Már az elején le kell szögezni, nem a kriminalitás dicsőítése az írás célja, a címet a szerző nem polgárpukkasztásnak szánta. A bűnözés természetesen veszélyes, sőt káros a társadalomra. Tény viszont, hogy gondolkodásunk túlságosan leegyszerűsítő, egyoldalú a jelenséggel kapcsolatban. Jellemző a társadalmi megközelítésre az egymást kizáró kategóriák (bűn vagy erény, bűnöző vagy becsületes ember) elfogadása. Ezt erősíti a jog is, amennyiben például egy büntetőeljárásban valaki nem lehet egyszerre terhelt és sértett. Pedig a valóságban előfordul például, hogy egy pénzes embert "lehúznak" azzal, hogy valamilyen döntéshozót meg fognak vesztegetni. Aki erre a vagyonából áldoz, az könnyen lehet áldozat, de egyben bűnsegéd, esetleg tettestárs is, ha tényleg le akarnak fizetni valakit (miközben az erre szánt összeg többszörösét veszik el az illetőtől). De az is előfordul, hogy a strici által kizsákmányolt prostituált - tehát a kitartottság sértettje - maga is szervezi és irányítja társai tevékenységét, ami a kerítés bűncselekményét valósítja meg.
A közelmúltban rendőrségi anyagokat tettek közzé, amelyekben nőknek a szexuális erőszak elkerülését szolgáló viselkedéséhez adtak tanácsot. Óriási felháborodást váltott ki a kezdeményezés: egyes szervezetek - kétségtelenül a társadalom értékítéletét kifejezve - tiltakoztak az ellen, hogy a tettesek helyett az áldozatokat tették felelőssé.[1] Pedig nem erről volt szó. A viktimológiában ma már közhely, hogy a személyek elleni - így az erőszakos - bűnözés interaktív megnyilvánulás. Elfogadott és törvényes megoldás például, hogy a futballmérkőzéseken elkülönítik egymástól az egymással játszó csapatok szurkolóit, holott természetesen az sem jogellenes, hogy valaki nem a másik együttest támogatja. De akár a vagyon elleni bűncselekmények köréből is vehetjük a példát: nem vált ki közfelháborodást, ha az embereket figyelmeztetik: ne hagyják nyitott táskában vagy zsebből kiállóan jól látszani a pénztárcájukat. Annak ellenére, hogy nem ők, hanem a zsebtolvaj sérti meg a törvényt.
A szerző meggyőződése, hogy a bűnözést annak teljességében, más jelenségekhez való viszonyában kell megismernünk, ellenkező esetben az ellene való védekezés is vakvágányra kerül. Az említett, egymást kizáró kategóriákban való gondolkodás következménye a kirekesztő büntető igazságszolgáltatási gyakorlat, ami csak fokozza a negatív hatásokat. [2]
Ilyen megfontolások alapján teszünk kísérletet arra, hogy bemutassuk: a bűnözés nem csupán értékeket vesz el, hanem esetenként ad is valamit a társadalomnak.
Tételünk igazolására hivatkozhatunk arra a közismert tényre, hogy a bűnös magatartások tanúsítása igen sok esetben olyan tudást igényel, ami a becsületes emberek számára is jól hasznosítható. Ez már az ókorban is így volt. Az egyiptomi sírrablóknak például igen kemény kőzettel kellett megküzdeniük a zsákmányért. Nem csoda tehát, hogy igen jó minőségű bronzvésőket és kalapácsokat fejlesztettek ki, amik azután más célokra is kiválóan használhatók voltak.
