A magyar polgári jogi szabályozás csak hosszú fejlődés után biztosította a törvénytelen gyermek számára a jogosultságok minimumát. Törvényesnek minősült a gyermek, ha törvényes vagy vélt házasság ideje alatt, a házasság megkötésétől számított 7 hónapnál nem korábban, és megszűnése után legfeljebb 10 hónap alatt született. A férj életében ezt a vélelmet csak a férj támadhatta meg, ha bizonyította, hogy a fogantatási időben az anyával nemileg nem érintkezett, vagy a körülményekből nyilvánvaló volt, hogy a gyermek nem tőle származott. A feudális társadalom törvényhozása kizárta nemcsak az apja, hanem az anyja rokonságából is, a családi jogi köteléket közvetlen vérszerinti felmenőivel sem ismerte el a jogalkotás. Még az 1840. évi VIII. törvény sem adott a törvénytelen gyermeknek az anyja után öröklési jogot. A szülőket csak a tartási és a nevelési kötelezettség terhelte.
Az 1848. évi forradalom után alakította ki a gyakorlat az anya és természetes gyermeke között a kölcsönös törvényes öröklési kapcsolatot. Abban az esetben azonban, ha az anya után törvényes leszármazók is maradtak, úgy az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok (1861) értelmében a házasságon kívül született gyermek már elesett az örökléstől. A házasságon kívül született gyermek, akit "törvénytelen gyermeknek" bélyegeztek, a társadalom kitaszítottjává vált. Kizárta a jog nemcsak az apja, hanem az anyja rokonságából is. Csak 1906-ban ismerte el a Kúria a gyermek törvényes öröklési jogát törvényes leszármazó létezése esetében is végrendelet nélkül elhalt anya hagyatékában, de egészen az első világháborúig érvényesül az a bírói gyakorlat, hogy a törvénytelen gyermek az anyja rokonai után nem örökölhetett. Csak 1915-ben ismerte el a Kúria, hogy a törvénytelen gyermekek anyjuk rokonai után is örökölhetnek. Sohasem jutott azonban a felszabadulás előtt elismerésre a rokoni kapcsolat a gyermek és nemző apja között. Ilyen kapcsolatot csak a szülők utólagos házasságkötése keletkeztethetett, de még ekkor is bizonyításra szorult, hogy az anya valóban a vérszerinti apával lépett-e házasságra. Erre azonban az anya férjének a gyermeket elismerő nyilatkozata megfelelő bizonyítékul szolgált. Az utólagos házasságkötéssel a törvényesítés a gyermek születésére visszamenőleges hatállyal állt be, ennek ellenére mégsem érinthette azoknak a törvényes gyermekeknek a már megszerzett jogait, akik a törvényesített gyermeknél korábban születtek. Ismerte még jogunk az államfői kegyelemmel való törvényesítést is, azonban ilyen módon a gyermek csak az apjával került törvényes rokonsági kapcsolatba, apja rokonaival szemben azonban nem.1
A törvénytelen gyermekről a bíróság által megállapított apa csak tartásdíj szolgáltatása formájában volt köteles gondoskodni. Még ebben sem részesülhetett azonban a gyermek, ha a tartás iránti perben az apának sikerült az anya feslettségét bizonyítania.2
Az örökbefogadás ugyancsak az atyai hatalom alá kerülés egyik formája volt, és a törvényesítést szolgálta. Az örökbefogadást egy olyan szerződésnek tekintették, mellyel valaki egy hozzá idegen egyént vagyonába örökösül fogadott. A régebbi fiúvá fogadás és testvérré fogadás is még ismert volt. Ekkor kezdett családi jogú jellegűvé átalakulni az örökbefogadás, elsősorban az Optk. hatására. A régebbi tiszta öröklési szerződési jelleget a gyámi és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló 1877. évi XX. törvény (Gyt.) változtatta meg amikor kimondta, hogy az atyai hatalom - ha a szerződésben ellenkező megállapodás nincs - átszáll az örökbefogadóra. Az örökbefogadásról szóló szerződés nem szorult hatósági jóváhagyásra, kivéve, ha az örökbefogadó a nemességet is átruházta, mert ehhez királyi jóváhagyás volt szükséges.3 Az örökbefogadás legfontosabb joghatása volt, hogy a felek között rokoni kapcsolat jött létre és ez az örökbefogadott leszármazóira is kiterjedt, de nem terjedt ki az örökbefogadó rokonaival való kapcsolatra.
Az 1945 előtti magyar jogalkotás a házasságon kívül született gyermek és a nemző apa közötti vagyoni vonatkozásokat illetően egyfelől igen hátrányosan, nem a gyermek, hanem az apa érdekeit szem előtt tartva rendezte a tartás kérdését, másfelől teljesen kizárta a gyermeket az apa hagyatékában való részesedésből. A közöttük fennálló rokonságot nem volt hajlandó elismerni.4
Az 1919. évi Tanácsköztársaság forradalmi kormányzótanács VII. sz. rendelete megszüntette a nem házasságból született gyermekek hátrányos megkülönböztetését is.5 E rendelet értelmében a törvénytelen gyermeket is megillették mindazok a jogok és kötelezettségek, amelyek a törvényes házasságból született gyermek javára és terhére keletkeztek. A Tanácsköztársaság nemcsak a jövőre nézve kívánta a házasságból és a házasságon kívül született gyermekek jogi helyzetét azonosítani, hanem rendelkezései visszamenőleges hatályúak voltak bizonyos esetekben.6
A Tanácsköztársaság bukását követően hozott 1920. évi I. törvény érvénytelenné nyilvánította a Tanácsköztársaság ideje alatt kibocsátott jogszabályokat, és így visszaállította a házasságon kívül született gyermekekre vonatkozó korábbi jogi szabályozást anélkül, hogy a gyermekek jogállását valamennyire is kedvezőbb irányba változtatták volna meg.
Ilyen előzmények után került hazánkban sor az 1946. évi XXIX. törvény bevezetésével a házasságon kívül született gyermekek egyenjogúságának elismerésére. A törvény nemcsak a házasságon kívül született gyermekek jogállását tette egyenlővé a házasságból született gyermekekével, hanem az apaság megállapítására, az apai elismerésre, a tartás biztosítására vonatkozó részletes rendelkezéseivel lehetővé tette az egyenlőség tényleges megvalósulását is. A törvény Európában elsőként szüntette meg a törvénytelen gyermekek hátrányos megkülönböztetését, de még fenntartotta a "házasságon kívül született gyermek" kategóriáját. Fontos rendelkezése volt a törvénynek, hogy ha a gyermek szülei nem éltek együtt, megegyezésük hiányában a gyámhatóság döntötte el, hogy melyik szülő viselje gondját.7
Az 1952. évi IV. törvény már elnevezésében sem tartotta fönn a házasságon kívüli születés kategóriáját, és a származással kapcsolatos jogi kérdéseket minden esetben egyedül a valóságos tényállás megjelölésével szabályozta. Az apaság megállapítását követően a gyermek apjával szemben is ugyanazt a jogállást élvezi a Csjt. hatályba lépése óta, mint a már eleve házasságból született leszármazója, apjának tehát ugyanúgy rokona az e minőségből folyó összes jogokkal és kötelezettségekkel együtt. Az apa a gyermek eltartásáról gondoskodni köteles függetlenül attól, hogy házasságból vagy házasságon kívül született, a gyermek ugyanígy örökölhet utána, és viselheti apja nevét is. Ugyanez vonatkozik a szülői felügyeleti jogokra is, hiszen az apát - az apaságot megállapító vélelem milyenségétől függetlenül - ugyanazok a szülői jogok illetik és kötelezettségek terhelik a mai napig. Ha tehát a nemző férfi apasága a törvényben foglalt vélelmek értelmében megállapítást nyer, úgy a gyermek jogállása a különélő szülő - gyermek jogviszonyra vonatkozó rendelkezések alapján alakul.8 Megállapítható tehát, hogy a hazai jogrendben - messze megelőzve más államok ide vonatkozó szabályozását - már fél évszázaddal ezelőtt teljességgel megvalósult a házasságból és házasságon kívül született gyermekek azonos jogállásának biztosítása.
