Jog és irodalom - Pódiumbeszélgetés az Alkotmánybíróságon (ABSz, 2023/1., 62-66. o.)

2023. május 16-án 16 órától egy különleges alkalomból gyűltek össze az Alkotmánybíróság tagjai és munkatársai az Alkotmánybíróság Donáti utcai épületének III. emeleti tárgyalótermében. Ezúttal nem nyilvános ülés tartása, hanem az Alkotmánybírósági Szemle Szerkesztőségének meghívására a Jog és irodalom című pódiumbeszélgetésen való részvétel céljából, amely beszélgetést ezúton tesszük közkinccsé.[1]

Z. K.: Az Alkotmánybírósági Szemle Szerkesztősége nevében tisztelettel köszöntöm a megjelenteket. Először is a pódiumbeszélgetés résztvevőit, Sulyok Tamás elnök urat, Czine Ágnes alkotmánybíró asszonyt, Horváth Attila alkotmánybíró urat és Tóth J. Zoltán főtanácsadó urat, valamint Tóth Tamás Antal főtanácsadó urat, aki a pódiumbeszélgetést követően röviden bemutatja a szépirodalmi munkásságát. Külön köszöntöm a megjelent alkotmánybíró urakat és szeretettel köszöntöm az összes megjelent kollégát.

Rátérve a mai témánkra, a jog és irodalom jogelméleti irányzat az Egyesült Államokból indult az 1970-es évektől és az elmúlt tizenöt évben Magyarországon is jelentős szerepet töltött be a jogtudományban: 2007-től két évente szimpóziumot rendeznek a témában, amelynek eredményei folyóirat különszámokban és konferencia kötetekben jelennek meg és a jogi oktatásban is hasznosítják: nem csupán eszmetörténeti, hanem jogtörténeti és büntetőjogi kutatás és oktatás során is. Mai pódiumbeszélgetésünk keretében mi is ezzel a határterülettel foglalkozunk, és a jog és irodalom irányzat hasznosíthatóságát vizsgáljuk a magyar jogi kultúra keretei között a 19. és 20. században.

Mielőtt rátérnénk a pódiumbeszélgetés konkrét témáira, először Tóth J. Zoltán főtanácsadó urat szeretném megkérni arra, mutassa be, hogyan jött létre ez a jogelméleti irányzat és hagyományosan milyen formáit különböztetjük meg.

T. J. Z.: Kevés olyan elméleti irányzat van, amit egy konkrét évhez vagy egy konkrét szerzőhöz lehet kapcsolni, de a jog és irodalom ilyen. 1973-ban megjelenik James Boyd White Legal Imagination című könyve,[2] amelyben a jog új megközelítésére tesz javaslatot: a jogot társadalmi, kulturális kontextusban kell értelmezni erkölcsi, igazságossági szempontokkal együtt. Rengeteg irodalmi példát hoz, így ez a könyv tulajdonképpen egy oktatásra szánt, esetjogi könyv (case book). Innen indul ez az irányzat, amely Magyarországon is megjelenik. A magyar kutatók köréből mindenképpen ki kell emelni Nagy Tamást,[3] H. Szilágyi Istvánt[4] és Kiss Annát.[5]

Több különböző irányzatát különböztetik meg a jog és irodalom (law and literature) mozgalomnak.[6] Az első nagy kutatási irányzat a jog az irodalomban (law in literature), amely azt vizsgálja, hogy a jog, a jogászság, a jog és erkölcs kapcsolata hogyan jelenik meg az egyes irodalmi művekben (pl. Antigoné, A velencei kalmár). A másik nagy irányzat a jog mint irodalom (law as literature), amely a legjogelméletibb irányzat, abból indul ki, hogy a jog- és az irodalomtudomány elemzési tárgya közös: a nyelvhasználat és ezért az irodalmi szövegek értelmezése során nyert tapasztalatok felhasználhatók a jogi szövegek elemzése során. Megkülönböztethetjük továbbá azokat a kutatási irányokat, amelyek az irodalom jogára (law of literature) vonatkoznak, például szerzői jogi kérdésekkel foglalkoznak vagy irodalmi művekben, például versekben (azok által) elkövetett bűncselekmények vagy polgári jogi jogsértések elemzését tartalmazzák. Meg kell említeni még az ún. narratív jogtudományt (narrative jurisprudence), amely szerint a jog történetekből áll és minden eljárási szereplőnek van egy története (pl. Gabriel García Marquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája).

