónak megfelelően nem évtizedek alatt, hanem legrövidebb időn belül az igazságügy körébe vágóan is a kiváló szocialista jogalkotások jöttek létre az 1950-es években. Lásd: Schleiffer Pál, Néhány szó a régi és az új Pp. létrejöttének körülményeiről. Jogtudományi Közlöny, 1952/7. 322. o.
[12] Bartha, Tárgyalás. 125-127. o.
[13] Bartha, Tárgyalás. 306-307. o.
[14] Bartha, Tárgyalás. 127-130. o.
[15] Bartha, Tárgyalás. 180-183. o.
[16] Bartha, Tárgyalás. 155-158. o.
[17] Bartha, Tárgyalás. 199-200. o.
[18] Bartha, Tárgyalás. 230. o.
[19] A Kúria által a keresetlevél visszautasításának vizsgálata tárgykörében felállított joggyakorlat-elemző csoport által kiadott vélemény
[20] A Ppn. elfogadása.
[21] A Ppn. által beiktatott Pp. 197. § (3) bekezdés; Bartha, Tárgyalás. 262. o.
[22] Bartha, Tárgyalás. 299. o.
[23] Bartha, Tárgyalás. 309. o.
[24] Plósz Sándor, A polgári per szerkezete az uj perrendtartásban. In: Plósz Sándor Összegyűjtött dolgozatai. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1927. 138. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár, KRE-ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszék.
Visszaugrás