Az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) hatálybalépésével (1960. május 1.) egyidőben módosultak a Csjt. örökbefogadásra vonatkozó szabályai annak az alapvető célnak a minél hatékonyabb biztosítása érdekében, hogy az örökbefogadott gyermek minden vonatkozásban - így az örökbefogadók rokonaival szemben is - a vérszerinti gyermek jogállásába kerüljön.9
A családi jogállás szabályozásának fejlődésében az 1974. évi I. törvény, mint Csjt. Novella jelentik a következő lépést. A családi kapcsolatok erősítése érdekében jelentős módosításokat vezetett be a Csjt.-ben.10
- Új vélelemként szabályozta az apai elismerő nyilatkozat tételét követően a felek utólagos házasságkötésével keletkező apaságot.
- Az apasági vélelem megdöntését lehetővé tette a megtámadási 1 éves határidő leteltét követően is az ügyész számára.
- A céljukat betölteni nem képes örökbefogadások esetén szabályozta az örökbefogadás felbonthatóságát.
Az 1986. évi IV. törvény (Csjtn.) a teljes hatályú, vagy az utólagos házasságkötéssel keletkező apasági vélelem esetén kötelezően írta elő az anya, illetve a 16. életévét betöltött gyermek hozzájáruló nyilatkozatát.
1998. július 1-jétől eggyel bővültek az apasági vélelmek, mivel a Csjt. ettől a naptól kezdve elismerte az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárás eredményeként született gyermek apasági vélelmét is. Ezzel egyidőben kizárta az apaság megállapításának lehetőségét olyan férfival szemben, aki az eljárás lefolytatásához ivarsejtet vagy embriót adományozott.11
A gyermekek védelme Magyarországon is egyidős a társadalom fejlődésével, hiszen a jogalkotás - ha késéssel is - de mindig feleletet adott azokra a társadalmi-gazdasági kihívásokra, amelyek mélyen érintették a gyermekeket.
Ezt a korszakot elsősorban az jellemezte, hogy a társadalom gondoskodott a védelemre szoruló gyermekekről - rokonok és jótékonysági szervezetek segítségével - és csak ezek hiányában volt a közösség feladata a gyermekek védelme.
A hazai gyermekvédelem első írásos megjelenése Szent István I. törvényében található, ahol rögzítették az özvegyek és vagyonos árvák védelmét.
A középkori gyermekvédelem egyházi menhelyek létesítésével adott választ a társadalmi-gazdasági kihívásokra. A menhelyekben megfelelő ellátást adtak az öregeknek, betegeknek, árváknak, amelyek később alapját jelentették a megjelenő öregek otthonának, kórházaknak és árvaházaknak.12
Werbőczy István Tripartituma vezette be a római jog gyámságra és gondnokságra vonatkozó rendelkezéseit a magyar jogrendszerbe. A vagyoni érdekek mellett megjelent a személyek védelme is, hiszen a nemesi árvák ügyében a király rendelt gyámot, a városi polgárok árváinak tekintetében a céhek és a városi hatóságok rendelkeztek jogkörrel, míg a jobbágyok árvái felett a földesúr gyakorolt joghatóságot. Az 1724-ben kiadott királyi rendelet értelmében minden község maga gondoskodott szegényeiről és árváiról, így valamennyi gyám és gondnok ellenőrzését a vármegye látta el.13
A XVIII. század Magyarországon az árvaház alapítások százada volt, amelyek elsősorban egyházi és társadalmi szervezetek kebelén belül jöttek létre.14
Az 1861-ben elkészült Ideiglenes Törvénykezési Szabályok tervezete a gyámügyre is tartalmazott rendelkezéseket, így különösen a gyámok kirendelésére és az árvaszékek felállítására.
Ebben az időszakban is a kiskorúak atyai hatalom alatt álltak. Ha az atyai hatalom nem állt fenn, a kiskorút gyámság alá helyezték. A cselekvőképtelenség korhatárát a 12. életévben határozták meg, ezen felül a gyermek már korlátozottan cselekvőképes volt. A cselekvőképtelenek érvényes szerződést egyáltalán nem köthettek, míg a 12. életévüket betöltött gyermekek "teherrel nem járó szerződés" útján jogokat szerezhettek, és kötelezettségektől mentesülhettek. Törvényes képviselő hozzájárulása nélkül - az ingyenes szerződések kivételével - egyébként érvényes szerződést nem köthettek. A 14. életévét betöltött kiskorú azonban munkával szerzett keresményével szabadon rendelkezhetett, amennyiben fenntartásáról maga gondoskodott.15 Az atya kötelessége volt gyermekeinek személyéről, képviseletéről, eltartásáról és neveltetéséről gondoskodni, megfelelő képzettséget biztosítani. Az atyai hatalom alatt álló kiskorúak vagyonát az apa rendszerint számadási kötelezettség nélkül kezelte. Az atyai hatalom akkor szűnt meg, ha az apa meghalt, vagy a gyermek nagykorúvá vált. Az atyai hatalom ideiglenesen szűnt meg, ha maga az apa került gondnokság alá, vagy bűntettért vagy vétségért egy évnél hosszabb ideig tartó szabadságvesztés-büntetésre ítélték. A büntetés letöltése után az atyai hatalom gyakorlását az apa visszanyerte, kivéve, ha az apa tékozlás miatt állt gondnokság alatt. Az atyai hatalom alapján az apa végrendeletében gyermekének gyámot nevezhetett vagy zárhatott ki (pl. az anyát is). A házasság fennállása alatt a kiskorút elsősorban az apa, ha erre nem volt képes, vele együtt az anya, ha pedig nem volt apa, vagy tartásra teljesen képtelen volt, az anya volt köteles eltartani.
Gyámság alá kerültek azok a kiskorúak, akik atyai hatalom alatt nem álltak.16 Az atya halála esetén elsősorban az volt a gyám, akit az apa végrendeletében kijelölt (nevezett gyám). Ha nem volt nevezett gyám, akkor az anya mint természetes és törvényes gyám látta el a gyámságot. Az anyát követően a rokonsági foknak megfelelően a közelebbi férfirokonok lehettek törvényes gyámok, ha nem volt törvényes gyám, akkor a gyámhatóság rendelt ki gyámot (kirendelt gyám). A gyám a szorgos családapa gondosságával volt köteles gyámoltja ügyeit ellátni. Ennek keretében látta el a törvényes képviseletet, gondoskodott a gyermek neveléséről, és évenkénti számadással kezelte a rá bízott vagyont. A gyám a gyámhatóság felügyelete alatt működött, a külső felügyeletet a községi közgyám gyakorolta, aki a halaszthatatlan teendőket hivatalból is köteles volt ellátni.17
Az abszolutizmus időszakában a gyámhatósági tevékenységet is az Optk. szabályainak átvételével a bíróságok hatáskörébe utalták, vagyis a megyei és városi törvényszékek gyámhatósági osztályához. A hazai gyakorlatban azonban a gyámügyek törvényszékre bízása nem vált be, így Gyt.18, a gyámsági kódex a gyámügyeket a közigazgatás hatáskörébe utalta és csak néhány hatáskört telepített a bíróságokhoz (pl. az atyai hatalom megszüntetése, gyermektartás megállapítása). A teljes gyámhatósági hatáskör tehát az árvaszékekben összpontosult.19 Az árvaszékek határozata ellen meghatározott ügyekben bírói út volt igénybevehető. A gyámhatóságok hatásköre, ügyvitele és fórumrendszere szerteágazó volt, az eljárásban keveredtek a közigazgatási és a bírósági eljárás elemei, azonban intézményrendszerének kiemelkedő súlya volt a korabeli közigazgatásban. Az árvaszékek főbb tevékenységi körét jelentették a gyámsági ügyek, a házasságon kívül született gyermekek jog- és érdekvédelme, az elhagyottá nyilvánítás és más gyermek-elhelyezési ügyek, a nagykorúsítási és gondnoksági ügyek, valamint a gyámpénztárak felügyelete. A gyámsági törvény egy 1885-ös csekély módosítással hét és fél évtizeden keresztül volt a jogrendszer alapvető törvénye annak ellenére, hogy benne a gyermekvédelem eszközei és módszerei háttérbe szorultak.20
A családban nevelkedő gyermekek és a szülők közötti jogviszonyokat, illetve a gyermekek jogi helyzetét is szabályozta a Gyt.
