H. Szilágyi István[1]: Jogtudatkutatások a magyar kriminológiában (ÁJT, 2025/3., 64-78. o.)

https://doi.org/10.51783/ajt.2025.3.05

A tanulmány célja egy, a hazai jogtudatkutatások elméleti és módszertani kérdéseit vizsgáló kutatási programhoz illeszkedve, az 1960-as évek közepétől a 2020-ig terjedő korszak ez irányú kriminológiai kutatásainak áttekintése. Ennek alapja egyrészt a jogszociológiában zajlott kutatások már korábban feldolgozott anyaga, másrészt pedig a kriminológiai kutatásokat részleteiben bemutató előtanulmány. Az áttekintéshez két alapvető szempont kínálkozott: egyrészt, hogy hogyan egészítették ki a kriminológiai kutatások a jogszociológia területén zajló vizsgálódásokat tartalmi, elméleti és módszertani szempontból. Másrészt, hogy hogyan alakult a két diszciplína közötti diszkurzív tér dinamikája az áttekintett periódus folyamán. A bevezetést követő rész vázolja azt az elméleti keretet, amely a kriminológiai kutatások rendezésének sémáját adja. Ezt követően kerül sor a jogtudat problémájához kapcsolódó kriminológiai vizsgálatok hozadékának számbavételére, különválasztva a tartalmi, az elméleti és a módszertani aspektusokat. A negyedik rész a két diszciplína közötti viszony változásait mutatja be, jelezve a rendszerváltást követő három évtizedben bekövetkezett pozitív változásokat. A tanulmány záró része a feldolgozott jogtudatkutatások tartalmi üzenetét igyekszik megfogalmazni, hangsúlyozva ebben a kriminológiai kutatások tanulságait.

1. Bevezetés

A tanulmány 2012-ben, a magyar lakosság jogtudatának vizsgálatára indult kutatássorozat utolsó fázisában született. Az eredeti, hároméves OTKA kutatási program egy fél évtizedig tartó projektté bővült, amelynek eredményeit 2018-ban tanulmánykötetben tettük közzé.[1] Még ebben az évben alkalmam nyílt csatlakozni egy Kelemen László által szervezett és vezetett longitudinális kutatáshoz. Ez a magyar társadalomnak a jogra, az igazságszolgáltatásra, a jog értékelésével is összefüggő, politikailag érzékeny társadalmi problémákra vonatkozó véleményének alakulását vizsgálta a 2010 és 2018 közötti, majd' egy évtizednyi periódusban.[2] Ezekre az előzményekre

- 64/65 -

épült A magyar jogtudat-kutatások elméleti és módszertani kérdései címmel indult kutatási programom,[3] amely megvalósítására 2020-ban az Nemzeti Közszolgálati Egyetem támogatásával, illetve az annak kebelében működő Információs Társadalom Kutatóintézettel együttműködésben került sor. Kutatási programom első fázisa a hazai jogtudatkutatások történetének áttekintése volt az 1967-től napjainkig terjedő időszakban, amit azonban két szakaszra bontva dolgoztam fel, elválasztva a rendszerváltás előtti és az azt követő, 2020-ig tartó periódust.[4]

A tanulmány alapja egy, a jogszociológiában zajlott jogtudatkutatásokat kiegészítő kriminológiai vizsgálódások számbavételét célul tűző, egységes narratív keretbe foglalt szakirodalmi áttekintés.[5] Az ott bemutatott anyag időbeli tagolására elsőként a rendszerváltás határvonása adódott, miként a jogszociológiai kutatások esetében is.[6] Tekintettel arra, hogy a következő két évtizedben a jogtudat témájához kapcsolható kriminológiai vizsgálatok intenzitása felülmúlta a jogszociológia terén folytatott kutatásokét, ezért évtizedes bontást alkalmaztam, jelezve a jellegzetes témák és szemléletek változásait. Másfelől a jogtudat témája szempontjából releváns kriminológiai vizsgálatok kiválogatását a jogtudatkutatás teoretikus problémáinak a fent említett kutatási tervben vázolt problématérképet,[7] illetve az azt követően végzett elméleti vizsgálódásokból leszűrt megfontolásokat szem előtt tartva végeztem el. Ennek az elméleti szerkezetnek a főbb elemeit az alábbiakban, a tanulmány 2. pontjában vázolom.

A jelen tanulmány elsődleges és másodlagos "nyersanyagát" tehát a magyar lakosság jogtudatával kapcsolatos empirikus kriminológiai és jogszociológiai vizsgálódások kutatástörténeti áttekintése adja. Fókuszába pedig - a szerkesztő útmutatását követve - a következő két probléma került: egyrészt, hogy hogyan egészítették ki a kriminológiai kutatások a jogszociológia területén zajló vizsgálódásokat tartalmi, elméleti és módszertani szempontból; másrészt, hogy hogyan alakult a két diszciplína közötti diszkurzív tér dinamikája az áttekintett periódus folyamán. E kérdések megválaszolásához igyekszik segítséget nyújtani a feldolgozott kriminológiai kutatásokról készített alábbi áttekintő táblázat.

- 65/66 -

- 66/67 -

A vizsgálat tárgya: nem feltétlenül azonos a kutatási eredményeket bemutató közlemény címével. Az adatfelvétel ideje: 1961-1964 - egy hosszabb kutatási perióduson belül több ízben vagy folyamatosan végzett adatfelvétel; 1986, 1997 - longitudinális kutatások esetében az egymást követő vizsgálatok időpontjai. Alkalmazott módszer: (T) kvantitatív módszer; (L) kvalitatív módszer; dokumentumelemzés (T) bizonyos típusú dokumentumok vagy tartalmi elemek előfordulásának statisztikai vizsgálata; dokumentumelemzés (L) a dokumentumok tartalmi elemzése. Nemzetközi viszonylat: van - az elemzés külföldi empirikus kutatási adatokat ismertet, vagy az adatfelvételre nemzetközi kutatási projekt keretében, vagy ahhoz kapcsolódóan került sor.

A tanulmánynak a jogtudattal összefüggő kriminológiai kutatások eredményeit mérlegre tevő részében (3. pont) a jelzett kutatások bemutatásánál zárójelben szereplő arab számok a fenti táblázatban a vizsgálatok kronologikus sorrendjét mutató tételre utalnak.

