1. A Mohr Siebeck Kiadó "Jus Publicum. Beiträge zum Öffentlichen Recht" 1991-ben elindított kiadványsorozata immár fogalommá vált mind Németországban, mind külföldön. Ebben a sorozatban közjogi tárgyú habilitációs dolgozatokat, valamint egyetemi tanárok monográfiáit teszik közzé. A kiadó 2009-ben új sorozatot indított útjára "Studien und Beiträge zum Öffentlichen Recht" címmel, amely a legkiemelkedőbb doktori disszertációk számára jelent publikációs lehetőséget. Ebben a sorozatban jelent meg 2011-ben Nils Teifkenak a doktori dolgozata "Das Prinzip der Menschenwürde" (Az emberi méltóság elve) címmel. A szerző munkájában a német szakirodalomban az emberi méltóság abszolút vagy mérlegelhető volta körül kibontakozott vitában kíván állást foglani. Az alcím "Zur Abwägungsfähigkeit des Höchstrangigen" (A magasrendű mérlegelhetősége) már utal arra, hogy a méltóság kettős (elv és szabály) jellegének köszönhetően az elv magasrendűsége és a szabály mérlegelhetősége megoldást kínál az emberi méltóság abszolút tétele és a gyakorlatban megnyilvánuló relativitása közötti ellentmondás feloldására.
A szerző az Alaptörvény 1. cikk 1. bekezdésének[1] normaszerkezetét Prof. Dr. Robert Alexy - a doktori dolgozatának témavezetője -által kidolgozott "Prinzipientheorie"-t (jogelv elmélet) alapul véve elemzi. Az elmélet kiinduló tétele a szabályok és elvek közötti, Ronald Dworkintól származó különbségtétel, amelyet Alexy az alapjogokról szóló elméletében[2] továbbfejlesztett. A "tanítvány" maga is továbbfejleszti "mestere" elméletét, amely a dolgozat második részében az emberi méltóság korlátozhatóságára vonatkozó hét elemet magában foglaló saját elmélet kimunkálásához vezet.
2. A dolgozat első része az emberi méltóság három problémakörét vizsgálja: az emberi méltóság, mint norma megalapozását, tartalmát és szerkezetét. A kutatás kiindulópontját a norma szerkezetének elemzése képezi, a magyar olvasó számára mindazonáltal különösen hasznos a Szövetségi Alkotmánybíróság emberi méltóságra vonatkozó gyakorlatának és az emberi méltóság körül kibontakozott német szakirodalmi vitának a kritikai szempontú bemutatása.
Az emberi méltóság abszolút módon érvényesül, ezért nincs helye az arányosság követelménye szerinti mérlegelésnek. Ebben a megállapításban foglalható össze a Szövetségi Alkotmánybíróság emberi méltóságra vonatkozó gyakorlatának esszenciája. A szerző álláspontja szerint azonban a Szövetségi Alkotmánybíróság gyakorlatában az abszolút szerkezet mellett megtalálhatóak a mérlegelésen alapuló konstrukciók is.