- Az életkort alapul véve a Gyt. a személyeket két csoportba osztotta: a kiskorúakra és a teljes korúakra. A teljeskorúság korhatára 24. év volt, a 12. életkor betöltésétől fokozatos cselekvőképességet biztosított, azt megelőzően a kiskorú cselekvőképtelennek minősült.21 A 18. életév betöltését követően a szülő, a gyám vagy a kiskorú kérelmezhette a gyámhatóság általi nagykorúsítást. A Gyt. mind az atyai hatalom, mind a gyámság alatt álló személy vonatkozásában lehetőséget biztosított a kiskorúság meghosszabbítására a 24. életév betöltését követően is, amennyiben az érintett testi, lelki okok folytán nem volt képes önmagát fenntartani, ügyeiről gondoskodni, önmagát adósságokba bonyolította, vagy kicsapongó életmódja tette ezt szükségessé. A kiskorú által kötött visszterhes ügyletek érvényességéhez - a keresményével való rendelkezés kivételével - szükséges volt az atya, a gyám vagy a gyámhatóság jóváhagyása. A gyámhatóság jóváhagyásáról ettől az időponttól beszélhetünk, azt megelőzően ez a bíróság hatásköre volt. Gyámhatósági engedéllyel sem volt érvényes az ügylet, ha a kiskorú ajándékozott, jogokról ellenérték nélkül lemondott, idegen kötelezettségért ellenérték nélkül felelősséget (pl. kezességet) vállalt.
- A család feje a férj volt. A nőnek kötelessége volt, hogy kövesse férjét lakóhelyére, vezesse a háztartást és indokolt esetben a közös háztartásban házi munkát végezzen. A közös háztartás költségeinek és kiadásainak megszabása és biztosítása azonban a férj joga és kötelessége volt.
- A törvény biztosította a férj gyermek feletti atyai hatalmát, a gyermek nevelése és gondviselése tekintetében is az apát illette meg a döntő szó, és ő volt a gyermek törvényes képviselője is. Az anya csak másodsorban válhatott a gyermek törvényes képviselőjévé, ha az apa e jog gyakorlásából nem zárta ki, azaz az anya szülői jogai csak alárendelten érvényesülhettek. Az atyai hatalmat pótló gyámság alkalmazására az atyai hatalom megszűnése, megszüntetése, illetve felfüggesztése adhatott okot. Az atya halála természetes úton szüntette meg az atyai hatalmat.22
- A nők vonatkozásában a Gyt. szakított a Werbőczi Hármaskönyvében rögzített és azt követően kialakult gyakorlattal, miszerint a nők férjhezmenetelükig szükségképpen más gyámsága alatt álltak. A Gyt. értelmében a 24. életév betöltésével a nők is nagykorúvá váltak. Nagykorúsító hatállyal járt az ezen életkort megelőzően kötött törvényes házasság is, függetlenül attól, hogy a nő 24. életéve előtt esetleg özveggyé vált, illetve házasságát felbontották.
- Az apa csak az anya társadalmi állásához igazodó, általában alacsonyan meghatározott tartásdíj szolgáltatására volt köteles. Még ebben sem részesülhetett azonban, ha a tartás iránti perben alperesként szereplő férfinak sikerült az anya feslettségét bizonyítania.
A századfordulóra a gyermekvédelmi problémák már szélesebb értelmezést nyertek, megjelent az állami gyermekvédelem, mely több lépcsőben alakult ki.
Először az 1898. évi 21. törvénycikk vállalt állami felelősséget a 7 éven aluli, talált és hatóságilag elhagyottnak nyilvánított gyermekek költségeinek viselésében, melynek fedezetét az Országos Betegellátási Alap biztosította.
A következő lépést az állami gyermekmenhelyekről szóló 1901. évi 8. törvénycikk, a közsegélyezésre szoruló 7 éven felüli gyermekek gondozásáról szóló 1901. évi 21. törvénycikk, valamint a végrehajtásukról szóló 1/1903. évi BM rendelet megjelenése jelentette. Az első törvény gyermekmenhelyek (lelencházak) felállítását rendelte el, majd kiterjesztette a gondoskodást a talált és elhagyottnak nyilvánított gyermekekre is 15 éves korukig. A gyermekek anyagi vagy erkölcsi elhagyatottságának végleges megállapítása a gyámhatóság hatáskörébe tartozott.23
Az állam tehát elsősorban a nevelőszülői gondozási formát, a menhelyi rendszert építette ki, amelynek alapgondolata az ún. telepek létesítésén alapuló családi nevelés volt. Ilyen gyermektelepet abban a községben lehetett létrehozni, ahol legalább harminc alkalmas nevelőszülő állt rendelkezésre. A gyermekvédelmi igazgatás alapgondolata szerint a vérszerinti családot kellett támogatni és csak veszélyeztetés esetén lehetett a gyermeket kiemelni a családból. Az állami gondoskodás kiegészült a társadalmi szervezetek és egyletek színes gyermekvédelmi tevékenységével. A ’30-as években mintegy nyolcszáz szociális szolgáltató vette ki részét a gyermekvédelemből.24
Az 1944. évi 5. tc. vezette be a családbafogadás intézményét, melynek célja az volt, hogy a családbafogadott kiskorú megfelelő ellátást és nevelést kapjon. A családbafogadás nem volt egyenlő az örökbefogadással, mert a családba fogadott nem vált törvényes örökösévé a befogadónak, hanem csak a gondoskodást kapott tőle.25
1945 után a gyámsági törvényt (Gyt.) hatályon kívül helyezték. Ezzel egyidőben a gyermekvédelem figyelme a háborúban elárvult, szegény gyermekek felé fordult. Ekkor került ismét előtérbe az egyházak gyermekmentő tevékenysége is, hiszen Sztehló Gábor evangélikus lelkész mintegy 30 otthont szervezett. A kezdeti időszakban a társadalmi szervezetek is kivették részüket a gyermekvédelemből, azonban később ez háttérbe szorult. A gyermekek sorsának gyors rendezése érdekében a 10.470/1945. (XI. 6.) ME rendelet bevezette az intézeti gyámság jogintézményét. A rendelet azonban nem változtatott döntő módon azon a Gyt.-ben szabályozott és a gyakorlatban is elevenen élő jogelven, miszerint az anya szülői jogai az atyai hatalommal rendelkező apa mellett csak alárendelten érvényesülhetnek. A rendelet szerint is még mindig elsősorban az atyát illette a kiskorú gyermekek felett a szülői hatalom gyakorlása, az atya mellett csupán kisegítően gyakorolhatta az anya a gyermek felügyeletével járó jogokat, és csak ha az atya nem gyakorolhatta szülői hatalmát halál, szülői hatalmának megszüntetése vagy végül tényleges akadályoztatása miatt, akkor illette másodlagosan szülői hatalom az anyát.26
A Magyar Királyi Állami Gyermekmenhelyek elnevezése a 12.050/1948. számú kormányrendelettel Állami Gyermekvédő Intézetre, majd 1963-ban Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetre változott. Ezen változások mellett azonban fokozatosan visszafejlődött a nevelőszülői hálózat, és nagyméretű - nem gyermekvédelmi célú - nevelőotthonok létesültek.27
Az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) eltörölte az "elhagyott gyermek" fogalmat és helyette bevezette az "állami gondozott gyermek" elnevezést, illetve az állami gondoskodás időtartamát kiterjesztette a gyermekek 18 éves koráig. Az atyai hatalmat felváltotta a szülői felügyelet és az elhagyatottság helyett a veszélyeztetett helyzetet vette figyelembe. A Csjt. fenntartotta az állami gyermekvédelem és az abból fakadó családjogi következmények különválasztását, hiszen csak az állami gondozás két joghatását deklarálta: a szülői felügyelet szünetelését és az intézeti gyámságot. Bár a Csjt. lényeges rendelkezéseket tartalmazott, nem orvosolhatta a gyermekvédelem és a gyámügyi igazgatás átfogó törvényi szabályozását.
