Tisztelt ünnepelt, tisztelt Professzor Úr, kedves Jóska barátom!
Tisztelt Dékán Úr, tisztelt ünneplő közönség!
Az a megtiszteltetés ért, hogy pécsi büntetőjogász kollégáim felkérésére és meghívására én köszönthetem Földvári József professzor urat, a jubilánst, a 75. születésnapja tiszteletére rendezett egyetemi ünnepségen. Azért mondom, hogy tiszteletére, nem pedig, hogy születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen, mert a 75. évforduló után vagyunk, hiszen a professzor úr ezt a csodálatosan szép és kerek jubileumot október 9-én már betöltötte.
A felkérésnek a protokoll szabályait messze meghaladóan örültem, mert Földvári professzor urat csaknem ötven esztendeje kollégaként is ismerem, tisztelem és szeretem és életútja során számos jelentős megnyilvánulásán személyesen is jelen voltam. Ismeretségünk 1954 őszén, vagy 1955 tavaszán kezdődött, egy Szegeden rendezett OTDK-n. Én akkor a szakma legfiatalabb tanársegédje voltam, 1954. április 13-án kerültem az ELTE büntetőjogi tanszékére mint tanársegéd. Szegeden akkor két fiatal nagyágyúval ismerkedtem meg, Földvári József és Tokaji Géza tanársegéd urakkal. Néhány esztendővel később pedig jelen voltam az ELTE jogi karán az I. sz. tanteremben, ahol Földvári József kandidátusi értekezését védte meg. A számos és rendszeres találkozás a kölcsönös információcsere, az egyetemi rendezvények sokasága rajzolta ki előttem azt a sorsot, azt a barátot, azt a jelenséget, aki számomra a Földvári Jóska.
Nagy szavakat használtam, azt mondottam sors, és azt állítottam, hogy jelenség.
Földvári József 1926-ban született és 1951-ben avatták doktorrá. 1951-ben lett tanársegéd, 1957-ben adjunktus, 1962-ben docens, majd 1968-ban egyetemi tanár. 1958-ban védte meg kandidátusi értekezését, 1972-ben szerzett akadémiai doktori fokozatot. Gimnáziumi és egyetemi tanulmányainak időszaka és tanársegédi működésének korszaka a magyar történelem legsötétebb évtizedeire esik. Olyan korszakra, amelyben különböző izmusokat hirdető gonosz ideológiák jegyében sötét hatalmak más-más színű zászlókat lobogtatva harcba indultak az emberi élet, az emberi szabadság és méltóság ellen, a lelkiismeret, -a vallás-, a gondolat- és a sajtószabadság ellen, a gyülekezési és az egyesülési jog ellen, a tulajdon, a magánleik és a szabad lakhely megválasztás ellen. Ideológiai kényszer alá helyezték a tudományt, ellenőrzésük alá vonták az oktatást és az igazságszolgáltatást.