2. Jogtudat és jogi kultúra: a válogatás szempontjait adó elméleti keret

A jogtudat és a jogi kultúra fogalmi elemzésével az elmúlt években több tanulmányomban is foglalkoztam.[8] A következőkben bemutatott vázlat csupán a csokorba szedett kriminológiai kutatások kiválogatásának szempontjául szolgáló elméleti

- 67/68 -

keret megvilágítását szolgálja. A terjedelmi korlátokra tekintettel itt most mellőzöm a felmerülő elméleti problémák részletes tárgyalását és a releváns szakirodalmi hivatkozásokat.

A jogtudat fogalma a jogi kultúrára irányuló egyéni és csoportos lélektani mozzanatokra utal. E jelenségkörön belül elválasztjuk a jogtudat egyéni és társadalmi szintjét. Az egyéni lelki jelenségek szintjén megkülönböztetjük a jogtudat és a jogismeret fogalmát. A kettő fogalmi relációjában az előbbi az átfogóbb kategória, a jogismeret tehát a jogtudat egyik alkotóeleme, amely az egyéni lélek kognitív (tudatos, racionális, értelmi) szférájához kapcsolható. Az egyéni jogtudat bizonyos fokig reziduális kategória is, mert minden egyéb lélektani mozzanatot magában foglal, amit a jogismeret nem fed le: így elsősorban az érzelmi és az akarati elemeket, melyek a lélek affektív (tudatalatti, emocionális), illetve reaktív részéhez tartoznak. A társadalmi szintű jogtudat az egyéni jogtudatok társaslélektani összerendeződése egy komplex folyamatban, amelyben a társadalmi szerkezet számos intézménye, formális és nem formális eleme vesz részt az államon kívül, jóllehet ez utóbbi egyike a folyamatban közreható domináns tényezőknek. Az egyént a társadalomhoz kapcsoló viszonyrendszerben a társadalomtól az egyén felé haladva három hatásnyalábot vagy mezőt különíthetünk el: a szocializációt, a kommunikációt és a jogalkalmazást. Az egyéntől a társadalom irányába mutató hatások között pedig ismét a kommunikáció, valamint a jogilag releváns, illetve a kifejezetten jogi cselekvések mezőit. A társadalmi szinten ezen kívül el kell különítenünk az intézményi réteget és a társadalmi jogtudatot. Figyelembe kell venni az egyén és a társadalom egésze közzé ékelődő szerkezeti elemeket is, amelyek mintegy kaleidoszkópként felbontják és megsokszorozzák a jogi szocializáció, a kommunikáció és a cselekvések fent említett hatásnyalábjait: a társadalmi rétegződés, a szocietális csoportok és a professzionális csoportok egymást keresztező dimenzióit.

Mint láttuk, a jogtudat fogalmát a jogi kultúrával összefüggésben határoztuk meg. Míg az előbbibe alapvetően az egyéni és a társaslélektani jelenségek tartoznak, addig az utóbbi a joggal kapcsolatos értékek, normák, szimbólumok, narratívák és a társadalmi gyakorlatok sajátos mintázatainak szövedéke. A jogi kultúra közvetlenül kapcsolódik a legitimitás fogalma mentén a politikai kultúrához, és szervesen illeszkedik a kultúra egészének szövetébe. A jogi kultúrán belül el kell választanunk továbbá a "laikus" és a "professzionális" jogi kultúra terrénumát. A jogi kultúra egészének formálódása szempontjából a "professzionális" aspektusnak van döntő jelentősége. Ugyanakkor a jog működéséről a laikusokban kialakult kép jelentősen eltérhet a jogászok által "befelé" (a jogászság felé) és "kifelé" (a társadalom egésze felé) sugározni kívánt képtől.

A jogtudat és a jogi kultúra vázolt fogalmi elemzésének eredménye először is annak megvilágítása, hogy a jogtudat formálódása többszintű, többrétegű szerkezetben zajlik, amelyek folytonos kölcsönhatásban állnak egymással. Az egyéni jogtudat, amely a jogra vonatkozó ismeretek, akarati és érzelmi elemek szövedéke az individuum lélektani törvényei szerint szerveződik. Ettől csak viszonylagosan elválasztható az egyéni jogtudat megnyilvánulásait összegző társadalmi jogtudat, amely azonban a társas érintkezés sajátos belső dinamikája szerint működik.

- 68/69 -

A társadalmi jogtudat viszont elválaszthatatlanul összekapcsolódik a jogi kultúrával, amely a tömegérzelmeknél, a közvéleménynél, a közhangulatnál tartósabb, tárgyiasult szellemi tartalmakat, formákat rögzít, de ami maga is ki van téve a változásoknak. E változásokat pedig éppen a társadalmi jogtudat változásai idézik elő, amennyiben képesek bizonyos intenzitást elérni, illetve a társadalmi szerkezetet is módosítani.

3. A kriminológiai kutatások hozadéka

Miként a jogszociológia terén folytatott jogtudattal összefüggő kutatások értékelésénél, a kriminológiai kutatások eredményeinek mérlegeléséhez is három szempont adódik: a tartalmi, az elméleti és a módszertani aspektus vizsgálata. A következőkben tehát ezeket fogjuk sorra venni.

3.1. Tartalmi aspektus

Annak értékeléséhez, hogy a vizsgált korszakban a kriminológiai kutatások mivel gazdagították általában a jogtudatról és közelebbről a magyar lakosság jogtudatáról szóló ismereteinket, érdemes szem előtt tartanunk az egyént a társadalom egészéhez fűző hatásnyalábokat, melyeket a fenti elméleti vázlatban azonosítottunk. A kiindulópont tehát az egyéni jogtudat (i) vizsgálata, majd pedig az egyéntől a társadalom irányába mutató hatások között a kommunikáció (ii), valamint a jogilag releváns (iii), illetve a kifejezetten jogi cselekvések (iv) mezőit vehetjük szemügyre. Ezzel érünk el a társadalmi szinthez, amelyen belül megkülönböztettük az intézményi réteget (v) és a társadalmi jogtudatot (vi). Majd a társadalomtól az egyén felé haladva ismét három hatásnyalábot különíthetünk el: a szocializációt (vii), a kommunikációt (viii) és a jogalkalmazást (ix). Végezetül pedig számba kell vennünk a közvetítő struktúrákra (x) összpontosító kutatásokat is. Az így kialakult sémába helyezhetjük a táblázatba foglalt kutatásokat az ott szereplő sorszám segítségével jelezve azokat.