A Csjt. a szülői felügyelet intézményénél nemcsak az elnevezésében hozott változást, hanem az intézmény lényegét is megváltoztatta azzal, hogy a felügyelet gyakorlását mindkét szülőre bízta és kimondta, hogy a szülői felügyeletet a kiskorú gyermek érdekében kell gyakorolni. A szülői felügyelet gyakorlásának módja tekintetében a törvény helyesen elsősorban a szülők kölcsönös megegyezésében megnyilvánuló egyetértésre épített. Ha a szülők nem tudtak megegyezni, akkor döntötte el a vitás kérdéseket a gyámhatóság. A szülői felügyelettel kapcsolatos eljárás során kötelezően írta elő a Csjt. mindkét szülő, szükség esetén pedig a gyermek legközelebbi rokonának és magának a kiskorú gyermeknek a kötelező meghallgatását is.
A Csjt. a szülői felügyelet tartalmát a szülői gondviselésben, a szülők vagyonkezelői jogában, törvényes képviseleti jogukban és kötelességükben, valamint a gyámrendelésben és gyámságból való kizárásra irányuló jogokban határozta meg. A szülői felügyelet tartalmához a gyermek érdekeinek védelme érdekében elválaszthatatlanul kapcsolódtak a szülői felügyelet megszüntetésére és szünetelésére vonatkozó rendelkezések is.28
A tanácstörvények a gyámhatósági feladat és hatásköröket a végrehajtó bizottságok és a szakigazgatási szervek rendjének megfelelően telepítették.
A gyermekvédelem fejlődésében az 1974. évi I. törvény (Csjt. Novella) jelentős mérföldkövet jelentett. A gyermek elhelyezését annál a szülőnél biztosította, ahol kedvezőbbek a testi, értelmi és erkölcsi fejlődés lehetőségei. Bevezette a bíróság által megállapított gyermektartásdíj összegének állam általi ideiglenes folyósítását, amennyiben az átmenetileg behajthatatlan.29
A Csjt. Novella a állami gyermekvédelem alapvető intézkedéseit is beemelte a Csjt.-be. A törvény azonban a gyermekvédelem hatósági intézkedéseit csak keretjogszabályként rendezte, részletes szabályait külön kormányrendelet határozta meg. Ugyanebben az évben született meg a gyámhatósági eljárást szabályozó 1/1974. (VI. 27.) OM számú rendelet is. A gyámügyeket érintő következő átszervezést a járások megszüntetése és a városkörnyéki igazgatás bevezetése jelentette 1983-ban.
Az 1986. évi Csjt. novella külön rendezte a kiskorúakról való állami gondoskodás általános, a végrehajtása tárgyában kiadott 51/1986. (XI. 26.) MT rendelet, valamint a gyámhatósági eljárásról szóló 12/1987. (VI. 29.) MM rendelet pedig a részletes szabályait.30 Az állami gondoskodás egyes elemei tehát fokozatosan épültek be a Csjt. rendszerébe, mivel 1945 után nem volt a gyermekvédelemnek törvényi szintű szabályozása.
A ’80-as évek végétől a hatósági gyermekvédelem helyett a szélesebb értelemben vett gyermekvédelem elfogadása került előtérbe. Egyre erősödött a családgondozás gondolata, kezdtek újra megerősödni a társadalmi szervezetek, alapítványok, valamint egyházi és polgári kezdeményezések is.
A rendszerváltást követően az önkormányzatok kiépülésével megmaradt a kétszintű igazgatás a szakmai problémákkal együtt. Az elsőfokú gyámhatósági hatáskört a települési önkormányzatok jegyzői, valamint a köztársasági megbízottak, később a megyénként létrehozott közigazgatási hivatalok látták el a 22/1992. (I. 28.) Korm. rendelet alapján.
Mindemellett az 1990. évi XV. törvény korszerűsítette az örökbefogadás szabályait, és módosított egyes korszerűtlenné vált szabályt (pl. intézeti gyámság, szülői felügyelet).
Időközben hazánkban is kihirdetésre került a Gyermekek Jogairól szóló 1989. november 20-án kelt Egyezmény, melynek követelményeit ezt követően a Csjt.-ben is érvényesíteni kellett.31 Ennek hatására fogalmazta meg a Csjt.-t módosító 1995. évi XXXI. törvény a kiskorú gyermek érdekeinek különös védelmét. A módosítás biztosította az autonóm személyiségű gyermekek részvételét a sorsát érintő kérdések eldöntésében, és előírta, hogy életkorának, érettségének megfelelően a gyermeket tájékoztatni kell az őt érintő kérdésekről, be kell vonni a vele kapcsolatos döntési folyamatba.32 Új lehetőségként vezette be a törvény a közös szülői felügyelet elrendelhetőségét olyan esetekben is, amikor a bíróság a felek házasságának felbontása mellett mindkét szülőt alkalmasnak tartja a gyermek gondozására és nevelésére és azt a szülők közösen kérik. Ezen túlmenően szigorította mind a hazai, mind pedig a külföldre történő örökbefogadás szabályait.
A Gyermekek Jogairól szóló 1989-es New York-i Egyezmény hatására új cél és alapelv kezdett megfogalmazódni a gyermekvédelem területén is: a speciális hatósági beavatkozásra épülő gyermekvédelmi rendszert minden esetben előzze meg az önkéntes ellátásokra épülő gyermekjóléti rendszer. Ennek érdekében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) hatályon kívül helyezte a Csjt.-nek a "kiskorúakról való állami gondoskodás"-ra, valamint az intézeti gyámságra vonatkozó rendelkezéseit és megteremtette a gyermekjóléti és gyermekvédelmi rendszer egymásra épülő, külön törvényben szabályozott rendszerét.33
A Gyvt. olyan szociálpolitikai célt tűzött ki maga elé, amely egy tágabb gyermekvédelmet, a minden rászoruló gyermek esélyegyenlőségét növelő általános ellátó rendszer keretét határozza meg. A gyermekek védelme nem csupán hatósági - speciális gyermekvédelem -, hanem a családban élő, valamint a családból kiemelt gyermekek fejlődését biztosító ellátások és intézkedések egységes rendszere. A Gyvt. ennek érdekében az alábbi gyermeki jogok érvényesülését biztosítja:
- a gyermek mindenek felett álló érdeke,
- a gyermek testi, erkölcsi, érzelmi fejlődéshez való joga,
- a gyermek saját családjában való nevelkedésének joga,
- a gyermek különleges védelme a bántalmazással és az elhanyagolással szemben, emberi méltósága tiszteletben tartása,
- a fogyatékos gyermek fokozott védelme,
- származás, vér szerint család megismeréséhez való jog,
- a gyermeket megillető helyettesítő védelem,
- szülővel való kapcsolattartás joga,
- szabad véleménynyilvánításhoz való jog, panaszjog,
- gyermek elhelyezésének időszakos felülvizsgálata.34
A Gyvt. összefoglalja a gyermekek védelmét biztosító pénzbeli és természetbeni, személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások rendszerét, illetve gyámhatóság által a gyermekvédelmi gondoskodás keretében alkalmazható hatósági intézkedések körét.
