A kérdéskör, amivel foglalkoznom kell, hatalmas. Ezért mindenképp szükséges, hogy terjedelmét meglehetősen önkényes módon korlátozzam és csak pár kérdésre szűkítsem.
Tekintettel arra, hogy a nemzetközi magánjog történetében minden megtalálható,1 szükségesnek látszik a görög nemzetközi magánjog új fejleményeinek számbavétele. Ennek keretei között először azokat a fokozatokat tekintjük át, amiket a nemzetközi magánjog rendszere lefed ebben az országban, sőt bemutatjuk az egész görög jogi rendszer ihlető forrásainak rövid és sűrített vázlatát.
A görög jogrendszert ért hatásokat vizsgálva, két részt kell kiemelnünk. Köztudott, hogy a Római Birodalom keleti részét oly mértékben áthatotta a görög kultúra, hogy az valójában görög világgá alakult át, a Bizánci Birodalommá. Abban az időben - Konstantinápoly uralkodói által kihirdetett, az évszázadok alatt kifejlődött új szabályok - a római jog volt érvényben. Ezt a kifejlett és hellenizált római jogot, az ún. bizánci jogot - amely Konstantinápoly török elfoglalásáig, 1453-ig volt érvényben - az illetékes egyházi szervek a meghódított lakosságra is alkalmazták. Mindez nem egy idegen, külföldről meghonosított jogrendszer volt, hanem a görögök nemzeti joga. A bizánci jogszabályok legtöbbet használt kézikönyve és gyűjteménye a "Manuale legum sive Hexabiblos" volt, mely könyv egy szaloniki bíróé, Konstantinos Armenopoulosé volt. Armenopoulos Hexabiblosa, azaz a római jog a Bizánci Birodalom évszázadai alatt továbbfejlődött, és 1821-ig alkalmazható volt, amikor is a forradalom egy új görög állam születéséhez vezetett. Ez az első, általunk kiemelt rész.
A második rész a XV. században kezdődik, a görögök és a nyugat közti szellemi kapcsolatok megindulásával, amikor a bizánci kultúra képviselői - a törökök elől menekülve - letelepedtek Európában, terjesztve a tudást és a tudományt. Ezek a kapcsolatok később folytatódtak és a XVII. századtól kezdve az ellenkező irányba hatottak. A nyugati gondolkodást kezdték megismerni a meghódított Görögországban. A XVIII. század utolsó negyedétől kezdve a francia szellemiség, majd a francia forradalom eszméi és azon keresztül a francia jog vált nagyon vonzóvá. A török megszállás utolsó éveiben pl. a görög kereskedők az Ottomán Birodalom különböző részein belföldi kapcsolataikban az 1807-es francia code de commerce két fordítását használták egészen az 1821-es forradalmat megelőző időkig. Az első kormányzó, Ioannis Kapodistrias (18271831) ideje alatt három, francia hatással rendelkező törvénykönyv lépett életbe: a kereskedelmi-, a büntető-, és a polgári eljárásjogi törvénykönyv. Ez volt a francia jog befolyásának aranykora Görögországban.
A következő években, amikor az első király, Ottó még kiskorú volt, egy háromtagú bajor kormányzóságot állítottak fel Görögországban. Közöttük volt Georg Ludwig von Maurer is. Maurerben megvolt az a bölcsesség, hogy egyesítse a hagyományos francia befolyást a német jog szellemiségével. Ő volt a vezetője egy nagyon fontos és széleskörű törvényalkotói munkálatnak. A büntető- és a büntető eljárási törvénykönyve egészen 1950/51-ig hatályban maradt. Polgári eljárásjogi törvénykönyve - módosításokkal természetesen - 1967/68-ig volt hatályban. A polgári jog kodi-fikációja nehezebbnek bizonyult. Maurer vonakodott előre lépni, és abban hitt, hogy egy igazi görög polgári jogi törvénykönyv létrehozása érdekében kívánatosabb, ha előbb összegyűjtik az ország összes szokásjogi szabályát és csak aztán készítik elő a kodifikációt. Egy 1835. február 23-án kelt rendeletében megparancsolta, hogy átmenetileg, az új polgári jogi kodifiká-cióig "a bizánci császárok szabályai - amelyeket Ar-menopoulos Hexabiblosza tartalmaz - hatályban maradnak". Ez a rövid mondat végzetesnek bizonyult. Az átmeneti rendszer több mint egy évszázadig tartott. A másik oldalról azonban, a rendelet értelmezésében elkövetett hiba folytán a görög bíróságok és a tudományos közélet nemcsak a Birodalom utolsó szakaszának jogát tekintette alkalmazható bizánci szabályoknak, hanem a Corpus Iuris Civilis-t is, ami a görög civilistákat döntően a német pandekta tudományhoz vezette. Ugyanakkor a szűkölködő új államban, ahol a római jog magyarázata és elemzése és az erről szóló kézikönyvek könnyen megtalálhatóak voltak, célszerűbb és könnyebb volt a római szabályok külföldön való keresése. Maurer törvénykönyvei egyébként németül íródtak és le kellett őket fordítani görögre. Valahányszor a fordításnál probléma adódott, a jogászok a német nyelvi gyökerekhez nyúltak vissza. Ok már Németországban tanultak és hozták be a német jogi gondolkodást Görögországba.
