Váry Albert neve azon kevés ügyészek közé tartozik, akit ha nem is a széles közönség, de a történelem iránt alaposabban érdeklődő ismer. Mindezt a hírnevet alapvetően annak köszönheti, hogy a tanácsköztársasági időszak alatti vörösterror kivizsgálásában és a vizsgálat eredményeinek a közzétételében meghatározó szerepe volt. Ugyanakkor életútja ennél sokkal gazdagabb, ráadásul azon szerencsés/szerencsétlen generációhoz tartozott, amely még a boldog békeidőket is átélte és a boldogtalan XX. század alakításában és elszenvedésében is vastagon részt vett. Ezért is volt indokolt, hogy életéről Nánási László monográfiát készített.[1]
Jelen ismertetésnek az a célja, hogy néhány részlet felvillantásával felhívjam a figyelmet a Váry Albertre illetve a monográfiára.
Az 1875. december 10-én Makón világra jövő Ortmann Albertet a paraszti származású édesanya családnevén anyakönyvezték. A Váry Albert nevet az 1891-ben házasodó édesanyja férje után, 1899-ben vette fel a szabómesterséget folytató Váry Jakab mostohaapja általi örökbefogadás után. A szarvasi és kiskunhalasi gimnáziumot követően a budapesti tudományegyetemre került, ahol 1901-ben avatták jogi doktorrá. Tanulmányai alatt illetve azt követően 1896-1906 között teljesített katonai szolgálatot, amely során hadnagyi rendfokozatot ért el. Rövid ügyvédi és bírósági alkalmazás után 1906 október 24-től nagyváradi királyi alügyész. Itt másfél év múlva egy kiemelkedő jelentőségű, pályáját minden bizonnyal meghatározó ügyben mond vádbeszédet, az Áchim L. András ellen folyt esküdtbírósági eljárásban. Vádbeszédében Áchim motivációinak olyan részleteire mutat rá, amelyek a fennálló társadalmi rend elleni indokolt fellépését is elismeri. Természetesen ügyészként Áchim bűnösségének kimondását kezdeményezte, mivel a perbe citált cikkek túlmentek
- 61/62 -
a korteskedésen és így az osztálygyűlölet és az erőszak hirdetésével az államrend megdöntésére bíztattak. Bár a perben Áchimot felmentették, Váry karrierjének ez az ügy bizonyosan nagy lendületet adott: novembertől már az ország legnagyobb és legjelentősebb ügyészségére helyezték át, majd az uralkodótól 1909. április 8-án királyi ügyészi kinevezést kapott.
Váry hivatali tevékenysége és az utókor emlékezete innentől a budapesti ügyészi szervezettel fonódott össze, amely ekkor még a pezsgő modern világvárosra jellemző modern városi bűnözés, közbűntettek mellett a Váry számára otthonos sajtórendészeti ügyekkel volt az átlaghoz képest jobban leterhelve. Az I. világháború alatt a sajtórendészet 1915 januárjától a cenzurális feladatokkal is leterhelve, alapvetően Váry feladatköréhez tartozott, amelynek folyományaként az 1917-től címzetes főügyészhelyettes 1918 januárjában az Igazságügyi Minisztérium állományába kerül. A gyorsan változó körülmények következtében 1918-tól már főügyészhelyettes Váryt Vázsonyi Vilmos igazságügy-miniszter április 15-tel visszahelyezi a Budapesti Királyi Ügyészségre, immár annak vezetőjének. Az 1920. október 26-ig terjedő időszak Váry hivatali életének legjelentősebb két és fél éves időszaka az ország talán legkényelmetlenebb hivatalában, amelyben Váry következetesen igyekezett az írott joghoz (ahogyan azt ő többször is említette: "jogrendhez"), - és amikor ehhez sokszor nem lehetett -, saját erkölcsi értékeihez ragaszkodva a feladatnak megfelelni.
Jelen ismertetésnek nem célja a kötet ezen legterjedelmesebb részének részletes ismertetése, de hangsúlyozni kell, hogy azon nemzeti liberális értékrendű jogtudók közé tartozott, aki számára mind a vörös-, mind fehérterror kilengései elfogadhatatlanok voltak, így igyekezett hivatali eszközeivel ezeket megfékezni, kivizsgálni. A kommün alatt nem vállalt szerepet, a helyzet normalizálódása után visszatért hivatalába és immár ő mondott vádbeszédet a Cserny különítmény bírósági tárgyalásán, illetve a népbiztosok elleni vádirat összeállításában is meghatározó szerepet vállalt. Leváltását a Tisza-gyilkosság kapcsán folytatott vizsgálat, illetve annak reménytelensége okozta: a hiányos és ellentmondó bizonyítékok miatt nem volt hajlandó megalapozatlanul vádat emelni Friedrich István korábbi miniszterelnök ellen. Hivatalosan ekkor az IM-be helyezték át a börtönügyekkel foglalkozó osztályra, ahol azonban leginkább korábbi munkáját folytatta.
