Közhely, hogy a sport egyre nagyobb társadalmigazdasági szerepet tölt be a modern társadalmak életében.1 A sport embertömegek mindennapi életének részévé vált. Ez az alapja a szabadidősport kommercializálódásának - a tömegigényt sportruházattal, sportszerekkel, sportlétesítményekkel ki kell szolgálni. A versenysport felső rétege az ún. élsport ugyanakkor a szórakoztatóipar részévé válik, látványsport lesz - a nagy sportrendezvények (olimpiák, világbajnokságok) részben idegenforgalmi csúcsrendezvények, részben óriási tömegkommunikációs üzlet, a televíziós-rádiós műsoridő kitöltésének, a sajtótermékek tartalommal való megtöltésének alapvető eszköze. Ennek megfelelően egyfelől a hajdan alapvetően non profit, humán jelleggel működő, tagjaik kiszolgálására irányított sportszövetségek és sportegyesületek életében egyre nagyobb jelentőséget kapnak az üzleti megfontolások (nézők szervezése a sporteseményekre, sportlétesítmények gazdaságos üzemeltetése, sportrendezvények üzletszerű szervezése, szponzori és reklámszerződések kötése, merchandising tevékenység, televíziós és rádiós közvetítések "eladása"), másfelől megjelenik a hivatásos sportolói - edzői-sportvezetői - sportnak szolgáltató (orvos, gyúró) réteg, továbbá a különböző sportvállalkozások, amelyek már magának a sportnak üzleti szervezetei, tudniillik alaptevékenységként sporttevékenység kifejtésével foglalkoznak.
A hagyományos "amatőr" sport a sportszövetségek és a sportegyesületek önkormányzáson alapuló önszabályozására épült nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt. E szervezetek civiljogi egyesületnek minősültek, és egyszerre voltak normaalkotók és normaalkalmazók tagjaik körében. A sportszövetségi-sportegyesületi struktúra monopolisztikus és hierarchikus volt: akinek nem tetszenek ezek a szabályok, ne legyen tag ebben a sportegyesületben, illetve sportszövetségben.2 A sport társadalmi jelentősége azonban a XX. században kiváltotta az állami beavatkozást a sportéletben: az állam kialakította a maga sportigazgatási szervezetét és főleg a sport anyagi támogatásán keresztül fokozatosan "átvitte" a sportot a közérdek világába. A sportolás sajátos ún. harmadik generációs kulturális állampolgári alapjoggá vált - ld. a svájci alkotmány 58. §-át, a görög alkotmány 16. §-át, a portugál alkotmány 79. §-át. (A jelenlegi magyar alkotmány 70/D. §-ból a sportolás mint állampolgári alapjog csak áttételesen vezethető be.)
Ha pedig az állam jelen van a sportban, a sport önszabályozása mellett egyre jobban megjelenik a sport állami jogi szabályozása is. Ez lehetséges egy törvény, az ún. sporttörvény köré összpontosítva, mint pl. Franciaországban, Olaszországban vagy Spanyolországban, de pl. az Európában talán legfejlettebbnek mondható német vagy angol sportjog nem ismer sporttörvényt, különböző részletszabályozások-önszabályozások ismertek.
Nincs szükség tehát feltétlenül sporttörvényre, sőt a hagyományos kodifikációs gondolkodás ellenzi is az egy területre vonatkozó de jogágilag komplex különböző normák egységes törvénybe való összefogását. E felfogás mellett nincs szükség filmről, vagy a tudományról rendelkező törvényre, avagy sporttörvényre.3 Ugyanakkor Magyarországon hagyománya van a sporttörvénynek, ld. az 1921. évi LIII. törvényt (bár az inkább a testnevelésről rendelkezett, mint a sportról - ez egyébként nemzetközileg jellemző a II. világháború előtt, a sport a XX. század végén került mintegy fölénybe a törvényhozásban a testneveléssel szemben) és a "sportlobbi" az Atlanta-i olimpia előtt politikai propagandaokokból kiharcolta a sportról szóló 1996. évi LXVI. törvényt. Ezért 2000-ben szerintem már aligha lehet vitatkozni azon, hogy kell-e Magyarországon sporttörvény vagy sem - ha ugyanis 2000-ben nem alkot az Országgyűlés új sporttörvényt, az azt jelenti, hogy az 1996-os sporttörvényt konzerváljuk.
