A tanulmány a másért való felelősség mibenlétének meghatározását és sajátos jellemzőinek ismertetését követően e jogintézmény magyar polgári jogbeli történetét kíséri végig Frank Ignáctól az új Ptk.-ig. A tanulmány a hatályos szabályozással kapcsolatos továbbfejlesztési javaslatokkal zárul.
Ha a másért való felelősség fogalmának meghatározására az egyszerű nyelvtani értelmezést hívjuk segítségül, megállapíthatjuk, hogy a másért való felelősség azokat a kártérítési tényállásokat foglalja magában, amelyeknél egy harmadik személy felel a tényleges károkozó helyett vagy mellett.
Megvizsgálva a Ptk. különböző kárfelelősségi tényállásait, találunk ilyen alakzatokat a kötelmi jogi könyvön belül mind a szerződési jogban, mind a deliktuális felelősségnél. Utóbbi esetében egy egész fejezet foglalkozik a témával, "Felelősség más személy által okozott kárért" cím alatt, idesorolva az alkalmazottért, a tagért, a megbízottért és a más szerződés kötelezettjéért való felelősséget, továbbá dogmatikailag idetartozik a 3:24.§ (2) bekezdésében szabályozott vezető tisztségviselőért való felelősség is. Előbbi esetben pedig a főszabályt a 6:129. és a 6:148. § tartalmazza, "Közreműködő igénybevétele" és "A közreműködőért való felelősség" címen, majd az egyes szerződéseknél ezekhez képest állapít meg speciális szabályokat a kódex.[2]
A fenti tényállásokat áttekintve levonható a következtetés, hogy alapvető különbség mutatkozik a kontraktuális és deliktuális másért való felelősség szerkezetében. Előbbi esetben egy szerződéses láncolatot találunk, amelyben a jogosult szerződéses jogviszonyban áll a kötelezettel, a kötelezett pedig a közreműködővel, és először a közreműködő okoz kárt a kötelezettnek szerződésszegéssel (például hibásan, vagy késedelmesen teljesít), majd emiatt a kötelezett is szerződésszegő helyzetbe kerül a jogosulttal szemben, tehát a károkozás mintegy végigmegy a láncolaton. Álláspontom szerint a közreműködőért való felelősség jogpolitikai indoka kettős: egyrészt a jogosult csak a kötelezettel van szerződéses jogviszonyban, így vele szemben lényegesen könnyebben érvényesíthet igényt mind a szigorúbb felelősségi alakzat, mind a kötelezett adatainak ismerete miatt, másrészt a kötelezettől elvárható, hogy szerződésszerűen teljesítő személyt válasszon közreműködőjéül.
Ezzel szemben a deliktuális másért való felelősség esetében a károkozó közvetlenül okoz kárt a károsultnak, utóbb mégis bevonunk és kártérítés fizetésére kötelezünk egy harmadik, felelős személyt. Ennek pedig az a jogpolitikai indoka, hogy ez a felelős személy olyan jogviszonyban áll a károkozóval, amely alapján lett volna ráhatása, hogy a károkozást megelőzze.
Tovább vizsgálva a Ptk. fent hivatkozott tényállásait, azt találjuk, hogy a másért való felelősség szigorúságának is sajátos, csak rá jellemzői fokmérői vannak. Az egyik ilyen fokmérő az, hogy a kártérítésre köteles személy mentesüléséhez elegendő-e a közvetlen kimentés, vagyis a saját felelőssége hiányának bizonyítása, vagy csak közvetetett kimentés lehetséges, vagyis ő is csak akkor mentesülhet, ha a tényleges károkozó magatartását ki tudja menteni. A másik fokmérő pedig az, hogy a kártérítésre köteles személy egyedül felel-e, vagy a tényleges károkozóval egyetemlegesen. (Ez utóbbit tekintve az enyhébb esetnek, hiszen itt legalább a lehetősége megvan, hogy ne a kártérítésre köteles személynek kelljen a teljes kártérítést megfizetnie a tényleges károkozó helyett.)
