Coing sok szempontból kivételes jelenségnek számít a maga nemzedéke jogi szakértői és egyetemi oktatói között. Nem minősítette ezt egységesen elismerőn e nemzedék. Mégis tisztelet és értékelés kísérte mindenütt és mindenkor. A 68-as lázadók, akik saját egykori bálványaikat utóbb sárral dobálták, ők sem tagadták meg a tiszteletet ellenfelüktől.
Coing: karcsú, magas termet. Keskeny fő. Élénk, figyelmes, inkább elutasító tekintet, noha minden nehézség nélkül burkolózott barátságos nyíltságba. Biztos, gyors mozdulatok, kapkodás nélkül. Kötetlen, de nem laza. Mindig korrekt öltözet, finom szövet, többnyire sötétkék, modern szabás, de nem divatos vagy kirívó. Hűvös külső, merevségtől menten. Tartásban, kifejezésben teljes önuralom. Gondolatban sem merül fel érzelmesség, könnyek vagy izzadság vele kapcsolatban. Pedig érzékeny, távol tőle a magabiztos sérthetetlenség. Hannoveri hugenotta család sarja, amely hálából a menekvést nyújtó föld iránt rendszeresen adta fiait katonatiszti pályára.
Helmut Coing is tiszt lett. Ám tudta, hogy amiért harcolnia kell, nem az ő ügye. Tudta ezt, mióta göttin-gai diák korában üvöltöző barnaruhás évfolyamtársai, a Führer antiszemita harcostársai tüntetését zsidó tanárai előadótermeiben és ajtói előtt megélte. Világszemléletét ez az élmény mélyen és maradandón meghatározta.
Hadifogolyként írta 1947-ben megjelent manifesztumát: A jog legfelsőbb alapelvei. Kísérlet a természetjog újbóli megalapítására. Ez az írás a háború utáni idő természetjogi reneszánszát egészen a 60-as években történt csendes kicsengéséig meghatározta és irányította. Ha valaki ma kézbe veszi a szöveget, sokat megérthet Coingból és az ő hatásából: Egyszerű kijelentő mondatok, gyakran meg sem szólaló normatív tartalommal terhelve: "A megbízhatóság mellett áll a hűség. A meggyőződés köteléke ez." Egyszerű gondolatok, távol tudós tejességre törekvéstől: "A jogtudatban a társadalmi élet általános igazságosság-követelménye összekapcsolódik egy bizonyos személyiség-eszménnyel, meghatározott intézményes rendeszményekkel és meghatározott további, a társadalmi életen uralkodó erkölcsi értékekkel." Rendező alapelve az egyenes vonalú érvelés, a jogi írott mondat bölcseleti tartalom szövegszerű jellegzetes megfogalmazása. Aki szakemberként megszokta, hogy a rövidítések és tömörítések közhely mivolta miatt háborogjon, meghökkenve tapasztalhatja, hogy neki sem sikerülne az állítólagos rövid tételek helyébe megfelelőbb fordulatokat megfogalmaznia.
Nem léteztek érvek, amelyek Coingot 1968/69-ben arra indíthatták volna, hogy a valamikori barna és a mostani vörös üvöltözők hada közt bárminő különbséget elismerjen. Jürgen Habermas filozófus és szociológus egyébként sem talált nála elismerésre, s most még azt a megállapítást sem volt hajlandó osztani, hogy a diákok mozgalma(!) valamely mutatkozó baloldali fasiszta mozgalom első jegyeit mutatja. Számára a katasztrófa, ha más előjelek között is, már ismét beállott volt. Elfordult fiatalabb, reformbarát jogász kollégáitól s az azok uralma alá került és általuk vezetett frankfurti Kartól, csak kortárs kollégáival tartotta fenn tovább egész életén át amúgy is formális kollegiális kapcsolatát. Sok kortársával együtt nem ismerte fel, hogy hosszú távon a politikaiként értelmezett vitákban nincs több, mint a szokott nemzedéki ellentét, minden politikai tartalom nélkül.
