Bruhács János professor emeritus a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatója. Ma is tartó tudományos pályafutása példaértékű. Diplomáját 1964-ben szerezte a pécsi Janus Pannonius Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Innentől kezdve máig az immár Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatója maradt, amely időszak alatt 16 évig vezette a Nemzetközi- és Európajogi Tanszéket és előbb dékánhelyettesként, majd dékánként is dolgozott a Karért. 1979-ben az MTA kandidátusi fokozatában (CSc) részesült. 2005 óta nemcsak a PTE ÁJK, hanem a Károli Gáspár Református Egyetem professor emeritusa is. Oktatói tevékenysége során hét témavezetettje szerzett tudományos fokozatot.[1] 2012-ben a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenységért odaítélt Magyar Köztársasági Érdemérem tiszti fokozatában részesült, 2013-ban pedig Pulszky Ágost Emlékérmet adományoztak neki.
Kutatási területei közé tartozik a nemzetközi vízjog, környezetvédelmi jog, kisebbségi jogok és a nemzetközi jogi felelősség. Tudományos tevékenységének minőségét és elismerését mutatja az, hogy a magyar delegáció tagja volt a Duna Bizottságban, az Európa Tanács környezetvédelmi munkacsoportjában, a Bős-Nagymarossal kapcsolatos magyar-csehszlovák tárgyalások során és a Páneurópai Környezetvédelmi Konferencián is. Ezen túlmenően pedig a Hágai Állandó Választott Bíróság, és az EBESZ Békéltető és Választott Bíróságának bírája.
A Pécsi Tudományegyem Állam- és Jogtudományi Karának Nemzetközi-és Európajogi Tanszéke 2019. október 4-én tartotta a Bruhács János 80. születésnapja tiszteletére szervezett konferenciát. Béli Gábor dékánhelyettes köszöntőjét és Fábián Adrián dékáni köszöntőlevelének felolvasását követően a konferencián négy szekcióban foglalkoztak az előadó különböző kérdésekkel kezdve a nemzetközi környezetvédelmi jogtól a humanitárius jogon keresztül egészen a nemzetközi kisebbségi jogig.
Kovács Péter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatóprofesszora és (2015-től) a Nemzetközi Büntetőbíróság bírája a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyeiben fellelhető kisebbségi helyzetekről tartott előadást. A fő kérdés az volt, hogy vannak-e kisebbségi ügyek a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt. Erre
- 202/203 -
az egyszerű válasz az, hogy nem, legalábbis jellegüket tekintve. Azonban az ügyek több szálon is kapcsolódhatnak a kisebbségekhez, ugyanis a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények, a háborús bűncselekmények, de akár az agresszió is irányulhat egy adott nemzetiségi csoport felé, amely egy másik államban kisebbséget képez. Előadása további részében a Nemzetközi Büntetőbíróság előtti ügyekkel szemléltette, hogy azokban milyen módokon jelenhetnek meg kisebbségek. Különösen jól szemlélteti ezt Ukrajna válsága, amely részben azért alakult ki, mert a donyecki medencét jelentős orosz kisebbség lakja.