Ad (i). Az egyéni jogtudat vizsgálatára irányuló kriminológiai kutatások azért is különösen fontosak szempontunkból, mert a jogszociológia inkább az egyéni psziché társadalmi meghatározottságát hangsúlyozza a homo sociologicus emberképében, s a tapasztalati vizsgálódásokat inkább a pszichológiára és a szociálpszichológiára hagyja. A kriminológusokat ezzel szemben már Cezare Lombroso nagy hatású művének[9] megjelenése óta foglalkoztatja a "született bűnöző" gondolata, és jóval nagyobb figyelmet fordított a deviáns személyek lelki adottságainak vizsgálatára. Nem véletlen tehát, hogy a hazai kriminológiai kutatások egyik első témája az 1960-as évek elején a bűnöző fiatalok személyiségének vizsgálata (1)[10] volt,

- 69/70 -

aminek egyik fontos konklúziója éppen a "született bűnöző" sztereotípiájának kizárása volt, megállapítva, hogy a neurológiai, illetve endogén tényezők szerepe nem jelentős a bűnöző fiatalok személyiségformálódásában. A negyedszázaddal későbbi, Münnich Iván vezette kutatássorozat (7)[11] szemléletében azonban újra felelevenítette a korábbi hagyományt, olyannyira, hogy a vizsgálat harmadik fázisában egy külön cigány bűnözői mintára is elvégezte a "egyéni frusztrációtűrő-képesség" ("Personal Frustration Tolerance", PFT) tesztek összehasonlító vizsgálatát a nem cigány bűnözőkével. Sárik Eszternek az ifjúság értékrendjének és a devianciák összefüggésének tanulmányozására irányuló, az elmúlt évtizedben folytatott vizsgálata (20)[12] megfordítani látszik a hagyományos elképzelés által feltételezett okozati összefüggést: nem az egyéni értékrend vezet a deviáns viselkedéshez, hanem fordítva, a deviáns viselkedés alakítja az értékrendet. Sárik legutóbbi, a reziliens személyiség jellemzőire és kialakulására vonatkozó kutatásai (25)[13] pedig egy újabb szemléletváltást tükröznek. A kérdés már nem az, hogy az emberek miért nem követik a szabályokat, vagyis a deviancia problémája, hanem hogy minden a deviancia felé terelő társadalmi hatás ellenére miért tudják azt elkerülni egyesek.

Ad (ii). Az egyéni kommunikáció vizsgálata, úgy tűnik, hogy a kriminológiai kutatásoknak éppen úgy "vakfoltja", mint a jogszociológiáé, ami mögött számos tényező állhat. Az egyik, hogy a jogról való vélekedés - amiben szükségszerűen együtt jelennek meg valamilyen arányban a jogra vonatkozó tárgyi ismeretek és a jog értékelésének elemei - közlésével az egyén a társas lét szférájába lép, vagyis az egyéni jogi kommunikációnak politikai implikációi vannak. Másfelől - éppen ezért - az egyéni jogtudat vizsgálata szempontjából nem feltétlenül megbízható egyedül a vizsgált személy véleményét kérni,[14] anélkül, hogy megkísérelnénk megfigyelni tényleges viselkedését. Ebből adódik, hogy e területen különösen fontosak a mikroszociológiai - különösen a résztvevő megfigyeléssel végzett - vizsgálatok. Ezt a következtetést támasztja alá az is, ha számításba vesszük az egyéni szintű kommunikáció interaktív természetét, hiszen a társadalmi élet "földszintjén" zajló diskurzusok tanulmányozásánál nem tekinthetünk el a kontextust adó strukturális elemek vizsgálatától sem.

- 70/71 -

Ezért is izgalmas Boda Zsolt és Szabó Gabriella kutatása (21)[15] a médiának a bűnözésre és a büntető igazságszolgáltatásra vonatkozó lakossági attitűdökre hatására vonatkozóan. Összefoglaló elemzésükben a kutatók kiemelték a fókuszcsoportos interjúkban megfogalmazott vélemények, állásfoglalások ellentmondásosságát. Annak ellenére, hogy részt vevő fiatalok korlátozott formában és kritikusan viszonyultak médiafogyasztáshoz, a bűnözésről és a büntető igazságszolgáltatásról mégis a médiában kialakított keretben foglalkoztak. A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a média nem közvetlenül, hanem véleményformálókon keresztül hat az egyénre, vagyis a személyközi kommunikáció mintegy a médiahatás szűrőjeként is működik. Ez utóbbi meglátásból következik, hogy a médiafogyasztás nem válik el a többi befolyásoló tényezőtől és személyközi kapcsolattól, amelyek formálják az egyéni gondolkodást és viselkedést.

Ad (iii). Elméleti modellünkben a jogilag releváns társadalmi cselekvések körébe a jogsértő magatartásokat és a jog elkerülését célzó cselekvéseket soroltuk. E két típus összekapcsolódva jelenik meg a kriminológia perspektívájából a látens bűnözés jelenségében, hiszen ott a jogsértő cselekedet az elkövető oldalán az előbbi, míg a feljelentés elmulasztása a sértett oldalán az utóbbi kategóriába esik. A látens bűnözés vizsgálata szempontjából úttörő volt Korinek László kutatása (6)[16] a rendszerváltást megelőzően, majd Kó József nemzetközi projektekbe illeszkedő felmérése 2004-ben (14)[17] volt kiemelkedő jelentőségű ebben a témában. Ez utóbbi eredményeinek értékeléséből érdemes kiemelni, hogy Magyarországon a bűnözés helyzete és megítélése is viszonylag kedvezőnek számított nemzetközi összehasonlításban, ugyanakkor a hivatalos bűnügyi statisztika és a viktimológiai adatfelvétel eredményei között rendkívül nagy eltérés mutatkozott: az utóbbi bizonyos bűncselekményi típusokban többszöröse volt az előbbinek. Ehhez a nemzetközi kutatási projekthez kapcsolódott az a 2007-es adatfelvétel is, amelynek elemzése alapján Parti Katalin az észt és a magyar fiatalok látens devianciáit vizsgálta a családhoz és a kortársakhoz kötődés tükrében (19).[18]

Ad (iv). A kriminológia perspektívájából - tekintettel arra, hogy a büntető eljárás alapvetően ex officio indul - az egyéni jogi cselekvések körébe elsősorban a feljelentés kerül. A feljelentés aktusa egyaránt érdekes lehet a viktimológiai és a látenciavizsgálatok szempontjából is, mégis csupán a fent említett Kerezsi és Kó által vezetett 2005-ös vizsgálat (15) fordított erre külön figyelmet. Az adatfelvétel kiterjedt a válaszadónak a különböző típusú bűncselekmények áldozatává válására, a bűn-

- 71/72 -

cselekményt követően tett esetleges feljelentésére, és amennyiben a válaszadó nem tett feljelentést, akkor ennek okait is firtatták a kutatók.