A selyemkészítés titka Ázsiában ismert volt ugyan a VI. században, de Justiniánus császár az erről beszámoló keresztény hittérítőkkel selyemhernyó-gubókat lopatott az európai gyártás megszervezéséhez.[3]
Már e két példa is mutatja, hogy a dolog kétirányú: egyesek azért dolgoznak ki új eszközöket vagy eljárásokat, hogy a bűncselekményüket el tudják követni, ugyanakkor létezik bűnözés azért is, hogy valamit feltaláljanak, felfedezzenek. Ez utóbbi körbe tartoznak az orvosok, kutatók által végzett emberkísérletek, amik gyakran megelőzik például egy-egy védőoltás rendszeresítését. A büntetőjog - így a magyar szabályozás is - ma már körültekintően védi az embereket a vizsgálatok kockázataitól, de természetesen korábban is léteztek normák a testi épség, az élet oltalmazására. A tudós orvosok védelmében megjegyzendő, hogy az új szereket vagy eljárásokat gyakran saját magukon próbálták ki, nem egyszer tudva: sőt célozva a negatív hatást. Ez persze semmit nem változtat azon a tényen, hogy a másokon (is) végzett kísérletek során gyakran az elemi emberiesség szabályait is megsértették, sőt: bűncselekményeket követtek el.[4] Előfordult például, hogy élő ráksejteket juttattak daganatos betegekbe annak érdekében, hogy a szervezet reagálását vizsgálják. Ez 1963-ban történt a Brooklyn-i Jewish Chronic Disease Hospital nevű kórházban. Az igazgató hozzájárult a beavatkozásokhoz. Végül csupán két orvos kapott fegyelmi büntetést.[5]
Ezek az etikailag, sőt gyakran büntetőjogilag is kifogásolható vizsgálatok számos esetben eredményeztek olyan gyógyszereket vagy eljárásokat, amelyek segítettek az emberiséget sújtó betegségek leküzdésében. Voltak persze olyan kísérletek is, amelyek eleve embertelen cé-
- 266/267 -
lokat - például "fajnemesítést" - szolgáltak, ilyenek például a koncentrációs táborokban végzett beavatkozások.
Igen magas szintű tudást követel a számítástechnikai rendszerek ellen támadó hacker tevékenysége. Emellett az innováció is természetes követelmény ebben a körben. Így azután a legálisan tevékenykedő informatikusok szükségszerűen sokat tanulnak a hackerektől, sőt: ma már maga az elnevezés is veszített a negatív jellegéből. Kialakult az "etikus (fehérkalapos) hacker" megjelölés, sőt a jelző nélküli név is elfogadottá vált, elhatárolva azt a "feketekalapos" vagyis rossz szándékú manipulátoroktól.[6] Tagadhatatlan, hogy a romboló vagy haszonszerzési célból használt elektronika segített a rendszerekben lévő lehetőségek jobb megismeréséhez, de az ellenlépések kidolgozásának elkerülhetetlenségével is hozzájárult a fejlődéshez.
A példákat még hosszan lehetne sorolni. Az érdekesség kedvéért megjegyzendő, hogy voltak olyan elkövetők, akik éppen a "feltaláló bűnöző" szerepével éltek vissza. Az amerikai, cseh származású Victor Lustig a 20. század első felében "pénznyomógépet" adott el, amelybe valódi bankjegyeket helyezett. Ezek elfogytával a masina természetesen már csak a behelyezett üres papírt adta ki. A trükk lelepleződését követően Victor Lustig tényleges pénzhamisításra adta a fejét.[7] Egyébként ő volt az, aki az Eiffel-tornyot is eladta ócskavas gyanánt.[8]
Amint a hackerekkel kapcsolatban erről már szó volt, a "zsiványok" közvetve azzal is segítik, de legalábbis ösztönzik a haladást, hogy az ellenük az egyre kifinomultabbá váló eszközeik és módszereik miatt szükségessé váló ellenszerek és ellenlépések kidolgozása járul hozzá a tudományos-technikai tudás bővítéséhez. Példaképpen említhető az ujjlenyomatok vizsgálata és nyilvántartása. A bőr redőzetének fontosabb tulajdonságait, azok személyhez kötött egyediségét régóta ismerték, azonban a bűnüldözésben játszott, illetőleg betölthető szerepük miatt váltak intenzívebbé a kutatások a 19. század második felében.[9] A felhalmozott tudást azután igen sok más területen - különösen a biometrikus nyilvántartásokban - lehetett hasznosítani, a lehetőségek pedig még bővülhetnek.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