Ebben a drámai történelmi környezetben nehéz volt pályát választani és nehéz volt életutat, sorsot elfogadni. Aki a jogtalan jog és a bűnbe esett igazság korszakában vállalta a büntetőjogász címet és a jogász oktatói hivatást, az vagy nem reménykedett semmiben és az üvegfal védelmét kereste, vagy hitt abban, hogy egyszer elfárad a vész haragja és a jog és az igazság rehabilitációjában neki személyes feladata van. A Földvári hitt abban, hogy a jövő - ha hosszabb időbeli távlatokban is, de - alakítható lesz. Hitt abban, hogy az egyetemi ifjúság formálása bár távolibb időbeli késleltetéssel, egyben a jövő alakítása is. Földvári professzor úr hitt ebben a jövőben, a jog majdani uralmában, az erkölcsi és jogi értékek felemelkedésében
A Földvári-életút ezt a hitet és ezt a törekvést tükrözi. Említettem 1958-ban védte meg kandidátusi értekezését, amelynek kibővítése az 1962-ben megjelent monográfia. Mint ismeretes címe: Az egység és a halmazat határesetei a büntetőjogban. Földvári a címbeli téma kereteit messze meghaladóan mélyreható áttekintést ad a teljes bűncselekmény tanról. Bemutatja a bűncselekménytan történeti kialakulását és fejlődését, kibontja a cselekmény, a tényállásszerűség, a társadalomra veszélyesség és a bűnösség fogalmát. A cselekménytani elméletek keretében bemutatta az akkor újszerű finális cselekménytant és általában a nyugati - II. világháború utáni - tudományfejlődést és visszatekintett a szocializmus kora előtti uralkodó külföldi és hazai nézetekre. Viski László monográfiája mellett a Földvári-monográfia volt az, amely feltámasztotta a a mellőzött büntetőjogi dogmatikát és időbeli felzárkózást biztosított az éledező tudományos gondolkodás számára. Földvári működésének jelentősége abban állott, hogy Viskivel együtt - de egymástól függetlenül - olyan munkát végeztek el, amelyet náluk idősebb professzoroknak kellett volna elvégezniök. Olyan tudományos tevékenység kezdetét jelentette munkásságuk, amelyet évtizedekkel később Szabó András "a dogmatika szabadságharcának" nevezett.
Évtizedeken át a bűncselekmény tana, illetőleg a bűncselekménytan dogmatikai kérdései voltak azok a "dobozok", amelyeket lehetett csereberélni és lehetett tartalmukat rakosgatni. Ebben a látszólag öncélú
- 101/102 -
világban, a jogi fogalmak jelentéstartalmának feltárásában és rendszerbeli elhelyezésében, egy logikailag ellentmondásmentes gondolati rendszer kiépítésében lehetett kifejezni azokat a követelményeket, amelyek végül is kizárták, vagy megnehezítették a bírói önkényt és megvetették a korabeli törvényesség alapjait, végső soron megalapozták a hatvanas évek első harmadától kezdődött jogbiztonságot.
Ennek a jogbiztonságnak az egyik logikai feltétele volt a cselekmény társadalomra veszélyességének a megfelelő kezelése. Mint ismeretes, a cselekmény társadalomra veszélyessége a szocialista büntetőjogban először politikai fogalom volt és a személyi társadalomra veszélyességgel összefüggésben egy politikai szempontú tettes büntetőjog kialakulásának lehetőségét rejtette magában. A személyi társadalomra veszélyesség leszakítása és háttérbe szorítása, az így magányossá vált cselekményi társadalomra, veszélyesség dogmatikai szempontú megszelídítése Földvári említett monográfiájában központi jelentőségű. Földvári a cselekmény társadalomra veszélyességét a jogtárgysértés, vagy veszélyeztetés fogalomkörébe utalja és lényegében a materiális jogellenességgel azonosítja. Ebben a megközelítésben a tényállásszerűség a formális jogellenesség, a társadalomra veszélyesség pedig a materiális jogellenesség megfelelője.
A látszólag csak joglogikainak, illetőleg rendszertaninak tűnő problémák mikénti megoldása hatásában megásta azt a medret, amelyben az ítélkezési gyakorlat a jövőben, lényegében a rendszerváltásig terjedő időszakban folyt. Másrészt azt az újszerű fogalomalkotást, amelynek ki kellett fejeznie a kapcsolatot a hivatalos szocialista elmélettel, összefüggésbe tudta hozni a nyugati tudománnyal. Ez a kapcsolatba hozás a magyar büntetőjog tudomány konvertálhatóságát teremtette meg. Ez a konvertibilitás mutatkozott meg pl. abban, hogy a nemzetközi büntetőjogi társaság - létezése óta először - 1974-ben Magyarországon rendezte meg világkongresszusát.
