A jogágiság kérdéskörét egyetlen tudományos igényű szakember vagy mű sem kerülheti meg kutató, elemző munkája során. Az alábbiakban ennek egy kiemelten fontos részkérdésével - a munkajog és a polgári jog viszonyával -kívánok foglalkozni, melynek aktualitását növeli az Mt. és a Ptk. rekodifikálása, az így felvetődő régi és új problémák továbbgondolásának igénye.
A jogrendszer mindig valamiféle jogági tagozódás formájában jelenik meg. E jogági tagozódás a maga irrealisztikus tisztaságában igazán csak a jogi oktatás szintjén jelentkezik, a gyakorlatban a jogágként kezelt területek összefonódnak, egymással kölcsönhatásban vannak és ezen kölcsönhatások együttes eredményeként fejtik ki gyakorlati hatásukat. Ez igaz mind a jogalkalmazásra, mind a jogalkotásra is. A jogrendszer tehát tagozódik, de egyben a jogrendszert tagoljuk is.[1]
Teljesen elfogadható Eörsi ezzel kapcsolatos azon megállapítása, mely szerint "a társadalmi viszonyok mineműsége és a jog specifikus módszerei együtt, egybekapcsolva határozzák meg a jogrendszer tagozódásának alapjait", azaz "a társadalmi viszony csak úgy tudja végső fokon meghatározni a jogrendszer tagozódását, hogy amikor jogi ruhába öltözik, adaptálódik a jogi sajátosságokhoz, itt a meghatározó elemnek a jogba való átírásáról van tehát szó..."[2]
A jogrendszer tagozódásának objektív kritériumain túl figyelembe kell venni azt is, hogy a tagozódást az előbbieken túlmenően bizonyos emberi, tudati tényezők is befolyásolják - időszakosan akár meghatározó jelleggel is -, így előfordulhat, hogy a társadalmi viszonyok jogi átírása nem az alapul fekvő társadalmi viszonyoknak megfelelően adekvált módon történik.[3]
- 5/6 -
A munkajog jogági megítélése jól példázza az előbbiekben vázolt problematikát, ugyanis korszakonként, társadalmi, politikai berendezkedési viszonyonként, sőt időintervallumonként is eltérő vagy részben eltérő megközelítésekkel találkozunk. A jogági tagozódásban meghatározó és a munkajogot érintő különbségek azonban természetszerűen és a dolog jellegéből következően a munkajogi szabályozás lényegén és alapján nem változtatnak, bár több-kevesebb torzító hatást azért mégis képesek kifejteni.
A nyugat-európai államok kodifikációs és bírói gyakorlatában, valamint jogelméletében egyaránt az individuális munkajogot általában és túlnyomó részt a kötelmi jog részének tekintik[4] ahol a munkaszerződés a kötelmi jog különös részébe felvett szerződések egyike és amelyre ezen kívül a kötelmi jog, illetve a szerződési jog általános szabályai is vonatkoznak, ugyanúgy, ahogy ez fennáll a kötelmi jog különös részébe felvett többi szerződési típusnál is.[5]
Az előbbiekkel összefüggésben elmondható, hogy az uralkodó álláspont szerint a munkajog a magánjog részét képezi, amely azonban számos szabályozásbeli - de a lényegen nem változtató - különbség mellett valósul meg.[6] Bár teljesen más elméleti alapon, mint a később bemutatásra kerülő volt szocialista országokban, nyugat-európában is időről-időre felmerült az önálló munkajog megteremtésére való törekvés. A Weimari Köztársaság jogalkotásában ugyanis a Stinnes-Legien szerződés elindítani látszott az önálló munkajog fejlődését, melyet a Weimari Alkotmány (157. cikkely) is megerősített.
Az önálló munkajog kodifikációjára való törekvés legmarkánsabban a német jogban jelentkezett, de részben hasonló jelenségek mutatkoztat az osztrák jogfejlődés során is.[7] Az egységes munkajog kialakítása óhatatlanul felvetette a munkajogi szabályozás és a BGB viszonyát. Az előbbiekkel összefüggésben Gierke megállapította, hogy a BGB eltávolodott attól a korábbi célkitűzéstől, hogy egy modern munkaszerződési jog kereteit kialakítsa.[8] Gierke-vel egyetértve Sinzheimer is azt állapította meg, hogy szemben a BGB szabályozásával, hogy a munkajog a leglényegesebb pontokon, nevezetesen a személyiségi elemek kiemlésénél
- 6/7 -
alapvetően idegen a polgári jogtól, hiszen a polgári jogi szabályozás nem a munkavállaló ember oldaláról közelít a szerződés lényegéhez,[9] ezért új területet kell találni a munkajog számára a szükségessé váló önálló munkajog megteremtésével. A második világháborút követően a munkajog egységesítésére vonatkozó törekvések tovább folytatódtak. Már 1959-ben felhatalmazta a Bundestag a Kormányt egy egységes munkajogi kódex előmunkálatainak megkezdésére. A munkajog kodifikációja elmaradt, azonban bizonyos részeredmények születtek. Az 1969-ben a Herschel vezette Kormánybizottság által kidolgozott tervezet záró rendelkezése rögzíti, hogy a BGB-ben szabályozott szolgálati szerződés a tervezetben szabályozott munkaviszonyra nem nyer alkalmazást, kivéve, ha a tervezetből, illetve az adott munkajogviszony sajátosságaiból más nem következik.[10] Említést érdemel még a tervezetek sorában az 1992. évi hannoveri Juristentag alkalmával nyilvánosságra hozott dokumentum,[11] amellyel kapcsolatban - egyetértve Kiss György álláspontjával - elmondható, hogy a tervezet alkotói mintha karakterisztikusan jelezni óhajtották volna a munkaszerződés és a munkajogviszony különállását a BGB-ben szabályozott Dienstvertrag-tól.[12] A jelenlegi német helyzetet illetően leginkább elfogadhatónak az az álláspont tűnik, mely szerint a magánjog egészének fejlődését nem szolgálná, ha a munkajog teljes önállóságát hirdetve ezt a jogterületet leválasztanák a civil jogról, hanem éppen e két terület közelítésén kell fáradozni, amely azonban nem jelentheti az értékek elértéktelenedését, sokkal inkább differenciáltabb megjelenését.[13]
Az osztrák munkajog fejlődéstörténetében is megfigyelhetők a munkajog kodifikációjának megvalósítására irányuló törekvések, melyek az individuális munkajogot illetően éppúgy nem vezettek eredményre, mint Németországban.[14] Az, hogy a német és az osztrák munkajog effajta önállósodási törekvései megjelentek, a XIX és XX. században dinamikusan fejlődő munkajog sajátosságából következően szinte törvényszerű volt, akárcsak eredménytelenségük, mivel végülis az individuális munkajog önálló megjelenítésére és ezáltal a magánjogtól való leválasztására semmilyen különösebb érdemi jogi vagy akár jogon kívüli ok, kényszer nem mutatkozott.
