A házasság a civil társadalom egyik olyan alapvető jogintézménye, amelynek állami szabályozása a legújabb korig váratott magára, és mind a mai napig vannak olyan országok, ahol ez a terület megmaradt a szakrális jog keretein belül.
1. A házasság megkötéséhez a jog születésének időszakától vallásos cselekmények kapcsolódtak. A házassági kötelék létrejötte elsősorban családi esemény volt, amely vallásos cselekményekkel, az állam szakrális jogrendjének megfelelően, az adott népben meggyökeresedett formák alapján hozta létre az állam által elismert házastársi kapcsolatot. Ez igaz a keresztény házasságkötésekre is,[1] amelyeknek tartalmi mozzanatát kezdettől fogva az a szentírási mondat adta meg, hogy amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza.[2] A keresztény házasság megkötésére az egyházi közösségen belül került sor, azonban annak hogyanjára vonatkozóan kezdetben nem születtek előírások, a házasságba való kétoldalú beleegyezés kinyilvánításán túlmenően. Külsőleg a konstantini időszaktól az egyház átvette a római jognak a házasság megkötésére vonatkozó néhány szerkezeti szabályát.[3] A házasság megkötésének egységes formai szabályozása egészen a XVI. századig hiányzott, bár a XII. századra a bolognai iskola és III. Sándor pápa (1159-1181) tevékenységének köszönhetően egységesedett a házasság létrejöttére vonatkozó egyházi álláspont (vö. consensus elmélet).[4] A Trentói Zsinat radikális változást hozott a katolikus házasságjogban, hiszen 1563. november 11-én a Tametsi kezdetű dekrétummal kötelezővé tette a házasságkötési formát.[5] Nyilván-
- 184/185 -
való, hogy a protestáns országokban kezdetben nem juthatott érvényre az egyházi házasságkötési rendszer, ám a XVII. században már ezekben az országokban (vö. Poroszország) is kötelező jelleggel írták elő az egyházi esküvőt, büntetés terhe alatt, sőt a XVIII. században már az érvényesség feltételének számított protestáns területen az egyházi forma. A szekularizáció és az állami berendezkedések strukturális átalakulása már előre vetítette, az egyházi intézmények kiszorulását az állami intézményrendszerből és helyettük új, polgári formák bevezetését. A házasságkötés terén ennek lehetősége a XVI-XVII. századra nyúlik vissza (vö. Hollandia, Anglia).[6] Ausztriában II. József vezette be az állami házasságjogot 1783. január 16-án, amellyel együtt továbbra is fennmaradt az egyházi házasságkötés lehetősége.[7] A Code Civil 1804-ben a házasságot már állami intézményként kezelte, amely magában foglalta nemcsak a beleegyezés állami hatóság előtt történő kinyilvánítását, hanem a polgári válást is.[8]
2. Magyarországon a házasságra vonatkozó állami szabályok szükségessége vitán felül állt már a XIX. század végén, amikor a különböző felekezetekhez tartozókra 8 féle egyházi házassági jog vonatkozott,[9] és ezek személyi hatályainak ütközése, valamint egyes különösen problematikus területük - mint például a vegyes házasságok felekezetenkénti rendezése - sok nehézséget okozott. A terület jogi szabályozását jellemző katolikus hegemónia után a szekularizáció felé vezető folyamat első lépése volt a protestáns rendelkezések legitimálása uralkodói intézkedések, majd törvényhozás útján, amely az állam intézkedéseinek betüremkedését is jelentette, például az 1790. évi XXVI. tc. 11. pontja az evangélikusok házassági ügyeit a saját szabályok kialakításáig a világi bíróságok hatáskörébe utalta, bár a döntésnek csakis polgári jogi hatálya volt. Egyébként az említett jogszabályban az állam határozta meg az egyes "határesetek", vagyis a felek vegyes vallása miatt több egyházat is érintő házasságok feletti hatáskört is. A házassági jog forrásai az egyes felekezeti jogok voltak, a házassági bíráskodás és közigazgatás pedig az érdekelt felekezetek szerveinek a hatáskörébe tartozott.