A vizsgálódás kiindulópontját a Günter Dürigtől származó,[3] és a Szövetségi Alkotmánybíróság állandó gyakorlatának részévé vált "Objektformel" (a tárgyként kezelés formulája) képezi. Ez a formula a szerző szerint egyértelműen Kant morálfilozófiája kategorikus imperatívuszának második formulájára vezethető vissza: "Cselekedj úgy, hogy az emberiséget mind saját személyedben, mind mindenki más személyében mindig célnak is, sohasem pusztán eszköznek tekintsd."[4] Legalábbis a Szövetségi Alkotmánybíróság ebben az értelemben használja, amit az életfogytig tartó szabadságvesztésről szóló határozat is alátámaszt: "Ellentétes [...] az emberi méltósággal, az embert az állam puszta eszközévé tenni [...]. Az a mondat, hogy 'az ember mindig cél kell, hogy maradjon', korlátlanul érvényes minden jogterületre."[5] A tárgyként kezelés formulája a méltóságnak nem pozitív, hanem pusztán negatív meghatározását adja, amely csupán "értelmezési irányként" szolgál a méltóság fogalmának meghatározásához. A fogalmat az emberi méltóság korlátozása felől közelíti meg. A korlátozó tényállások körülhatárolásának technikája megfelel annak a hagyományos felfogásnak, miszerint az emberi méltóság bármilyen korlátozása egyúttal annak megsértését is jelenti, mivel az emberi méltóság abszolút. A Szövetségi Alkotmánybíróság már
- 653/654 -
a korai határozataiban a korlátozás oldaláról határozta meg a méltóság fogalmát, amennyiben olyan magatartásokat sorolt fel, amelyek az emberi méltóságba ütköznek: "megalázás, megbélyegzés, üldözés, törvényen kívül helyezés stb."[6] A szakirodalom - tekintettel arra, hogy a formula csak az egyértelmű korlátozások behatárolására alkalmas - "Leerformel"-nek[7] (üres formula) titulálja. A szerző szerint a formulát azért nem sikerült a későbbiekben a pozitív meghatározási kísérleteknek mégsem kiszorítani, mert a fogalom annyira nyitott, hogy annak pontos meghatározása lehetetlen. A Szövetségi Alkotmánybíróság 1970-es lehallgatási határozatában mindazonáltal megjelent a tárgyként kezelés formulája mellett a "Subjektprinzip" (az alanyként kezelés elve): "Az emberi méltóság sérelme pusztán ezen az alapon [tárgyként kezelés] nem állapítható meg. Ezen túlmenően az egyén az alanyi mivoltát alapvetően megkérdőjelező viselkedésmódnak kell, hogy kitéve legyen, vagy a magatartás a konkrét esetben az emberi méltóság önkényes semmibevételét kell, hogy jelentse. A törvényt végrehajtó államhatalom egyénnel szemben tanúsított magatartása akkor érinti az emberi méltóságot, ha az embert személy mivoltánál fogva megillető értéket semmibe veszi, azaz ebben az értelemben 'megvető bánásmódot tanúsít'."[8]
A szerző az emberi méltóság fogalmának meghatározását követően - továbbra is a Szövetségi Alkotmánybíróság gyakorlatában vizsgálódva -, arra törekszik, hogy az emberi méltóság abszolút kontrukciója mellett mérlegelést tartalmazó konstrukciókat is bemutasson. Az abszolút konstrukciót olyan ügyekben vázolja, amelyekben a Szövetségi Alkotmánybíróság az - az Alaptörvény 1. cikk 1. bekezdése és 2. cikk 1. bekezdése összefüggéséből levezetett - általános személyiségi jognak a sérelmét vizsgálva jutott arra a megállapításra: "Mindazonáltal amennyiben az általános személyiségi jog közvetlenül az emberi méltóságból fakad, a korlátozás tilalma abszolút, nincs lehetőség a mérlegelésre."[9] Az alkotmánybírósági mérlegelés "tetten érése" során fejti ki a szerző, hogy amennyiben az általános személyiségi jog "valódi kombinációs alapjog", azaz a védett szférákat (intim szféra és személyes szféra) a két alapjog együttesen védi,[10] az emberi méltóság is mérlegelés tárgyát képezi. Álláspontja szerint a büntetőeljárás vádlottja naplójának bizonyítékként való felhasználhatóságáról szóló határozat egyértelműen bizonyítja, hogy a Szövetségi Alkotmánybíróság a személyes szféra meghatározása során mérlegelt: "Az, hogy egy tényállás a [személyiségi jog] magjához tartozik-e, továbbá attól függ, hogy a tartalma alapján legszemélyesebb jellegű-e, valamint, hogy milyen módon és milyen mértékben hat ki mások szférájára, vagy mennyiben érinti a társadalom érdekeit."[11] A szerző szerint (1) az esetről esetre való döntés, (2) az eset összes körülményeinek figyelembe vétele és (3) az okok súlya relativizálja az emberi méltóság abszolút sérthetetlenségét, így tehát ellentmondás van az emberi méltóság abszolút voltának tétele és az általa bizonyítottnak vélt mérlegelhetősége között. Ennek az ellentmondásnak a feloldására alkalmasnak tűnik az emberi méltóságnak, mint elvnek és szabálynak a megkülönböztetése. A mérlegelés hiánya így a szabályra vonatkozik, a szabály azonban az elvek absztrakt mérlegelésén alapul.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