Sulyok Gábor, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének munkatársa és a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanára a humanitárius intervenció, a békekikényszerítés és a robosztus békefenntartás elhatárolási kérdéseit mutatta be. Elsőként a humanitárius intervenció fogalmát kellett tisztázni, ami még napjainkban sem egyértelmű. Az előadó humanitárius intervenciónak egy olyan beavatkozást tart, amely a klasszikus nemzetközi jogban már jelen volt. Végrehajtója lehet állam, államok egy csoportja, vagy akár nemzetközi szervezet is. Célpontja egy másik állam lesz, és célja a jogsértések megakadályozása erőszak alkalmazásával. Alkalmazása akkor válik szükségessé, ha az elsőgenerációs, legfontosabb emberi jogok sérülése észlelhető. Egyéb jellegzetessége, hogy a célállam beleegyezése nélkül történik, arányos jogsértéssel valósul meg, a humanitárius nemzetközi jog tiszteletben tartásával és mindenképpen csak végső eszközként. A másik két vizsgált nemzetközi jogi cselekmény az elsőgenerációs békefenntartás és a humanitárius intervenció elégtelensége miatt jelent meg. A békekikényszerítő műveletek nagyszabású akciók. A kétpólusú világrend felbomlása után jelentek csak meg. Jellemző rá, hogy az állami aktorok nehézfegyverzetet alkalmaznak az erőszak stratégiai szintű alkalmazása érdekében egy komplex és kockázatos biztonsági környezetben. Azonban abban megegyezik a humanitárius intervencióval, hogy csak végső eszközként alkalmazható, és ezen műveletek során is tiszteletben kell tartani a humanitárius nemzetközi jog szabályait. Végül a robosztus békefenntartás jelent meg utolsóként, az ezredfordulón. A békekikényszerítés, mint a második generációs békefenntartás elégtelensége okán alakult ki. A békekikényszerítéssel gyakorlatilag megegyező kategória. Elhatárolásuk bonyolult, esetről esetre történhet csak. Lényegében a jogcímet kell vizsgálni, amely alapján a művelet megindult, ugyanis az leszögezhető, hogy sem humanitárius intervencióra, sem békekikényszerítésre sem pedig robosztus békefenntartásra nincs lehetőség az ENSZ BT felhatalmazása nélkül, így mindig lehet vizsgálni a műveletek mandátumát.
Kis Kelemen Bence, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi- és Európajogi Tanszékének tanársegédje a 2017-2018-ban bekövetkező szíriai légicsapásokat elemezte humanitárius nemzetközi jogi szempontból. 2017. április 6-án az
- 203/204 -
Egyesült Államok 59 Tomahawk rakétával támadta meg a szíriai Al Shayrat repülőteret. Ennek kiváltó oka a két nappal korábbi vegyi fegyver támadás volt az Assad-rezsim részéről. 2018. április 13-án pedig az Egyesült Államok, Franciaország és az Egyesült Királyság összehangolt akcióban bombázták Damaszkuszt és Nyugat-Homot. Ennek kiváltó oka szintén egy vegyi fegyver támadás volt, amely egy héttel korábban történt. Az Egyesült Államok megtorlásra, megelőzésre és represszáliára hivatkozva igazolta a támadásokat, míg utóbbi esetben Franciaország szükséghelyzetre, az Egyesült Királyság pedig humanitárius intervencióra hivatkozott. Az előadás azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy igazolhatók-e ezek a támadások a humanitárius nemzetközi jog szabályai alapján. Rögtön leszögezhető a legfontosabb tény mindkét támadás esetén: az Assad rezsim megszegte a vegyifegyverek alkalmazásának a tilalmát. Erre érkezett válaszul először 2017-ben az Egyesült Államok támadása, majd pedig 2018-ban az Egyesült Államok, Franciaország és az Egyesült Királyság támadása. Az Egyesült Államok részéről alkalmazott ellenintézkedés jogszerűsége annyiban fennáll, hogy valóban egy jogsértésre adott válaszként értelmezhető, amely kizárná a cselekmény jogellenességét, azonban további követelményeknek nem felelt meg, ugyanis az ellenintézkedés eredményének ezen túl visszafordíthatónak kell lennie és nem ölthet erőszakos vagy büntető jelleget. Mind a Tomahawk rakéták nagy számú alkalmazása, mind pedig a bombázás elérte a fegyveres támadás szintjét. A britek részéről legitimnek volt tekinthető a támadás, mint humanitárius intervenció, ugyanis az általuk alkalmazott feltételrendszernek megfelel. Legyen meggyőző bizonyíték a nemzetközi közösség, mint egész által elfogadott formában arra, hogy olyan humanitárius katasztrófa zajlik, amely azonnali beavatkozást igényel és emellett objektíve nyilvánvaló, hogy az erőszak alkalmazásnak nincs praktikus alternatívája az emberéletek megmentése érdekében. Ám továbbra is tiszteletben kell tartani a szükségesség és arányosság követelményeit a cselekmény során. Ennek a feltételrendszernek megfelelt a brit cselekmény. Viszont a nemzetközi közösség jelentős része nem támogatta a 2018-as bombázásokat, ami azt jelenti, hogy nem született új szokásjogi norma a humanitárius intervenció alkalmazhatóságára tekintettel, hiszen hiányzott az opinio iuris.