Ad (v). A kriminológia szemszögéből az intézményi réteg magában foglalja a bűnüldöző szervek - rendőrség, ügyészség -, a büntető igazságszolgáltatás és a büntetésvégrehajtás összetett intézményrendszereit. Ezek közül az általunk áttekintett periódusban a rendőrség működésére irányult leginkább a kutatók figyelme. Tapasztalataim szerint e mögött a "szűklátókörűség" mögött leginkább a bíróságok és az ügyészségek empirikus társadalomkutatás előli elzárkózása lehet a legfőbb ok. Ami rendőrséget illeti, e körben a legjelentősebb kutatás a Csepeli György és munkatársai által 1996-ban a rendőrök cigány kisebbséghez való viszonyára fókuszáló vizsgálata (10)[19] volt. A kutatás ugyanis kiterjedt nem csupán a romákkal szembeni előítéletek felmérésére, hanem körültekintően vizsgálta a rendőrök társadalmi hátterét és testületi önképét is. Ezen túl a fent már említett 2005-ös Kerezsi és Kó nevével fémjelzett kutatás (15)[20] is tartalmazott kérdéseket a rendőri munka lakossági megítélésre vonatkozóan, s ez a téma megjelent a tíz évvel későbbi, hasonló tárgyú vizsgálatban is, amit Barabás A. Tünde és munkatársai végeztek (22)[21] - a bűnözéstől való félelem egy sajátos összetevőjére, a bizonytalanságérzet problémájára összpontosított.

Ad (vi). Ezzel érkeztünk el a jogtudatkutatások hagyományosan fő területének tekintett problémacsoporthoz, a társadalmi jogtudat szintjéhez, aminek vizsgálatára a kapcsolódó kriminológiai kutatások túlnyomó része - (3),[22] (8),[23] (9),[24] (15), (16),[25] (22), (23),[26] (24)[27] - is irányult. E kutatások - amelyek közül itt most csupán kettőre szeretnék részletesebben kitérni - visszatérő témája volt a bűnözés helyzetének lakossági megítélése, valamint a büntető igazságszolgáltatás és a büntető jog-

- 72/73 -

szabályok ismeretének és lakossági értékelésének vizsgálata. A kutatásokban megjelenő közös konklúzió a magyar lakosság nemzetközi összehasonlításban is magas büntetési igényének megállapítása, amelyre eleddig nem sikerült kielégítő magyarázatot adnia a kutatóknak.

Külön figyelmet érdemel az Irk Ferenc által vezetett longitudinális vizsgálat (8) az erkölcs és a büntetőjog viszonyának vizsgálatára vonatkozóan, mert mind az 1988-as előzményi kutatás, mind az 1997-es adatfelvétel kérdőívébe a Sajó András által vezetett 1986-os "jogosultságtudat vizsgálata" felmérésben[28] szereplő kérdések is helyet kaptak. Az eredmények azt mutatták, hogy az 1986-os és az 1988-as felmérés között nagyobbak voltak a különbségek, mint az 1988-as és az 1997-es között, amiből a kutatók arra következtettek, hogy az értékváltozásoknak valószínűleg a rendszerváltást közvetlenül megelőző években nagyobb volt a dinamikája, mint azt követő évtizedben. Jól példázza ezt, hogy vagyoni értékek esetében szinte azonosak voltak az 1988-as és az 1997-es felmérés eredményei, míg az 1986-os adatok szerint nagyságrenddel enyhébb volt a gazdagtól vagy a munkahelyről való lopás megítélése az 1988-ashoz képest.

Másodikként egy viszonylag friss, Hollán Miklós és Venczel Tímea által jegyzett kutatást (24) emelnék ki, amely megerősítette a fent már jelzett jelenség, a magyar lakosság erős büntetési hajlamának tényét. A 2018-ban lefolytatott vizsgálat alapvetően a büntetőjogi szabályozás közelmúltban bekövetkezett változásainak lakossági ismeretére összpontosított. Az adatok azt mutatták, hogy emberek inkább azokat a szabályokat ismerték jobban, amelyek jelenleg tiltottak valamit, mint azokat, amelyek nem. A lakosság véleménye abszolút mértékben és a hatályos joghoz képest is erősen punitívnak bizonyult: a válaszadók közel kétharmada értett egyet a hatályos joggal, s amikor nem, akkor azt is büntették volna, amit a jog nem (pl. a felnőttek közötti homoszexuális kapcsolatot a válaszadók 40%-a büntetné, amit a büntető törvény már évtizedek óta nem rendel büntetni).

Ad (vii). A társadalom felől az egyén felé irányuló hatások közül a szocializáció, vagyis a társadalmi nevelés hatásnyalábját vegyük szemügyre elsőként. Ennek kapcsán érdemes megjegyeznünk, hogy mivel az egyén lélektani fejlődése s az ennek során kialakult belső szerkezet elválaszthatatlan a nevelés folyamatától, így mindazok a kutatások, amelyeket az egyéni jogtudat vizsgálatával összefüggésben már említettünk - (1), (7), (20), (25) - tartalmaznak a szocializációra vonatkozó adatokat is. Mindezeken túl a rendszerváltás előtti korszakból említhetjük Molnár József 1966-67-ben lefolytatott kutatását (2)[29] a budapesti fiatalkorú bűnözői csoportok -a korabeli zsargon szerint: "galerik" - kialakulására vonatkozóan, amelyben nagy hangsúllyal jelent meg a család mellett a kortárs csoport hatásának elemzése. A szocializáció e két ágensének hatását s e hatások összefüggését vizsgálta Parti Katalin is a fiatalkorúak látens devianciáinak (bűnözés) tanulmányozás során, a fentebb már említett 2007-es adatfelvételen alapuló kutatásában (19). Összességében tehát

- 73/74 -

látható, hogy a társadalmi jogtudat vizsgálata mellett a szocializáció problémaköre volt az egyik legintenzívebben kutatott területe a vizsgált korszak kriminológiai kutatásainak.