Bethlen miniszterelnök az 1921. augusztus 16-17-i solti gyilkosság után megbízást adott Várynak, hogy alapos vizsgálatot folytasson. Váry Bethlennek írt összegző jelentésében a solti események okaként azt emelte ki, hogy bár az elmúlt időszak katasztrofális állapotai az érintett területen (háború, forradalmak, proletárdiktatúra utáni helyzet, illetve román megszállás) semmiféle antiszemita megmozdulást nem váltottak ki a helyi lakosság körében, de az Ébredő Magyarok Egyesületének fellépése és agitációja, komoly antiszemita atrocitásokhoz vezetett.
Váry az Igazságügyi Minisztériumba kerülése után még 1926 végéig a kommün, illetve az ellenforradalom erőszakos kilengéseinek a vizsgálatával foglalkozott, de mivel úgy ítélte meg, hogy számára az IM-ben további előrelépés, illetve szakmai fejlődés nem lehetséges, a közéleti szerepvállalás felé fordult. 1926-tól a szabadszállási országgyűlési kerületben választották országgyűlési képviselőnek, legyőzve az ugyanezen kerületben induló Héjjas Iván öccsét, Aurélt. Ettől kezdve három cikluson keresztül, - kétszer mint a NEP jelöltje, egyszer önálló jelöltként - tagja az országgyűlésnek, annak 1939. május 4-i feloszlatásáig.
- 62/63 -
Ezt követően visszavonultan él, amelyet a háborús megpróbáltatások tesznek egyre nehezebbé. Budapesten átélve a szovjet megszállást hamarosan újabb kihívások elé néz: immár azok a bűnözők irányítják a megtorlás gépezetét, akiket ő hivatalból üldözött. A meglepő az, hogy ennek ellenére életben hagyják. Ennek okát annak idején ő is úgy látta, és utólag mi is egyértelműen abban láthatjuk, hogy a kommunisták tanúként kívánták felhasználni azokban a büntetőeljárásokban, melyeket a két világháború közötti hatalom és különösen a kommunisták elleni fellépések résztvevői ellen a népbíráskodás eszközét felhasználva indítottak. Ezekben természetesen nem vették figyelembe azt, hogy az 1919-21-es gyilkosságok kapcsán az elkövetéskor hatályos Csemegi-kódexben foglalt 20 éves elévülést másrészt az 1920-as években folytatott hadbírósági eljárásokban történt elítéléseket.
Váry ezekben az eljárásokban tanúként ragaszkodott elveihez, nem volt olyan vallomása, mely értékrendjével és a már csak szívében tovább élő jogrenddel összeegyeztethetetlen lett volna. Ezt követően feleségével együtt kitelepítették, majd élete utolsó hónapjaiban gyermekkorának színhelyére, Csengődre költözött, ahol 1953. október elsején halt meg.
Nánási a bevezetőben világosan megfogalmazza, hogy munkájának mi a célja, azokhoz milyen forrásbázist használ: e tekintetben csak azt emelném ki, hogy a szerző eljutott Váry személyes irattárához és eddig nem ismert forrásokat is fel tudott használni. Érdemes megjegyezni azt is, hogy azon ritka magyarországi jogtörténészek közé tartozik, aki rendszeres és módszeres alapkutatásokat végez: forrásjegyzékében kilenc levéltár 33 sorozatát sorol fel, amelyet nem illusztrációként, hanem a történeti feltárás szerves részeként használ. A hivatkozások döntő része a budapesti ügyészségi sorozatokat említi, de rengeteg más könyvtári és elektronikusan megjelent kiadvány mellett három vidéki levéltár ügyészi büntetőperes és közigazgatási állagai is fellelhetők a jegyzeteiben. Nánási is kénytelen volt szembenézni azzal, hogy főleg az I. világháború előtti, de a két világháború közötti bírói- és ügyészi büntetőperes anyag hihetetlenül nagy pusztulást szenvedett: a kötetben említett Áchim-per is már csak sajtótudósításokból ismerhető meg. E tekintetben szerencse a szerencsétlenségben, hogy a korabeli helyi és országos sajtó ezekről a perekről alapos tudósításokat készített, így nemcsak az Áchim perről, hanem több más, Váry életében fontos eljárás részleteiről is lehet érdemi sajtóforrásokat használni. Nánási jegyzeteiben, egy-egy lábjegyzetében az egykori ügyészi és bírósági eljárások kapcsán sokszor négy-öt korabeli napilap tudósítása is említésre kerül.