Pánovics Attila, PTE ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszékének adjunktusa - akinek fő kutatási területe a nemzetközi és európai környezetjog - előadásában a párizsi klímacsúcson előkészített egyezménnyel foglalkozott. A párizsi klímavédelmi egyezmény határozott előrelépés egy globális környezetvédelmi paktum felé, amelynek érdekessége nemcsak ebben rejlik, hanem abban is, hogy emberi jogi aspektusokat is magába foglal. Nem csupán arra törekedtek a 2015-ös csúcson résztvevő államok, hogy a nemzetközi környezetvédelmi jog legfontosabb elemeit felsorolják a paktumban, hanem ezen túl rögzítették az ember környezethez való jogát - pontosabban azon jogát, hogy az ökológiai rendszerek védettek
- 204/205 -
legyenek, integritásuk megmaradjon és szükség esetén azokat helyreállítsák. Az egyezményben foglalt jogok és kötelezettségek érvényesülése azt jelentené, hogy az ember környezethez való joga először lenne kötelező erővel bíró nemzetközi szerződésben kinyilvánítva. A párizsi klímavédelmi egyezmény sorsa összességében messzemenően befolyásolni fogja a jövőben a nemzetközi környezetvédelmi jog formálását.
Kecskés Gábor, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa, a Környezetjogi és Környezetpolitikai Kutatócsoport vezetője és a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának docense uniós környezetjogi témában tartott előadást: a környezeti felelősségi irányelv átültetését vizsgálta Magyarországon. Előadásában kiemelte, hogy rendkívül fontos szerepe van az irányelvnek az uniós környezeti politika és környezetvédelem alakításában, azonban van egy igen jelentős hiányossága, méghozzá kárfogalom pontos meghatározásának hiánya. Ezen túl értékelte Magyarország és Lengyelország jelentéstételi kötelezettségének teljesítését. Ugyanis az irányelv előírja a tagállamok számára, hogy meghatározott környezeti károkról jelentést kell készíteni az Európai Bizottság számára. Eme jelentések elkészítésében a két vizsgált ország élen járt, mivel 2016-ban az összesen elkészített 1200 jelentés közül 1000 jelentés közöttük oszlott el. Az előadó továbbá leszögezte, hogy szükség van további fogalmi pontosításokra is. Különbséget kell tenni környezethasználó, környezetterhelő és szennyező között és szükség van a környezetvédelmi biztosítékok átfogó rendszerének a kialakítására is annak érdekében, hogy hatékonyabbá váljon az uniós környezetvédelem.
Horváth Zsuzsanna, a PTE ÁJK címzetes egyetemi tanára, a Nemzetközi-és Európajogi Tanszék nyugalmazott oktatója az Európai Unió környezetvédelmi szabályozásának végrehajtására szolgáló jogi eszközöket vizsgálta. Az előadó kifejtette, hogy mekkora jelentősége van az uniós környezeti jog megfelelő végrehajtásának. Ennek kitűnő példája, hogy a hulladékpolitika célkitűzéseinek teljesítése 400.000 munkahelyet teremtene, valamint a hulladék kezelésével és újrahasznosításával foglalkozó iparágakban évi 42 milliárd euró bevételt eredményezne. Továbbá az okozott károk helyreállításával elveszített pénzt meg lehet spórolni, ha egyáltalán nem történik környezetkárosítás. Emiatt az Európai Bizottság több új technikát is kidolgozott, amellyel ellenőrzi az uniós jog végrehajtását. Ezek közé tartozik az ún. REFIT, vagyis a célravezető és hatásos szabályozási program. Célja, hogy egyszerű, átlátható, ezzel az átültetést és alkalmazást előmozdító jogi aktusokat alkossanak az Európai Unió intézményei. Itt azonban nem áll meg a program, ugyanis célja a korábbi aktusok felülvizsgálata és ezen követelmények szerinti korrigálása is. Továbbá a Bizottság végrehajtási tervekkel és memorandumokkal, vagyis a jogszabályokhoz fűzött magyarázó jegyzetekkel segíti elő az implementációt és a tagállamok oldalán is újabb kötelezettség jött létre 2011-ben. Ettől fogva a tagál-
- 205/206 -
lamok magyarázó jegyzetekkel kötelesek ellátni az egyes uniós jogi aktusok átültetéséről készített jelentéseiket, amelyek segítik az implementációval kapcsolatos problémák kiküszöbölését. Szintén ilyen eszköz a Pilot program, amely lényegében egy párbeszéd az implementáló tagállam és a Bizottság között. Akkor van lehetőség a kétszer 10 hetes program kezdeményezésére, ha feltehető, hogy a tagállam illetékes hatósága saját intézkedésével meg tudja szüntetni a fennálló hiányosságokat.