Ad (viii). Kevesebb figyelmet kapott a társadalomtól az egyén felé irányuló kommunikáció, vagyis a tömegtájékoztatás, a média jogtudatra gyakorolt hatásának vizsgálata a kriminológiában, annak ellenére, hogy a kutatók a társadalmi jogtudat vizsgálata során ezt a hatást mindig említették, s fontosnak gondolták. A tapasztalati kutatások azonban csak az ezredfordulót követően indultak meg, melyek sorát az igazságszolgáltatás médiában formált képének Barabás A. Tünde, Gyurkó Szilvia és Virág György által végzett elemzése (17)[30] nyitotta 2005-ben. Ehhez szorosan kapcsolódott a kutatócsoport fiatalkorú bűnelkövetők és áldozatok médiaprezentációjára irányuló vizsgálata (18)[31] 2006-ban. A kutatások napvilágra hozták nemcsak a média igazságszolgáltatásról formált képének torzításait, hanem a hazai média szakmai sztenderdjeinek hiányosságait is - például az interjúalanyok személyiségi jogainak gyakori figyelmen kívül hagyását. Boda Zsolt és Szabó Gabriella fentebb már említett kutatása (21) pedig arra is ráirányította figyelmet, hogy a társadalmi kommunikáció folyamatában az igazságszolgáltatásról kialakuló kép a befogadói oldalon is jelentős mértékben torzulhat.

Ad (ix). A jogalkalmazás kérdése a büntetőjog viszonylatában leginkább a bűnügyi statisztika vizsgálatában jelentkezik. A kriminálstatisztikai adatok elemzése fontos témája volt az 1980-85 között a "társadalmi beilleszkedési zavarok és a bűnözés" Gödöny József által koordinált projektjének (4)[32]. A bűnügyi és a szociális statisztikai adatok összehasonlító elemzésére épült Tauber István kutatása (5)[33] a társadalmi szerkezet és a bűnözés összefüggésének feltárására az 1980-as évek közepén, amelynek eredményei később a "cigánybűnözés" kriminológiai tanulmányozása szempontjából is jelentősnek bizonyultak. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az azonos (halmozottan hátrányos helyzetű) társadalmi helyzetben lévő cigányok és nem cigányok körében nem tapasztalható lényeges különbség a bűnözési hajlam tekintetében. A "cigánybűnözés" jelensége valójában tehát nem a romák etnikai vagy kulturális sajátosságaival, hanem elsősorban azzal magyarázható, hogy körükben sokkal nagyobb a hátrányos helyzetben lévők aránya, mint a többségi társadalomban. A Fehér Lenke fentebb már említett kutatása (9) a rendszerváltást követő évtizedben a bűnözés megháromszorozódására, illetve azon belül az erőszakos bűnözés kétszeresére növekedésére reflektált, összefüggésbe hozva azt a lakosság körében az erőszakos bűnözéstől való félelem növekedésével. Póczik Szilveszter munkássága kitüntetett figyelmet érdemel a "cigánybűnözés" kriminoló-

- 74/75 -

giai vizsgálatában, melynek részeként a szerző beható kritikai elemzés alá vonta a rendszerváltás előtti, 1971-88-as cigánybűnözésre vonatkozó statisztikákat (12).[34] Ad (x). Végezetül vegyük most szemügyre azokat a kriminológiai kutatásokat, amelyek valamiképpen az egyén és a társadalom egésze közé ékelődő szerkezeti elemeket - a társadalmi rétegződés, a különféle hivatási és szocietális csoportok - figyelembe véve határozták meg vizsgálódásuk tárgyát. Ezek egyik legfontosabb csomópontja a "cigánybűnözés" jelensége volt, ami tágabb értelemben a hazai roma kisebbség társadalmi integrációjának problémakörének voltaképpen a kriminológiai aspektusa. Noha a romák hátrányos társadalmi helyzete és a körükben nagyobb számban mutatkozó deviáns viselkedések már a Gödöny József vezette kutatássorozatban is felmerültek (4), elsőként Tauber vizsgálata (5) fókuszált a problémára határozottan. Mint említettük, a rendszerváltást követően Póczik kutatásai (11),[35] (12), (13)[36] voltak meghatározó jelentőségűek, amelyek 1997 és 2000 között több fázisban zajlottak.

Még két olyan kutatásról kell szót ejtenünk, amelyek lakóhelyi közösségekre, Budapest kerületeire, illetve városrészeire koncentrálták vizsgálódásaikat. Az előbbi, a Kó József nevéhez fűződő kutatás 2004-ben egy nemzetközi projekt részeként zajlott (14)[37] a IX. és a XX. kerület lakóinak bűnözéssel kapcsolatos attitűdjeit vizsgálta. Az utóbbi esetében, a fentebb már említett Barabás A. Tünde és munkatársai által végzett, szintén nemzetközi kutatási programba illeszkedő vizsgálat (22) során a kutatók Budapest két városnegyedében - az Országút (II. ker.) és a Laposdűlő (X. ker.) városrészekben - vettek fel adatokat 2015-ben és 2016-ban a bűnözéstől való félelem és a bizonytalanságérzés összefüggéseinek feltárása érdekében.

3.2. Elméleti aspektus

Az elméletépítés tekintetében általában jellemző volt, hogy a vizsgált korszak kriminológiai kutatásai inkább a kortárs jogszociológia, kriminológia, szociálpszichológia elfogadott teoretikus kereteire támaszkodtak, s nem feltétlenül törekedtek új elméletek kidolgozására. Ennek ellenére voltak olyan területek, amelyek a hazai jogszociológiai kutatások szemszögéből előremutatóak voltak. Így jelentős volt az egyéni jogtudat vizsgálata terén a deviáns személyiség szerkezetének vizsgálatára kidolgozott pszichológiai elméletek adaptációja a kriminológiai kutatásokban (7). A frusztráció, az agresszió, a társas orientáció, a reziliencia fogalmainak tisztázá-

- 75/76 -

sa (25) és összetett elméleti - például játékelméleti - konstrukciókba való beépítése mind hozzájárultak az individuális jogtudat problémájának mélyebb megértéséhez. A jogi szocializáció vizsgálata szempontjából ugyancsak lényeges volt a család és a kortárscsoport hatásainak elméleti összekapcsolása (19). Hasonlóképpen fontos volt az a törekvés, hogy a média szocializációban, illetve társadalmi jogi kommunikációban játszott szerepének tisztázása érdekében a kutatók túllépjenek a médiafogyasztás mérésén, s egy a hatásmechanizmust feltáró teoretikus keretet igyekezzenek kidolgozni (21). Az egyéni jogi és jogilag releváns cselekvések tanulmányozása szempontjából különösen fontos volt a "viktimológiai fordulat"[38] szemléletváltása, melynek jegyében számos kutatás - (13), (14), (15), (16) - született az ezredfordulót követően. A közvetítő társadalomszerkezeti elemek vizsgálata terén újszerű megközelítésként jelentkeztek a városrészek mikrokörnyezeti hatásainak elemzésére tett kísérletek, ld. (14), (22).

