Még 2010 nyarán, lengyel-magyar felvetésre kilenc EU-ország kezdeményezte az Európai Bizottságnál az államháztartási hiány és az államadósság számítási szabályainak módosítását, szerették volna elérni, hogy a nyugdíjreformmal kapcsolatos költségeket az EU vegye figyelembe az elszámolásokban. Így nem jelenne meg hiányként az államháztartási mérleg kiadási oldalán az a költség, amelyet a központi költségvetés az állami nyugdíjkasszának átutal, hogy pótolja a magánpénztári rendszerre történő fokozatos átállás miatt hiányzó bevételét.
Az elmúlt évtized során Magyarország mellett, Közép-kelet Európában Lengyelország, Litvánia, Észtország, Bulgária, Horvátország, Románia, Szlovákia, Macedónia kényszerült rá a tőkefedezeti elven működő kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer kialakítására, a Világbank és az EU nyomására.
A kétpilléres kötelező nyugdíjrendszer bevezetése, az ezzel járó elvonás (a nyugdíjjárulék nagyobbik része a magánnyugdíjpénztárakba folyik be tagdíjként), jóval több hiányt okozott a Nyugdíjbiztosítási Alapnak, és az e mögött álló költségvetésnek, mint ahogy azt előzetesen kiszámították.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 2. § (2) bekezdése alapján az állam a társadalombiztosítási nyugellátások kifizetését akkor is biztosítja a központi költségvetés terhére, ha a Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai meghaladják a bevételeket.
A reformot megelőzően végzett nyugdíjmodell vizsgálatok azt mutatták, hogy a nyugdíjkorhatár folyamatosan bevezetett felemelése lehetővé teszi a tőkefedezeti elem bevezetését, mert éppen azokban az években - 2003. és 2015. között - hoz létre bevételi többletet, amikor a tőkefedezeti rendszer még felhalmozási szakaszában van, vagyis csak elviszi a járulékbevételek egy részét a felosztó-kirovó rendszerből, de szolgáltatást még nem nyújt. Azokban az években viszont, amikor a tőkefedezeti rendszer már nyugdíjat fizet, ezzel csökkenti a felosztó-kirovó rendszer kiadásait, s így a romló keresők/nyugdíjasok arány mellett is finanszírozható az állami nyugdíjrendszer. (Ámon Zsolt-Budavári Péter-Hamza Lászlóné-Haraszti Katalin-Márkus Annamária: A nyugdíjreform első négy éve. Modellszámítások és tények. Közgazdasági Szemle 2002. június)
Számítások szerint, ha a magánpénztárakba befizetett tagdíjat a kormányzati szektoron belül lehetett volna elkönyvelni, akkor Magyarország hiánya papíron, a meglévő 3,8 százalékos hiány helyett, a GDP-nek csak mintegy 2,4 százaléka lett volna, ami az előírt legfeljebb 3 százalék alatt van.
Az EU érvelése szerint, a magánnyugdíjpénztárak magánintézmények, nem tartoznak az állami intézmények egymásközti elszámolásának körébe, így nem adott helyt a kérelemnek. Meg kellett találni a módját, hogyan lehet másként a magánnyugdíjpénztárak miatt a költségvetésben keletkező hiányt pótolni.
A Kormány, más országok példáin is felbuzdulva, további diplomáciai próbálkozások helyett gyors, és egymást rövid időszakokkal követő törvénymódosításokkal avatkozott be a magánnyugdíjrendszerbe.
A legelső módosítás eredményeként 2010. november 1-je és 2011. december 31. között a munkabérből kötelezően befizetett 9,5 százalék nyugdíjjárulékból nem vonták le a 8 százalék magánpénztári tagdíjat, a teljes nyugdíjjárulék az állami nyugdíjalapba került, 2011-től megszűnt a kötelező magánpénztári belépés a pályakezdők esetében, és a pénztártagok 2011. december 31-ig kezdeményezhették volna a visszalépést a tisztán tb. nyugdíjrendszerbe (2010. évi CI. törvény). Ettől is mélyebb változást hozott a decemberi újabb módosítás.