Z. K.: Azt szeretném kérdezni a pódiumbeszélgetés résztvevőitől, hogy mit jelent számukra a jog és irodalom irányzat, ki hogyan kapcsolódik a témához.

C. Á.: Többféle módon is kapcsolódom a jog és irodalom irányzataihoz. Először is úgy gondolom, hogy egy jogásznak megfelelő irodalmi műveltséggel kell rendelkeznie, folyamatosan kell olvasnia szépirodalmat és jogirodalmat is, különösen mivel a kettő között átfedés is lehet (pl. Marcus Tullius Cicero védőbeszédei). A fő kapcsolódásom az, hogy a jogi oktatásban is megjelenik a jog az irodalomban irányzat, így a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán is elindult a Jog és irodalom kurzus,[7]

- 62/63 -

amelynek keretében azt nézzük meg az általam tartott órákon a büntető anyagi és eljárásjog oldaláról szemlélve, hogy különböző irodalmi alkotásokban hogyan írták le egyrészt magát a procedúrát (pl. Kosztolányi Dezső: Édes Anna), illetve azt a mélylélektani elemzést, amikor az elkövető készül a tett elkövetésére, majd a tett elkövetése után a bűn és bűnhődés (lelkiismeretfurdalás) hogyan jelenik meg, valamint ennek során felmerül az elégtétel, a büntetés kiszabásának kérdése, és vannak olyan bűnök is ,(tettek) amelyek büntetlenül maradnak. A szépirodalom tárháza korlátlan, így a hallgatókat arra lehet ösztönözni, hogy szépirodalmat is olvassanak, és egy-egy szépirodalmi műben a korabeli büntetőeljárási szabályokat is megismerhetik.

Z. K.: Horváth Attila alkotmánybíró úr számtalan publikáció szerzője a jog és irodalom témában. Mi volt a kiindulópont, ami miatt elkezdtél publikálni ebben a témában?

H. A.: A kiindulópont az volt, amikor egyetemi előadásokon, szemináriumokon szépirodalmi példákkal szemléltettem egy-egy jogintézményt (pl. Mikszáth Kálmán Különös házasság, Victor Hugo Nyomorultak, Madách Imre Az ember tragédiája). A másik, ami megfogott - túl azon, hogy többször publikáltam az ún. Iustitia kötetekben - [8] az, hogy egy Jog és dráma csoportot vezetek Sipos Imrével, a kecskeméti Katona József Színház prózai tagozatának vezetőjével, amelynek keretében a hallgatók különböző művekből részleteket játszanak el (pl. A velencei kalmár). A harmadik pedig az, hogy nagyon szeretem a szépirodalmat, különösen azokat a regényeket, amelyek történelemmel foglalkoznak. Ezeknek igyekszem megszerezni a kritikai kiadását és alaposan utánanézni a történeti hátterének is.

Z. K.: Elnök urat szeretném megkérni, hogy beszéljen a saját tapasztalatáról a jog és irodalom témát illetően.

S. T.: Szeretem a szépirodalmat, én fogyasztó vagyok, és így tudom megközelíteni az irodalmat. Az irodalom és a jog gyökere valóban közös: a nyelv. Amikor az ügyvédi hivatásról tartottam kurzust a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, mindig feltettem a kérdést, hogy mi a különbség egy tényállás és egy novella között. Hát az, hogy a jogilag releváns tények jogi tényállást képeznek, ugyanazok a tények pedig egy novellában leírva irodalmi alkotást. Mindkettő a társadalom egyik szövete olyan értelemben, hogy cselekmények sorozata, így a kettő azonos is lehet, de más a relevanciája.

Z. K.: Vágjunk is bele a jog az irodalomban témába. Magyarországon a reformkorban tűnt fel az irodalomban egy olyan nemzedék, amelynek jeles képviselői jogászok voltak (mint ahogy a közéleti pályára készülő nemesség jelentős része jogot végzett, ezért nevezte Kossuth Lajos a magyar nemzetet "jogásznemzetnek"), így a polgárosodás korának számtalan irodalmi alkotásában szerepelnek jogászok és jogi problémák. De a nem jogász írók műveiből is hiteles képet kaphatunk arról, hogy a kor társadalma hogyan vélekedett a jogászokról és a jogról.