A francia befolyás emléke azonban tovább élt. Erről árulkodik az is, hogy a francia jogot, mint olyat 1884-ig oktatták az athéni egyetemen.
E két nagy meghatározó befolyást továbbiak is követték, ami végül eklekticizmushoz vezetett, ami leginkább a görög nemzetközi magánjogban tetten érhető.
A nemzetközi magánjog területén mind a törvényhozó, mind a jogtudósok és a bíróságok, kezdetben egyértelműen francia hatás alatt álltak. 1856-ig a bíróságok még olyan kérdésekben is mint személyállapot, öröklés, a cselekmények alakisága, stb. a francia szabályokat követték. Ez a hatás részben még a nemzetközi magánjog első kodifikációjában is megfigyelhető, egész pontosan az 1856. évi 391-es törvény néhány paragrafusában. Ezen jogszabály 3. §-a például megismételte a Code Civil 3. §-t, amely szerint a közrendet érintő szabályok a Görögországban tartózkodó minden emberre vonatkoznak. Ugyanakkor már ebben a törvényben kezdett láthatóvá válni a német hatás is. A szerzők - Savigny tanítványai - megjelentették tanítójuk tételeit a törvény egyes szakaszaira, pl. a közrendre vonatkozókra vagy éppen a deliktuális kötelezettségre, ahol is a lex fori elvét alkalmazták. Családjogi kérdésekben a lex patriae volt az alapszabály, a lex rei sitae elvet pedig nemcsak dolgokra vonatkozóan, hanem ingatlanok öröklésének egyes eseteiben is alkalmazták. Ami a szerződéses kötelezettségeket illeti, a felek által választott jog alkalmazása először nyert konkrét megállapítást. Abban az esetben, ha a felek nem választottak maguknak jogot, akkor - Savigny elképzelésének megfelelően - a teljesítés helyének jogát, azaz a lex loci executionis-t kellett alkalmazni.
Az 1856-os polgári jogi szabályok közel kilencven évig, az 1946-ban hatályba lépett új polgári törvénykönyvig érvényesek voltak. A görög dogmatika akkorra megszűnt egy meghatározott külföldi jogrendszerhez igazodni. A jogtudósok egyre inkább a világ minden szellemi irányzata felől érdeklődtek, s gondolkodásuk így meglehetősen eklektikussá vált. Következésképpen a törvényalkotó ma már maga is széles körű összehasonlító kutatásokat végez, mielőtt új jogszabályokat fogadna el.
Kollíziós jogszabályaink többsége az 1946-os Ptk.-ban található. Más törvények, mint pl. a tengerjogi törvénykönyv is tartalmaznak ilyen rendelkezéseket. A nemzetközi joghatóság kérdésének legnagyobb részét ugyanakkor az 1967/68-as új polgári eljárásjogi törvény szabályozza. Az új kodifikációk néhány fontos módosítást hoztak a kollíziós jog és a nemzetközi joghatóság rendszerébe. Ezekben a változtatásokban tetten érhető a görög jogtudósok eklektikus viszonya az eltérő rendszerek által nyújtott különböző megoldásokhoz vagy más országok jogi dogmatikájához. A szerződéses kötelezettségek esetében pl., ha a felek nem választották meg az alkalmazandó jogot, "a vonatkozó különleges körülményeket is figyelembe véve, azt a jogot kell alkalmazni, amelyik a szerződés vonatkozásában helyénvaló". (Ptk. 25. §) Ez a rugalmas szabály megadta a bíróságoknak a lehetőséget arra, hogy egy sajátos esetjogot fejlesszenek ki. A deliktuális kötelezettségek esetében a lex loci delicti elvét jelölték meg helyénvalónak a korábban elfogadott lex fori helyett, s használják mind a mai napig.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