3.3. Módszertani aspektus

A kutatások módszertanát tekintve, azt látjuk, hogy a kvantitatív, nagymintás kutatások - (3), (4), (5), (6), (8), (9), (10), (11), (12), (13), (14), (19), (22), (23), (24) - végig megőrizték pozíciójukat az elmúlt három évtizedben, ugyanakkor a kvalitatív módszerek alkalmazása terén egészen újszerű kísérletek is történtek. Így a klinikai pszichológiából kölcsönzött kísérleti módszer (7), a média tartalomelemzés - (17), (18) - vagy a fókuszcsoportos interjúk készítése - (21), (22) - határozottan jelzik a kvalitatív módszerek iránti érdeklődést a kriminológusok körében. Bizonyos kutatásokban - (7), (17), (18), (22) - pedig sikerült a különböző módszereket gyümölcsöző módon összekapcsolni. Az ezredfordulót követően pedig egyre jelentősebb számban kapcsolódtak be nemzetközi kutatási projektekbe - (14), (15), (19), (22) - kriminológusaink, ami magával hozta az összehasonlító elemzések lehetőségét.

4. A jogtudatkutatások a jogszociológiában és a kriminológiában

Látnunk kell, hogy a rendszerváltás jelentős pozitív változást eredményezett a két diszciplína között a kutatási tárgy körül alakuló diszkurzív tér dinamikájában. Elsőként talán azt érdemes kiemelnünk, hogy számba véve a sporadikus kereszthivatkozásokat, látható, hogy a szocializmus a két diszciplína művelői között, ha voltak

- 76/77 -

is szakmai kapcsolatok, és - talán személyes ismeretségek alapján szerveződő - ad hoc együttműködés a jogtudatkutatások terén, valójában aligha beszélhetünk olyan közös erőfeszítésekről, melyek egy interdiszciplináris diszkurzív tér kialakítását célozták volna.

Másrészt van itt egy valószínűleg sokkal mélyebben fekvő és egyúttal a fenti viszonylagos elhatárolódást is bizonyos fokig magyarázó szemléleti különbség is a kriminológusok és a jogszociológusok megközelítése között. Az előbbiek az adott ("szocialista") társadalmi viszonyok között a bűnözés jelenségét egy olyan devianciaként látták, melynek alapja a még mindig fennálló - sőt, az 1980-as években fokozottan "újratermelődő" - társadalmi egyenlőtlenségek. Miként azt Gödöny József megfogalmazta egy írásában: "a deviancia a társadalmi egyenlőtlenségek ára".[39] Ezzel szemben a jogszociológusok - s leginkább Sajó - úgy vélték, hogy éppen ellenkezőleg: a deviáns viselkedés (az alkoholizmus, a bűnözés, az idegengyűlölet stb.) az érdemeket, a teljesítményt, a kiválóságot figyelmen kívül hagyó "primitív", "egalitárius" egyenlőség eszmény következménye. Ez vezet el ugyanis - a megfelelő állami anyagi források hiányában - a túlszabályozás, a bürokratizálódás és a jogtól való elidegenedés körforgásához, ami a legfőbb akadálya annak, hogy létrejöjjön a független és felelős állampolgárok erős jogosultságtudata.

A rendszerváltást követően azonban sok tekintetben megváltozott ez a viszony, mivel a jogszociológusok figyelmét elsősorban a demokratikus jogállam kiépülése nyomán a politikai rendszerben, az államszervezetben és a jogrendszerben kialakuló intézményi fejlemények kötötték le, aminek következtében a jogtudat témája átmenetileg háttérbe szorult a jogszociológiai kutatásokban. Ezzel szemben a kriminológusok számára a legfontosabb problémává az ugrásszerűen megnövekedett bűnözés vált. E jelenség tapasztalati vizsgálata viszont számos ponton kapcsolódott a jogtudat kérdésköréhez, így a kriminológiai kutatások e téren nemcsak kiegészítették a jogszociológiai vizsgálódásokat, hanem intenzitásukat, problémaérzékenységüket és módszertani újszerűségüket tekintve felül is múlták azokat különösen az ezredfordulót megelőző évtizedben.

A jogtudat problematikájával összefüggő kriminológiai kutatások tehát a rendszerváltást követő évtizedben töretlen lendülettel folytatódtak, mintegy parírozva a kortárs jogszociológia ilyen irányú kutatásainak átmeneti recesszióját. A kriminológia így hozzájárult a jogtudatkutatás hagyományának folyamatos fenntartásához. Másfelől, az elmúlt évtizedben a témában lefolytatott kriminológiai kutatások megritkulása szerencsésen egybe esett a jogszociológiai vizsgálatok fellendülésével. Talán e sajátos "váltógazdálkodás" eredménye az is, hogy a két diszciplína művelői közötti tudományos diskurzus jelentősen intenzívebbé vált a szocializmus időszakához képest. Ennek következtében mind az elméleti vizsgálódások eredményeinek átadását, mind a kutatások módszertani tapasztalatainak cseréjét illetően biztatóan formálódni kezdett egy interdiszciplináris diszkurzív tér, amelynek fókuszát éppen a jogtudat kérdésköre adja.

- 77/78 -

5. Az üzenet

Lássuk végül, milyen választ adhatunk arra a kérdésre, hogy a kriminológiai kutatások eredményei mennyire járultak hozzá ahhoz, hogy jobban megértsük a magyar lakosság joghoz való viszonyának a rendszerváltást követő három évtizedben bekövetkezett változásait.