Nánási Váry életét és tevékenységét szorosan az ügyészi munkára ható törvényi, társadalmi és politikai események összefüggésében tárgyalja.[2] Így például mind a Csernyék elleni, mind a népbiztosok elleni eljárások lényegi részeit bemutatja és a vádiratot elemezve értelmezi azokat a korszak jogi szabályozása alapján. Ennek az az előnye, hogy Váry hivatali működésének megértésében az olvasó megkapja azokat az információkat, melyek munkájának, szerepének, adott cselekedetének megítélést segíti. Ez egyben Nánási történészi koncepciójának része is, mellyel jelen sorok írója is egyetért.
- 63/64 -
Amikor a szerző idézi Váry Albert szavait a Tisza-gyilkosság ügyében keletkezett vádiratról, akkor érezni, hogy mélységesen egyetért azzal: noha a törvény egyértelműen meghatározta a "vádirat tényállási részének követelményeit, miszerint annak a "nyomozás, illetőleg a vizsgálat adataiból merített tömör, összefüggő és tárgyilagos elbeszélését és a bizonyítékok megjelölését" kell tartalmaznia, ennek ellenére egy hosszú, 49 oldalas írás, s legnagyobb részében egy történetírói jellegű munka került kiadásra."
A kötetet olvasva elenyésző mennyiségű elütést tapasztalhat az olvasó, amely gondos szöveggondozási munkára utal, ugyanakkor a kötet kézikönyvként való használatát mutató apparátus nem segíti.
A könyv végén két fontosabb forrásközlésre került sor, amelyeknél a levéltári jelzet nem került feltüntetésre. Az első jelzete: BFL VII. 18. a Budapesti Királyi Ügyészség. Elnöki iratok. 1920. El. 1. B. 39/3. A Duna-Tisza közötti eseményekről készített jelentés jelzete: BFL VII. 5.e 20630/1949.
Az ismertetést sajnos azzal a gyakori panasszal kell zárnom, hogy a megjelent mű könyvkereskedői forgalomba nem került, megszerzésének lehetőségei pedig a kötetben sincsenek feltüntetve. Remélhetőleg ez azzal lesz orvosolható, hogy tartalmát minél előbb legalább az interneten el fogjuk tudni érni.
Nánási László: A jogrend szolgálatában: Váry Albert élete és működése (1875-1953). Legfőbb Ügyészség Bp., 2015. 291 p. Források és bibliogr.: p. 269-276. Függelék: Dr. Váry Albert királyi főügyész jelentése 1920. október 26-án a Budapesti Államügyészség tanácsköztársaság alatti sorsáról, a proletárdiktatúra fővárosi és országos történéseiről; Összefoglaló jelentés a Duna-Tisza közén 1919. őszén, 1920. év tavaszán és 1921. év nyarán kommunista- és zsidóüldözésekkel kapcsolatban elkövetett, hivatalból tudomásomra jutott vagy előttem panaszolt bűncselekmények nyomozásáról, a tett intézkedésekről, s az ügyek jelen állásáról; Jogrend és szabadság, Pesti napló 1929. március 3. ■
JEGYZETEK
[1] A szerző több, az ügyészség történetével is foglalkozó tanulmányán kívül hivataltörténeti monográfiát is publikált: Nánási László: A magyar királyi ügyészség története 1871-1945. Budapest, 2011. 1-365. p.
[2] Már a kötet fejezetcímei is jól mutatják, hogy alapvetően az ügyészi tevékenység szempontjából legfontosabb eseményekkel párhuzamosan tárgyalja a szerző Váry tevékenységét, amelyet pusztán Váry életének első és utolsó időszakait tekintve hagy el. A fejezetcímek felsorolására ld.: Nyiri Sándor ismertetését. In: Ügyészségi Szemle 2016/3. 106-115 p.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző főosztályvezető, Budapest Főváros Levéltára.
Visszaugrás