A Gyvt. ezen túlmenően tovább részletezi és egyben bővíti az átmeneti nevelésbe vett kiskorú örökbefogadhatóvá nyilvánításának eseteit is.
Az új gyermekvédelmi rendszer fontos alapelve a hatósági és a szolgáltató tevékenység szétválasztása. Ez azt jelenti, hogy hatósági beavatkozásra már csak akkor kerülhet sor, ha a gyermekek védelme az ellátások önkéntes igénybevételével nem valósult meg. Az önkormányzatok által biztosított jóléti ellátásokkal a gyámhatósági kényszerintézkedések aránya csökkenthető és elősegíthető a családdal való hatékony együttműködés. Így a veszélyeztetettség megszüntetéséhez nem minden esetben szükséges hatósági beavatkozás. Úgyszintén a hatósági beavatkozás korlátozását jelenti az az alapelv, hogy a gyermeket csak a törvényben meghatározott esetben lehet kiemelni a családjából, és csak anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt a kiemelésre nem kerülhet sor. A veszélyeztető körülményeket elsősorban a családon belül kell megszüntetni.35
A Gyvt. és a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (Gyer.) a hatósági és a szolgáltató tevékenység szétválasztásával egyidejűleg a gyámhatósági feladatokat is megosztotta a települési önkormányzat jegyzője és a gyámhivatal között a szakmaiság megerősítése és a nagyobb állami felelősségvállalás miatt. Azt is hangsúlyozni kell, hogy a gyámügyi igazgatás a gyermeki jogok egyik legfőbb védelmezője és e tekintetben minden érintett gyermek érdekében cselekedett és cselekszik ma is.
A Családjogi Törvény, illetve a családjogi jogszabályok folyamatos felülvizsgálatára vonatkozó kodifikációs munkának új lendületet adott a készülő Polgári Törvénykönyv Kodifikációs Főbizottságának 2000. június hó 1. napján hozott határozata, amely úgy foglalt állást, hogy a családjog anyaga - szemben a mai szabályozással - ha önálló könyvként is, de a Polgári Törvénykönyvben kerüljön szabályozásra. Ez a határozat most már - az addig több-kevesebb intenzitással folyó munkát felváltva - a Csjt. egészének, és más családjogi szabálynak az átfogó megreformálását tették szükségessé. E munkálatok folyamatban létéről különböző szakmai fórumok által rendezett szakmai viták, e témakörben megjelenő publikációk tanúskodnak. Az új Ptk. Családjogi Könyvének szakértői tervezete a Kormány 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozatával elfogadott Koncepció és a normaszöveg kidolgozásának alapjául szolgáló szabályozási Tematika alapján készült. A Koncepciónak megfelelően a családi jog anyaga beépül az új Polgári Törvénykönyvbe. A Családjogi Könyvnek az Igazságügyi Minisztérium által külső szakértők bevonásával kidolgozott első normaszöveg tervezetét és az ahhoz fűzött indokolást a Kodifikációs Szerkesztőbizottság a 2005. június 7-ei ülésén megtárgyalta. A tervezet az új Ptk. többi könyvével együtt a 2006. év folyamán lesz ismételten széleskörű szakmai és társadalmi vitára bocsátva.36
Az európai magánjog egységesítéséről folyó jelen vitában a családi jog csupán kiegészítő szerepet tölt be, mivel az Európai Uniónak nem volt felhatalmazása a családi anyagi jog egységesítését illetően. Ennek oka legfőképpen abban keresendő, hogy a Római Szerződés által meghatározott elsődleges feladat a gazdasági és pénzügyi unió létrehozása volt, és a jelenlegi jogharmonizációs folyamat is elsődlegesen gazdasági célokat szolgál. A családi állapot, illetve a házassági vagyonjog egységes szabályozása nincs közvetlen befolyással a "közös piac működésére", így a jogharmonizációs folyamatok ezen a területen sokáig nem gyorsultak fel.
A családi jog egységesítésének ötlete alapelvi szinten nem újdonság: elméleti jogászok egy csoportja felhívást tett közzé az "Európai Családi Jog" elfogadása vagy legalább részleges egységesítése érdekében. A legtöbb szakember azonban utópisztikus törekvésnek tartotta és tartja még ma is az ilyen elképzeléseket, és csak némi közelítést lát lehetségesnek az érintett államok belső szabályozása között. A családi jog más jogterületekhez - mint az értékpapírjog, vagy a kötelmi jog - viszonyítva jóval inkább partikuláris jogterület: a nemzeti szabályozások egyediek és sokszor összehasonlíthatatlanok a különböző nemzeti szokások, vallási és érzelmi kötelékek, kapcsolatok miatt. Megállapítható azonban az is, hogy az európai és egyéb ipari országok fejlődése a családi jogot is érintő egységes tendencia irányába mutat: ilyen tendencia a kisebb családok számának növekedése, az egyszülős háztartások emelkedő száma, a házasságon kívül született gyermekek jelentős aránya, valamint az élettársi, a házasságot nélkülöző kapcsolat növekvő elfogadottsága. Mindez azt jelenti, hogy a jogalkotók igen sokszor hasonló problémákkal szembesülnek az egyes országokban, melyek egységes megoldása meggyorsítaná a jogharmonizációs folyamatot.
A házassági jog egységesítését az Európa Tanács már korábban fontolgatta, azonban mostanáig kevés érdemleges dolog történt. Míg az angol és ír jog nem tartalmaz speciális rendelkezéseket a házassági vagyonjogra vonatkozóan, minden egyéb uniós tagállamnak megvan a saját jogi szabályozása a házassági vagyonjog kérdéseit illetően. Ennek eredménye a különböző vagyonjogi rendszerek zűrzavaros bősége. Ezt felismerve a jogharmonizáció kiindulópontja lehetne a vagyonjogi rendszerek alapvető típusainak és sorrendiségének meghatározása. A házasfelek ennek megfelelően lennének jogosultak választani, hogy mely rendszer alapján szeretnék vagyoni viszonyaikat szabályozni, illetve egyéb alternatív szerződéses megállapodásokat is köthetnének.