A munkajog, illetve a munkavégzési viszonyok magánjogi kötődését illetően az előbbi megállapítások - az önállósodási törekvésekre vonatkozásokat leszámítva -az 1945 előtti magyar jogi szabályozásra is igazak.[15] 1945 után a magyar jogrendszerben is - hasonlóan minden közép-kelet-európai akkori szocialista
- 7/8 -
berendezkedésű államhoz, valamint a szovjet jogi állásponthoz - a polgári jogból kivették a munkajogot és önálló jogágnak minősítették arra hivatkozva, hogy a munkaerő nem áru, a polgári jog pedig áruviszonyokat szabályoz, tehát ez utóbbiba a munkaerőt szabályozó munkajog nem tartozhat. A magyar munkajog tehát az előbbiek szerint formál logikai megközelítés alapján, továbbá az alapvetően téves, de létező valóságként funkcionáló szocialista társadalmi viszonyok szerint a magyar jogrendszernek az egyik önálló ágává vált, amely a magyar társadalomban fennálló akkori munkaviszonyokat szabályozta.[16]
A Weltner-féle, eléggé differenciálatlan, bár az adott korszakban érthető megközelítés kezdett finomodni oly módon, hogy az össztársadalmat képviselő állam mellett egyre inkább elismerést nyert a vállalati szinten elkülönülő dolgozó kollektíva, illetve ezen kollektíva tagjai, akik egyébként minden akkori jogelméleti megközelítés ellenére lényegében ugyanolyan tartalmú, kétpólusú munkaszerződéssel kapcsolódtak a munkáltatóhoz, mint amilyennel az akkoriban erősen kritizált kapitalizmus jogi modelljében ez fellelhető volt. Bár a munkajog önálló jogági megközelítésén még nem változtatott, mégis annak bomlása jeleit mutatta, hogy egyre inkább terjedtek azok az elsődlegesen jogelméleti megközelítések, amelyek a dolgozóknak a vállalattal fennálló munkaviszonyát az alkalmazotti viszonytól távolodva egyre inkább kollektív tagsági (státus) viszonyként közelítették meg.[17]
A jogági tagozódás relativizálódását, illetve bomlását, átalakulását illetően a mai napig is igaznak tekinthetjük Eörsi Gyula alábbi gondolatait:
a. ) A köz- vagy államigazgatási jog megtelik olyan elemekkel, amelyek idegenek a hagyományos igazgatási jogtól és a civilisztika szintén megtelik a civilisztikától eredetileg idegen elemekkel,
b. ) A jogágazatok közötti válaszfalak sok vonatkozásban cseppfolyósakká válnak, a komplex jogviszonyok folytán különböző jogágazatok joganyaga együttesen, összefonódva hat egységes gazdasági és más célok megvalósítására.
- 8/9 -
c.) Mindezek következtében maga a jogágazati tagozódás sokat veszít a presztízséből, illetve bizonyos körben a jogágazat jogi homogenitásra törő kialakítását egy gazdaságszervezés elméleti rendszerre törő megalapozás váltja fel.[18]
A munkajog, ezen belül a munkaszerződés megközelítését illetően a társadalmi, gazdasági és politikai viszonyok változásának elodázhatatlan eredményeként megszületett - a számtalanszor módosított és 2012. június 31. napjával hatályon kívül helyezett - 1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: korábbi Mt.) hozott változást. A törvény általános indokolása kiemeli, hogy szakítani kell a korábbi szabályozási logikával. Az indokolás szerint a piackonform szabályozás azt eredményezi, hogy a korábbi közigazgatási jellegű szabályozást felváltja egy a munkaviszony sajátosságainak jobban megfelelő magánjogias szabályozás.[19] A munkajog, mint önálló jogág a korábbi Mt.-vel nem szűnt meg, azonban immáron magában foglalta mind az individuális, mind a kollektív munkakapcsolatok legfontosabb intézményrendszerét. Az individuális munkajog magánjogi, ezen belül a munkaszerződés kötelmi jogi jellege már akkor vitán felül állónak volt tekinthető, némi zavart legfeljebb a kollektív munkajog intézményei okozhattak. Ezek ugyanis olyan "kívülről jövő" beavatkozások, amelyek legalábbis részben közjogi jellegű elemeket is vegyítenek a munkajogba. Ahogy ezt a korábbi Mt. eredeti szövegének 76.§-ához fűzött indokolása is kiemeli: a munkajogi szabályozás sajátossága az, hogy jogszabályok, illetve a munkaviszonyra vonatkozó szabályok kihatnak a munkaszerződés tartalmára is, azaz ezek a szabályok kötelező erővel alakítják a munkaszerződés tartalmát.