Mint azt a korszak jogszociológiai vizsgálódásainak összegzése kapcsán jeleztük,[40] úgy tűnik, hogy a magyar társadalomnak nem sikerült túllépnie a szocializmus korszakának nyomasztó tehertételén: az állandósult normazavarok, a cigánysággal szembeni - az antiszemitizmushoz hasonló - komplex rasszista ideológia meggyökeresedése a közgondolkodásban, a jogtól való elidegenedés, a túlzott büntetési hajlam - ezek mind jellegzetes tünetei ennek. E kudarc történetének feltárásához a bemutatott kriminológiai vizsgálódások több ponton is hozzájárulhatnak. Segítenek jobban megérteni a rendszerváltás éveiben lezajlott értékváltozások dinamikáját és tartalmát; a cigánybűnözés mélyreható elemzésével a köré épülő előítéletrendszer működési mechanizmusát; a jogi szocializáció - és általában a társadalmi nevelés - alapvető ágenseinek (család, kortárscsoport) és a média hozzájárulását a normazavarok és a magas büntetési igény fennmaradásához. Árnyalják annak az optimista forgatókönyvnek a megvalósulására vonatkozó becsléseinket is, miszerint a közeljövőben talán lehetőség lenne arra, hogy éppen a jogi kultúrából induljon ki egy, a politikai kultúrát is kedvező irányba terelő hatás. A halálbüntetés támogatottságának és a büntetési rezsim megítélésének vizsgálata egyaránt megvilágítja azt a nehézséget, hogy a (büntető) jogszabályi változások ütemének gyorsulása menynyire aláássa a jogba vetett bizalom alapját képező stabilitás - jogbiztonság - érzetét, hozzájárulva ezzel a jogi elidegenedés fenntartásához. ■

JEGYZETEK

[1] H. Szilágyi István (szerk.): Jogtudat-kutatások Magyarországon 1967-2017 (Budapest: Pázmány Press 2018).

[2] H. Szilágyi István - Kelemen László: Miként vélekedünk a jogról? Szociálpszichológiai kutatás 2018 (Budapest: HVG-ORAC 2019); István H. Szilágyi - László Kelemen - Sam Gilchrist Hall: Changing Legal and Civic Culture in an Illiberal Democracy. A Social Psyhological Survey of the Hungarian Legal System (Trans.: Tamás Juhász) (Abingdon: Routledge 2022), https://doi.org/10.4324/9781003188926.

[3] A projekt részletes bemutatására lásd: H. Szilágyi István: "Kísérlet a magyar jogtudat-kutatások elméleti és módszertani kérdéseinek áttekintésére" MTA Law Working Papers 2020/12. 24., https://jog.tk.mta.hu/mtalwp/kiserlet-a-magyar-jogtudat-kutatasok-elmeleti-es-modszertani-kerdeseinek-attekintesere.

[4] H. Szilágyi István: "Jogtudat-kutatások a magyar jogszociológiában a rendszerváltás előtt" Iustum Aequum Salutare 2021/1. 27-62.; H. Szilágyi István: "Jogtudat-kutatások a magyar jogszociológiában a rendszerváltást követően" I. Iustum Aequum Salutare 2021/4. 41-71.; H. Szilágyi István: "Jogtudat-kutatások a magyar jogszociológiában a rendszerváltást követően" II. Iustum Aequum Salutare 2022/1. 45-73.

[5] H. Szilágyi István: "Jogtudat-kutatások a magyar kriminológiában" MTA Law Working Papers 2025/5. 33., https://jog.tk.elte.hu/mtalwp/jogtudat-kutatasok-a-magyar-kriminologiaban.

[6] H. Szilágyi: "Jogtudat-kutatások a magyar jogszociológiában a rendszerváltás előtt" (4. lj.) 41-43.

[7] H. Szilágyi (3. lj.) 7-24.

[8] H. Szilágyi István: "Adalékok a jogi kultúra fogalmához" in Nagy-Janka Teodóra (szerk.): A jogi kultúrtörténet és a jogi néprajz új forrásai. I. (Szekszárd: Pécsi Tudományegyetem Kultúrtörténeti, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar 2018) 109-124.; H. Szilágyi István: "Jogi kultúra vagy társadalmi jogtudat?" Acta Humana. Hungarian Centre for Human Rights Publications (2021) 3. 89-115.; H. Szilágyi István: "Social Legal Consciousness or Legal Culture?" 7 Public Governance, Administration and Finances Law Review (2022) 2. 5-39., https://doi.org/10.53116/pgaflr.2022.2.1; H. Szilágyi István: "Jogtudat" in Jakab András - Könczöl Miklós - Menyhárd Attila - Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Jogszociológia rovat, rovatszerkesztő: Bencze Mátyás) 2023, 1-18. http://ijoten.hu/szocikk/jogtudat; H. Szilágyi István: "Jogi kultúra" in Jakab András - Könczöl Miklós - Menyhárd Attila - Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Jogszociológia rovat, rovatszerkesztő: Bencze Mátyás) 2023, 1-27., http://ijoten.hu/szocikk/jogi-kultura.

[9] Cezare Lombroso: L'uomo delinquente (Milano: Hoepli 1876).

[10] Molnár József: "A fiatalkorú bűnözők körében folytatott személyiségvizsgálatokról" in Kriminalisztikai tanulmányok I. (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1962). Molnár József: "A bűntettes fiatalkorúak személyiségformálása és a javítóintézet" in Kriminalisztikai tanulmányok II. (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1963).

[11] Münnich Iván - Vág András: "A férfi bűnelkövetők gyermekkora és a P.F.T. teszt" in Gödöny József (szerk.): Kriminológiai és Kriminalisztikai Tanulmányok 26. (Budapest: OKKrI 1989) 369-426., 369-370. Münnich Iván - Münnich Ákos: "Antiszociális személyek viselkedése kísérleti helyzetekben" in Gödöny József (szerk.): Kriminológiai és Kriminalisztikai Tanulmányok 28. (Budapest: OKKrI 1991) 307-343. Takács Ildikó - Münnich Iván - Münnich Ákos - Bugán Antal: "Társas orientáció és bűnözés". Irk Ferenc (szerk.): Kriminológiai és Kriminalisztikai Tanulmányok 35. (Budapest: OKKrI 1998) 146-183.

[12] Sárik Eszter Katalin: "Ifjúsági értékrend és deviancia" in Vókó György (szerk.): Kriminológiai Tanulmányok 49. (Budapest: OKRI 2012) 87-106.

[13] Bolyky Orsolya - Sárik Eszter: "Talpon maradni... Reziliens életutak elemzése" in Vókó György (szerk.): Kriminológiai Tanulmányok 57. (Budapest: OKRI 2020) 105-128.

[14] Különösen a survey-típusú, kérdőíves vizsgálatok esetében merül fel élesen ez a probléma: a megkérdezett nem azt válaszolja, amit gondol egy bizonyos kérdésről, hanem azt, amiről úgy véli, hogy általában "elvárható", "politikailag korrekt" stb.

[15] Zsolt Boda - Gabriella Szabó: "The Media and Attitudes towards Crime and the Justice System: A Qualitative Approach" European Journal of Criminology 2011/4. 329-342. https://doi.org/10.1177/1477370811411455.