A házasság felbontása mindenhol engedélyezett Európában, 1997 márciusától még Írországban is. Az Olaszországban vagy Spanyolországban egykor fennálló jelentős különbségek már nem léteznek és az uniós tagállamok belső jogában is a válást illetően konszenzus alakult ki. A válás okait illetően a házasság helyrehozhatatlan megromlásának indoka széles körben elfogadottá vált. Ugyanígy elterjedt az a rendszer is, amely a közös megegyezésen alapuló válás mellett ismeri a csupán az egyik házasfél kérelmére indult, illetve csupán az egyik házasfél hibáján alapuló bontást is (pl. Ausztria, Belgium vagy Franciaország). Ezzel szemben Németországban, illetve Angliában kizárólag egyetlen fajtája ismert a válásnak. Az Európai Családjogi Bizottság 2003 márciusában a szakértői csoport tagjainak részvételével megtartották azt a konferenciát, amelyen a nemzeti jelentések alapján megfogalmazott bontójogi alapelvek tervezetét vitatták meg. Ami a bontójogi rendszert, illetve volt házastárs tartásának kérdéskörét illeti, aligha egyszerű feladat a közös elvek, pontok kimunkálása, hiszen míg Európa egyik országában elegendő a bontáshoz, ha azt a házastársak egyike kéri, addig a másig országban méltányossági alapon is elutasítható a bontókereset.37
Az élettársi kapcsolat egységes megítélésében előrelépés tapasztalható. Az alapvető kérdés úgy fogalmazható meg, hogy a házassági együttélésre vonatkozó jogszabályokat milyen terjedelemben lehet alkalmazni a házasság nélkül együtt élő párokra. Svédország például a legfontosabb kérdésekben azonos elbánást biztosít. Más országok (pl. Németország) azonban kitértek az egységes szabályozás elfogadása elől.
A törvénytelen gyermekek jogegyenlősége a családjogban mindig is nagy fontossággal bíró kérdés volt. Ezt támasztja alá nemcsak az ENSZ Gyermekek Jogairól szóló Egyezménye, hanem az Európa Tanács még 1975-ben elfogadott, a Házasságon Kívül Született Gyermekek Jogi Helyzetével foglalkozó Egyezménye is. A "törvénytelen" családot éppúgy védelmezni kell, mint a törvényest, illetve a házasságban vagy házasságon kívül született gyermek között különbségtétel jogellenes. Ennek ellenére egyes országokban a törvénytelen gyermekek helyzete még mindig nem javult számottevően.
Az örökbefogadás jogát napjainkban az örökbefogadási eljárás megkönnyítése irányába ható mozgalom jellemzi. Bizonyos egységesség ezen a területen már felfedezhető az 1967-ben született Európai Örökbefogadási Egyezmény aláírói között. Ez az egyezmény csak a teljes örökbefogadást teszi lehetővé, mely a vérszerinti kapcsolat teljes megszakítása révén az örökbefogadó családjába történő "teljes" bekerülést célozza. Számos, jogi hagyományaihoz ragaszkodó európai állam azonban az örökbefogadás más formáját is elismeri.38
Hosszútávon tehát elengedhetetlen az uniós tagállamok közötti egységes családjogi szabályok megalkotása, a nemzetközi ítéletek elismerése, a házassággal, szülői felügyelettel illetve örökbefogadással kapcsolatos "jogösszeütközések" okozta problémák megoldása miatt.
Ennek szellemében az elmúlt évtizedekben a családi jog területén az Európa Tanács jelentős jogalkotói tevékenységet fejtett ki. E tárgykörben kiemelt jelentőséget fordított a reformok szükségességére és nagyszámú nemzetközi jogi dokumentumot (egyezményt, határozatot, ajánlást és rendeletet) alkotott. Az Európa Tanács valamennyi nemzetközi jogi eszköz kidolgozása során a család és különösen a gyermek érdekeinek védelmére törekedett. Ennek érdekében mindenekelőtt megfelelő kifejezések bevezetését tartotta szükségesnek.39 Az Európa Tanács tevékenysége a nemzetközi jogi dokumentumokban öltött testet, melynek sokfélesége az alábbi formákban tükröződik:40
a) Az európai igazságügy-miniszterek az elmúlt évtizedekben több konferenciát tartottak, melyeken számos családi jog tárgykörébe tartozó kérdéskört vizsgáltak meg. Ezek közül érdemes kiemelni az 1976-os konferenciát, ahol a miniszterek ajánlást fogalmaztak meg az Európa Tanács Miniszteri Bizottságához annak tanulmányozása céljából, hogy milyen lépéseket kell és lehet tenni a családi jog európai szintű harmonizációja érdekében tekintettel - egyebek mellett - a családnak, mint a társadalom alapvető egységének jelentőségére. Az 1988-as konferencián a miniszterek a gyermekek érdekeinek kérdését vizsgálták, melyet követően a Miniszteri Bizottság a tagállamok kormányainak figyelmébe ajánlotta, hogy ratifikálják azokat az egyezményeket és megállapodásokat, amelyeket a magánjog területén kötöttek, különösen amelyek a gyermekek érdekeit védik.
b) A Parlamenti Közgyűlés számos ajánlást készített a Miniszteri Bizottságnak javasolva, hogy milyen területeken kezdjék el a jogharmonizációs munkát.41 1979-ben hozott ajánlásában arra hívta fel a Miniszterek Bizottságnak figyelmét, hogy tegyen lépéseket a gyermekek jogaival kapcsolatos európai charta megalkotására, amely különösen a gyermekek jogi helyzetével, a gyermekekkel szembeni erőszakkal, a gyermek-prostitucióval és pornográfiával, a gyermek munkájával és a gyermek társadalmi, egészségügyi védelmével és testi nevelésével foglalkozzék.
c) A Miniszteri Bizottság által kidolgozott Ajánlások számos területen segítették az egységes szabályozást.42 Igen nagy jelentőséggel bírnak a családi jogi tárgyú nemzetközi egyezmények is, melyek az azt aláíró államok részére határoznak meg kötelező rendelkezéseket. Ezek közül is ki kell emelni az Emberi Jogok Európai Egyezményét (1950),43 az Európai Szociális Chartát (1961),44 az örökbefogadásról szóló Európai Egyezményt (1967), a házasságon kívül született gyermekek jogállásáról szóló Európai Egyezményt (1975). Fontos megemlíteni még a gyermekek feletti felügyeletre és a felügyelet helyreállítására vonatkozó határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló Európai Egyezményt (1980), és a gyermekek jogainak gyakorlásáról szóló Európai Egyezményt. 1998. május 28-án írták alá a tagállamok az Egyezményt a joghatóságról és a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról házassági ügyekben, melyet a perjogi szakirodalom Brüsszel II-nek nevezett el. Ez a nemzetközi szerződés azonban nem lépett hatályba, mert az Amszterdami Szerződés hatálybalépése után kívánatossá vált, hogy a megváltozott jogalkotási metódusra tekintettel felváltsa egy kötelező és közvetlenül alkalmazandó közösségi norma. Ez lett az 1347/2000. EK Tanács Rendelet, amely lényegében átvette az Egyezményben foglaltakat.45 Emellett 2003-ban írták alá az Unió tagállamai az 1996-ban született Hágai Egyezményt a joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról a szülői felelősség és a gyermekek érdekében elrendelhető intézkedések tárgyában.46 A nemzetközi családjog egységesítése az Európai Unión belül eddig szinte kizárólag az egyezmények alkalmazása útján volt elérhető. A különböző családjogi tárgyú egyezmények tervezetének elkészítése és a rendelkezések elfogadása körében tapasztalható közömbösség azonban, párosulva a ratifikáláshoz fűződő csekély eséllyel és azzal, hogy a keretjellegű előírásokat sokszor nem töltik ki az egyes aláíró államok részletes szabályokkal, azt sejtetik, hogy a családjog hasznos és hatékony egységesítése kizárólag ezen a módon nem érhető el.