"Hetet egy csapásra, avagy " a decemberben elfogadott törvény és az azzal módosított hét másik.
A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi CLIV. törvényt 2010. december 13-án fogadta el az országgyűlés, kihirdetésére 2010. december 21-én került sor.
A törvény két fejezetből áll, az I. fejezet a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap létrehozásáról szól, ennek célja, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépő pénztártagok portfólióját képező eszközöket összegyűjtse. Az Alap kezelésével az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-t bízták meg, emiatt módosítani kellett az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény egyes rendelkezéseit.
Az Alap vagyonát képező eszközök értékesítése az államháztartás helyzetének kiegyensúlyozása céljából történhet, az ebből származó bevételt a Nyugdíjbiztosítási Alap és a költségvetéséről szóló törvényben meghatározott előirányzat javára kell befizetni, vagy azt az államadósság csökkentésére kell fordítani. Az Alap vagyonát tehát nem kizárólag a folyó nyugdíjkiadások biztosítására lehet felhasználni, hanem a költségvetési hiány pótlására is, ami mindenképp árnyalja a képet.
A törvény II. fejezete tartalmazza a magánpénztári rendszer átalakításához szükséges, összesen hét törvénymódosítást.
A magánnyugdíjról és magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (Mpt.) színtere a legbehatóbb változásoknak.
A magánnyugdíjpénztári tagoknak 2011. január 31. napjáig kellett a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél nyilatkozniuk arról, hogy fenn kívánják tartani magánnyugdíjpénztári tagságukat, nyilatkozat hiányában, magánnyugdíjpénztári tagsági jogviszonyuk 2011. március 1. napjával megszűnt. A nem nyilatkozók automatikusan visszaléptek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe.
Kardinális kérdés volt, hogy visszalépés esetén, mi lesz a tag addigi befizetéseinek és felhalmozásainak sorsa. A tag befizetése ugyanis nem teljes egészében kerül az egyéni számlán jóváírásra, abból meghatározott százalékot vontak le a felmerülő költségekre (működés, vagyonkezelés, a Pénztárak Garanciaalapjának fizetendő garanciadíj).
Eddig, ha valamely pénztártag - élve valamelyik törvényi lehetőséggel -, visszalépett a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe, a magánpénztár köteles volt követelését (kizárólag a számlaegyenlegén nyilvántartott összeg) átadni a Nyugdíjbiztosítási Alapnak. A Pénztárak Garancia Alapjának (a továbbiakban: Alap) addig fizetett összeget ez nem érintette, az, az Alapnál maradt.
Az Alap ipso iure, az Mpt. hatálybalépésével (1997. szeptember 1.) egyidejűleg jött létre, tagja valamennyi tevékenységi engedéllyel rendelkező magánpénztár. A tagpénztárak garanciadíjat fizetnek az Alapnak, ami a tagdíjbevétel 0,4 ezreléke, az összegyűlt garanciadíjak összege 2010-re tízmilliárd forint körül alakult.
Az Alap fő feladata a pénztártagok egyéni megtakarításainak védelme, és a pénztárak szolgáltatásai teljesítésének a biztosítása. Kifizetést akkor teljesíthet, ha a pénztártag (kedvezményezett) követelése befagyott, a pénztár azt valamiért nem képes kifizetni, vagy ha a nyugdíj folyósításának időszakában a szolgáltatási tartalék kimerült, nincs miből a nyugdíjat továbbfizetni.
A módosítás, a visszalépő tag követelését kiterjeszti az egyéni számlaegyenleget meghaladó, az Alapba addig befizetett, egy tagra jutó összegre is (ez a módszer egyenlően osztja szét a tagok között az addigi befizetéseket, ugyanakkor a tagok azonos százalékban levont, de eltérő mértékű tagdíjat, garanciadíjat fizetnek), hiszen az ő magánpénztári követelésének biztosítására a továbbiakban már nincs szükség.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