Végül 2016-ban indult az ún. EIR, vagyis a környezeti végrehajtás felülvizsgálatának új programja, amelynek keretében a tagállami sajátosságokat figyelembevéve történik az implementáció ellenőrzése. Két lépcsőben zajló eljárásról van szó. Az első lépcsőben kétévente ország-specifikus szakpolitikai jelentések készülnek. Ezek a jelentések szolgálnak arra, hogy a felülvizsgálat figyelemmel legyen a tagállami sajátosságokra. Ezek a jelentések felfedhetnek a környezetvédelmi ágazatban jelentkező apparátus vagy infrastruktúra hiányt, vagy más rendszerszintű problémákat. A második lépcsőben pedig a Tanács, az Európai Parlament és a Régiók Bizottságával együtt megvitatja a Bizottság a szükséges lépéseket, amelyekkel a fennálló problémákat ki lehet küszöbölni. Vagyis az EIR a szigorú, eljárásjogias és a tagállami sajátosságokat figyelmen kívül hagyó kötelezettségszegési eljárás helyett kínál alternatívát, amely az érintett tagállamokkal folytatott párbeszéden és stratégiai együttműködésen alapszik, és amely lehetőséget biztosít először a tagállami hiányosságok kiküszöbölésére.
Csapó Zsuzsanna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának és a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense egy önálló nemzetközi környezetjogi bíróság felállításának a létjogosultságával foglalkozott. Az előadás sorra vette az érveket és ellenérveket, amelyek egy ilyen önálló környezetvédelmi bíróság felállítása mellett és ellen szólnak. Kiemelendő, hogy számos ellenző azzal érvel egy önálló nemzetközi bíróság létrehozása ellen, hogy annak nem lenne akkora szaktekintélye, mint a már jelenleg is létező nemzetközi bíróságoknak, emiatt a már létező nemzetközi bíróságoknak kellene másfajta álláspontot adaptálni a környezeti ügyekkel kapcsolatban. Jól szemlélteti egyébként a környezetvédelmet előtérbe helyező nézőpont hiányát a bős-nagymarosi vízlépcső ügye, ahol Magyarország elveszítette a nemzetközi jogi jogvitát és a bősi vízlépcsőt végül Szlovákia megépítette. A Nemzetközi Bíróság nem vette figyelembe azt, hogy a nagymarosi vízerőmű megépítésének elmaradása milyen jelentős környezeti károkat fog okozni. Lényegében az önálló környezeti jogi nemzetközi bíróság felállítása mellett érvelők pont ennek a szemléletnek a hiányával érvelnek a létrehozás szüksége mellett. Arról még érdemes szót ejteni, hogy az Állandó Választottbíróság úgy tűnik, hogy egyre inkább elkezdi a környezetvédelmi szemléletet felvenni. Ennek első megnyilvánulása volt, hogy 2001-ben kifejezetten a környezetjogi viták sajátosságaihoz igazodó szabályzatot fogadtak el. Kiemelendő továbbá még, hogy az államokon túl
- 206/207 -
nem állami szereplők számára is nyitva áll, amelyek szintén jellegzetes résztvevői a környezetjogi vitáknak.