d) Az Európa Tanács keretében a családjog területén eddig végzett munkák többségét a Családjogi Szakértők Bizottsága dolgozta ki. Emellett persze más bizottságok is foglalkoznak bizonyos szempontból családjogi témákkal.47 A Családjogi Szakértők Bizottságának feladata a családjoggal kapcsolatos azon problémák összegyűjtése és vizsgálata, amelyek európai szintű cselekvést igényelnek. Ez a bizottság dolgozta ki a gyermekek jogairól szóló európai egyezményt is. Az Európai Családjogi Bizottságot (Commission on European Family Law) több ország hat családjogász professzora hozta létre 2001 szeptemberében Utrechtben azzal a meggyőződéssel, hogy Európában nemcsak személyek lépik át egyre szabadabban az országhatárokat, hanem családi viszonyaik is, így egyre jobban szaporodnak azok a jogalkalmazói feladatok, amelyek megoldásához gyakorlatilag nem elég egy-egy ország jogrendszerére tekintettel lenni. Álláspontjuk szerint nélkülözhetetlen a családjogi jogharmonizáció megteremtése, mert ennek előmozdítása sem a nemzetközi magánjogtól, sem, sem az Európai Unió, sem pedig az Európa Tanács jogalkotásától és jogalkalmazásától nem várható. A Bizottság célja, hogy az európai szabályozásokra tekintettel kikristályosítsa azokat a különböző családjogi rendszereket átható alapelveket, főszabályokat, amelyek egyfelé mutatnak, s melyek alapján kidolgozhatók az európai családjog alapelvei. A Bizottság munkájának alapja a jogösszehasonlítás, melynek alapjául a kiválasztott európai országok szakértői által készített nemzeti jelentések szolgálnak.48
Azt is meg kell azonban állapítanunk, hogy az európai magánjog egységesítéséből folyó jelen vitában a családi jog csupán kiegészítő szerepet tölt be.
Jelentős lépésként könyvelhető el azonban, hogy 2004. november 4-én és 5-én az EU tagállamainak állam- és kormányfői elfogadták az elkövetkező öt évre szóló ún. Hágai Programot, mely a polgári jogi ügyekben való igazságügyi együttműködés terén az elkövetkezendő öt évben mindenekelőtt a családjog és az öröklési jog aktuális kérdéseire koncentrál, és egyben felkérte a Bizottságot - többek között - az alábbi családi jogi jogterületekre vonatkozó konkrét javaslatok benyújtására:
- 2005-ben a tartással kapcsolatos határozatokra vonatkozó elismerési és végrehajtási szabályok kidolgozása,
- a házasság felbontásával kapcsolatos anyagi jogi szabályok összeegyeztethetőségéről szóló Zöld Könyv (Róma III.) 2005-ben és
- 2006-ban a házassági vagyonjogi kérdésekre vonatkozón a Zöld Könyv elkészítése, mely rendezi az elismerési és végrehajtási kérdéseket egyaránt.
Elmondható tehát a jogegységesítés kérdését illetően, hogy "A családjogi harmonizáció vonata elhagyta az állomást."49 ■
JEGYZETEK
1 Az utólagos házasság, illetve az államfői kegyelemmel történő törvényesítés hatálya azonban nem terjedt ki a házasságtörésből származó és az olyan gyermekekre, akiknek szülői között a fogamzáskor a vérrokonság vagy az egyenes ágbeli sógorság felmentés alá nem eső bontó akadálya állt fenn. Pap Tibor: A házasságon kívüli leszármazásra vonatkozó jogalkotás fejlődése. In: Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata Tankönyvkiadó Budapest 1965. (Papp III.) 4-5. p.
2 Az általában igen alacsony mértékben megállapított tartás mértéke az apa vagyoni és kereseti viszonyaihoz és az anya társadalmi állásához igazodott, az apa társadalmi állása nem jöhetett figyelembe. Pap III. 6. p.
3 Az örökbefogadónak cselekvőképesnek és 16 évvel idősebbnek kellett lennie. Az Optk. 18 év korkülönbséget kívánt meg, és 50 éven aluli személy, továbbá akinek már volt gyermeke nem fogadhatott örökbe. A házastársak egymásra tekintet nélkül, de közösen is fogadhattak örökbe. Csizmadia Andor-Kovács Kálmán-Asztalos László: Magyar állam- és jogtörténet (szerk. Csizmadia Andor) Tankönyvkiadó Budapest, 1978. (Csizmadia-Kovács-Asztalos) 424. p.
4 A nemző apa és a házasságon kívül született gyermek közötti vérrokonságnak egyetlen helyen tulajdonított jelentőséget a jogszabály, mégpedig a házassági akadályok körében.
5 Nizsalovszky Endre: A család jogi rendjének alapjai. Akadémiai Kiadó Budapest 1963. 229. p.
6 Olyan férfi apakénti bejegyzésére is módot adtak, aki ellen a bíróság a gyermek javára azért állapított meg korábban tartási kötelezettséget, mert az anyával a fogamzási időben nemileg érintkezett. Pap III. 8. p.
7 A 7 éves, illetve annál fiatalabb gyermekeket rendszerint az anyja, a 7 évesnél idősebb fiút rendszerint az apa gondviselésére kellett bízni. Ha a gyermek apjának vele közös háztartásban élő házastársa nem volt a gyermek anyja, a gyermeket az apa gondviselésére csak akkor lehetett bízni, ha ez a házastárs is hozzájárult és az intézkedés a házasságból származott gyermekek jogos érdekeivel nem állt ellentétben. Patriász István: A szülők és gyermekek közötti új viszonyok jogi szabályozása; a szülői felügyelet. In: A magyar családi jog főbb kérdései (Szerk. Vas Tibor-Pap Tibor) Jogi és Államigazgatási Könyv- és Folyóiratkiadó Budapest, 1953. (Patriász) 90. p.
8 A Csjt. az apasági vélelmek közül elsőként jelölte meg a házasságon alapuló apasági vélelmet [Csjt. 35. § (1) bekezdés]. A nem házasságból született gyermek apaságára vonatkozó vélelemnek három esetét szabályozta: a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot [Csjt. 37. § (1) bek.]¸ az apaság bírói megállapítását (Csjt. 38. §), és az utólagos házasságkötésen alapuló apasági vélelmet (Csjt. 39. §)
9 Bacsó Jenő: Bevezetés. In: A Családjogi Törvény Magyarázata (szerk. Szigligeti Viktor) KJK Kiadó Budapest 1971. 23. p.
10 Pap Tibor: Magyar Családjog. Tankönyvkiadó, Budapest, 1982. (Pap I.) 71-72. p.
11 Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényt módosító 1998. évi XXXVII. törvény.
12 Filó Erika-Katonáné Pehr Erika: Gyermekvédelem, gyámügy HVG-ORAC Kiadó Budapest, 1998. (Filó-Katonáné) 160. p.
13 Filó-Katonáné 161. p.
14 Első írásos emlékünk 1740-ből származik a Nemcsó községben létrejött árvaházról. Filó-Katonáné 160. p.
15 Csizmadia-Kovács-Asztalos 402. p.
16 Ennek oka lehetett az, hogy az apa meghalt, vagy az apa az atyai hatalmat gyakorolni nem tudta, és gyámság alatt álltak a törvénytelen származásúak is. Csizmadia-Kovács-Asztalos 425. p.
17 Nem viselhettek gyámságot többek között a nők (kivéve az anyák), a szerzetesek, a botrányos életűek, a csőd alatt állók, akiket hivatalvesztésre vagy szabadságvesztésre ítéltek. Csizmadia-Kovács-Asztalos 425. p.