A magánjogias individuális és a közjogias kollektív relációk helyesen csak egységes szemléletben képzelhetők el. Találóan mutat rá Kiss György, hogy"... a kapcsolatok egyéni és kollektív szintjei egymással történeti és dogmatikai alapon is korrelatív viszonyban állnak. Ez az egymást feltételező, kiegészítő kapcsolat azt fejezi ki, hogy a munkakapcsolatok individuális és kollektív szintje ugyanazon elv alapján épül fel, továbbá a kollektív munkajog mint egy célhoz kötött funkciójához - az egyéni munkakapcsolatokban is a magán autonómia biztosításának - kell érvényesülnie".[20]
A polgári jog elvileg az azonos helyzetben lévő jogalanyok minimálisan elvárható objektivizált magatartási szabályait rögzíti.[21]
Ezzel szemben a munkajog lényege abban ragadható meg, hogy egy nagyobb részt felborult egyensúlyt kísérel meg az egyensúlyi állapot olyan szintjére hozni, amely megfelel a szerződéses elv, az önrendelkezés, a magánautonómia követelményeinek.[22] A munkajogban szereplő jogalanyok ugyanis formális egyenlőségük ellenére sincsenek gazdasági szempontból valós egyenrangú pozícióban. A munkáltató egyoldalú erőfölénye a munkajog kezdeti stádiumától
- 9/10 -
nyomon követhető, mely erőfölényből eredő erőeltolódást csak a polgári jogtól látszólag idegen külső ráhatással, így a kollektív szerződések, illetve az állami szabályozási szintű beavatkozások megjelenésével lehet kiküszöbölni.
A munkajogon, mint az önállótlan (függő) munkaviszonyok alapvető szabályrendszerén belül némileg elkülönült kezelést indokol az ún. gazdasági munkajog, ahol az individuális munkaviszony terén hangsúlyosan a polgári jogias szerződési elemek dominálnak. Ezzel szemben az állami szférában jelentkező közalkalmazás és közszolgálat területén az individuális munkaviszonyt illetően a polgári jogias szerződési jelleg kevésbé hangsúlyos és a hierarchikus beosztási, valamint az alá-fölrendeltségen nyugvó utasítási jelleg kerül előtérbe. Mindezek miatt véleményem szerint a munkajogot illetően nem szükségszerű és mellőzhetetlen az egyértelmű akár önálló jogágba, akár más jogág egyes részeibe sorolás, mivel bármelyik - az előbb kifejtettek értelmében - óhatatlanul pontatlan lesz.
Az egyértelmű jogági hovatartozás erőltetése helyett nem véletlen, hogy már Eörsi is a munkajogot, mint a közjog-magánjog dichotómiájából kivált vegyes, komplex jogterületet kezelte[23], és Prugberger is akként foglalt állást, hogy a közjogmagánjog felosztást alapul véve a munkajog a kettő között helyezkedik el mind a magánjog, mind a közjog elemeiből ötvözött ún. vegyes szakjog.[24]
Van azonban olyan álláspont is, amely a magyar munkajogot egyértelműen önálló jogágnak tekinti.[25] Ez utóbbi álláspont a korábbi és a jelenleg hatályos tételes jogi szabályozás tükrében szintén realitással rendelkezik.
A jelenlegi polgári jogelméletben uralkodó álláspont - szakítva a köztes megoldásokkal - a munkajogot a civilisztikába, míg a közszolgálati jogot a közjogba sorolja. A kettő között valóban létező eltérések találhatók, azonban álláspontom szerint a szabályozás lényegét, tárgyát, módszerét tekintve az előbbi kettő között nincs olyan éles határvonal, mint ahogy ezt a nyugat-európai jogelmélet beállítja. Ez fakadhat a nyugat-európai országok többségében érvényesülő széttagolt munkajogi szabályozásból, azonban a szabályozás technikája még egyáltalán nem indok a szabályozás lényegének helytelen megközelítésére. A formai okokból kiinduló és a lényeget elfedő megközelítés eredményes nem lehet.
A magán- vagy gazdasági munkajog és a közszolgálati munkaviszony megkülönböztetésének dogmatikai alapja mindenképpen vitatható a tekintetben, hogy mindkettő vitathatatlanul a függő (önállótlan) munka jogi kifejeződését jeleníti meg. Az egységes - akár jogági, akár jogterületi - megközelítés mellett szól, hogy a más részére végzett és a jogviszonyt keletkeztető jogi aktusban a
- 10/11 -
jellegében meghatározott szolgáltatás szempontjából másodlagos a szolgáltatást fogadó minősége.[26]
A korábbi Mt. eredeti szövegének általános indokolása is a most kifejtetteket támasztja alá, rámutatva, hogy a Munka Törvénykönyve mellett a köztisztviselőkre és a közalkalmazottakra alkotott eltérő törvényi szabályozás alapja elsősorban a munkáltató eltérő pozíciójában és nem eltérő tevékenységében keresendő. Tehát még a korábbi Mt. indokolása is csupán az alanyi pozíció eltéréséről és a szabályozás lényegét adó, jellegbelileg azonos tevékenységről szól. A munkajogi szabályozás lényegét adó függő (önállótlan) munka tekintetében a közszolgálati jogviszonyban dolgozó közhivatalnok jogviszonyát ugyanúgy azonos jellegű munkaviszonynak kell tekinteni, mint a gazdasági munkajog (a korábbi és a hatályos Mt.) által szabályozott egyéb munkavállalók jogviszonyait. Ezt támasztja alá, hogy a jelenleg hatályos 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) bár nem utal az Mt. mögöttes jellegére, azonban - megítélésem szerint feleslegesen - megismétli annak szinte minden lényeges szabályát.