Lamm Vanda, az MTA rendes tagja, és a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet professor emeritája azzal a kérdéssel foglalkozott előadásában, hogy az ENSZ Főtitkára miért nem kérhet tanácsadó véleményt a Nemzetközi Bíróságtól. Az előadást a tanácsadó véleményért való folyamodás szabályozásának bemutatásával kezdte. A szabályozásnak két fontos rétege van. Egyrészt átvette a Nemzetek Szövetsége által alkalmazott szabályozást, ezáltal korlátlanul biztosítva a Közgyűlés és a Biztonsági Tanács számára a tanácsadó vélemény kérés lehetőségét. Ezen túl pedig bővítette azok körét, akik tanácsadó véleményért folyamodhatnak azzal, hogy lehetőséget biztosít erre az ENSZ egyéb szervei és szakosított intézményei számára is. Ugyanakkor két megkötéssel tehetik ezt. Egyrészt szükséges hozzá a Közgyűlés felhatalmazása, másrészt pedig a felhatalmazott szervek és szakosított intézmények csupán a tevékenységi körükbe eső kérdésekben fordulhatnak a Bírósághoz tanácsadó véleményért.
Az előadás további része azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy az ENSZ főtitkára, a Titkárság és akár egyéb nemzetközi szervezetek miért nem kapják meg ezt a jogosultságot annak ellenére, hogy állandóan visszatérő téma ez a nemzetközi jogban. A kérdés megválaszolásához vizsgálni kell, hogy az ENSZ főtitkára és a Titkárság milyen helyet foglal el az ENSZ szervezeti rendszerében. A Titkárság a főtitkár egyszemélyi vezetésével látja el egyrészt a nemzetközi szervezet igazgatásával kapcsolatos feladatokat, ami a főtitkár feladatköréből adódik. Másrészt azonban jelentős szerepet tölt be a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában, hiszen az ENSZ Alapokmánya a főtitkárt ezen politikai feladattal is megbízza. Fontos leszögezni, hogy a Titkárság, mint e két felelősségteljes feladatkör ellátója a többi ENSZ szervéhez képest nem az államok delegátusait magába foglaló testületi szerv, hanem tisztviselői karból álló hivatali apparátus. Ez az apparátus a tagállamoktól függetlenül látja el feladatát, és felette a főtitkár gyakorolja a munkáltatói jogokat. Ebből a szervezeti felépítésből adódik az egyik érv az ellen, hogy a főtitkár és a Titkárság jogosult legyen a tanácsadó vélemény kérésére a Közgyűlés felhatalmazása alapján. Ellentétben valamennyi más szervvel és szakosított intézménnyel, ahol testületi döntés születik a tanácsadó vélemény kéréséről, a Titkárság esetén a főtitkár egyszemélyi döntése lenne a tanácsadó vélemény kérése.
A másik ellenérv pedig az, hogy a főtitkár már így is jelentős politikai ereje tovább növekedne a tanácsadó vélemény kérésnek jogosultságával, ami konfliktusok forrása lenne elsősorban a Közgyűlés és a Biztonsági Tanács tekintetében. Példának okáért azért, mert amíg a Közgyűlésben vagy a Biztonsági Tanácsban egy tanácsadó vélemény kérését a többség nem támogatja, addig a főtitkáron keresztül az államok megkerülésével lehetne ugyanazon tanácsadó véleményt beszerezni.
Ennek ellenére nagyban segítené a főtitkár politikai feladatainak ellátásá-
- 207/208 -
ban a jogosultság megadása. Azonban annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az előbb említett konfliktus, a jogosultságot jelentős korlátozásokkal lehetne csak megadni.
Valki László, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának professor emeritusa előadásában azt vizsgálta, hogy milyen hatásai voltak annak, hogy az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump felmondta az iráni atomalkut. Az amerikai elnök már 2015 nyarán bírálta az atomalkut, amelyet szerinte az Egyesült Államok korábbi elnöke, Barack Obama végső elkeseredésében kötött meg. Azt állította, hogy a megállapodással több kárt okoztak, mint amennyit használt. Azonban felmondásának kizárólag negatív következményei lettek. Európai szövetségesei Teherán mellé álltak, ezen túl Irán visszakozott a megállapodásban foglalt kötelezettségvállalásaitól. Ennek eredményeként újból elkezdte az atomfegyverek gyártását, amivel visszaállíthatja a korábbi szintet, amelyet elért a nukleárisfegyver-fejlesztés terén.