18 Az 1877. évi XX. törvénycikk 1878. január hó 15. napján lépett hatályba.
19 Első fokon a törvényhatóságok és a megyei városok, illetve a községi árvaszékek jártak el. Az árvaszék munkáját a közgyám, az árvaszéki tiszti ügyész, az árvaszéki hiteles szakértő, a számvevő és a gyámpénztár segítette. Másodfokon a a törvényhatósági közigazgatási bizottságok jártak el, illetve a belügyminiszter a bizottság határozatai ellen benyújtott fellebbezéseket bírálta el. Filó-Katonáné 255. p.
20 Filó-Katonáné 255. p.
21 A Gyt. már biztosított bizonyos jogosítványokat a nem teljesen cselekvőképes személyeknek. Így pl. a 12 éves gyermek királyi közjegyző előtt szabadon végrendelkezhetett. A 14. életévét betöltött önmagát fenntartani képes kiskorú szabadon rendelkezhetett azzal a vagyonnal, amit munkája révén szerzett. A 16. életévét betöltött kiskorú pályaválasztását illetően atyja terveivel egyet nem értő kiskorú gyámhatósági előterjesztést tehetett. Zámbó Géza: A gyermekvédelmi gyámság (Történeti gyökerek, jelenkori problémák és lehetséges jövőképek) Szeged 2004. PhD értekezés (Zámbó) 47. p.
22 A gyámhatóság szüntette meg az atyai hatalmat, ha az atya a gyermeke tartását, nevelését teljesen elhanyagolta, veszélyeztette a gyermek erkölcsiségét, testi jólétét, vagy a hanyag vagyonkezelés miatt a gyermek vagyonának állagát veszélyeztette. Zámbó 49. p.
23 Filó-Katonáné 161. p.
24 Filó-Katonáné 161. p.
25 Csizmadia-Kovács-Asztalos 623. p.
26 Patriász 80. p.
27 Filó-Katonáné 162. p.
28 Patriász 82. p.
29 Pap I. 71-72. p.
30 Ennek értelmében a gyermek veszélyeztetettségéhez és a szülő felelősségéhez igazodva a gyámhatóság a gyermeket több módon emelhette ki a családból. Meghatározta az intézeti nevelés, illetve az állami nevelés fogalmát és eseteit.
31 A Gyermekvédelmi Egyezmény hazánkban az 1991. évi LXIV. törvénnyel került kihirdetésre.
32 Pl. a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozathoz, illetve az utólagos házasságkötéssel keletkező apasági vélelemhez kell a 14. életévét betöltött gyermek hozzájárulása. Gyermek elhelyezési, illetve elhelyezés megváltoztatása iránti perben részletesen szabályozza a gyermek közvetlen, illetve közvetett meghallgatásának lehetséges és kötelező esetköreit. Sebestyén Tamás: A családjog alapelvei. In: A Családjogi Törvény Magyarázata (szerk. Sári Péterné Vass Margit) KJK Kiadó Budapest 2001. 51. p.
33 Filó-Katonáné 163. p., 255-257. p.
35 Filó-Katonáné 169. p.
36 Kőrös András: "Fontolva haladás" - az új Ptk. Családjogi Könyve 1. Rész: Az élettársi jogviszony szabályozásának szakértői javaslata. In: Családi Jog 2005/2. (Kőrös I.) 1. p.
37 Szeibert Orsolya: Úton az európai családjog felé. In: Családi Jog 2003/3-4. (Szeibert) 8. p.
38 Dieter Martiny: Family Law and Law of Succession. Towards a European Civil Code. Editors: A. Hartkamp, M. Hesselink, E. Hondius, C. Joustra, E. du Perron, Ars Aequi Libri 1998.
39 Ezért pl. úgy találta, hogy a "szülői felügyelet" (custody) elnevezést a "szülői felelősség" (responsibility) fogalommal kell felváltani, mivel ez utóbbi jobban kifejezésre juttatja azt a követelményt, hogy a szülőknek jogaikat és kötelezettségeiket a gyermek érdekében és nem saját érdekükben kell gyakorolniuk. Hasonlóképpen az Európa Tanács a "törvénytelen gyermek" megjelölés helyett a "házasságon kívül született gyermek" szavakat használja. Kőrös András: Az Európa Tanács tevékenysége a családjog területén. In: Emberi Jogi Füzetek. A Bírósági Határozatok melléklete 1999/3. HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest 1999. (Kőrös II.) 4. p.
40 Kőrös II. 4-10. p.
41 Ilyenek pl. a gyermektartásdíj állam általi megelőlegezése [R 869 (1979)], a gyermek-jólét, a kiskorúakról való gondoskodás és a gyermek intézeti nevelése [R 1071 (1988)], gyermekek jogai [R 1121 (1990)], európai stratégia a gyermekek érdekében [R 1286 (1996)] stb.
42 Ilyenek pl. a nagykorúsági korhatárokról [ R (72) 29], a gyermekek eredeti családján kívüli elhelyezéséről és a nevelő családokról [R (77) és R (87) 6], a gyermekeknek a rossz bánásmód és az erőszak elleni védelméről [R (79) 17 és R (85) 4], a szülői felügyeletről [R 84 (4)], a házastársak polgári jogi jogegyenlőségéről [R (78) 37], a házasság felbontását követő juttatásokról [R (89) 1] stb.
43 Ezt az Egyezményt - melyet az európai alapjogok alkotmányának is tekintenek - minden tagállam ratifikálta. Az Egyezmény 8. cikkelye megköveteli a magánélet és a családi élet tiszteletét, 12. cikkelye a házassághoz való jogot védi, a 14. cikkelye pedig megtiltja a házasságon kívül született gyermekek hátrányos megkülönböztetését.
44 A charta számos cikket tartalmaz, amelyek szociális védelmet nyújtanak a családnak. Ilyenek különösen: a 7. cikk: a gyermekek és a fiatal felnőttek védelméhez való jog, a 16. cikk: a családok joga a szociális, jogi és gazdasági védelemre, a 17. cikk: az anyák és gyermekek joga a szociális és gazdasági védelemre.
45 A Rendelet a házasság felbontásával, a különéléssel illetve a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos eljárásokra korlátozódott, és csak annyiban terjedt ki a házastársak gyermekei feletti szülői "felelősséggel" kapcsolatos kérdésekre, amennyiben azok a házassági perhez kapcsolódtak. Ezt módosította a 2201/2003. számú EK-rendelet, mely egy kibővített alkalmazási területen 2004. augusztus 1-jén váltotta fel a korábbi Brüsszel II. Rendeletet. Wopera Zsuzsa: A családjogi ügyekben való igazságügyi együttműködés tendenciái az Európai Unióban. In: Családi Jog 2004/3. (Wopera) 7-8. p.
46 Az Európa Tanács úgy ítélte meg, hogy az Egyezmény nagymértékben hozzájárul a gyermekek nemzetközi szintű védelméhez, ezért kívánatosnak tartotta, hogy rendelkezései minél hamarabb alkalmazhatók legyenek a tagállamok számára. Ebben az egyezményben került először meghatározásra a szülői felelősség fogalma: szülői hatalom vagy más azzal analóg kapcsolat, amely meghatározza a szülő jogait, hatalmát és kötelességeit, törvényes képviseletét vagy gyámságot a gyermek személyét, illetve vagyonát illetően. Az Egyezmény a 18. életévét be nem töltött gyermekek esetén alkalmazható. Wopera 10. p.
47 Pl. a felügyeletről szóló egyezmény bizottsága (T-CC), melyet a gyermekek felügyeletéről és a gyermekek felügyeletének helyreállításáról hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló európai egyezmény rendelkezései alapján hoztak létre. Kőrös II. 10. p.
48 Szeibert 1. p.
49 Az Európai Családjogi Bizottság alapítóinak egyike, Katharina Boele-Woelki fogalmazott így. Szeibert 8. p.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Barzó Tímea egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar
Visszaugrás