Ez a folyamat azzal fejeződik be, hogy a büntetőjog-alkotás és jogalkalmazás területén a több évtizedes magyar dogmatikai kultúra biztosította a zökkenőmentességet a rendszerváltozás időszakában.
Nos, a Földvári-életútban nagy jelentőségű a dogmatika és dogmatikai témaválasztás. A büntetőjog általános részének egyik területe a bűncselekmény tan, a másik a büntetés tana. Földvári József a "büntetés tana" című, 1970-ben megjelent monográfiája mutatja, hogy a szerző tudományos érdeklődése a teljes általános részre terjed ki. Ez a mű is szinkronba került a nyugat-európai trendekkel, hiszen a büntetés tana ott is csak később zárkózott fel a bűncselekménytanhoz. A bűncselekménytan körébe eső tevékenysége Földvárinak az a szakvélemény is, amelyet az Alkotmánybíróság számára a halálbüntetésről szakértőként adott.
Megjegyzendő, hogy a halálbüntetés eltörlésének kérdését erkölcsi-politikai kérdésnek, nem pedig szoros értelemben vett szakmai kérdésnek tekintette.
Minden jogtudományi ágazatnak, így a büntetőjog tudományának is van története, dogmatikája és politikája. A tudománytörténet a múlttal, a dogmatika a jelennel, a politika a jövővel foglalkozik. Ezek az időalakok szűkülő-táguló kategóriák, hiszen a történelmi múlt is átnyúlik a jelenbe és a dogmatika is kifejezésre juttatja a maga de lege ferenda következtetéseit. Ami pedig a kriminálpolitikát illeti, a törvényhozásra vonatkozó következtetései a jövő időalakjában helyezkednek el, abban a körben pedig, amelyben a joggyakorlatot kívánja befolyásolni, a jelenben érvényesül. Földvári József érdeklődése a kriminálpolitikára is kiterjed t, Kriminálpolitika c. műve 1987-ben jelent meg. Felismeri azt az ellentmondást, amely a dogmatika és a kriminálpolitika között feszül.
A dogmatika célja a formális jogbiztonság megteremtése, ami egyben a jogállamiság feltétele; ez a jogbiztonság a bűnözőt is megilleti. A dogmatika és a garanciák rendszere a bűnözők Magna Chartája. Ezzel szemben a kriminálpolitika célja a bűnözés visszaszorítása, az a világítótorony, amely a törvényhozás és a joggyakorlat számára utat mutat. Ám ennek a kriminálpolitikának a hatásosságát éppen a Magna Charta fékezi le. Művében megkülönbözteti a törvényhozás, a jogalkalmazás és a büntetés-végrehejtás kriminálpolitikáját.
Földvári tevékenysége nem korlátozódott a büntetőjog általános részére és a kriminálpolitikára. Szakirodalmi, tankönyvírói tevékenysége kiterjedt a különös részre is. E körben monográfia az 1966-ban megjelent Igazságszolgáltatás elleni bűntettek. A különös rész teljes anyagának feldolgozását pedig tankönyvek és jegyzetek száma jellemzi.
Továbbfejlesztve a témát, Földvári működése nem merült ki a büntetőjog általános és különös részében és a kriminálpoltikában. Érdeklődése és irodalmi tevékenysége kiterjed a kriminológiára is, amelynek területén egyetemi jegyzetnek (1966) és egyetemi tankönyvnek (1979) volt a társszerzője. A kriminológia a bűnözést nem a büntetőjog aspektusából ragadja meg, hanem társadalmi jelenségként fogja fel. Kutatja e társadalmi jelenség individuális és környezeti okait, a bűnözővé válás folyamatát, a személyiségnek a szűrő szerepét a társadalmi hatásokkal szemben. A kriminológia elemzi a mikro- és a makrokörnyezet hatását, elemzi a bűnözés típusformáit, szerkezetét, trendjét.
