Ősi eredetű, hogy az ígéret kötelez és hogy az ígéret elfogadása ekként kötelmet, szerződést keletkeztet. Noha nyilvánvaló, hogy a szerződések morális alapjának egyéb tanai és elméletei is vannak (lásd akaratteóriák, gazdasági racionalitási, költségtelepítői, szimbolikus csereelméletek), itt nem foglalkoznék velük. A szerződés eredendő fogalmi eleme az ígéret, mai Ptk.-val szólva: az ajánlat. Lehet, hogy jogpolitikai okokból nem minden ígéret keletkeztet jogilag kikényszeríthető kötelmet, de azok oly kivételek, amelyek inkább erősítik a szabályt (lásd a semmis szerződések).
Ígéretet bárki tehet, az állam is. A gond a teljesítéssel illetve az érvényesítéssel van. Egyáltalán vonatkozhat-e az államra a Ptk.? Éppen azért, hogy az állami befolyásmentességet biztosítani lehessen a versenyszférában, a Ptk.-nak az államra ugyanazokat a szabályokat kell-e alkalmazni szerződéses viszonyokban, mint bármely más piaci szereplőre? Vagy épp ellenkezőleg, a negatív szabadságvédelem az állammal szemben a szigorúbb korlátok alkalmazását követelné-e meg?
A liberálkapitalizmus kialakulásakor, a polgári jogi kodifikációk idején, a polgári törvénykönyvek a liberalizmus eszméjéből kiindulva, a szerződési szabályokat az autonóm cselekvés következményeként kifejezetten az ígéretre, illetve annak elfogadására, abban való bizalomra építette.
Első látszatra, nincs ez másként a jelenleg hatályos, illetve az új Ptk.-ban sem. Ez azonban csak az első látszat. A 19. századi gazdasági jogfejlődéssel bevezetett korlátolt felelősség elve lehetővé tette, hogy valamely (jogi) személy egyik pozíciójában tett ígérete csak abban az adott pozíciójában kötelezze őt - másik pozíciójában ne. Ez a gazdasági jog által definiált kötelem élesen elkülönül az "adott szó" eredeti moráljától. És kétségtelen, hogy az államra is vonatkoznak ezek az eljárási lehetőségek, amelyekben lehetséges a többes pozíció betöltése a korlátolt felelősség módozatával. Ez azonban elsősorban nem az ígéret betartandóságát, hanem annak betarthatóságát érinti.
Az a kérdés azonban, hogy az ígéret akkor is betartandó-e, ha azt az állam teszi, először is annak a kérdése, hogy milyen formában és pozícióban tesz ígéretet az állam; mivel mint minden jogalany, az állam is több pozícióban szerepelhet. (A közjogi felelősséggel kapcsolatban lásd Nagy Marianna: Interdiszciplináris mozaikok a közigazgatási jogi felelősség dogmatikájához. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2010. 214. o.).
A Ptk. alapján az állam köthet olyan szerződést, amelyben a másik fél jogosult ebbéli jogait kikényszeríteni. De minden szerződéses jogviszony vagy ígéret tartalmaz kivételeket vagy feltételeket. Természetes személy esetében tipikusan ilyen a halál vagy a vis maior. Az államot, a költségvetést is megilletik bizonyos mentesülési lehetőségek, különben pont az állammal szemben lenne diszkriminatív a szerződéses partneri viszony (amely persze, contradictio in adjecto). Az állam azonban nem hal meg, a vis maior pedig a költségvetés esetében egész másként működik. Az államcsőd elkerülésére tett intézkedések vagy a gazdasági válság miatti bevételkiesés ellensúlyozása, demokratikus államban, társadalmi egyeztetés kérdése, amelyet normatív alapon lehet/kell szabályozni.
Ilyen értelemben a szerződéses ígéretet jogszabályoktól elvárható kiszámíthatósággal biztosítani lehet/kell. Vitathatatlan, hogy az állami ígéret biztosíthatósága a jogosultságok terén ún. zárt kassza effektus szerint működik: vagyis a költségvetési kiadások finomhangolása a mindenkori kormányok mozgásterülete. A kormányok lehetősége is korlátozott ugyanakkor a mindenkori bevételek arányában, illetve a még elfogadható államadósság-növekedés mértéke szerint. Ezért a szerződéses kötelmek erősítése mindig mérlegelés, szociális diskurzus kérdése (szolidaritás gazdasági racionalitása). (Ezzel ellentétes indíttatású az Alaptörvény 37. cikke, illetve bizonyos értelemben a Különleges jogrend fejezete).