Azokat az indításokat, amelyek a feltörekvő szociológiából, a nyelvtudományból, a kritikai elméletből és annak elkötelezett ellenzőitől eredtek, sem tudományosan, sem a tudománypolitikában, sem a politikában nem fogadta be. Ha a Max-Planck-Társaság elfogadta volna javaslatát, hogy az 1964-ben alapított és mint első igazgatóra az ő személyére bízott Európai Jogtörténeti Intézetét külföldre telepítse. Coing kész lett volna kivándorolni. A Max-Planck-Társaságnak azt a téves - csak később Hubert Marki által nyomatékosan felülvizsgált - szemléletét, hogy a kutatóintézetek rendszerét az egyetemektől messzemenőn el kell határolni, Coing a Társaság berkeiben, úgy is, mint a Jogi Kar tagja és még, mint a Társaság befolyásos elnökhelyettese is (1978-1984), segített megfogalmazni és azt határozottan képviselte is.
Helmut Coing néhány szemesztert külföldön hallgatott, ebben legtöbb kortársától különbözött. Legtöbb kortársától eltérően már diákként érdeklődött mind a jogtörténet, mind a jogelmélet és a jogösszehasonlítás iránt. Sok későbbi kollégájától eltérően elsajátította a vezető európai nyelveket és átfogó klasszikus bölcseleti műveltségre tett szert. A római jog nagy tanáránál, Wolfgang Kunkelnél szerezte tudományos fokozatát, aki becsülte Coingot, bár nem volt rá meghatározó befolyással. Így a jogtörténészek magukénak vallották, mégpedig mint "romanistát", noha kevéssé érdeklődött Róma története és jogászai iránt s életművében sem tükröződik ilyetén mivolta.
Ami sokkal inkább megragadta, Róma jogi hagyatéka és annak sorsa a volt latin kultúrájú Európában. A római jog recepciójának szentelte már disszertációját
is, annak maga választotta tárgya a római jogászi művészet termésének európai újraértékelésére vonatkozott. Szakmailag és eszmeiségével egyaránt nagy hatással volt rá Ernst Robert Curtius 1932-ben "a német műveltség önfeladása ellenében" megkezdett és 1947-ben "a nyugati hagyományok megértésének" szolgálatában befejezett mesteri, hamar világhírre jutott munkája (Európai irodalom és latin középkor - Europäische Literatur und Lateinisches Mittelalter). E műnek szentelte Coing az általa írt kevésszámú recenziók egyikét is.
A jó értelemben nyugati gondolkodású és érzelmű férfiú tulajdonképpeni és valódi birodalmává az európai magánjog története lett. Civilista szíve a 19. század liberális magánjogáért dobogott, idegen maradt tőle mind a közjog, mind különösen az ünnepélyes, demokratikus pátosztól és (jog)politikai értékalkotástól áthatott alkotmányjogi gondolkodás.
Fő tudományos hagyatéka benne rejlik két kézikönyvszerű kötetében, az 1985-ben (Europäisches Privatrecht 1500-1800) és 1989-ben (Europäisches Privatrecht 1800-1914) megjelent európai magánjogban. Szigorú pandektajogi rendszerbe fogva (általános tanok, személyi- és családi jog, dologi jog, kötelmi jog, örökjog) jelenik meg bennük a joganyag, melynek olvasása csak a római jogon iskolázott, átlagon felül művelt jogász számára élvezetes. A történetileg rendezett anyagot áthatja a meggyőződés, amely végesnek tekinti az együttélésre hivatott (ítélt) emberek között ebből adódó problémák számát. Vallja, hogy e problémák korhoz nem kötve lényeges pontjaikban valójában hasonlatosak, s így a jogi problémamegoldó művészet jelene új megoldások kutatása közben ebben az anyagban hasznosítható recepteket találhat.
Olyan tudományos beállítottság ez, amelyet ma csak szórványosan képviselnek, és csak kevesen osztanak. A magánjog anyagának és elméletének fejlődése túlnyomórészt más utakat jár, s ezek az utak lényegében, bármineműk is, nem igénylik a dogmatörténeti visszapillantást. Így az európai civilisztika Coing dogmatörténeti hagyatékát udvariasan, szavakban itt-ott akár méltón is értékelve mégis mindmáig látható elméleti vagy gyakorlati következmények nélkül vette tudomásul.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