A fentiek alapján a Ptk.-ban a kontraktuális másért való felelősség a lehető legszigorúbb, hiszen a 6:148. §-ban sem közvetlen kimentést, sem egyetemlegességet nem találunk. Ezzel szemben a deliktuális, másért való felelősség már sokszínűbb: minél kevésbé van szoros kapcsolat a kártérítésre kötelezett és a tényleges károkozó között, annál enyhébb. Nevezetesen az alkalmazottért, a tagért és vezető tisztségviselőért való felelősség fő szabálya szerint[3] sem közvetlen kimentés, sem egyetemlegesség nincsen, míg mindezek a megbízottért való felelősség főszabályában[4] már szerepelnek. Végül a más szerződés kötelezettjéért való felelősségnél a kártérítésre kötelezett személynek még a saját magatartását sem szükséges kimentenie, mentesüléséhez elegendő, ha a tényleges károkozót megnevezi.[5]
Folytatva vizsgálatunkat, elérkezünk a másért való felelősség határterületeihez. Az egyik ilyen határterület a vétőképtelenért való felelősség, amelyet a Ptk. kifejezetten a fent hivatkozott deliktuális, másért való felelősségről szóló fejezettől eltérő fejezetben szabályoz, ezzel is kifejezve, hogy azt nem tekinti másért való felelősségi alakzatnak. Ennek indoka ugyanakkor magából a másért való felelősség, jelen tanulmány első bekezdésében írt fogalmából is következik. Hiszen az, hogy a kártérítésre köteles személy a tényleges károkozó helyett vagy mellett felel, azt feltételezi, hogy egyébként magát a tényleges károkozót is felelősségre lehetne vonni, vagy felelősségre is vonják. Márpedig a felelősség előfeltétele a vétőképesség. A vétőképtelen személy felelőssége így fogalmilag kizárt. Ezért a vétőképtelen személy gondozója valójában kizárólag a saját magatartásáért felel. A másért való felelősség a római jogban című munkájában Földi András is
- 589/590 -
egyértelműen leszögezi, hogy "nem tartoznak a másért való felelősség körébe pl. a vétőképtelenért való felelősség (amely valójában tisztán szubjektív felelősség)".[6]
A másért való felelősség másik határterületén viszont éppen a fenti fogalommeghatározásból ered a probléma. Ugyanis például, ha egy letéteményestől ellopják az általa őrzött dolgot - és közvetlen kimentése nem lesz sikeres -, akkor ő a letevővel szemben egy másik, vétőképes személy helyett fog felelni, tehát a fenti fogalommeghatározás alapján ez is másért való felelősség. Ugyanez a helyzet, ha egy vállalkozó azért nem készül el időre a munkával, mert ellopják az eszközeit, vagy ha egy fuvarozó azért nem ér oda időben a címzetthez, mert egy részeg sofőr karambolozott és ezáltal dugót okozott, vagy ha egy ügyvéd azért nem tud határidőben elektronikusan beadni egy fellebbezést, mert az erre szolgáló informatikai rendszer a határidő utolsó napján nem működött. A példákat még hosszan lehetne sorolni, és így arra a megállapításra juthatnánk, hogy a kontraktuális felelősség jelentős része egyben másért való felelősség is, ez pedig parttalanná teszi a vizsgálódásunk tárgyát.
A fenti problémát Földi is észlelte, és a következőképpen húzta meg a határt: "...bár a másért való felelősség bizonyos esetei (...) átfedésben vannak az objektív felelősséggel, attól mégis különböznek abban, hogy a közönséges objektív felelősség körében a kötelezett bárki cselekményéért felelősséggel tartozik (pl. a custodia-kötelezett bármely persona extranea által elkövetett lopásért felel), a másért való objektív felelősség esetében viszont csak meghatározott személy cselekményéért áll fenn a felelősség. Ilyen releváns kapcsolat hiányában nem másért való felelősség pl. a veszélyes üzem üzembentartójának vagy a szállodának az objektív felelőssége, amely ugyanis - Harmathy Attila találó kifejezésével élve - mintegy "eltakarja" a kötelezett másért való felelősségét."[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