A munkajog jogágiságát befolyásolja az is, hogy a munkaviszony keletkezését milyen jogi alapon tekintjük megvalósultnak. Főképp a polgári irodalomban találkozunk olyan elmélettel, amely szerint egymagában a munkaszerződés megkötése még nem hozza létre a munkaviszonyt, hanem a munkaviszony keletkezéséhez a munkaszerződés megkötésén felül szükség van arra is, hogy a munkáltató a munkavállalót ténylegesen munkába állítsa. Ezt az elméletet "munkába állítási" vagy "beiktatási" elméletnek nevezhetjük.
A beiktatási tan részben Nikisch, de főleg Siebert munkáiban lelhető fel.[27] E nézet képviselői szerint a munkaszerződés lényege a munkavállaló és a munkáltató azon megállapodása, hogy a munkavállaló a munkáltató alkalmazásába álljon. Ebből pedig az következik, hogy a személyre vetített jogi értelembe vett munkaviszony a munkahelyen vagy az üzemben a munkába való beiktatás, munkába állítás útján a munkába lépéssel jön létre, akár munkaszerződés nélkül is. Amennyiben elfogadnánk e tan helyességét, úgy a munkaszerződés intézménye teljesen formálissá, esetleg feleslegessé, nélkülözhetővé válna, amely a munkajog kötelmi jellegű kötődésének teljes mértékben ellentmondana. Az elmélet hibája, hogy gyakorlatilag aligha képzelhető el a munkavállaló munkába állítása, vagyis a munka megkezdése erre vonatkozó és ezt szabályozó megállapodás hiányában, mert még esetleges előzetes ilyen szerződés hiánya esetén is a munkába állítás egyben hallgatólagos (ráutaló magatartásos) megállapodásnak számít.
- 11/12 -
Mindezek alapján tehát elfogadhatatlan, hogy a munkaviszony nem szerződéssel, hanem a munkahelyen való beiktatással és munkába állítással jön létre.
Bár Román László nem fogadja el az előbbi beiktatási elméletet, azonban az általa kifejtettek mégis relatíve igen közel állnak ehhez. Román lényegében tagadja a munkaszerződés munkaviszonyt közvetlenül keletkeztető hatását, bár - ahogy erre utaltam - vitatja a beiktatási teória gondolatmenetét is. Álláspontja szerint semmivel sem igazolható az, hogy nyomban követnie kellene a szerződést a jogviszonynak.[28]
A Román-féle elméleti megközelítés hibája - álláspontom szerint -, hogy a munkaszerződés hatályosulásának problematikáját összemossa a keletkezés, azaz a létrejövetel kérdésével. Tény, hogy a munkaviszony létrejövetele, keletkezése és annak tényleges teljesítése, azaz kezdete elválhat és a gyakorlatban adott esetben el is válik egymástól, azonban ez - hasonlóan a polgári jogban fellelhető szerződésekhez - nem változtat a szerződés kötelemkeletkeztető, azaz a jogviszonyt létrehozó jellegén. Lehetséges - és véleményem szerint indokolt is -lenne lazítani a munkajog tudományának azon általános felfogásával, mely szerint a munkaviszonyt szélesebb fogalomnak tekinti, mint a munkaszerződést, noha a polgári jogban megszokott megoldás az, hogy a szerződés tartalmának minősítik nemcsak azt, amiben a felek megállapodtak, hanem a szerződésre vonatkozó egész szabályanyagot, joganyagot is. A munkaviszony és a munkaszerződés jelenleg fellelhető, több ponton éles elválasztása számos problémát eredményez, illetve ilyen problémák megoldását nehezíti meg.
Közelebb áll a valósághoz, sőt álláspontom szerint annak felel meg az ún. "szerződéses elmélet", mely szerint a munkaviszony keletkezéséhez csak a munkaszerződésre van szükség, tehát munkaszerződés nélkül munkajogviszony nem jöhet létre, viszont a munkaviszony keletkezéséhez, létrejöveteléhez elegendő is a munkaszerződés megkötése, így nincs szükség külön "beiktatásra" vagy "munkába állításra".
Egyértelműen az előbbieket támasztja alá a korábbi és a hatályos Mt. azon rendelkezése, mely szerint a munkaviszony munkaszerződéssel jön létre.[29] Az a szabály, amely szerint a munkaviszony kezdete a munkába lépés napja,[30] nem a jogviszony keletkezésére, hanem a már létrejött munkaviszony teljesítésének elkezdése meghatározására vonatkozik. Nyilvánvaló és bővebb indokolást nem igényel, hogy a teljesítés kezdete nem azonos, vagy nem feltétlenül azonos a jogviszony létrejöveteli időpontjával, keletkezésével. A kettő közötti egybeesés vagy eltérés előfordulhat, de nincs meghatározó jelentősége. Ennek ellenére a 2012. évi I. törvény (továbbiakban: új Mt.) a 49. § (1) bekezdésében akként rendelkezik, hogy a felek a munkaszerződés megkötése és a munkaviszony kezdetének napja közötti időszakban nem tanúsíthatnak olyan magatartást, amely a munkaviszony létrejöttét meghiúsítaná. Az ellentmondás abban áll, hogy ha a munkaszerződés megkötése már létrehozta a felek közötti jogviszonyt, akkor annak
- 12/13 -
létrejöttét utóbb hogyan lehetne meghiúsítani? Nyilvánvalóan sehogy, legfeljebb arról lehet szó, hogy a jogviszony hatályosulása szenved csorbát, ami távolról sem azonos a szerződés létrejöttével.