Az alábbi dolgozat azt szeretné bemutatni, hogy bizonyos szerződéses jogviszonyok, állami ígéretek (elsősorban a társadalombiztosítás területén) pusztán a Ptk. nyújtotta szerződéses szabályokkal nem védhetőek megfelelően, ha nincs a releváns ágazati jogterületen kiszámítható hosszú távú tervezett szabályozás. E sza
- 13/14 -
bályozás akkor is kielégítő lehet, ha csak eljárásjogi kérdéseket rendez, s amely során a társadalmi vita megkerülhetetlen - a társadalmi vitával és a képviselettel kapcsolatos kétségeket ezúttal mellőzve.
Az állami ígéretnek két fő típusa van: a közjogi ígéret és a magánjogi ígéret. A magánjogi ígéret kapcsán fölmerülhet, hogy ennek megint két fajtája van: a szerződésen alapuló állami ígéret és a konkrét, költségvetési törvényen alapuló állami ígéret. Ez a lehetőség azért merülhet föl, mert e legutóbbi esetben keverednek ugyan a magánjogi és közjogi elemek, de az (immáron hatályon kívül helyezett) alkotmánybírósági határozatok kapcsán a magánjogi következmények tűnnek erősebbeknek. Hiszen például a társadalombiztosításon alapuló nyugdíjrendszerben valamifajta szolgáltatás és ellenszolgáltatás és annak alapján szerzett jog mégis csak létezik. S e helyütt nem is említve a biztosítási jogi szerződéses elemeket, a társadalmat mint kockázati közösséget.
Jèze óta ismeretes, hogy az állam általános, mindenkire érvényes ígéreteit törvényeken keresztül teszi, s a hatályos költségvetési törvényben aktualizálja azt (Jèze, Gaston: Les principes généreaux du droit administratif. 1904). A költségvetési törvény tehát az állami ígéret realizálása. S a költségvetési törvényen, illetve annak végrehajtásán keresztül válik a különböző közjogi ígéret ágazati jogi ígéretekké is. Mivel a költségvetési törvény viszont a mindenkori kormány programján (az meg esetleg a választási ígéretein) alapszik, jól látható, hogy az általános, mindenkire hatályos állami ígéret jobbára politikai kérdés. Ez az állami ígéret közjogi jellegű, amely szoros kapcsolatban áll a politikai folyamatokkal. Ezek az állami ígéretek szükségszerűen változnak, megszűnnek és újak keletkeznek. Idetartoznak még az általában változatlannak és a költségvetési törvényen kívülinek hitt klasszikus éjjeliőr állami ígéretek is, hogy ti. az állam fenntartja a rendet, megvédi az országhatárokat. Ezek hatékonysága, színvonala szintén a költségvetési alkufolyamat függvénye.
Szigorúan pozitív jogi szempontból nézve, a jogalkotó teljes mértékben szabadon módosíthatja a jogszabályokat. Ez vitathatatlanul a kormányzás velejárója. Nem véletlen azonban, hogy a francia forradalom óta létező alapelv a visszamenő hatály tilalma. A visszamenő hatály tilalma nélkül ugyanis, ebben az értelemben, nincsen akadálya annak, hogy az állam bármilyen kötelezettséget vállaljon vagy szerzett jogosultságot elvegyen. Nincs akadálya annak, hogy az állam az adófizetők terhére új felelősséget vonjon magára: akár visszamenőleges hatállyal, az elmúlt 20 évre kártérítési alapot hozva létre, amelyből a véleménynyilvánítási és a (békés) gyülekezési szabadság biztosítása, valamint az állampolgárok élete és vagyona biztonsága érdekében, az utcai demonstrációk okozta károkat a károsultaknak megtéríti. Az állam, mondható, e tekintetben csak alkotmányos kötelezettségét teljesíti. De annak sincsen akadálya, hogy a jogalkotó másra, az állampolgárokra vagy bizonyos piaci szereplőkre alapítson új kötelezettséget, s ekként, akár visszamenő hatállyal, vámot vagy adót vessen ki. Hangsúlyozottan pozitív jogi szempontból nincs ennek jogi akadálya. Politikai és gazdasági megfontolások persze korlátozhatnák az ilyen döntéseket. De szintén jogi szempontból, a parlamenti, politikai hatalom racionális körülmények között ezért áll bírói ellenőrzés alatt, illetve áll a döntéshozatal maga a deliberatív, gazdaságilag, politikailag megfontolt viták alatt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