A hagyományos sporttörvények "igazgatási" és maximum állami finanszírozási" törvények - ez érthető, hiszen a sporttal összefüggő állami feladatok kialakulásával párhuzamosan jött létre az állami jogi szabályozás. Az 1996-os magyar sporttörvény is tipikusan sportigazgatási törvény azzal a megjegyzéssel, hogy a félállami - féltársadalmi szervek sorát építette be a sportigazgatásba: Sporttanács, három sportközalapítvány, köztestületté változtatott MOB, illetve köztestületté átalakítandó sportági szakszövetségek.4 A sport gazdasági jogi vonatkozásai ebben a törvényben szinte teljesen figyelmen kívül maradtak.
Ezt a helyzetet azonban nem lehetett sokáig így tartani. Az 1998. évi XXXI. törvény beiktatta az 1996-os sporttörvénybe a 28/A §-t és ezáltal a hivatásos versenyrendszerre és a hivatásos sportolóra vonatkozó rendelkezések törvényi szinten megjelentek. E rendelkezések alapján a magyar labdarúgásban megindult a hivatásos bajnokság (ún. hivatásos versenyrendszer), megjelentek a hivatásos labdarúgókat foglalkoztató gazdasági társaságok. Ez az átalakulás azonban annyi ellentmondást hozott felszínre, hogy 1999-ben szerintem megalapozottan merült fel, hogy az 1996-os "féloldalas" sporttörvény helyett egy olyan komplex sporttörvényt kell létrehozni, amely szabályozza a sport gazdasági jogi vonatkozásait a hivatásos sportolók különleges munkaviszonyával kezdve a hivatásos versenyrendszer pénzügyi biztonságának megteremtésén át egészen a sportbiztosítás új szabályozásáig. A sporttörvénynek emellett a jövőre nézve szabályoznia kell a sportlétesítmények szervezésére és lebonyolítására, valamint biztonságára vonatkozó jogviszonyokat is, valamint a szurkolói szerződést, a sportszervezetek által köthető szponzorálási, arculatátviteli, sportesemény-közvetítésére irányuló üzleti szerződéseket stb.
Úgy gondolom, hogy a most szakmai vita alatt álló sporttörvénytervezet legnagyobb érdeme, hogy a külföldi sporttörvényeknél is szélesebb körben szabályozza a gazdasági jogi vonatkozásokat. Mivel a sportüzlet most indul Magyarországon és ezért szükségképp késő-sztalinista jellegű túlbürokratizáló túletatizáló és túlszabályozó tendenciák keverednek vadkapitalista tendenciákkal (és ezek kölcsönösen erősítik egymást), erre a gazdasági jogi-civiljogi szabályozásra feltétlenül szükség van. Lehet, hogy ez a szabályozás egységes területeken egyelőre csak a definíciókig jut el - pl. a szponzorálási és az arculatátviteli szerződésnél -, de hasonló volt a helyzet 1989-90-ben a vagyonkezelési szerződésekkel is (némi gyakorlati tapasztalat után a szabályozást ki lehet majd egészíteni).
A sport közjogi vonatkozásain túl a sport gazdasági jogi kérdéseinek korábbinál jóval intenzívebb törvényi szabályozását alátámasztja az Európai Unió 1990-es években kialakult sportpolitikája is. Mind a brüsszeli jogalkotó hatalom, mind a luxemburgi bíróság több ízben rögzítette, hogy az EU a sporttal csak mint gazdasági tevékenységgel foglalkozik, a szabadidősport, az amatőrsport tehát az Unió figyelmén kívül marad. Ha azonban a sport üzleti vállalkozás, úgy vonatkozik rá az Unió versenypolitikája és versenyjoga. Ha a hivatásos sportoló vállalkozó vagy munkavállaló, úgy a javak, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad mozgásának elve, azaz a négy szabadságjog éppúgy vonatkozik rá, mint bárki más üzleti tevékenységére. Éppen ezért a nemzetközi sportszövetségek szabályzatainak azon részét, amely az Unió normáival ellentétesek az Európai Bíróság nemcsak a híres Bosman ügyben, hanem számos más esetben érvénytelennek nyilvánította.5
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