Földvári munkásságában tehát meghatározó a bűnözés jogszempontú megragadása és a jogdogmatikai gondolkodás, ám teljessé a kép úgy válik, hogy a jogi normák mögött meglátja és kutatja magát a jelenséget. Ám észreveszi, hogy a kriminológia felismerései és tantételei önmagukban nem alkalmasak sem a törvényhozás, sem a joggyakorlat formálására.
- 102/103 -
Tudatában van annak, hogy magából a büntetőjogból sem lehet levezetni nagy ívű de lege ferenda következtetéseket és még kevésbé preventív célú joggyakorlatot. Ebben az összefüggésben a kriminológia és a büntetőjogi dogmatika között jelenti az összekötő kapcsot a kriminálpolitika, amely "világítótoronyként" a törvényhozást és az ítélkezést irányítja. Én ebben a hármas összefüggésben látom Földvári tudományos felismerésének és tevékenységének a lényegét.
A tudomány azonban nem önmagában létezik, hanem az elismerés fényében csillog. Akkor van értéke, ha az a környezet, amelyhez szól, elismeri. Ennek az elismerésnek a legkiemelkedőbb állomása díszdoktorrá avatása. Mint ismeretes, 1993-ban a Bayreuthi Egyetem díszdoktorává avatta. Megjegyzendő, hogy még egész fiatalon, 1962-ben Munka Érdemrendet kapott.
Földvárinak, a tudósnak az elismert tekintélyéhez kapcsolódik az a felkérés, melyet 1989-ben kapott a miniszterelnöktől az 1945 és 1962 között folyt koncepciós elemeket tartalmazó büntetőügyek felülvizsgálatát végző bizottság társelnöki feladatainak ellátására. A bizottság által készített jelentés elméleti megalapozását jelentette a semmisségi törvényeknek.
A tudományos elkötelezettség elismerését jelentette az a már említett felkérés is, amely alapján az Alkotmánybíróság előtt a halálbüntetés eltörlése tárgyában szakvéleményt terjesztett elő.
Mint ismeretes, az alkotmányellenesség kimondását a Halálbüntetést Ellenzők Ligája kezdeményezte. Az Alkotmánybíróság a halálbüntetést eltörölte és ezzel utat nyitott az Európa Tanácshoz és az Emberi Jogok Európai Konvenciójához való csatlakozás számára.
A nagy jelentőségű tudományos megnyilatkozások egyike volt a Konrád Adenauer alapítvány kezdeményezésére rendezett tudományos konferencián az ún. igazságtételi törvény tárgyában a jogbiztonságról, a jogállamról és a visszaható hatályról tartott előadása. Megjegyzem, hogy magam is az egyik előadó voltam.
A Földvári Józsefről, a tudósról alkotott kép ilyen epizódszerű, eseményekhez kötött illusztrálásán túl fontosnak tartom azt az értékelést, amelyet róla a magyar büntető jogtudomány reprezentánsai és a kortársak alkottak. Tudományos tevékenységét mindig valamely fontos téma megragadása jellemezte. A tárgykör feldolgozásában a pontos forráskutatás, a plágiummentesség és a felkutatott forrásanyagnak az olvasóközönség elé tárása karakterizálta. Ismertetéseiben, jellemzéseiben mindig meg lehetett bízni, amit ő megvizsgált, azt tényként el lehetett fogadni.
Erről az alapról indult az önálló véleményformálás, az előbbre lépés, valamely tudományos tantétel kialakítása. Végül az a törekvése, hogy a tantétel hasson a jogalkotásra és a joggyakorlatra. Mindezt visszafogottan, szerényen tette, írásai mentesek voltak a szakmai arroganciától, a kinyilatkoztatástól, vagy az önhittségtől.
Csonka volna a Földváriról alkotott kép, ha őt csak, mint jogtudóst jellemezném. Nem csak kutató volt, hanem elsősorban tanár.