A jogágiság szempontjából nem kerülhető meg a munkajog és a polgári jog, ezen belül az Mt. - Ptk. egymáshoz való viszonya, kapcsolata. A kiindulást és egyben a némileg eltérő értelmezést a korábbi Mt. 1.§ (1) bekezdése adja, mely szerint e törvény hatálya kiterjed minden olyan munkaviszonyra, amelynek alapján a munkát a Magyar Köztársaság területén végzik, továbbá amelynél a magyar munkáltató munkavállalója a munkát ideiglenes jelleggel külföldön végzi. Mint látható, az előbb idézett törvényhely kifejezetten kimondja, hogy a munkával összefüggő jogviszonyoknál e törvényt (Mt.) kell alkalmazni, sőt a korábbi Mt. bevezető rendelkezései sem tartalmaznak sehol utalást a Ptk. alkalmazhatóságára.[31]
A polgári jog szabályainak külön felhatalmazás nélküli, a Munka Törvénykönyvéből következő alkalmazhatósága ellen szól az, hogy ahol a jogalkotó ezt indokoltnak tartotta, ott külön nevesítetten lehetővé teszi a polgári jog szabályainak hatályosulását. Ilyen például a munkaviszony megszűnését követően az, hogy a munkavállaló csak akkor nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné, ha ilyen tartalmú, megfelelő ellenérték fejében kötött megállapodás alapján erre kötelezettséget vállalt. E megállapodásra részben a polgári jog szabályai irányadóak.[32] Ugyanúgy példaként említhető még a munkáltató vezetője, valamint helyettese vezetői tevékenysége keretében okozott károkért fennálló polgári jogi felelőssége,[33] mely szabályt az új Mt. már nem vett át, ugyanis az egész felelősségi rendszere lényegében polgári jogi alapokra helyeződött.
Az eddig kifejtettek alapján a tételes jog tükrében kijelenthető, hogy a munkajog ezen aspektusból önálló jogágként volt kezelhető és törvényi felhatalmazás híján nem állt mögötte a polgári jog.[34] Mára már nyilvánvaló lett -még tételes jogi elismerés híján is -, hogy a munkajog és a polgári jog egymástól teljes mértékben soha - még a szocialista időszakban sem - szakadt el. Ennek ellenére az első és második Mt. hatálya idején a jogtudomány és a bírói gyakorlat is azt vallotta, hogy a polgári jogi szabályok a munkajogban nem alkalmazhatók, mert azok a munkaviszony személyes jellegével ellenkeznek, majd utóbb az indok arra módosult, hogy kifejezett munkajogi rendelkezés hiányában polgári jogi szabály munkaviszonyra nem alkalmazható. Ezidőben mégis kivételesen az Mt.-ben nem
- 13/14 -
szabályozott kérdésekben a polgári jog bizonyos szabályainak alkalmazása elkerülhetetlen volt, amelyet a jogtudomány szerint mint a jog alapvető elveit kellett alkalmazni.
A 80-as években az ítélkezési gyakorlat akként módosult, hogy a polgári jogi szabályoknak tartalmilag megfelelő szabályokat nem a Ptk.-ra, hanem az általános jogelvekre hivatkozással alkalmazta. Igazán a harmadik, azaz a korábban hatályos Mt. hatálya idején indult meg, majd vált általánossá az a bírói gyakorlat, mely szerint a munkajog elveivel, illetve szabályaival nem ellentétes polgári jogi szabályok alkalmazása a bírói gyakorlatban elfogadott,[35] azaz joghézag esetén már analogia legis útján a Ptk. is alkalmazható. E megoldás a nyugat-európai jogrendszerekhez képest és a munkajog valós jogági elhelyezkedését illetően bár jobb híján helyes gyakorlat, mégis dogmatikai szempontból bizonyos aggályokat vet fel, különösen a törvényi szabályozás jogbiztonsági garanciái szempontjából.
A korábbi Mt. vonatkozásában a Ptk. alkalmazhatóságát illetően részben eltérő álláspontot képvisel - véleményem szerint vitatható módon - Kiss György, aki szerint miután a korábbi Mt. keretszabály, és így számos részletkérdésről nem rendelkezik ezért "önmagában az a tény, hogy az Mt. sehol sem utal a Ptk.-ra, még nem minősít és nem zárja ki automatikusan a polgári jog szabályainak alkalmazhatóságát".[36] Véleményem szerint - mely megegyezik Prugberger Tamáséval - sajnos ilyen automatizmusról nem volt szó. A korábbi Mt. hatályra vonatkozó szabálya gyakorlatilag - mint azt már említettem - kizárja a Ptk. előbbiek szerinti alkalmazhatóságát. Ezt erősíti, hogy egyes jogintézményeknél külön utalás formájában engedélyezi azt (Ptk.-t). Mindez sajnos minősíti, mégpedig negatívan a szabályozás jellegét. Megjegyzendő, hogy maga Kiss György is vélhetőleg bizonytalan volt az előbb kifejtett álláspontjában, ugyanis ugyanazon munkájában később úgy fogalmaz, hogy "...a Ptk. szabályai általában nem alkalmazhatók a munkajogban...".[37]
A polgári jog és a munkajog kapcsolatára nézve több ponton pozitív változást hozott az új Mt., azonban ugyanez az új Ptk.-ról már nem mondható el. A munkajogász szakma természetesen nagy várakozással nézett a Ptk. kodifikációja elé. Tehette ezt azért is, mert első alkalommal került a magánjog és a munkajog, ezen belül a Ptk. és az Mt. kapcsolata alaposabb vizsgálat alá a munkajogászok és a polgári jogászok részéről.[38] E vonatkozásban Vékás Lajos, a Ptk. kodifikáció
- 14/15 -