Blutman László, az MTA doktora és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatója a nemzetközi jog fragmentációját elemezte előadásában. A téma vizsgálatához először is szükséges néhány megállapítást tenni. A nemzetközi jog a 20. század előtt olyannyira heterogén volt, hogy mögöttes egységről nem is lehetett beszélni, így fragmentációról sem lehetett szó. Azonban a 20. század nemzetközi jogi jogalkotása normatív és szervezeti értelemben is tartalmat adott a nemzetközi jognak, mint egységes elnevezésnek. Ám a második világháború után bekövetkező változások, az erőszak tilalmának főszabálya, egy globális, általános hatáskörű nemzetközi szervezet létrejötte és a magánfelek tipikus jogalannyá válása átformálta a nemzetközi jogot. Ezen túl a ius cogens megjelenése, az állandó nemzetközi bíráskodás megjelenése és általánossá válása és a kodifikáció előrehaladása is jelentős változások. Ezek kapcsán pedig felmerül a nemzetközi jog fragmentációjának kérdése.
Napjainkban a nemzetközi jog széttagolódására a szakirodalom fragmentálódásként, azaz egy folyamatként tekint, ami azt jelenti, hogy korábbi állapotához képest heterogénebbé, tagoltabbá válik. Ennek kézzel fogható bizonyítéka a nemzetközi szervezetek és nemzetközi jogi normák mérhetetlen szaporodása. Ez pedig összességében rontja az egyes részek közötti összhangot, az együttműködés képességét.
Annak ellenére, hogy valóban tetten érhetők olyan jelenségek, amelyek utalhatnak a fragmentációra - például két nemzetközi bíróság teljesen másként bírálja el ugyanazon esetet, vagy jelentős konfliktus áll fenn két nemzetközi jogi norma között -, az előadó úgy látja, hogy ezek nem elegendők a korábbit meghaladó széttagoltság bizonyításához. Úgy véli, hogy a nemzetközi jog fragmentációjának kutatására a megfelelő irányvonal az összehasonlító nemzetközi jog, amely kiterjed a hasonlóságok és különbségek azonosítására, elemzésére és magyarázatára, ahogy a különböző jogrendszerekben a szereplők értik, értelmezik, alkalmazzák és felfogják a nemzetközi jogot. Ez a né-
- 208/209 -
zőpont segíthet az említett, nemzetközi jogi normák közötti konfliktusok megértésében és feloldásában.
Mohay Ágoston, a PTE ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense és a PTE ÁJK Európa Központ igazgatója előadásában az Európai Unió Bíróságának gyakorlatát vizsgálta abból a szempontból, hogy miként egyeztethető össze az uniós jog autonómiája és az, hogy azt külső bírói fórumok is értelmezik és alkalmazzák e jogot. Az egyik vizsgálandó szempont az, hogy az Unió által megkötni szándékozott nemzetközi szerződésekbe foglalt bírói fórum hatásköre összeegyeztethető-e az uniós jogrend autonómiájával. Ezzel kapcsolatban a Bíróság 2/13. sz. véleménye a kölcsönös bizalom jelentőségét hangsúlyozta, méghozzá az EU azon évek óta fennálló törekvése kapcsán, hogy csatlakozzon az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez (EJEE). A kölcsönös bizalom elve azt jelenti, hogy a tagállamok feltételezik, hogy a többi tagállam tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és így nemcsak az nem lehetséges, hogy valamely másik tagállamtól az alapvető jogok uniós jog által biztosított védelmi szintjénél magasabb nemzeti védelmi szintet követeljenek meg, hanem azt sem vizsgálhatják meg, hogy ezen másik