Ehhez képest hozott új szabályokat az egy időben életbe lépő házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. (HT.) és az állami anyakönyvekről szóló 1894. évi XXXIII. tc. (Atv.). Ezek a házassággal kapcsolatos jogalkotási, igazságszolgáltatási és közigazgatási hatáskörök tekintetében állami monopóliumot vezettek be, azaz a kötelező polgári házasság intézményét. A HT. 29. § szerint a házasságot polgári tisztviselő előtt kell megkötni. Ilyen tisztviselő a 29. § taxatív felsorolása alapján az anyakönyvezető, a törvényhatóság első tisztviselője, a főszolgabíró, egyes meghatározott polgármesterek illetve diplomaták. Ezek illetékessége területi alapú, olyannyira, hogy az egyházjoghoz hasonlóan a HT. is érvénytelennek (semmisnek) mondja a nem a helyileg illetékes tisztviselő előtt kötött házasságot.[10] A semmisséget meghatározott személyek által indított semmiségi perben kell ki mondani, ami által a házasság meg nem kötöttnek tekintendő.
Polgári tisztviselő előtt kötöttnek számít a házasság, ha a személy, aki előtt kötötték, a közhiedelem szerint polgári tisztviselő, ha viszont nem ilyen előtt történt a házasságkötés, akkor (...) "a törvény erejénél fogva semmi vonatkozásban sem tekintik házasságnak.[11] Ezzel tehát kifejezetten kimondatott a csupán a lelkész előtt kötött házasság polgári jogi érvénytelensége. A törvény vétség miatt 1000 koronáig terjedő pénzbüntetéssel rendeli büntetni azt a lelkészt, illetve vallási szertartás teljesítésére jogosult olyan személyt, aki a polgári kötés igazolása nélkül egyházi házasságkötésnél közreműködik, a visszaesőket pedig ugyanezen összegű pénzbüntetés mellett akár kéthavi fogházzal is. Ha kiderül, hogy a házasságot anyakönyvvezető előtt mégis megkötötték, a büntetés kihágásért háromszáz koronáig terjedhet. Ezek alól mentességet csak az jelenthet, ha a házasság megkötésére halálveszélyben került sor.[12] Vétség miatt felel, és három hónapig terjedő fogházbüntetéssel és 1000 korona pénzbüntetéssel büntetendő a 124. § alapján az a személy is, aki a törvényben meghatározott valamely akadály - tehát akár a fenti tilalom - tudatában, annak ellenére köt házasságot.
A gyakorlatban ez a rendelkezés olyan szigorúan érvényesült, hogy a bíróság még akkor is alkalmazta, ha az adott országrészben "nagyobb erőhatalom" miatt állami igazgatás nem működhetett. A 6870/1921. M. E. sz. rendelet ezzel szemben az 1918. X. 31-től 1919. VIII. 31-ig kötött házasságra felállítja azt a vélelmet, hogy a bennük közreműködő közeg a közhiedelem alapján állami tisztviselő, s mint ilyen, a HT. 30. § 2. bekezdése alapján az előtte kötött házasság érvényes.[13]
Érdekességként megemlítendő azonban, hogy az állami és egyházi szabályok teljes különválasztása mégsem történt meg ebben a tör-
- 185/186 -
vényben, csak a házasság megkötésének tekintetében. A valamely egyház szabályai által meghatározott bizonyos házassági akadályok ugyanis az állam törvényei szerint is akadályt képeztek. Ilyenek a saját egyház által meghatározott egyházi rend vagy fogadalom miatti házassági akadályok, amelyek az egyházi felsőbbség engedélye nélkül az állam által is recipiáltan tették tilossá a házasságkötést.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