főbizottságának az elnöke - aki szintén a mellett volt, hogy a munkaszerződés kerüljön be az új Ptk.-nak az egyes szerződések című részébe[39] - megbízást adott három szakértőnek a kérdés kidolgozására. A három szakember közül Radnay József szerint szükségtelen a munkaszerződést az új Ptk.-ban szabályozni, azonban szólni szükséges az Mt.-ben, hogy a Ptk. kötelmi jog Általános Része az Mt. háttéranyaga. Kiss György lényegében az 1928-as szabályozásnak megfelelően a munkaszerződésnek a Ptk. kötelmi joga Különös Részébe történő bevitelét javasolta, míg Prugberger Tamás akként foglalt állást, hogy a munkaszerződés mellett a kollektív szerződés is a Ptk.-ba kerüljön, mely utóbbi tartalmazná a német dogmatikának megfelelően a tarifaszerződést és az üzemi megállapodást. E három tanulmány közlésre került a Polgári Jogi Kodifikáció című folyóiratban.[40] Zlinszky János és Prugberger Tamás Szalma Józseffel együtt normaszöveget is kidolgozott.[41]
A munkajog és a magánjog szorosabb kapcsolódását elfogadó nézet követői biztatónak találhatták a szerkesztőbizottság elé 2001-ben került vitaanyagot. Itt ugyanis az egyes szerződéstípusok meghatározásánál a vállalkozási szerződés után megjelenik az egyedi munkaszerződésre vonatkozó fejezet is.[42] A munkaszerződés Ptk.-beli elhelyezése még egyszer felmerült a Koncepciónak a Kormány 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozatával elfogadott, illetve a Tematika egységes szerkezetbe foglalt szövegében, amelyet a Koncepcióval együtt a Kodifikációs Főbizottság 2002. november 18-i ülésén fogadott el.[43]
Mindezek tükrében nagy csalódás volt a munkajog művelői számára, hogy ettől az időponttól a munkaszerződés Ptk.-ban történő elhelyezése lekerült a napirendről, sőt maga az új Ptk. (2013. évi V. törvény) sem szól egy szót sem az Mt. - Ptk. viszonyáról és a munkaszerződés sem lelhető fel a kötelmi jog különös részében.
A jogalkalmazás - ahogy erről korábban már esett szó - lényegében elfogadta az akkor hatályos Ptk. (1959. évi IV. törvény, továbbiakban: korábbi Ptk.) kapcsolatát az Mt.-vel és azt mögöttes joganyagként a joghasonlóság (analogia legis) elve alapján alkalmazta is.[44] A jogalkalmazás előbbi trendjét a polgári jogalkotás nem támasztotta és ma sem támasztja alá. A korábbi Ptk. 1. §-ából, valamint az új Ptk. 1:1.§-ából és 1:2. § (2) bekezdéséből egyértelműen nem
- 15/16 -
olvasható ki a polgári jogi szabályok magától értetődő alkalmazásának lehetősége.[45] Ezt bizonyítja, hogy az új Ptk. az értelmezési alapelvek között az 1:2. § (2) bekezdésében úgy fogalmaz, hogy "a polgári jogi viszonyokra vonatkozó szabályokat e törvénnyel összhangban kell értelmezni". Az azonban egyáltalán nem derül ki, hogy az Mt.-t, illetőleg magát a munkajogot polgári jogi jogviszonyra vonatkozó szabályként kell-e felfogni, sőt ennek némileg ellentmond a munkaszerződés teljes mellőzése az új Ptk.-ból. Mindez annál is inkább visszás és a dogmatikai ellentmondáson túl ténybelileg is ellentmondó, mivel még konkrét normaszöveg-javaslat is készült, amely az új Ptk. XV. Címében szabályozott vállalkozási típusú szerződések után XVI. Címként a munkaszerződéssel és a szolgálattétellel összefüggő szerződések elnevezés alatt szabályozta volna kellő részletességgel - de nem megbontva vagy megzavarva az Mt. rendszerét - a munkaszerződést, a magánszolgálati szerződést, a közszolgálati szerződést, a kollektív szerződést és az üzemi megállapodást.[46]
Az Mt. - Ptk. viszonyának rendezése és a Ptk. - legalábbis részbeni - háttér jogszabály jellegének elismerése végül is nem a Ptk.-ban, hanem az új Mt.-ben valósult meg, ahol a Ptk. meghatározott részei konkrét szerephez jutnak az Mt. alkalmazása során, így az új Mt. 31. §-a a Ptk. XVII-XXII. Fejezetének rendelkezései megfelelő alkalmazását írja elő azzal, hogy a megállapodás bírósági úton nem módosítható, továbbá az új Mt. 177. §-a a kártérítés körében a kár megtérítésére az Mt.-n túlmenően a Ptk. XXXI. Fejezetének rendelkezéseit teszi mögöttes joganyaggá.
Az új Mt. előbbiek szerinti Ptk.-ra vonatkozó szabályai annyiban bizonytalansággal voltak terhelve, hogy részben nem szólnak olyan, az új Mt.-ben is szükségképpen alkalmazandó Ptk.-beli szabályokról, mint a jogképesség, cselekvőképesség, jogalanyiság, stb. kategóriái,[47] részben pedig a fejezeti mélységen túl szakasz szerint már csak következtetni lehet, hogy melyek azok, amelyek az Mt. vonatkozásában felmerülhetnek és melyek, amik nem (ez utóbbira példa a feltünő értékkülönbség vagy az uzsorás szerződés).[48] Az előbbi bizonytalanságon valamelyest javított az új Ptk. hatályba léptetésével összefüggésben elfogadott 2013. évi CCLII. törvény, amely egyrészt könyv és szakasz szám szerint pontosítja a mögöttesen alkalmazandó Ptk.-beli szabályok körét, továbbá szélesíti is azt, mégpedig a következők szerint: az új Mt. 9. § (1) bek. alapján a személyiségi jogok védelme körében a 2:42-54.§-t kell alkalmazni, az új Mt. 31. § fejezeti megjelölés helyett a Ptk. Hatodik Könyve tételes szabályainak kiemelésével, az új Mt. 160. § a kamat tekintetében a Ptk. 6:47. §, az új Mt. 177. § a kár megtérítése tekintetében a Ptk. 6:518-534. §, az új Mt. 228.§
- 16/17 -
(5) bek. és 229. § (8) bek. alapján kötbér kikötése esetén a Ptk. 6:186-189. §-ai megjelölésével.