tagállam a konkrét esetben ténylegesen tiszteletben tartotta-e az Unió által biztosított alapvető jogokat. Azonban az EJEE megkövetelné az Unió tagállamaitól, hogy vizsgálják meg az alapvető jogok más EU-tagállam általi tiszteletben tartását, miközben az uniós jog előírja a tagállamok közötti kölcsönös bizalmat. Ezáltal ez a kötelezettség veszélyeztetné az uniós jogrend autonómiáját, amely részben a kölcsönös bizalmon alapszik. Eltérő irányultságú döntést hozott azonban a Bíróság az EU-Kanada közötti gazdasági és kereskedelmi megállapodással létrehozandó CETA Fórumról, amely a beruházó és az állam közötti, beruházásokkal kapcsolatos viták rendezése céljából jön létre. Összeegyeztethetőnek találta e fórum létrehozását az uniós jogrend autonómiájával, ugyanis a fórumnak csupán a Kanadával megkötött megállapodással kapcsolatos jogviták elbírálására lesz hatásköre. Így ebből a két esetből is az a következtetés vonható le, hogy a Bíróság alapvetően nem elutasító álláspontot foglal el a külső bírói fórumok - és a nemzetközi jog érvényesülése - vonatkozásában, azonban az uniós jogrend autonómiájának veszélybe kerülése esetén hangsúlyozza a két jogrend különállását. Ezáltal nem elképzelhetetlen az, hogy külső fórum értelmezze és alkalmazza az uniós jogot, azonban eseti alapon vizsgálandó szigorú követelményeknek kell megfelelnie az ilyen külső fórumoknak ahhoz, hogy ezt megtehessék (ahogy látható a CETA Fórum esetén, és az EJEE esetén is - előbbinek azért volt elfogadható a hatásköre, mert kizárólag a kereskedelmi megállapodásra terjed ki, az utóbbihoz való csatlakozás eddig azonban többek között azért nem valósult meg, mert kikezdhetné a kölcsönös bizalom követelményét). Felvethető azonban, hogy mennyiben különül el a CETA az uniós jogtól valójában, hiszen a Bíróság állandó gyakorlata alapján az EU nemzetközi megállapodásai az uniós jog integráns részét képezik.
- 209/210 -
Tóth Norbert, az NKE ÁNTK Nemzetközi Jogi Tanszékének egyetemi docense a kisebbségek közéleti szerepvállalásának lehetőségeit vizsgálta a szerbiai kisebbségi nemzeti tanácsok bemutatásának segítségével. A nemzeti tanácsokat mai formájukban egy 2009. évi törvény szabályozza. Az előadó többek között vizsgálta a törvény összhangját a 2006. évi szerb alkotmánynyal, amely számos jogot biztosít a nemzetiségek számára, amelyek közül a legfontosabbak a nyelvhasználat és az oktatáshoz való jog. Azonban a törvény ellen több magánszemély is beadványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz arra hivatkozva, hogy az sérti az alkotmányt. Így az Alkotmánybíróság megállapította többek között, hogy a nemzeti tanácsok döntéshozatalban való részvételének joga csupán konzultatív jellegű, és az a gyakorlat is alkotmányellenes, hogy az oktatási intézményi igazgatók személyét a nemzeti tanácsok jóváhagyásával lehet csak kinevezni. Ezzel az alkotmánybíróság szűkítette a nemzetiségek részvételi jogosultságát a közéletben. Emiatt a 2009. évi törvény az Alkotmánybíróság 2014. évi döntése óta kevésbé hatékony közéleti és politikai részvételre biztosít lehetőséget, mint megelőzően, hiszen a konzultatív jellegű részvétel gyengébb érdekérvényesítést eredményez. Emiatt indokolt volna a törvény felülvizsgálata, hogy a korábbi mértékű részvételi jogosultságot vissza lehessen állítani.