Igazi professzor, akinek élete 1951 óta - különböző sarzsikban -, a katedrán telt el. Fél évszázad a katedrán...A katedrán állni és előadni nem foglalkozás. Hivatás. Olyan mint az egyenruha, nem elég viselni, hinni kell benne. Hinni kell abban, hogy az elhangzott szavak, a kifejtett gondolatok lassan majd lesüllyednek a hallgatók mélytudatába. A felejtés homálya borul rájuk. Ám tudni kell, hogy jogi és erkölcsi dimenziók által kvalifikált helyzetekben ezek az alvó gondolatok a felszínre törnek és hatni fognak. Lehet, hogy évtizedek telnek el, amikor egy előadás gondolata a bírói székben ülő egykori tanítvány döntésében fog megjelenni. Az egyetemi pálya jelentősége abban áll, hogy sok gondolat sok ember agyában fog szunnyadni, de a történelem parancsára, vagy a bekötött szemű istennő hívására elő fog jönni. Ebben az idő és a történelem formálta mederben született meg és működik évtizedek óta a Földvári-iskola...
Gondolom szólnom kell Földvári Józsefről, az "egyetemi emberről". Az menjen egyetemre, aki nem kibekkelni akarja az éveket, hanem részese akar lenni egy egyetemi karriernek. Ugyanis az tudja előbbre vinni a világot, akinek ez a maga környezetében hatalmában áll. A nézőtérről csak bekiabálni lehet, de játszani a pályán kell...Földvári egyetemi pályafutásához tartozik, hogy 1971-től 1974-ig Pécsett az Állam- és Jogtudományi Kar dékánhelyettese, majd az 1974-75. tanév dékánja volt. Ezt követően kilenc éven át, 1975-től 1984-ig a Pécsi Tudományegyetem rektora lett.
Az előzőekben Földvári Józsefről, a tudósról, az egyetemi tanárról és az egyetemvezető szakemberről beszeltünk. Közéleti szereplései körében utalnom kell arra is, hogy 1975-1980 közötti országgyűlési ciklusban képviselő volt, az Országgyűlés Jogi Igazgatási és Igazságügyi Bizottságának tagja. Meggyőződésem, hogy képviselői mandátuma és a Janus Pannonius Egyetem igazi univerzitássá fejlődése között összefüggés volt...
Tisztelt jubiláns, Kedves Jóska!
Abban a csodálatos helyzetben vagy, hogy fél évszázad jogászgenerációjának egy tekintélyes része, elsősorban azok, akik Pécsett végeztek, tanítómesterüknek tekintenek. Büszkén mondják, hogy a Földváritól tanulták a szavak erejét és ismerték meg a gondolat hatalmát...A Földváritól tanultak munkaszeretetet és utánozni való határozottságot és kedvességet. Mi, kortársaid is élvezzük azt a derűt, amely belőled árad,
- 103/104 -
azt a mosolyt, ami szemeidből csillog. Mi, akik itt vagyunk, büszkék vagyunk arra, hogy barátaid lehetünk. Kívánom Neked, hogy ez a 75 év életednek és pályafutásodnak csak egy állomása legyen. Olyan, amelyről a 80. születésnapodon beszédet mondó valamelyik kolléga csak mint egy intermezzóról emlékezik meg és majd sorolja ezután az újabb könyveket és az újabb kitüntetéseket...
Kívánom, hogy Professor Emeritusként tanítsd tovább az egyetemi ifjúságot és keltsd fel bennük is - úgy ahogyan ezt fél százada szoktad - a tudomány szeretetét
Létezik egy kínai közmondás, amely a rövid távú, a középtávú és a hosszú távú befektetésekről szól. Én ennek az utolsó állítását fogom elmondani a Földvári-életút jellemzésére:
"Ha jövőt akarsz, nevelj ifjúságot!" ■
JEGYZETEK
* Elhangzott 2001. december 4-én, a 75 éves Földvári József professzort köszöntő ünnepi ülésen
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár (Budapest).
Visszaugrás