Az új Mt.-ben a magánjogi szabályok hatását számos, az új Ptk.-val rokon jogintézmény is tükrözi, ilyenek pl. az adott helyzetben általában elvárható magatartás, az ellenőrzési körön kívüli kár, az előreláthatósági klauzula, stb.; hiba viszont - akárcsak a Ptk.-ban - hogy az előbbi jogi kategóriák tartalmáról sem az új Ptk., sem az új Mt. kellő eligazítást vagy tartalmi meghatározást elősegítő szabályt nem ad.[49]
Záró gondolatként - egyetértve Kiss György álláspontjával - az alapjogok munkajogi érvényesülése szempontjából az egyik vitathatatlan kiindulópont az, hogy a munkajog a magánjog része, tartalmát a magánjog elvei alakítják, amely független a munkajog kodifikációs állapotától, független továbbá a munkaszerződés, illetve a munkajogviszony Ptk.-beli szabályozásától.[50] Az előbbi gondolatsor természetesen nem azt jelenti, hogy mellőzhetővé válna a lassan ugyan, de fejlődésnek indult Mt.-Ptk. jogági viszonyának tisztázása és az ennek adekvát jogi szabályozás. ■
JEGYZETEK
[1] Vö. Eörsi Gyula: Jog - gazdaság - jogrendszer tagozódás, Akadémiai Kiadó, Bp. 1977, 89. o.
[2] Eörsi Gyula hiv. mű, 93. o.
[3] E problematikára hívja fel Eörsi a figyelmet az előző lábjegyzetben hivatkozott munkája 96. skk.
[4] A kötelmi jog szabályai általában valóban alkalmazhatók a munkaviszonyra, ez azonban nem jelenti azt, hogy pl. a német jogban a munkajog ne lenne a polgári jogtól eltérő, különös alapelveket is érvényesítő önálló jogág: a német Alkotmánybíróság szerint "a munkajog egésze a magánjogi normákkal együtt önálló jogterületté fejlődött, amely a polgári jog mellett helyezkedik el, és már nem a BGB kodifikációs elvein épül fel" (Bundesverfassungsgericht AP 2. sz. határozata az Urlaubsgesetz Hamburg 1. §-ához, közölve NJW 58, 1179).
[5] Vö. Prugberger Tamás: Az új Ptk. és a munkajogi szabályozás, különös tekintettel az egyéni és a kollektív munkaszerződésre. In: A munkajog és a polgári jog kodifikációs és funkcionális összefüggései. Szerk: Ploetz-Tóth, Novotni Kiadó Miskolc, 2001, 71-139. o.
[6] A magánjogi szabályozás munkajogi vonatkozásai tartalmi különbségéről ld. Kiss György: Munkajog, Osiris Kiadó, Bp. 2005. 32-37.0.
[7] A téma részletező kifejtését ld. Kiss György: Alapjogok kollíziója a munkajogban, Justis Bt. Pécs, 2010, 12-16. o.
[8] Gierke, O. v.: Deutsches Privatrecht, Berlin 1917, 600. o.
[9] Sinzheimer, H.: Grundzüge des Arbeitsrechts. Jena, 1927 Gustav Fischer Verlag
[10] "Entwurf eines Arbeitsgesetzbuches-Allgemeines Arbeitsvertragsgesetz"
[11] NJW 1992/38.
[12] Kiss György: Alapjogok kollíziója a munkajogban, 14. o. és ugyanitt 67. jegyzet
[13] Richardi, R.: Arbeitsrecht und Zivilrecht. ZfA, 1974/1.
[14] Az osztrák kodifikációs munkák alakulását illetően ld. Bydlinsky: Arbeitsrechtskodifikation und allgemeines Zivilrecht. Wien/New York, 1969, Springer Verlag
[15] Vö. Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata, Grill Kiadó, Bp. 1933. Kilencedik fejezet 234-254. o.
[16] Vö. Weltner Andor: A magyar munkajog, Tankönyvkiadó Bp. 1958, 5. és köv. o.
[17] Vö. Sárközy Tamás: A szocialista vállalat elmélet jogtudományi alapjaihoz, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. 1981. 447-448. o.; 455. és köv. o.
Eörsi Gyula: Jog - gazdaság ... 122-134. o.;
Hegedűs István: A dolgozó kollektíva és jogi szabályozásának koncepciója, Jogtudományi Közlöny 1977/7. sz.
Hegedűs István: A magyar munkajog, mint a magyar jogrendszer ága, In: A magyar munkajog alapintézményei, Tankönyvkiadó Bp. 1990 Szerk: Hegedűs István, 19-31. o.
Prugberger Tamás: A belső vagyoni és vállalkozási viszonyok az önkormányzati jellegű vállalatoknál. Szövetkezeti Kutatóintézet, Közlemények 206. sz. Bp. 1988
Prugberger Tamás: A gazdasági szervezetek jogrendszer tagozódási kérdései, különös tekintettel a szövetkezeti és az agárviszonyokra, Szövetkezeti Kutatóintézet, Közlemények 133. kötet Bp. 1978. 189-206. o.
Eörsi Gyula: A szocialista polgári jog alapproblémái, Akadémiai Kiadó Bp. 1965. 205. o.
[18] Vö. Eörsi Gy.: Jog-gazdaság ... 74. o.