Szalayné Sándor Erzsébet, a PTE ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszékének egyetemi tanára, a nemzetiségek jogainak védelméért felelős ombudsmanhelyettes is alapjogi-kisebbségi jogi témában tartott előadást. Az EJEE 14. cikkében garantált megkülönböztetés tilalmának érvényesülését vizsgálta az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában. A megkülönböztetés tilalmának érdekessége, hogy az EJEB gyakorlatában nem szolgál önálló hivatkozási alapként, mivel "járulékos" jellegű. Kijelenthető, hogy a Bíróság a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütköző esetekben alapos vizsgálattal tárja fel a tényállás etnikai és vallási elemeit. Azonban másként ítéli meg azokat az eseteket, amikor az eltérő bánásmódot eredményező állami intézkedések a teljes és hatékony egyenlőséget szolgálják. A kisebbséghez tartozó személyek egyenlő bánásmódhoz való jogának két eleme van: a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a különleges bánásmódhoz való jog. Az eltérő bánásmódot eredményező állami intézkedések az utóbbit szolgálják abból a célból, hogy a kisebbséghez tartozó személyeknek tényleges társadalmi egyenlőséget biztosítsanak. Ha ezen intézkedések megtételét elmulasztja az állam, megállapítható a 14. cikk sérelme, ám a Bíróság gyakorlatából kitűnik, hogy csak a hátrányos megkülönböztetést előidéző helyzetet megszüntetni, illetve megakadályozni hivatott úgymond kiegyenlítő intézkedések esetén teszi ezt. Ezzel szemben nem ismeri el, hogy a kisebbséghez tartozó személyek önazonosságának megőrzését és speciális életvitelüknek tiszteletben tartását garantáló intézkedések elmulasztása a 14. cikk sérelmét okozná, holott a kiegyenlítő intézkedésekhez hasonlóan ebben az esetben is helye lenne annak.
- 210/211 -
A konferencia utolsó előadását Komanovics Adrienne, a Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének docense tartotta, amelyben gondolatokat fogalmazott meg a Mammadov-ügy kapcsán. Az ügy előzménye, hogy az azerbajdzsáni Mammadov úr, aki politikai aktivista volt, részt vett egy utcai tiltakozásban Ismailiában. Erről az eseményről internetes blogján beszámolt az aktivista. Rövidesen az ügyészség vádat emelt ellene arra alapozva, hogy tetteivel politikai és társadalmi zavart akart kelteni az országban. Az illetékes azerbajdzsáni hatóságok lázadásnak minősítették az Ismailiában végbement eseményeket. A vád szerint e lázadás előkészítésében és végrehajtásában vett részt. Később azonban két tanú vallomása alapján a vádat hivatalos személy elleni erőszakra módosították. Mammadov azzal az indítvánnyal fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, hogy az állapítsa meg az EJEE 5. cikk (2) bekezdésének sérelmét ("... letartóztatott személyt haladéktalanul tájékoztatni kell [...] letartóztatása okairól"), az ártatlanság vélelmének a sérelmét, és azt, hogy Azerbajdzsán visszaélésszerűen alkalmazta az EJEE által biztosított jogkorlátozás lehetőségét, ezzel megsértve a 18. cikket is, amely kimondja, hogy az Egyezményben említett jogok és szabadságok korlátozását nem lehet más célra alkalmazni, mint amelyre elő vannak írva. A Bíróság megállapította az 5. cikk (2) bekezdésének és a 18. cikknek a sérelmét. Az ítélet értelmében a politikai aktivistát Azerbajdzsánnak szabadon kellett volna engednie, végül 2019 márciusában tett eleget az ítéletnek az állam.
A konferenciáról összességében elmondható, hogy számos izgalmas témakör merült fel, amelyek igazodtak Bruhács János munkásságának főbb alkotóelemeihez. Mohay Ágoston a konferencia főszervezőjeként záró gondolataiban egyebek mellett hangsúlyozta, hogy a nemzetközi jog pécsi oktatásának és kutatásának Bruhács János munkássága az egyik legmeghatározóbb jelentőségű, iskolateremtő eleme, és kifejezte abbéli örömét, hogy Bruhács professzor úr továbbra is aktívan részt vesz a tanszék munkájában.
Az előadások alapján készült tanulmányok 2019 végén szerkesztett tanulmánykötetben is megjelentek a PTE ÁJK kiadásában.[2] ■
JEGYZETEK
[1] Országos Doktori Tanács. Bruhács János személyes adatlapja: https://doktori.hu/index.php?me-nuid=192&lang=HU&sz_ID=2710 (2019.10.20.)
[2] Kis Kelemen Bence - Mohay Ágoston - Páno-vics Attila (szerk.): Ünnepi tanulmánykötet Bruhács János 80. születésnapja tiszteletére. PTE ÁJK, 2019. A kötet elektronikus formában elérhető a Pécsi Egyetemi Archívumban: https://pea.lib.pte.hu/handle/pea/23421
Lábjegyzetek:
[1] A szerző joghallgató, PTE ÁJK.
Visszaugrás