[16] Korinek László: Látens bűnözés Baranya megyében. Kandidátusi értekezés, 1984.

[17] Kerezsi Klára - Kó József: "Az áldozattá válás jellemzői Magyarországon a 2005-ös viktimológiai felmérés tükrében" in Virág György (szerk.): Kriminológiai Tanulmányok 47. (Budapest: OKRI 2010) 113-130.

[18] Kerezsi Klára - Parti Katalin (szerk.): Látens fiatalkori devianciák egy önbevalláson alapuló felmérés tükrében - "ISDR-2" (Budapest: OKRI-ELTE 2008). Parti Katalin: "Az észt és a magyar fiatalok látens devianciái a családhoz és a kortársakhoz kötődés tükrében" in Vókó György (szerk.): Kriminológiai Tanulmányok 46. (Budapest: OKRI 2009) 190-215.

[19] Csepeli György - Örkény Antal - Székely Mária: "Szertelen módszerek. A megkülönböztetés-mentes viselkedés lehetőségei és akadályai" in Csányi Katalin (szerk.): Szöveggyűjtemény a kisebbségi ügyek rendőri kezelésének tanulmányozásához (Budapest: COLPI 1997).

[20] Kerezsi Klára - Kó József: "Az áldozattá válás jellemzői Magyarországon a 2005-ös viktimológiai felmérés tükrében" in Virág György (szerk.): Kriminológiai Tanulmányok 47. (Budapest: OKRI 2010) 113-130.

[21] Barabás A. Tünde - Kopplány Gergely - Szigeti Ákos: "A bizonytalanságérzetet meghatározó problémák és kezelésük Budapest két városrészében" in Vókó György (szerk.): Kriminológiai Tanulmányok 55. (Budapest: OKRI 2018) 120-152.

[22] Vigh József - Tauber István: "A bűnözés megelőzése és a jogtudat egyes problémái" in Szűk László (szerk.): A bűnmegelőzésről 1. Tanulmánykötet (Budapest: Igazságügyi Minisztérium 1983) 64-111.

[23] Irk Ferenc: "Morál és jog viszonya a közvéleményben" in Gödöny József (szerk.): Kriminológiai és Kriminalisztikai Tanulmányok 28. (Budapest: OKKrI 1991) 41-84.; Irk Ferenc: "A morál és a jog időszerű kérdései. Egy közvélemény-kutatás tapasztalatai" in Irk Ferenc (szerk.): Kriminológiai Tanulmányok 37. (Budapest: OKRI 2000) 258-272.

[24] Fehér Lenke: "Erőszakos bűnözés - bűnözéstől való félelem" in Irk Ferenc (szerk.) Kriminológiai és Kriminalisztikai Tanulmányok 33. (Budapest: OKKrI 1993) 36-65.

[25] Kerezsi Klára: "Vélemények a bűnről és büntetésről - egy lakossági attitűdvizsgálat tapasztalatai" in Irk Ferenc (szerk.) Kriminológiai tanulmányok 43. (Budapest: OKRI 2006) 203-240.

[26] Zoltán J. Toth: "The Public Opinion about the Death Penalty in Hungary and Worldwide: What Do Polls on Capital Punishment Show?" Krytyka Prawa 2020/3. 214-232. https://doi.org/10.7206/kp.2080-1084.404.

[27] Hollán Miklós - Venczel Tímea: "Büntetőjogunk szabályozási újdonságai - a jogtudatban: egy empirikus kutatás eredményei" MTA Law Working Papers 2020/31.

[28] Ld.: Sajó András: A jogosultság-tudat vizsgálata (Kutatási összefoglaló) (Budapest: MTA ÁJTI 1988).

[29] Molnár József: Galeribűnözés. Antiszociális fiatalkori csoportok, a fiatalkori csoportos bűnözés (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1971).

[30] Barabás A. Tünde - Gyurkó Szilvia - Virág György: "Média és igazságszolgáltatás" in Irk Ferenc (szerk.): Kriminológiai Tanulmányok 43. (Budapest: OKRI 2006) 11-38.

[31] Gyurkó Szilvia - Virág György: "A bűn és a gyermekek ábrázolása a médiában" in Vókó György (szerk.): Kriminológiai Tanulmányok 43. (Budapest: OKRI 2009) 250-276.

[32] Gödöny József: "A társadalmi beilleszkedési zavarok és a bűnözés" in Gödöny József (szerk.): Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok 24. (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1987) 7-38.

[33] Tauber István: A hátrányos társadalmi helyzet és a bűnözés összefüggései, különös tekintettel egyes kisebbségi csoportokra (Budapest: ELTE Jogi Továbbképző Intézet - Tankönyvkiadó 1986).

[34] Póczik Szilveszter: "Roma bűnelkövetők a statisztikák tükrében. A romákkal kapcsolatos kriminológiai kutatás mai állása" in Irk Ferenc (szerk.): Kriminológiai Tanulmányok 38. (Budapest: OKRI 2001) 266-293.

[35] Póczik Szilveszter: "Börtönbüntetésre ítélt magyar és cigány bűnelkövetők összehasonlító vizsgálata" in Irk Ferenc (szerk.): Kriminológiai Tanulmányok 37. (Budapest: OKRI 2000) 238-257.

[36] Póczik Szilveszter: "A roma kisebbség egyes szociológiai és kriminológiai problémái" (Kutatászáró összefoglalás) in Irk Ferenc (szerk.): Kriminológiai Tanulmányok 40. (Budapest: OKRI 2003) 98-120.

[37] Kó József: "Bűnözéssel kapcsolatos attitűdök vizsgálata Budapest két kerületében" in Irk Ferenc (szerk.): Kriminológiai Tanulmányok 41. (Budapest: OKRI 2004) 11-44.

[38] A "viktimológiai fordulat" lényege, hogy az 1980-as évek végétől kezdve egyre jelentősebb szerepet kapott a bűncselekmények áldozatainak szempontja a kutatásokban. A hagyományos felfogás úgy tekintett a bűnözés jelenségére mint ami alapvetően a bűnözők és a bűnüldöző, illetve igazságszolgáltatási szervekre tartozó társadalmi jelenség, s amiben az áldozatok legfeljebb "mellékszereplőként" tűnnek fel.

[39] Gödöny (32. lj.) 9.

[40] Vö.: H. Szilágyi: "Jogtudat-kutatások a magyar jogszociológiában a rendszerváltást követően" (4. lj.) 73.