[19] A korábbi Mt. indokolásán túlmenően vö. Pál Lajos: Vázlat az új Munka Törvénykönyvéről, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Bp. 1992. 1-2.o.
[20] Kiss György: A piac és az emberi tényező, Balassi Kiadó, Bp. 1995, 207. o.
[21] Vö. Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete, Közgazd. és Jogi Könyvkiadó Bp.1983. 305. skk.
[22] Vö. Kiss György: Munkajog, 2005. 20. o.
[23] Eörsi Gyula: Jog-gazdaság... 65. o.
[24] Prugberger Tamás: Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog, Complex Bp. 2006. 43. o.
[25] Radnay József: Munkajog, Szent István Társulat, Bp. 2000. 28. o.
[26] Az egységes szemléletmódban történő megközelítés szerinti álláspontot képviseli Prugberger T.: Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog, 2006. 43. o. és Kiss György: Munkajog, 2005. 21-22. o., valamint Román László: A magyar munkajog alapintézményei I. kötet, Pécs 1994, 20-21. o.
[27] Nikisch, A.: Die Eingliedrung und ihre Bedentung für das Arbeitsrecht. RdA, 1960/1., Siebert, W.: Das Recht der Arbeit. Berlin, 1941. Deutscher Rechtsverlag
[28] Román László: A munkajog alapintézményei II. kötet, Pécs 1996. 111-114. o.
[29] Korábbi Mt. 76. § (1) bek.; új Mt. 42. § (1) bek.
[30] Korábbi Mt. 78.§ (1) bek.; új Mt. 48. §
[31] Ld. korábbi Mt. Első Rész 1-13. §
[32] korábbi Mt. 3. § (6) bek., új Mt. 228. §
[33] korábbi Mt. 192/A. § (1) bek., új Mt. 91. pont
[34] A szerzővel egyező állásponton van Prugberger Tamás is. Ld. Prugberger T.: Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog, 2002. 36-37.o. és 2006. 48.o. Az új Mt. jelentősen változtatott ezen a helyzeten, több ponton is előírva az új Ptk. (2013. évi V. törvény) nevesítetten meghatározott szabályainak mögöttes alkalmazását.
[35] Ld. erről részletesebben Radnay József: A Ptk. és a munkajog kapcsolata, különös tekintettel a magyar jogra. In: A munkajog és a polgári jog kodifikációs és funkcionális összefüggései. Szerk: M. Ploetz és Tóth H. 2001, különösen 265. o., valamint az ezt köv. oldalak (276.oldalig).
[36] Kiss György: Munkajog, 2005, 40. o.
[37] Kiss György id. mű 45. o.
[38] E témakört illetően lásd összefoglalóan: A munkajog és a polgári jog kodifikációs és funkcionális összefüggése (szerk. Ploetz-Tóth, Novotni Alapítvány, Miskolc 2001) tanulmánykötetben a polgári jogász, Bíró György és a szlovák Peter Vojcik mellett, Prugberger Tamás, Radnay József, Kenderes György, Hovánszky Arnold, Hajdú József, Rúzs-Molnár Krisztina és a német Manfred Ploetz, továbbá
Kiss György által tanulmány formájában kifejtett nézeteket.
[39] Vékás Lajos: Indító tézisek a polgári jog átfogó reformjához, Polgári Jogi Kodifikáció, 1999/2. szám 5. o.
[40] Radnay József: A Ptk. és a munkajog kapcsolata, különös tekintettel a magyar jogra, Polgári Jogi Kodifikáció, 1999/1. szám 914. o.
Kiss György: Az új Ptk. és a polgári jogi kodifikáció, 2000/2. szám 317. o.
Prugberger Tamás: Az új Ptk. és a munkajogi szabályozás, különös tekintettel az egyéni és a kollektív munkaszerződésre, Polgári Jogi Kodifikáció 2000/2. szám 19-26. o.
[41] Zlinszky János: Javaslat a magánmunkáltatói szerződés szabályozására az új Ptk-ban, Polgári Jogi Kodifikáció 2008/1. szám 23-25. o.
Prugberger T. - Szalma J.: A munkaviszonyra irányuló szerződés és az új Ptk. (Gazdaság és Jog 2012/10. sz. 16-17. o.)
[42] Kiss György: Az alapjogok kollíziója a munkajogban, 29.o. és Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója (Koncepció 2001)
[43] Megjelent a Magyar Közlöny Külön számában, 2003.
[44] Munkajog (szerk. Gyulavári Tamás, ELTE Eötvös Kiadó, Bp. 2013, 30. o.)
[45] Kiss György: A munkafeltételek változtatásának lehetőségei; az ún. kiterjesztett utasítási jog problematikája (HR & Munkajog, 2013. októberi szám, 6. o.)
[46] Prugberger Tamás - Szalma József: A munkaviszonyra irányuló szerződés és az új Ptk. (Gazdaság és Jog 2012/10. sz. 16-17. o.)
[47] vö. Kenderes György: A munkaszerződés hazai szabályozásának alapkérdései (Novotni Alapítvány, Miskolc 2007 12. o.)
[48] Az új Munka Törvénykönyvének magyarázata (szerk. Kardkovács Kolos, HGV-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. 2012, 76-77. o.); Berke-Kiss: Kommentár a Munka Törvénykönyvéhez (Complex Kiadó Kft. Bp. 2012, 119. o.)
[49] Munkajog (szerk. Gyulavári, 31. o.); Sárközy Tamás: Jogalkotásunkról, különös tekintettel az új Polgári törvénykönyvre (Gazdaság és Jog 2014/1. sz. 8-9. o.)
[50] Kiss György: Alapjogok kollíziója a munkajogban, 37. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző Egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Munka- és Agrárjogi Tanszék.
Visszaugrás
