Jól sáfárkodtak talentumaikkal a természetjogász professzorok Belgiumban, ahol egy ideje néhány jogi karon e jogfilozófia újra kötelező stúdium. Xavier Dijon professzor Természetjog. A jog kérdései1 című, több mint hatszáz oldalas könyve nemcsak e tantárgyreform természetes hozadékaként felmerülő oktatási igényeket elégíti magas színvonalon, hanem mint elmélet is figyelemfelkeltő. Dijon emblematikus figurája annak a hagyománynak, amit Belgiumban Dabin és Leclerq, Franciaországban Villey és Markain, Ausztriában Messner vagy Verdross, Magyarországon pedig a kiváló (és kevéssé ismert) Horváth Sándor képviselt.
Dijon éppoly könnyedén, s komolyan tárgyal meg a jogfilozófia, jogösszehasonlítás vagy a jogtörténet által felvetett kérdéseket, mint ahogyan beszámol a természetjogi reflexió lehetőségeiről a család- és büntetőjogban, kötelmi jogban vagy alkotmányjogban. E recenzió keretei közt azonban mindössze Dijon természetjogi módszertana, s annak néhány alkalmazási lehetősége villantható fel.
Dijon, a vallon advocatus iuris naturalis könyvét a vallásos meggyőződésű jogtudósok mellett az e jogfilozófiát kritikusan szemlélő jogpozitivista gondolkodók és gyakorló jogászok is szívesen forgatják. Ha jellemeznünk kellene az arisztotelészi erkölcs- és természetfilozófiában, valamint a német jogdogmatikai irodalomban egyaránt hallatlanul jártas Dijont, akkor talán azt mondhatnánk, hogy ő a - klasszikus értelemben vett - dialektika mestere.2 Kiérdemli e leírást nemcsak azért mivel kitűnő rétor, s kellemes vitapartner, hanem azért is, mert a dialektika egész jogfilozófiáját átitatja. Dialektikus módon, a "rend és szabadság" szintéziseként határozza meg magát a jogot is.
Publikációiban elsősorban "nehéz" jogi eseteket (bioetikai problémák, abortusz és eutanázia, klónozás és művi megtermékenyítés etc), jogi alapfogalmakat (jogalany, jogforrás, tulajdonjog etc.) elemez természetjogi szemszögből. Egy-két tanulmányt jogszabályok vagy bírói döntések morálfilozófiai elemzésének szentelt,3 s olvashatunk tőle a jogpozitivista doktrínákat összehasonlító, kritikai hangvételű dolgozatot is.
Szerzőnk először is a természetjog és a jogfilozófia védelmében hoz fel általános érveket.4 Egy igen elterjedt nézet szerint ugyanis a jogász számára a filozófia felesleges, következésképp a természetjog, a par excellence jogfilozófia maga is haszontalan. A jogászok "mi-nem-filozofálunk!" állítása, mutat rá Dijon, azonban önmagában is nolens-volens filozófiai álláspont. Hiszen akár elutasítja valaki a természetjogot, akár nem, amennyiben álláspontját igazolni kívánja, filozófiai érveket vet majd be. Ha ez így van, akkor vajon mi indokolná, hogy a jogász ne vegye igénybe a filozófia és a természetjog által kidolgozott eszköztárat? A jó gyakorló jogásznak, felel Dijon, ugyanúgy, mint a természetjogász-filozófusnak, a jog "mögé" kell mennie, (22-23. o.), hiszen pusztán a jogszabályszövegeket olvasva, egy sor rendkívül fontos kérdésre nem kap választ. Filozófiai érvek vagy természetjogi referencia nélkül azt sem tudná megmondani, hogy vajon a parlamentnek, a bíróságoknak vagy más hatóságoknak honnan származik a társadalom tagjai számára kötelező erejű szabályok megalkotásához való joga.
A klasszikus jogpozitivista kritika szerint a természetjoggal az a legfőbb probléma, hogy annak eszméje éppoly "ködös", mint a természet fogalma.5 Dijon tézise szerint azonban a "szemantikai diverzitás" nem kétségbeejtő zavarok forrása, hanem épp ellenkezőleg, a dialektikus természetjogi módszertan lelke. A természet ugyanis egyszerre utal egy objektív (jogi-erkölcsi) rend, s a szubjektum (egyén) szabadságának létére [32-33. o.].
Tarthatatlan az az álláspont, amely egyik vagy másik (szabadság és rend) jelentéstartományról nem vesz tudomást: a tudós, aki a természetben a természeti törvények által működtetett, a biológia vagy a fizika által leírható programot lát, figyelmen kívül hagyja a spontán emberi szabadság létét; s a filozófus, aki a természettörvény nélküli természetjogról beszél, a természetet határtalan szabadsággá dagasztva összeférhetetlenné teszi azt a rend, az objektív jog létével.
A komplex-dialektikus természetjogi módszertan szerint viszont a szubjektum szabadsága (természetes szabadság vagy természetjog [droit naturel-natural rights]) az ember sokirányú elköteleződésében (a természetes rendben vagy természettörvényben [loi naturelle-natural law]) bontakozik ki. Az egyéni szabadság ugyanis mindig rendet feltételez, s igazságos rend pedig akkor létezik, ha az az egyén szabadságának elismerésén nyugszik [35. o.].
Dijon, mint a legtöbb (bár nem mindegyik) természetjogász, elveti a neokantiánus módszertant. "Létet" és "legyent" konceptuális egységben tartó felfogása szerint a "természet" a jogban "a legyen léteként és a lét legyen-jeként" jelenik meg: a társadalomban élő szubjektumok ("lét") erkölcsi igénye ("legyen") biztosítja a jogrend konzisztenciáját, s határt szab ("legyen") az objektív jognak, az "erőszak logikájának" ("lét") [606. o.];
E teoretikus keretben elemzi Dijon, mintegy érvelési kiindulópontként a jogforrások kérdését, amelyhez művében később még sokszor visszatér. A "lét legyenjeként" írja körül például az alkotmány érvényességét megalapozó, az emberi személy természetes jogait deklaráló normát [47. o.]. E normának két funkciója van. Belőle fakad az alkotmány érvényessége, s e norma szab határt a jogalkotó hatalom tevékenységének is. E korlát nem jogi, hanem erkölcsi, állítja. Még akkor sem definiálható pozitív jogszabályként, ha az alanyi (vagy emberi) jogok listáját tartalmazó nemzetközi jogi dokumentumokból lassanként kivész a "természetes" jelző.6 A természetjogász számára ezért lehet az alkotmány a "természet" két jelentésével körülírható, vagyis mint egy olyan norma, amelynek érvényessége végső soron a természetjogból vezethető le. Az alkotmány egyszerre a pozitív jogrend (objektív) jog első szabálya és az egyének alanyi (szubjektív) jogainak forrása - állítja Dijon [65. o.].
Másként fogalmazva a természetjog az alkotmány alapjaként, vagy a jogterületekké felparcellázott jogrend közös forrásaként fogható fel, avagy az ember személyiségének (vagy szubjektumának) védelmét biztosító objektív "erkölcsi igénnyel" azonosítható. A jogalkotók ezt az erkölcsi parancsot vagy "igényt" mindössze "átírják" [novatio] pozitív joggá, s ezzel teszik a pozitív jogot valódi joggá.
Nézzünk e folyamatra egy példát. Vegyük például a jogalanyiság [II. cím] kérdését. E jogi alapfogalom által felvetett, néha könnyen (jogi személyek), néha pedig rendkívül nehezen (állati jogok) megválaszolható kérdések hátterében természettörvény/természetjog, vagyis a "természet" két jelentésének kollíziója, a "rend és szabadság" feszültsége húzódik meg.
A legtöbb esetben a jogászt, filozófus érdeklődését felkeltő kérdés az, hogy a jogalany vajon azért jogalany, mert a tárgyi jog azzá minősíti, avagy ettől az aktustól függetlenül az (vagyis a pozitív jog a jogalanyiságot mindössze elismeri). Az előbbi, objektív tézis szerint a jog a hatalom parancsa, s a jogi kvalifikáció a valóságtól független. Aki erre az álláspontra helyezkedik érvelhet amellett is, hogy a jogi kvalifikációnak egyáltalán nincs materiális korlátja, vagyis a hatalom bárkit (bármit) jogalannyá minősíthet, akár úgyis, hogy létezik ugyan ilyen limit, ám az kontingens és jogon kívüli (például biológiai, gazdasági vagy vallási). Könnyen belátható, hogy e tézis egyik formában sem védhető. Az első nézet ugyanis arbi-trárius, a második pedig diszkriminatív kvalifikációt eredményezhet. A szubjektív tézis szerint viszont - ezt vallhatja például egy kontraktualísta doktrína szerzője - a jog valódi forrása a jogalany alanyi joga, a szubjektum szabadsága. Aki elfogadja ezt, annak arra az álláspontra kell helyezkednie, hogy a hatalom (a pozitív jog) mindössze elismeri a jogalany pozitív (vagy objektív) jogtól függetlenül létező jogait. Ebben az esetben azonban igazolnia kell e jogok létezését. Ám ez kizárt a természetjogra való hivatkozás, vagy filozófiai érvek bevezetése nélkül, mutat rá a vallon jezsuita [103-104. o.].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
